Békés Megyei Hírlap, 2006. január (61. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-16 / 13. szám
3 2006. JANUÁR 16., HÉTFŐ - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Jóval több hazai vendég idegenforgalom Külföldiből ugyanannyit fogadtunk, mint tavaly Bár Békés nem minden szempontból a vendégek Mekkája, tavaly az előző évihez képest több honfitársunk pihent meg nálunk. Fekete G. Kata Kolber István fejlesztési miniszter 2005-öt a turizmus sikeréveként értékelte. A külföldi és a belföldi vendégforgalom közel ötszázalékos növekedést mutatott az esztendő első tizenegy hónapjában - mondta a szakember. Békés megye még nagyobb sikert könyvelhetett el: 5 helyett 17 százalékkal több belföldi vendég pihent meg nálunk. Külföldiekből majdnem ugyanannyit fogadtunk, mint egy évvel korábban. A forgalom fellendülésében valószínűleg a wellness-szál- lodák is sokat segítettek. Ahol ugyanis nincs ilyen részleg, sokkal kevesebb vendégre számíthatnak - derült ki egy korábbi összeállításunkból. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar turisták zöme hosszú hétvégére érkezik hozzánk, átlagosan három napot pihennek megyénk hoteljeiben. A külföldiek szállodai szobát szintén ennyi időre vesznek ki, más szálláshelyen azonban majd öt napig időznek. A megyei hoteleket főleg a németek és a románok részesítik előnyben, akik átlagosan 4,5 napot töltenek a szálláshelyen. Az országos adatok szerint az EgyeSzállodáinkban tízszer annyi magyar vendég szállt meg, mint külföldi. Képünk Csabán, a Fiume Hotelben készült sült Királyságból, az USA-ból és Spanyolországból érkező vendégek által fizetett vendégéjszaka számában volt megfigyelhető a legdinamikusabb növekedés 2005 első tizenegy hónapjában. Ehhez azonban a megye nem sokat tett hozzá. Nagy-Britanniából ugyan 23 százalékkal többen érkeztek, az Egyesült Államokból viszont ugyanennyivel kevesebben az előző évhez képest. Spanyol vendég nem aludt hivatalos szálláshelyen megyénkben. Két-hat nap a jellemző A legtöbb vendég nyáron: júliusban és augusztusban látogatott el megyénkbe. Békés egyelőre nem veheti fel a versenyt a fővárossal, ahol az összes turista fele áll meg, illetve a Balatonnal. Tavaly megyénkbe Kínából és Izraelből jöttek legkevesebben, akik mindössze 1,8 illetve 2,4 napot szántak erre a térségre. A leg- hosszabban a Szerbia és Montenegróból érkező, ösz- szesen 516 vendég múlatta nálunk az időt, átlagosan közel hat nappal. Külföldi vendégek Békés megyében (2005 MII. negyedév) Vendégek száma Előző évhez viszonyítva (%) Átlagos itt töltött éjszaka Ausztria 547 84,7 2,6 Belgium 99 50,5 2,8 Csehország 181 106,5 2,5 Franciaország 310 79,9 1,8 Hollandia 355 113,1 4,4 Lengyelország 287 53,6 3,4 Nagy Britannia 298 651 2,2 Németország 2154 95,5 4,5 Románia 1783 154, 4,4 A gyógyszerészek szerint nem kell mindent felrúgni báloztak Újdonságokról is szó esett Zárt, ellenőrzött rendszer, vérvétel is a tyúkoktól tojásmizéria Megéri magyart venni A békéscsabai Fiume Hotelben szombaton rendezték meg a kilencedik megyei gyógyszerész bálát A mulatságon Somló Tamás is fellépett, a zenét az Atlantisz együttes szolgáltatta. A megye 270 gyógyszerészéből sokan megjelentek, és részt vett a bálon Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke, dr. Szabó Sándor, a kamara tiszteletbeli elnöke, Varga Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke és Pap János, Békéscsaba polgármestere is. Sándor Csaba, a megyei gyógyszerészkamara elnöke kérdésünkre elmondta: a gyógyszerészek nem értik, hogy a jól működő, biztonságos, euro- konform magyar patikarendszert egyes politikai erők miért szeretnék teljesen felborítani. Sándor Csaba kitért arra is: a szakmát jelenleg az ellátási újdonságok - az internetes gyógyszerellátás, a gyógyszerek házhoz szállítása - is erőteljesen foglalkoztatja. ■ Ny. L. Megyénk tojástermelői is látták, hallották, hogy elözönlötte Békéscsabát, Szarvast, Battonyát és Sarkadot a lejárt minőségmegőrzési idejű, illetve állati ürülékkel szennyezett külföldi tojás. Amit dicséretesnek tartanak: a megyei állat-egészségügyi állomás munkatársai nem tétlenkedtek, és kivonták a forgalomból a portékát. A termelők állítják: amennyiben a lakosság, az érintett ágazat odafigyel, a hatóságok pedig intézkednek, kiszűrhető a magyar piacról a selejt dömpingáru. A tojásnál maradva, Selmeczi Béla békéscsabai termelő kiemelte: minden tojást lepecsételnek az azonosító kódszámmal. A termelés zárt, ellenőrzött rendszerben zajlik, szigorú állatorvosi felügyelet mellett. Még vért is vesznek a szárnyasoktól. Az évi tojásfogyasztás egy emberre vetítve átlagosan 187 darab, de ha folyamatosan szép árut talál a lakosság, felkúszhat kétszázra is. ■ Ny. L. JEGYZET Az állatok lelke tiszta, ne piszkítsák be őket! BEDE ZSÓKA ebben a szépen, békességesen felszabadult országban nem dicsekedhetünk sok ember lelki tisztaságával. Persze, hogy sokan vannak a tisztességesek, de hogy egy magyar vizsla politizáljon, azt kevéssé hiszem! lám csak ezeket az értelmes, arányos testű, tiszta tudatú négylábúakat is a tollhegyére tűzte valami sandán gondolkodó emberij?) szándék. szeretem az állatokat! Még a legveszélyesebb, legcsúnyább sem gonoszságból bánt bárkit, az ösztönei vezetik. Hát még a világ talán leghűségesebb zsemleszínű házőrzőjét! jómagam ugyan inkább cicabarát lévén, kutyust nem tartok sem szabadon, sem láncon (ez utóbbi eljárással szemben sem gondolkodom helyeslőn). Kínzás az az ember barátjának, ha nem lehet kellően védett otthona, inkább ne sajátítsa ki önzésből az ember! Amióta állatvédelmi törvény létezik, azóta gyakran hallunk eltorzult lelkületű állatkínzókról, akikről ha kiderül a bűnük, talán megkapják érdemelt „jussukat”. csak remélni tudjuk, ha a választási vadságoknak egyszer vége, akkor az állatok nevét viselő sajtó valóban az állatokról szól majd és nem emberfejet kavaró gondolatokkal töltik meg. addig az igazi állatbarátok csak védekezni, tiltakozni tudnak. Megsimogatom cicáim buksiját, s ők érzik szeretem, védem őket, nem kiszolgáltatni akarom az emberi gondolatok viharainak. A magyar vizslák szelíd okosságát, valódi hivatását a tények úgyis igazolják. Mit rájuk kennek a vádlók, lemossa az idő és a történelem. f n %t «1A •«> I3j JRk Huszonhárommillió forint pótdíjat szabtak ki tavaly Tavaly 1507 tengelyterhelésellenőrzést végeztek a megyei közlekedési felügyelet munkatársai. Mint megtudtuk, az ellenőrzöttek közül 260 jármű bizonyult túlter- heltnek, az emiatt kiszabott pótdíj összege meghaladja a 23 millió forintot, (c) A fürdő további fejlesztését szorgalmazzák a herényiek Mezőberényben már hagyománynak számít, hogy a képviselő-testület tagjai kötetlen fórumon találkoznak a város legnagyobb adófizetőivel. A közelmúltban megtartott összejövetelen előbb cservenák pál Miklós polgármester számolt be arról, hogy milyen fejlesztések valósultak meg a befizetett adóforintok segítségével, majd a meghívottak is feltehették kérdéseiket, elmondhatták javaslataikat arról, hogy milyen újabb beruházásokat tartanának fontosnak. Mint azt Cservenák Pál Miklós munkatársunk kérdésére megfogalmazta, a felszólalók közül a legtöbben arra ösztönözték az önkormányzatot és a képviselőket, hogy folytatódjon a fürdőfejlesztés. (h) Két vállalkozás versengett a tótkomlósi víztoronyért Kapós lett Tótkomlóson a víztorony az internetszolgáltatók körében. Ezt támasztja alá az, hogy egymástól függetlenül, de két cég is érdeklődött az önkormányzatnál arról, hogy bérbe vehető-e a torony antennák elhelyezésére. Minekutána az együttes jelenlét kizárt, a képviselők választottak az ajánlattevők közül. A testület legutóbbi ülésén az Impulzus Kommunikációs Kft. javára döntött. (cs) . ELLÁTÁS. (I) Medgyesegyházán a legutóbbi testületi ülésen tájékoztató hangzott el a polgármester hatáskörébe utalt szociális ellátásokról. Eszerint az aktív korúak rendszeres szociális segélyét — a jogosultságot érintő szabályozás figyelembevételével — tavaly 91 esetben állapított meg a községvezető. Megszüntetésre 89, szüneteltetésre 109, továbbfolyósításra 63, míg elutasításra 9 esetben volt szükség. Mezőberény. tárgyalnak még. (h) A kötelező napirendi pontok mellett a Baráti Egylet Mezőbe- rényért javaslatára az általános iskolák összevonásának tapasztalatairól, a mezőberényi cigányság helyzetéről, a civil szervezetekről, valamint Mezőberény egészségügyi helyzetéről is tárgyalni fog a képviselő-testület 2006-ban. BÉRLET, (h) A mezőberényi képviselő-testület a helyi járatú autóbuszbérlet támogatásával módosította a gyermekvédelem helyi rendszeréről szóló rendeletét. A szociális és egészségügyi bizottság havonta maximum 570 tanulónak adhat támogatást 735 forint fejenkénti összegben. TÁMOGATÁS, (h) A Mezőberény— ■Bélmegyer Kistérségi Általános Iskola lemondott a 80 ezer forintos önkormányzati támogatásról, mivel nem vettek részt a Marosvásárhelyen megrendezett labdarúgótornán. Az összeget a nemzetközi kapcsolatokra kiírt pályázatok támogatására lehet felhasználni. Nagyszénás, árvíz. (cs) Az önkormányzat képviselő-testülete 50 ezer forint segélyösszeget biztosított a romániai esőzések által okozott károk enyhítésére a pályázati tartalékból. A pénzt a Magyar Vöröskereszt számlájára átutalták. Orosháza, továbbtanulás, (cs) A Békés Megyei Munkaügyi Központ orosházi kirendeltségének munkatársai tartottak pályaválasztási osztályfőnöki órát a napokban a Vörösmarty Mihály Általános Iskola nyolcadikosai számára. Az internetet is igénybe vevő tanórán hasznos tanácsokkal látták el a továbbtanulás előtt álló gyermekeket. Az iskola igazgatója, Orosz László elmondta, még az idei továbbtanulás előtt tervezik a többi osztály számára is az ismeretek átadását, illetve a második félévben a munkaügyi központ munkatársainak a segítségével a 7. osztályosok pálya- választási előkészületeit. Sarkadkeresztúr. gazdálkodnak. (b) A dr. Szatmári László által elnökölt, harminc sportvadászt és egy hivatásos vadászt regisztráló sarkadkeresztúri Egyetértés Vadásztársaság 2 ezer 694 hektár földterületen gazdálkodik, ennek zöme bérelt terület. Szabadkígyós, támogatás, (a) Szabadkígyóson tavaly október végéig 242-en vettek igénybe rendszeres gyermekvédelmi támogatást, összesen 13 millió 744 ezer 896 forint értékben. SEGÉLY, (a) Az önkormányzat szociális bizottsága a tavalyi év október havának a legvégéig harminc rászorulónak juttatott támogatást egyszeri átmeneti segély címén. Az e célra kifizetett összeg 105 ezer forintot tesz ki. Szeghalom, a térségről. (í) a Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás gazdaságfejlesztési programját Kereki Zoltán programkészítő ismertette nemrég a Körössárréti települések polgármestereinek szeghalmi tanácskozásán. A településvezetők a programot elfogadták. Tótkomlós. TEHETSÉG, (cs) A Tótkomlós Ifjú Tehetsége díjat 2005 utolsó hónapjában adták át ünnepi hangverseny keretében. Az önkormányzati rendelet alapján tavaly 10 fiatal kapott ilyen elismerést: Ondrejó Tamás, Matajsz Rudolf, Lopusni Norbert, Krátky Viktor, Krcsméri Milán, Mitnyan Viktória, Szűcs Klaudia, Dudás Dóra, Mitnyan Tibor, Valjer Viktória. A polgármester, Gyivicsánné dr. Szenczi Irén Lóczi Istvánt különdíjban részesítette. Vésztő. FIATALOKNAK, (i) Vésztőn nemrég megrendezték az első Sárréti Old School Hiphop fesztivált. A rendezvényen nagyon sok fiatal vett részt helyből és más településekről is. Ezért a szervezők idővel hagyományt szeretnének teremteni a fesztiválból. HELYI LAP. (i) Tizedik évfolyamához érkezett a vésztői önkormányzat lapja, a Vésztői Újság. Az idei első lapszám ezekben a napokban jutott el olvasóihoz. Az új esztendő kapcsán Kaszai János polgármester köszönti a sáréti város lakóit. A lap fotós tudósításokban beszámol a település jelentősebb eseményeiről, rendezvényeiről is. ft t