Békés Megyei Hírlap, 2006. február (61. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-18 / 42. szám

SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2006. FEBRUAR 18.. SZOMBAT Téli olimpiai mozaik Pljuscsenko fölényes győzelme, Tóth Zoltán 24. Az orosz Jevgenyij Pljuscsenko teljessé tette aranyérem-kollek­cióját, és fölényes győzelmet aratott a férfi műkorcsolyázók között a torinói téli olimpián. A csütörtöki kűrben kétszer el­eső Tóth Zoltán 24. lett. A háromszoros világ- és öt­szörös Európa-bajnok Pljus­csenko már a rövidprogram után jelentős előnnyel veze­tett, ám amit a szabadkorcso­lyázásban mutatott, az még meggyőzőbb volt. Előfordult, hogy hármas ugrás-kombiná­ciót mutatott be, és minden technikai eleme szinte tökéle­tes volt. A riválisok megközelí­teni sem tudták a klasszist, és egy pillanatig sem forgott ve­szélyben első helye. Pljuscsen­ko a Salt Lake City-i játékokon 2002-ben ezüstérmes volt. Már jobban van az ukrán versenyző A tervek szerint kiengedik a kórházból az ukrán Roman Jazvinszkijt, aki a szánkósok szerdai páros versenyében bukott társával, Oleg Zsere- betszkijjel, és fejsérüléseket szenvedett. A duó az első fu­tamban, több mint 100 km/órás sebességnél szenve­dett balesetet. Zserebetszkij kisebb sérülésekkel megúszta az esetet, Jazvinszkijt azon­ban mentőhelikopterrel a pinerolai klinikára szállítot­ták, ahol alaposan megvizs­gálták, de csütörtökre kide­rült: nincs komoly baja. Haseknakvéget ért az olimpia Dominik Hasek (Ottawa Sena­tors) számára véget ért a tori­nói téli olimpia: a csehek világ- klasszis jégkorongkapusa láb­sérülése miatt a folytatásban már biztosan nem lép jégre az ötkarikás játékokon. Az 1998- as naganói olimpián aranyér­mes hálóőr a németek elleni A- 1-re megnyert nyitómérkőzés tizedik percében, egy lövést követően furcsa mozdulattal terült el a jégen. Az észak-ame­rikai profi jégkorongligában (NHL) hatszor is az év kapusá­nak választott hálóőr fájdal­mas arccal hagyta el a jeget. A címvédő észt Andrus Veerpalu diadalmaskodott a férfi sífutók pén­teki 15 km-es klasszikus stílusú számában a torinói téli olimpián Sport a Békés megyei médiában Csaba Tv. Február 20., hétfő, 20.15: Sporthírek, benne ké­pes tudósítások: Erste-Békési FKC-Dunaferr NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés összefog­lalója; interjú Jakab Péter edzővel a Békéscsaba 1912 Előre SE tavaszi felkészülésé­ről; interjú Bogdán Andrással, a Csaba FC Athletic Sport NB Il-es futsalcsapatának tervei­ről; további megyei hírek. (Is­métlés: február 22., szerda, 18.40 és február 23., csütör­tök, 21.20). Február 21., kedd, 21.20 (ismétlés: február 25., szombat, 17.45): Csaba FC Athletic Sport—Fáklya SE NB Il-es futsalmérkőzés. Február 23., csütörtök, 21.20: MKB Veszprém-Erste-Békési FKC NB I-es férfi kézilabda-mérkő­zés. Orosházi Városi Tv. Február 20., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Február 19., va­sárnap, 21.00: Sporthírek. Hétköznap, mindennap 17.50 és másnap 7.05, valamint 9.05: Hosszabbítás. HIRDETÉS Már csak 29 nap van hátra a Frankó Fesztivál napjáig! Március 18., szombat, Békéscsaba, Városi Sportcsarnok Trcuilé Teszfclűcbl I műsorterve 19.00 Erica C. Dance School 19.30 TYSON ÉS A RAPCIRKUSZ 20.00 FRESH 20.25 Ajándéksorsolás 20.35 Siluett Tánc-Sport Egyesület 21.00 FIESTA 21.40 Kornél 22.00 PATAKY ATTILA 23.00 GROOVEHOUSE 23.30 Dj. Hlásznyik Zsuzsa nap volt Csabán kézilabda lói pörögtek a lila-fehér fiatalok a Mocsai csapat ellen BÉKÉSCSABAI ELŐRE NK-VASAS 22-21 (13-10) NB I-es női kézilabda-mérkőzés, Bé­késcsaba, 300 néző. V.: Kisfalvi, Péli. Békéscsaba: VERESS - VALYUCH 6, Hajdú 1, SZEKERES 4, Zsuzsa 5 (5), Forczek 1, Kelemen 1. Cs.: Brecska 3, Vincze 1. Edző: Rapatyi Tamás. Vasas: Triffa - BERTA 4, Szilágyi 2, Őri A. 4 (3), Moszkovaja 2, TÖMÖRI 7, Gorova 1. Cs.: Abrahám, Blaskovits 1, Simon, Gabnai. Edző: Mocsai Lajos. Kiállítások: 10, ill. 8 perc. Hétmétere­sek: 6/5, ill. 3/3. Az eredmény alakulása: 2. perc: 0-2, 8. p.: 2-2, 10. p.: 4-2, 14. p.: 4-5, 17. p.: 8-5,20. p.: 9-8,24. p.: 11-8, 31. p.: 14- 10, 34. p.: 14-13, 39. p.: 16-16, 40. p.: 18-16, 46. p.: 19-18, 54. p.: 22-19, 58. p.: 22-21. A fővárosiak kezdtek job­ban, majd a lelkesen játszó li­la-fehérek fordítottak. A Vasas nem adta fel, kihasználta a ha­zaiak hibáit és ismét átvette a vezetést. A csabai kapuban a névnapját ma ünneplő Veress Zsuzsa remekül védett, míg a vállsérülése miatt csak hétmé­teresekre pályára küldött Zsu­zsa Vivien biztosan értékesí­tette a büntetőket, így három góllal elhúzott az Előre. Valyuch ebben a játékrészben (és a folytatásban is) többször becsapta Triffát, és a szélről remek gólokat lőtt. Szünet után emberhátrány­ból egy újabb Zsuzsa, ezúttal a balszélső Vincze Zsuzsa talált a fővárosiak kapujába. A Vasas erősített és az első félidőben gyengén játszó Tömöri góljaival egyenlített. Félő volt, hogy a ke­vés cserével rendelkező lila-fe­hérek elfáradnak, de az utolsó negyedórában már Zsuzsát is a pályán tartotta Rapatyi edző. A fiatal átlövő az 52. percben két­Veress Zsuzsa kétszer is ünnepelhet: csapata egyik legjobbja volt a Vasas ellen, ma pedig nevenapja van gólos hazai előnynél ziccert hi­bázott, majd két perccel később hétméteresét a volt csabai Triffa kivédte. Izgalmas volt a végjá­ték, az utolsó percben Rapatyi edző időt kért, majd tíz másod­perccel a vége előtt támadhat­tak a vendégek, de Hajdú a fél­pályánál okosan „megfogta” Tömörít, így oda lett a Vasas le­hetőség. ,nt' mrmor r*t A küzdelmes, sok hibával tar­kított mérkőzésen megérdemel­ten nyertek a hazaiak, akiket a lefújás után méltán ünnepelt a publikum. Rapatyi Tamás: — Feltudtunk nőni a feladathoz, és a'bajnok­ságban jól szereplő Vasas ellen nyertünk. Az egész csapat előtt fejet hajtok. ■ V. L. A Dunaferr elleni mérkőzést 0-10-zel igazolták A férfi kézilabda NB I-ben szombaton 18 órakor Veszprém­ben a magyar bajnok, váloga­tottakkal teletűzdelt MKB Veszprém ellen lép pályára az újonc Erste-Békési FKC csapa­ta. Az esélyekről Szőke Istvánt, a békésiek vezetőedzőjét kérdez­tük.- A mérkőzés egyértelmű esé­lyese a sokszoros bajnokcsa­pat, amelyben olyan kiválósá­gok játszanak, mint Pérez, Lazarov, Eklemovics, Buday, Gál, Pásztor, Iváncsik T. és még sorolhatnám. Sajnos sok a sérült az együttesben, emiatt dr. Czinára, Kopcsákra, Ko­csisra és Domokosra nem szá­míthatunk a szombati össze­csapáson. Számunkra a tisztes helytállás lehet a cél, de ilyen tartalékoson nagyon nehéz dolgunk lesz. A fiatalok közül várhatóan Petrovszki és Varga Attila lesz tagja a felnőtt keret­nek. Újság még a klub háza táján, hogy a legutóbbi Dunaferr elle­ni hazai találkozón nem volt felnőtt játékengedélye a békési csapatban az Ifjúsági korú Ko­vács Istvánnak, emiatt az MKSZ a találkozó eredményét (25-34) megsemmisítette és a két pontot 0-10-el az újvárosi­ak javára igazolta. A szombati találkozót a Hargi­tai, Markó játékvezetői kettős dirigálja. Fiatalok a tizenhat közé jutásért Salgótarján—Erste Békési FKC 36-51 (17-26). Országos Ifjú­sági Kupa fiú kézilabda-mérk& zés a tizenhat közé jutásért, Salgótarján, 100 néző. V: Ala­pi, Kovács. A békésiek legjobb dobói: Kovács /., Molnár, Petrovszki, Susán 8-8, Varga A. 6, Keresztes 4. Orosházi FKSE-Hargita KC 36-19 (15-7). ÓIK, fiú, Oros­háza, 100 néző. V: Kuczik, Veszelovszki. Az orosháziak leg­jobb dobói: Kádár 10, Papp K. 6, Gazsó 5, Varsandán M. 4. Szegedi KKSE-Békéscsabai El& re NK 23-32 (11-15). ÓIK, le­ány, Szeged, 50 néző. V.: Kuklis, Zsubori. A csabaiak leg­jobb dobói: Kelemen 8, Szeke­res 7, Hajduch 4, Zsilák 3. Vé­gig vezetve megérdemelten győz­tek a lila-fehérek. Ferbonex-Gyulai SE— Hódmezővásárhely 24—23 (15- 13). ÓIK, leány, Gyula, 50 néző. V: Bodóczy, Ökrös. A gyulaiak legjobb dobói: Csapó 9, Sólyom 7, Czoldán 3. Nagyszénás-Orosháza KSE- Ferencváros 27-38 (18-22). ÓIK, leány, Orosháza, 100 né­ző. V.: Kuczik. Veszelovszki. Az orosháziak legjobb dobói: Sza­bó A. 10, Kránitz A. 6, Kránitz 0., Németh P, Volencsik 3-3. AZ AGRO-BÉKÉS KFT. MEZŐGAZDASÁGIGÉP-ÉRTÉKESÍTŐKET keres Csongrád-, Hajdú-Bihar- és Jász Nagykun-Szolnok megyékben az alábbi feltételekkel: • szakirányú végzettség • értékesítési vagy mezőgazdasági tapasztalat • B kategóriás jogosítvány • angol nyelv ismerete előny. Feladatok: • CASE IH, Kverneland, MTZ gépek értékesítése • ügyfélkapcsolatok gondozása és építése • önálló feladatvégzés. Kínálunk: • teljesítményarányos bérezést | • gépkocsi- és telefonhasználatot. Ha Ön alkalmasnak találja magát a fenti munkakör betöl­tésére, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát az alábbi címre február 28-ig: Agro-Békés Kft, 5600 Békéscsaba, Kétegyházi út 19. PÁ LY ÁZAT A Békés Megyei Hírlap, a Grátisz, a Vasárnap Reggel, a Tempó és a Beol.hu kiadója HIRDETÉSI ÜGYINTÉZŐI munkakörbe munkatársat keres. Feltételek: V min. középfokú végzettség > ügyfélorientáltság > jó kommunikációs készség >• számítógép-kezelői ismeret >► perfekt gépírói tudás >- precizitás > pénzügyekben jártasság. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal 2006. február 22-éig a Népújság Kft. „Hirdetési ügyintéző", 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4., vagy a janos.nanasi@axelspringer.hu címen.

Next

/
Thumbnails
Contents