Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-26 / 22. szám
3 2006. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Pályázatok „rohammunkával” önkormányzatok Elfogadott költségvetés híján nehéz a tervezés A mezőberényi önkormányzat pályázatot kíván benyújtani a patinás polgármesteri hivatal ablakainak régen halogatott felújítására. Képünkön: Bába Sándor műszaki főtanácsos. Sietve kell az önkormányzatoknak elkészíteniük idei pályázataik egy részét. A közeli, február 15- ei benyújtási határidő mellett az is gondot okoz, hogy a legtöbb helyen nincs még elfogadott költségvetés, így pedig nehezen meghatározható, hogy a szükséges önrészt biztosítani tudják-e az esetleges támogatásokhoz. Lipták Judit-Magyari Barna-Papp Gábor Cservenák Pál Miklós, Mező- berény polgármestere elmondta, az önkormányzati hivatal dolgozói megfeszített munkát végeznek, hogy a benyújtási határidőig elkészüljenek a város pályázatai. Nehézséget okoz, hogy az idei évre a településnek még nincs elfogadott költségvetése, így nehezen megtervezhető, hogy a fejlesztésekhez miként biztosítható a szükséges önerő. Az önkormányzat - miután a képviselő-testület erről döntött - a gépjárműadóból befolyt összegeket útfelújításra használhatja, így e célra mindenképpen pályáznak. Szeretnének támogatáshoz jutni egy általános iskolai tanterem bővítéséhez, illetve a városháza ablakainak rekonstrukciójához. A konkrétumokról holnapi ülésükön dönthetnek a képviselők. Fekete Ferenc, Murony polgármestere elmondta, a kiírók szoros határidőket szabtak a pályázatok benyújtásához. A faluban február hatodikán tárgyalnak először az idei költségvetésről, így 15-éig Muronyban sem tudják teljes biztonsággal meghatározni, hogy a szükséges önerő rendelkezésre áll-e a pályázatokhoz. Ezzel együtt is mindenképpen jelentkeznek a területi kiegyenlítést szolgáló, illetve a céljellegű decentralizált támogatásra.- Siettek a pályázatok kiírásával, a felosztható összegek azonban alacsonyak - fogalmazott dr. Dávid Imre, Gyomaendrőd polgármestere. Hozzátette, hogy a kiírások - főleg a szakminisztériumok pályázatainál - még hiányosak, nem tudni, mire, mennyit lehet majd igényelni. Gyomaend- rődön ma a képviselőtestület átmeneti költségvetés elfogadására készül, éppen a pályázatok korábbi kiírása miatt Gyomaendrődön először élnek a lehetőséggel. A végleges költségvetést februárban fogadják el. A polgármester elmondta: négy beruházásra kívánnak pályázatot benyújtani. Az öregszőlői óvodaépület felújítására, a Rózsahegyi Kálmán Kistérségi Általános Iskola n. emeletének felújítására, a Liget Gyógyfürdő és Kemping bővítésére, valamint a Fő út mellett egy kerékpár- útszakasz megépítésére szeretnének forrást szerezni. Előre vállalt terhek Szeghalmon a napokban rendkívüli képvisel&testületi ülésen döntöttek az önkormányzatidén beadandó fejlesztési pályázatairól.-A megyei területfejlesztési tanács támogatásával szeretnénk felújítani az idősek napközi otthonát Ehhez a 25 millió forint értékű beruházáshoz 5 millió forint saját forrással nyújtunk be pályázatot. A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácshoz 6 szolgálati lakás építésére pályázunk 109 millió értékben, ebből 21,8 millió forintot vállalunk - tájékoztatott Mocsári József, Szeghalom polgármestere. Kifizettek nyolcmilliárd támogatást fagyok Hóra várnak a határban az őszi vetések, kárról korai beszélni A tavalyi mezőgazdasági termelés után megyénkben nyolcmilliárd forint területalapú támogatást fizetett ki a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) mintegy 18 ezer termelőnek. Nyemcsok László — December végén, január elején a termelők 99 százalékának átutaltuk a földalapú támogatást - hangsúlyozta Matuska Sándor, az MVH békéscsabai kirendeltségének vezetője. — Az uniós támogatás 18 ezer 904 forint/hektár, a nemzeti támogatás pedig 19 ezer 124 forint. Azoknál, akik még nem kapták meg a támogatást, további egyeztetések szükségesek például az adott blokkban való túligénylés miatt. Agrár- környezet-gazdálkodási pályázaton megyénk 1500-1600 termelője nyert, és az idei kifizetésekre vonatkozó kérelmeket februárban kell benyújtani. Matuska Sándor kiemelte: az intervenciós felvásárlásnál nem olyan feszült a helyzet, mint tavaly ilyenkor. Tény azonban az is, hogy szinte minden raktár megtelt. Az intervenciós raktározás jó üzlet, ugyanis tonnánként havi 369 forint bérleti díjat fizet az állam. A havi díj egy négyezer tonnás raktárnál csaknem másfél millió forint. Természetesen vannak költségek, nagy a minőségmegtartási felelősség, de akkor is megéri a gabonát tárolni. Nem csoda, hogy megyénkben is többen építettek, építenek raktárakat Az MVH az itteni raktárak felszabadítására áttárolásokat is végez más megyékbe. Dr. Ábrahám Csabát, a megyei földművelésügyi hivatal főfalugazdászát arról kérdeztük, hogy a rendkívüli hideg mekkora károkat tehet az őszi vetésekben. Elmondta: a kelés nem volt túlságosan jó, mert abban az időszakban kevés csapadék hullott. Később jött a belvíz, mely megsanyargatta a növényeket. Ha a rendkívüli hideg hosszú ideig tartana, és nem esne legalább ötcentis hó, akkor a kifagyás veszélye megnőne. Konkrét károkról viszont korai beszélni. Vigyázat autósok, ámokfutók a „pályán7 LÁSZLÓ ERZSÉBET finoman lehülyézte a minap az egyik magyar autós a másikat az interneten. Ezzel a lehetőségek újabb tárházának nyitott kaput honpolgárunk, bár a közlekedők között nyilvánvalóan még mindig a közvetlen viszony a meghatározó. Az élbolyban tolong a nemzetközi kézjelek felmutatása, a fényszórók villogtatása, a trágár szavak odavágása a másiknak, lehúzott gépkocsiablaknál, hogy a le- és kiszorítósdiról, rámászásról, enyhe ütközésekről már ne is beszéljünk. Internetező „barátunk” egy kalap alá véve idiótázta le a télen nyári gumival autózókat, akiknek gyanúm szerint nem az eszük, hanem sajnos a pénzük a kevés. kikerekedett vita bájos csipeté mindez ahhoz a felütéshez, hogy néhány autós színre lépett azért: töröljék el a sebesség- korlátozást a hazai autópályákon. Nyugati példát citálnak és bizonygatják, itt-ott már 160-ra emelték a felső határt, másutt pedig elengedték a gyeplőt, mindenki repeszthet, ahogy járgánya motorja bírja. Efelé hajlik a nyomás nálunk is, mondván, autópályáinkon egyébként is kevés a baleset. lehetne több is. Főleg, ha az autópályákon is előszeretettel alkalmazott durvaságra, kulturálatlanságra, szabálytalanságra mindenki hasonlóképp reagálna. A szomorú tény, hogy nálunk sem az utak - az autópályákat is ideértve -, sem a járművek, sem pedig azok vezetőinek többsége nem alkalmas a megengedettnél gyorsabb tempóra. A három közül pedig a legveszélyesebbek az emberi hiányosságok! Taggyűlés határoz a fő tulajdonos döntése után A gyulai képviselő-testület dön-tött Cséfán Lajosnak, a Gyulai Várfürdő Kft. r ■ i ügyvezetőjének további, pályáztatás nélküli kinevezése mellett 2011- ig. Ezzel elismerték a fürdőigazgató eddigi munkáját — közölte DR. PERJÉSI KLÁRA polgármester. A testületi ülést követően 15 napon belül ül össze a kft. taggyűlése. A gazdasági társaságban 94 százalékban tulajdonos a gyulai önkormányzat, a további hat százalékon a Gyulai Közüzemi Kft., az Erkel Hotel, a Gyulai ÁFÉSZ-Coop Rt. és a megyei önkormányzat osztozik, (ö) Értékes eredmények után megyei döntőt rendeznek Kiválóan szerepeltek a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola diákjai a Simonyi Zsig- mond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny területi döntőjében a közelmúltban. A több értékes egyéni eredmény mellett - első, második, harmadik és ötödik helyezést is szereztek a fiatalok — a csapatversenyt is megnyerték az intézmény tanulói. Ennek is köszönhetően felkérték az iskolát, hogy adjon otthont a megyei döntőnek, (h) Otthonos gazdálkodás Medgyesbodzáson Medgyesbo- dzás önkormányzata a közelmúltban elkészítette az idei évre vonatkozó belső ellenőrzési tervét, melyet a testület elfogadott, varga Gábor polgármester elmondta, hogy mindenre - az intézmények fűtésére, világítására, költségfelhasználására — odafigyelő terv készült, mellyel az önkormányzatnál „otthonos” gazdálkodást szeretnének elérni. A belső ellenőrzést pedig szerződéses jogviszonyban álló szakemberrel kívánják megoldani. Erről tavasszal dönt a testület. (I) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Körösladány. második ütem. (í) Körösladányban megkezdődött a szennyvízcsatorna-hálózat második ütemének tervezése. Ez azt jelenti, hogy nyertes pályázat esetén akár már 2007-ben megépülhet a fontos infrastruktúra második üteme. Lökösháza. árusítás, (a) a község képviselő-testülete által január elsejétől elfogadott közterület-használati díjak értelmében az árusítóvagy egyéb fülkék után havi száztíz forintot kell fizetni négyzetméterenként a településen. Murony. BESZÁLLÍTÓK, (h) Közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a képviselő-testület a falu élelmiszer-beszállítóit. Az érdeklődőkből — három beadvány érvénytelen volt — öt vállalkozóval kötöttek szerződést, és mind a nyolc élelmiszer-kategóriában megtalálták a beszállítót Nagykamarás, bizottság, (i) a nagykamarási önkormányzat szociális bizottsága és a polgármester a legutóbbi testületi ülésen számolt be az átruházott hatáskörben hozott döntéseiről. Tavaly november 30-áig a polgármester átruházott hatáskörben eljárva 292 határozatot, a szociális bizottság pedig 631 határozatot hozott a rászorulók érdekében. A képviselő-testület elfogadta a beszámolót Pusztaottiaka. félév, o) a pusztaottlakai általános iskolában január 19-én tartották a félévi osztályozó értekezletet és 20-án zárták a tanév első felét. A második félév 23-án kezdődött, és ekkortól új órarend szerint tanulnak a diákok. A tanítás nélküli munkanapokat még nem használták fel, mivel tavasszal szeretnének 3, majd a gyermeknapon és a román húsvét hétfőjén egy-egy napot biztosítani a tanulóknak. Szabadkígyós, óvodások, (a) A védőnő által végzett óvodai szűrővizsgálaton 79 kisgyermekre fordítottak figyelmet. Közülük négyet túlsúlyosnak, kettőt pedig alultápláltnak találtak. Ezeket a gyerekeket szakorvoshoz küldték. Szarvas. RUZICSKAY. (j) Idén Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban szeretné bemutatni a Ruzicskay György munkáiból összeállított tárlatát a Munkácsy-díjas, szarvasi festőművész hagyatékát gondozó alapítvány. Az elmúlt években Balatonbogláron, illetve Hajdúszoboszlón rendeztek hasonló kiállítást. Belépők igényelhetők Békéscsabán a FIDESZ-irodában, a Szlovák étteremben, a sportcsarnokban és a Lőrinc trafikban (Andrássy út 4.). i I