Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-03 / 29. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUÁR 3., PÉNTEK VONALBAN VAGYUNK.. Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Nem kapott „szocpol” kedvezményt életkor Olvasónk két gyermeke után szeretett volna szociálpolitikai kedvezményt igénybe venni. Mindezt a bank elutasította azzal az indokkal, hogy az igénylők elmúltak 35 évesek. Minden pénzintézet el fogja utasítani telefonálónkat, ugyanis a törvény valóban úgy rendelkezik, hogy szocpott csak 35 éves korig lehet felvenni. Ugyanez vonatkozik a fél- szocpolra is, amelyet lakásbővítésre, új lakás vásárlására vehetik fel a fiatalok. Másik olvasónk arról érdeklődött, mi van akkor, ha olyan lakást szeretne eladni, amelyet szocpol segítségével vettek. Erre van lehetőség. Ehhez vagy vissza kell fizetni a szocpolt, vagy az eladott lakás helyett a másik ingatlanra terhelik a jelzálogjogot. A harmadik lehetőség a fizetési kötelezettség felfüggesztése. Ha például a tízéves elidegenítési tilalom alatt a kedvezményben részesült tulajdonos másik lakást akar vásárolni, cserélni vagy építtetni, a helyi önkormányzat jegyzőjétől kérheti a visszafizetési kötelezettség felfüggesztését. Ez építkezésnél három évre, vásárlásnál egy évre vonatkozik, ami azonban egy évvel meghosszabbítható. A szocpol összege Egy gyerek után _______900 000 Ft Ké t gyerek után______2 400 000 Ft Három gyerek után 3 800 000 Ft Négy gyerek után 4 600 000 Ft Minden további gyerek 200 000 Ft A HÍRLAP utánajárt SMS számunk: (30) 4060*110 Négy százalék az áfacsökkenés? Démász! A kormányrendeletben öt százalék áfacsökkenésről beszélnek, a számlán mégis négy százalék szerepel, vastagon kiemelve. Mi a magyarázat? Egy „kedves fogyasztó” A. magyarázat a matematikában keresendő. Ha ugyanis az áfa huszonötről húsz százalékra csökken, mondjuk egy nettó száz forintos számlán, akkor az áfa öt százalékkal kevesebb, a számla összege viszont 125 helyett 120 forint lesz, ami négy százalékos csökkenést jelent — adott választ Kecse Nagy Sándor, a Démász kommunikációs osztályvezetője. Nyári gumikkal futnak a buszok Sajnálattal közlöm, a Körös Volán buszain még mindig nyári gumik vannak. Mikor akartok télire váltani? Legalább reagáljatok a kérdésre az újságban. Óvatos Több okból nem vált minden autóbuszon téli gumira a Körös Volán. Az egyik, hogy a megyében nincsenek olyan szakaszok, hegyek, dombok amelyek ezt indokolnák. Másrészt anyagilag igen megterhelő lenne a csere. A társaságnak 221 járműve fut, mindegyiken hat-nyolc kerék, egy abroncs legalább százezer forintba kerül, plusz a felni. A Körös Volán Rt. járműve nem megfelelő abroncs miatt még soha nem szenvedett balesetet. Vajon meglelik a kiutat? betegség Bármilyen segítséget szívesen fogadna a békési család A békési Kántor családdal két évvel ezelőtt indult el a lavina, és azóta egyre nehezebb körülmények között élnek. Papp Gábor Az ötfős békési családból többen is betegségekkel küzdenek: az asszony agy- és gerincproblémái mellett súlyos gond a hetedik évében járó Ricsi asztmája. A gyermek oxigénhiánnyal született, és mivel szervezete gyenge, szüksége lenne immunerősítő kúrára is, amely - édesanyja szerint - mintegy 14 ezer forintba kerülne. Nem könnyíti a helyzetüket az sem, hogy a férj egyik veséjét néhány esztendővel ezelőtt kivették. A férfi ily’ módon nem emelhet nagyobb súlyt. A nyugdíja nem túl sok, 22 ezer forint. A nagyobbik gyermek, Timi és a kisebbik fiú, Pisti szerencsére egészséges. Kántorék az említetteken kívül a 39 ezer forintos családi pótlékból, a 22 ezer forintos anyasági támogatásból, illetve a 9 ezer forintos gyermektartásból - mint állandó jövedelemből — gazdálkodhatnak. (Utóbbit az asszony első házasságából született lánya, a tizenhárom éves Timi után kapják.) Az önkormányzat és a helyi család- segítő és gyermekjóléti szolgálat minden lehetséges és a jogszabályi előírásoknak megfelelő támogatást megad a családAz édesanya és gyermekei. Két éve folyamatosan romlik a helyzetük, nehezen tudják fedezni kiadásaikat. nak: például átmeneti segélyekkel és rendkívüli gyermekvédelmi támogatással járul hozzá ■ Az édesanya elmondta, hogy általában a rosz- szulléteit is titkolja, hogy a gyerekek ne érezzék a bajt. életük könnyebbé tételéhez. Kántorék egy Kossuth utcai ön- kormányzati lakásban élnek. A kiadási oldalon a lakbér, a rezsi (villany-, gáz-, vízdíj), valamint a gyógyszerek és persze az élelmiszerek szerepelnek, szerepelnének.- Februárban jön a gázszámla, nagyon félünk, ha a szolgáltatási díjakat kifizetjük, már élelemre se nagyon marad pénzünk - tárta szét a kezét kétségbeesetten az asszony.- Néha úgy érzem, hogy beleőrülök. Nem találom a kiutat, a férjem napról napra fogy az idegességtől - adott képet lelki állapotáról. A család bármilyen segítséget szívesen fogadna. Több ellátási forma Az önkormányzat szociálpolitikai területen tizennyolc különböző ellátási formában segíti a város lakosait. Tavaly 470 millió forintot fordítottak a szociális területre. Legnagyobb számban, több mint kétezren a gyer- mek\’édelmi támogatást vették igénybe, de például ezerötszáznál többen részesültek átmeneti segélyben, és csaknem ezerháromszázán lakásfenntartási támogatásban. Az S.O.S. gyermekfalu nem politizál jelzés Elzárkóznak dr. Karsai szórólapos kampányától Körösújfaluban szilárdítanák a Rákóczi utcát A körösújfalui önkormányzat meg szeretné építtetni a Rákóczi Ferenc utca első ütemének szilárd burkolatát. Kincses István polgármester munkatársunknak elmondta: a beruházás összesen 25 millió 354 ezer forintba kerülne. A célra 20 millió forint pályázati támogatást kér a község a Békés Megyei Területfejlesztési Tanácstól. Sikeres pályázat esetén a további 5 millió 354 ezer forintot a település saját erőből biztosítja. ■ (i) Az S.O.S. Gyermekfalu Magyar- országi Egyesülete a battonyai S.O.S. gyermekfalu nevében megkereste szerkesztőségünket, miszerint elzárkóznak dr. Karsai József országgyűlési képviselő szórólapos politikai kampányától. A napokban több településen is megjelent a képviselő szórólapja, amelyen a gyermekfalu bejárata előtt gyerekekkel lefényképezve látható. Az egyesület jelzése szerint a képen levő gyermekek nem a gyermekfalu lakói és civil szervezetük nem áll hivatalos kapcsolatban egyik párttal sem. Hangsúlyozottan politikai elkötelezettség nélkül végzik munkájukat. Dr. Karsai József országgyűlési képviselő elmondta: nem kellett engedélyt kérnie senkitől, hisz közterületen, az utcán történt a fotózás, nem a gyermekfalu udvarán. A kapu külső felirata mindenki számára látható, a képen csupán külső háttér. A városban bárhol máshol készülhetett és készült is hasonló kép a gyerekekkel. Nem állt szándékában megbántani senkit, különösen azért sem, mert több éve több száz gyermeknek igyekszik segítséget, támogatást nyújtani, köztük az S.O.S. falunak is. Mint fogalmazott, gyermekszeretetéről ismerik országszerte, mindig szívén viselte a sorsukat. Egyetért azzal, hogy a gyermekfalu ne politizáljon, de az elzárkózás mellett jó lenne belátni, hogy a városban élő szegény sorsú gyermekek is segítségre szorulnak. ■ H. M. Turistáknak is érdekes olvasmány a helyi mondákat, anekdotákat közreadó Legendás Békés. Felvételünkön a bemutatón balról Kopasz Róbert, a DARFT munkatársa, Baranyó Géza, dr. Szatmári Imre és Ando György. Békés megye legendás történetei könyv A látogatók szívesen erednek mondák nyomába Valószínűleg egyedülálló kiadványt mutattak be tegnap Békéscsabán, a Munkácsy Mihály Múzeumban. A Legendás Békés- ahogy a cím is sugallja - turistáknak is érdekes, helyi mondákat, anekdotákat ad közre.- Az ember gyakran a legendák után ered. Valószínűleg nem élt Drakula gróf, mégis mindenki keresi a nyomait Romániában- magyarázta Baranyó Géza, a Thermál Consulting Kft. ügyvezetője a könyv ötletét. A mű pillanatnyilag egyedülálló, de Veszprémben és Aradon ennek mintájára hasonló kiadvány készül. A megyei kötet anyagát Ando György, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatóhelyettese válogatta össze. A szerkesztésben dr. Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója, Baranyó Géza, dr. Erdmann Gyula, a Békés Megyei Levéltár egykori vezetője és dr. Szatmári Imre megyei múzeumigazgató vett részt. Az ingyenesen terjesztett, angol és magyar nyelvű műben a megye 36 településének legendáit dolgozzák fel. A történetek soha nem látott, sokszor emlegetett aranyokról, alagutakról szólnak. Egyértelmű, hogy mindezek a képzeleten alapulnak, hiszen alagutat nem is lehetett volna építeni a belvíz miatt, mégis mindenki szívesen olvas legendákat. ■ (fgk) Alagút és betyárút „Újkígyóshoz körülbelül öt-hat kilométerre van egy csárda, aminek a neve Imris csárda. Ebből a csárdából vezetett egy alagút a kastélyhoz Ez volt akkor, hogy Rózsa Sándor a lovával együtt végig tudott rajta menni Amikor végveszélyben volt, akkor lement az alagútba, és itt senki sem találta meg Most ebben a csárdában laknak. Akkor körül volt ke rítve drótkerítéssel, most nincs kerítése. Szabadkígyóson volt egy út, amelyiken Rózsa Sándor a betyárokkal nagyon sokat végig ment, és azért elnevezték betyáréinak.” Részlet a könyvből Krupa András gyűjtésében.