Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-26 / 22. szám

2006. JANUAR 26., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Kistérségi túlszámlázás? ellenvélemények A majdani állatihulladék-lerakóról vitáznak Vita alakult ki a Gyula és Környéke Többcélú Kis­térségi Társulás állati hulladékkal kapcsolatos pályázatáról dr. Perjési Klára, Gyula és Balogh József, Szabadkígyós pol­gármestere között. Csiszér Áron—Szőke Margit Balogh József, Szabadkígyós pol­gármestere a hétfői testületi ülé­sen kifejtette: a Gyula gesztorsá­gával megvalósulandó kistérségi állatíhulladék-begyűjtő épületre vonatkozó tervezet költségével problémák vannak. Úgy véli, a beruházásra az eredetileg terve­zett 116 millió 808 ezer forint he­lyett a Magyar Építész Kamara építészeti alkotások és szolgálta­tások díjszámítási szabályzata alapján elég lenne 63 millió 607 ezer forint is. Balogh József szerint a kama­ra által nem vizsgáltakon túl is gondok vannak, számításai szerint összesen több, mint 70 millió lóg a levegőben, vagy vándorol olyan helyre, ahová nem kellene.- Nem a kistérséggel van ba­jom, hanem azzal, hogy míg egy állatihulladék-lerakót 1,3 millió forintos négyzetméterenkénti áron, jelentős túlszámlázással akarnak megcsináltatni úgy, hogy abban a gyulai kistérség­ben részt vevő összes település viseli a felelősséget, addig a szabadkígyósi tornaterem száz­Ha megépül a majdani hulladéklerakó, akkor szervezett formában lehet majd elhelyezni az állati hullákat. ezer forintból készült el négy­zetméterenként - így Balogh. — Sokadszorra is hamisan szól a kórus - nyilatkozta dr. Perjési Klára, Gyula polgár- mestere, a kistérségi társulás elnöke. A gyulai képviselő-tes­tület hétfői ülésén Galbács Mi­hály képviselő szó szerint ugyanezeket mondta. A való­ság: európai uniós, 98 százalé­kos vissza nem térítendő pályá­zati támogatással kívánja fel­építeni a társulás Gyulán, kis­térségi beszállító körzettel az állatihulladék-telepet, ami min­den településnek fontos. A projekt teljes költsége 197 millió 996 ezer forint. Ebből 116 millió 808 ezer formt az építési jellegű munkák költsé­ge. Dr. Perjési Klára hangsú­lyozta, az épület az unió elvárá­sainak megfelelő 120 négyzet- méteres alapterületen fekszik majd. A kivitelezőt nyílt közbe­szerzési eljárással választja ki a társulás közbeszerzési bizott­sága. A nyertes pályázó áraján­lata lesz a beruházás végleges költsége, ami a közel 198 millió forintnál jóval kevesebb is le­het— összegzett dr. Perjési Klá­ra. Hányadik a listán és mikor épül fel az M44-es? kifogások Nincs érdemi válasz „Miért süllyed egyre mélyebbre Békés megye a baloldali kormá­nyok alatt?” címmel tett fel szó­beli kérdést a parlamentben ta­valy decemberben Erdős Nor­bert, a Fidesz — MPSZ 3. számú választókerületi országgyűlési képviselője. A honatya kérdésé­ben elsősorban a békéscsabai tejüzemben történt leépítések­ről és az M44-es autóúttá fejlesz­tésének idejéről érdeklődött. A képviselő a kormány vála­szát akkor nem találta kielégí­tőnek. A két, általa összefüggő­nek értékelt témában a kifogá­sait tegnap tárta a sajtó képvi­selői elé a párt békéscsabai iro­dájában. Elmondta, a tejüzem kapcsán egyáltalán nem szol­gáltak számára érdemi infor­mációval. Azt pedig felháborí­tónak tartja, hogy az M44-es fő­útvonal csak a 48. a bővítésre váró utak listáján, melyet átte­kintve kijelenthető: számos, stratégiailag kevésbé fontos szakasz kialakítása megelőzi. Dominkó Sándor a higgadt, nyugodt politizálás híve mdf-jelölt A mezőgazdaság jövőjéért Az MDF Békés megyei 6. számú választókerületének egyéni or­szággyűlési képviselőjelöltje Dominkó Sándor, a párt oroshá­zi szervezetének alapító tagja, 1998 óta elnöke. Civilben az ál­tala 1992-ben alapított Orosfarm Szövetkezet elnöke. Céljairól a tegnapi sajtótájékoztatón szólt: — Szeretném a mezőgazdaság presztízsét visszaállítani. A tér­ségben jó minőségű a termőföld, az Európai Unió pályázati rend­szerével van előbbre lépési lehe­mmm Értékközvetítés digitális módon A Békés Megyei Könyv­tár, a Békés Megyei Mű­velődési Központ és a Munkácsy Mihály Mú­zeum szervezésében konferenciát tartottak hétfőn Békéscsabán. A rendezvé­nyen a XXI. század eleji kultúraközvetí­tés új formáiról hallhattak esz­mefuttatásokat az érdeklődők, gálfi edina, a megyei könyvtár munkatársa is az előadók között volt.- Mi volt előadásának témá­ja?- A 2006-os év végéig tartó, kétéves Körös-Maros Kultu­rális Örökség projekt jelenlegi állapotáról és jövőbeni bővíté­seiről számoltam be.- Mit lehet tudni a tervezetről?- Ennek a kezdeményezés­nek az a lényege, hogy egy internet alapú információs adatbázist hozzunk létre. Cé­lunk a Körös-Maros régió kulturális értékeinek, hagyo­mányainak összegyűjtése és közzététele a világhálón. Egy, még most is folyamatos fej­lesztés alatt álló honlapot ké­szítettünk, amire ellátogatva az érdeklődők számos infor­mációval gazdagodhatnak, megismerhetik a régió törté­nelmét, kulturáüs örökségét, hagyományait.- Milyen konkrétumokkal találkozhatunk a webcímen?- A lap több megyei intéz­mény adatait tartalmazza, pél­dául bemutatja a Munkácsy múzeum tárlatait. Ezenfelül egy elektronikus könyvtár kezdeményezései is fellelhető­ek itt. ■ M. P. M. A tervezők kiválasztása A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás megbízásá­ból közbeszerzési eljárás kere­tében választották ki a beruhá­zás projektjének tervezőit. A közbeszerzési bizottság tagja a társulásban részt vevő három tagtelepülés polgármestere. A bizottság elnöke Germán Géza, Lökösháza polgármestere, a bizottság tagjai Balogh József, Szabadkígyós és Kovács Lajos, Újkígyós polgármestere - tájé koztatott Lebenszky Attila kis­térségi megbízott. OLVASÓINK ÍRJAK Hírek a Lencsési klubból A békéscsabai Lencsési Nyug­díjasklub - amelynek működé­si feltételeit a Lencsési Közössé­gi Ház kiválóan biztosítja - eredményes évet zárt. A hétfő délutáni programok változato­sak, érdekesek, a klubtagság igényére és kívánságára épül­tek. A meghívott előadók kivá­lóan ismerik „szakmájukat”, érdekesen közvetítették felénk az irodalmat, sportot, történel­met, úti élményiket, a zenét és még sok minden mást. Sokat kirándultunk■ eljutot­tunk Sepsiszentgyörgyig, Zsol­náig, bejártuk ott a környéket Jártunk Budapesten színház­ban, Sopronban, Bécsben, Ópusztaszeren, kétszer pihen­tünk Hajdúszoboszlón, hetente többször tornáztunk, túráztunk Szívesen vettünk részt a ru­hagyűjtésben, jóleső érzéssel ünnepeltük a szeretet ünnepét Minden nyugdíjasnak jó egész­séget kívánunk! m A Lencsési Nyugdíjasklub tagjai tőség. A jó értelemben vett szö- vetkezési formákat támogatom. Tíz település gondjait vállalom magamra, fontos, hogy a hozzá­juk elvezető infrastruktúra ja­vuljon. Mostanában kevesebbet áldoztak az alsóbbrendű utakra. Szeretném, ha erre nagyobb gondot fordíthatnánk a jövőben. Nyugodt, higgadt ember vagyok, ennek köszönhetően a mérték­tartó politizálás híve. Megkímé­lem az embereket a botrányos kampányolástól. ■ (cs) Átalakul a mezőberényi motorosok baráti köre Civil szervezetté kíván ala­kulni a mezőberényi motoro­sok baráti köre - tudtuk meg Szikora Andrástól. így könnyebben megteremthető lesz a gazdasági háttér ren­dezvényeikhez. A baráti kör tavaly nagy sikerű motoros bemutatót szervezett Berény- ben, ezt a tervek szerint idén megismétlik, (h) Ismét gyűjteményes tárlat Corini Margit képeiből Idén is gyűjteményes kiállí­tást rendezett Corini Margit festőművész munkáiból a gyomaendrődi városi képtár. A művész 35 képét bemuta­tó tárlatot március közepéig láthatja a közönség, a képtár nyitvatartási idejében, ked­den és csütörtökön 8-12, va­lamint szerdán és pénteken 11-17 óra között, (j) ■raüHIBlöiS Mező Zsigmond szabad óráit a költségvetés köti le MEZŐ ZSIG­MOND, Körös- ladány alpol­gármestere ezekben a na- iijj pókban sza- ■k 'x/ Ifew bad idejében is azért dolgozik, hogy idén minél többet fejleszthessen települése. - A költségvetés tervezésénél mindent azzal a szemlélettel tekintek át, ho­gyan lehetne minél több for­rást szerezni. Az alapfelada­tok ellátása mellett fontos kérdés Ladány fejlődésének felgyorsítása. Az unió is csak akkor ad pénzt, ha a pályáza­tok önrészét biztosítjuk, (i) Tóth György még idén is felkapná a szörfdeszkát TÓTH GYÖRGY kétegyházi ön- kormányzati képviselő idén lesz hetven­éves, de most sem jön zavar­ba, ha szörfdeszka kerül a ke­zébe. - Nagy szerelmem a Balaton, így a mai napig szí­vesen járunk oda az egész családdal. Tavaly nyáron Fonyódligeten az unokám a vízből kijövet letette a szörf­deszkát, én meg arra gondol­tam, megyek egy kört. Kelle­mes szél fújt, így a csendes hullámokat meglovagolva nem volt probléma, (a) Gyivicsánné dr. Szenczi Irén nagyon szeret szaunázni GYIVICSÁNNÉ DR. SZENCZI IRÉN tótkomlósi pol­gármester lá­nyaival gyak­ran nyaralt a Balatonon, napjainkban is egy vizes helyet kedvel. - Imádom a Rózsa für­dőnket Antikor időm engedi, ott szaunázok és az aromabar­lang fantasztikus, regeneráló, frissítő hatását élvezem. Szá­momra ez az igazi kikapcsoló­dás, no és az olvasás. A magyar kultúra napján mutatta be leg­újabb könyvét városunk szülöt­te, Benedek István Gábor. Es­ténként azt olvasom, (cs) Gál Mihály egykor zenélt, ma pedig zenét hallgat GÁL MIHÁLY vésztői önkor­mányzati kép­viselőnek egyik kedvenc időtöltése a ze­nehallgatás.- Egykor tíz éven át magam is zenéltem. A vésztői Popsztár el­nevezésű együttesben dobos­ként működtem közre. Az együttessel a Ki mit tud?-on is szép eredményt értünk el. Saj­nos balesetem miatt fiatalon abba kellett hagynom a zené­lést A műfajtól viszont teljesen nem szakadtam el, csak átmen­tem közönségbe. Manapság cédéről hallgatok zenét, (i) Az SZDSZ jelöltje minden polgármestert felkeres választás Kulturált kampányuk lesz Kampánynyitó sajtótájékoz­tatóját tartotta tegnap Gyu­lán az SZDSZ helyi szerveze­te. Juhász János elnök bemu­tatta a 2. számú választóke­rület szabad demokrata or­szággyűlési képviselőjelölt­jét, dr. Bartóki Lászlót (a gyu­lai önkormányzat tanácsno­kát, a megyei közgyűlés alel- nökét). Dr. Bartóki László elmond­ta, az SZDSZ vasárnapi kül­döttgyűlésén elfogadták a párt átfogó, 2010-ig szóló választá­si programját. A párt nem mindenáron akar koalícióra lépni senkivel, az MSZP-vel sem. Koalíció abban az eset­ben lehetséges, ha néhány alapelvük beépülhet a kor­mányprogramba. Ezek pedig a 20 százalékos, egykulcsos adórendszer, a pri­vatizáció folytatása, a liberális oktatáspolitika továbbvitele, a közigazgatási reform tényleges megindítása. Az országgyűlési képviselő- jelölt hangsúlyozta, felkeresi a választókerület valamennyi településének polgármester­ét, Tóth Imrét is, hiszen ők tudják, helyben mi a problé­ma. ■ (ö) I 1 4 l

Next

/
Thumbnails
Contents