Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-03 / 283. szám
8 GAZDASÁGI TÜKÖR : • : I * - itfijg; iHWWWr- ”."3 i 2005. DECEMBER 3., SZOMBAT üHMMaVt' «caMMMMWt rftR Felújított épületbe költözött a hivatal Budapest Megváltozott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal címe, mivel a teljes intézmény kiköltözött az FVM-ből az egykori Concordia malom felújított épületébe, a Soroksári útra. Az Európai Unió által nyújtott agrár- és vidékfejlesztési célú támogatások elosztására és kifizetésére létrehozott hivatal így 8 ezer négyzetméteren kapott helyet. Új címe: 1095 Budapest, Soroksári út 22-24. Postafiókcíme továbbra is változatlan: 1385 Budapest 62 Pf. 867. Sárgadinnye és görögdinnye könyvbemutató December 5-én, hétfőn 11 órakor Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter mutatja be a mezőgazdasági könyvesboltban (Budapest, V. Vécsey u. 5.) dr. Nagy József A sárga- és a görögdinnye című kötetét. A könyv a Szaktudás Kiadóház Rt. gondozásában jelent meg. A méhészet támogatása ZALALÖvő Mézfesztivállal egybekötött méhészeti konferenciát tartanak ma a településen, ahol 12 óra 15 perckor Pásztohy András, az FVM politikai államtitkára tart előadást az ágazat támogatási lehetőségeiről. Helyszín a Sállá Művelődési Központ. A rendezvényt a Zalalövő és Környéke Közéletéért, Kultúrájáért, Környezetéért Alapítvány szervezi. a hírsáv a pannon gsm TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Marhára elbukhatunk Térdre kényszerül az egész magyar húsvertikum, ha az EU engedélyezi a Dél-Amerikából származó marhahús behozatalát. Király László Megdöbbenéssel értesült a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (Mosz) arról, hogy az illetékes EU-bizottság Dél-Amerikából hűtött és fagyasztott hús kedvezményes importját latolgatja. Egyelőre arról van szó, hogy az olasz Inala SPA cég konzervgyártásra használná fel a húsipari nyersanyagot.- Amennyiben engedélyezik a tengerentúli vámkedvezményes marhahús behozatalát, azzal még súlyosabb helyzetbe kerülne a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar. Olaszország a hazai hús legjelentősebb felvevőpiaca. A magyar export fele oda irányul. Bár egyelőre nem ismert a tengerentúli marhahús ára, mennyisége és minősége, annyit már tudunk, hogy 50 százalékkal (24-ről 12 százalékra) csökkentették a behozatali vámot - állítja Uhercsák András, a Mosz főtanácsosa. Ebből az következik, hogy egyrészt tőlünk az olasz partnerek kevesebb húst vásárolnának, másrészt már konzer- vekké feldolgozott húskészítményekkel terítenék a magyar áruházláncokat. Mindez tovább rontaná a hazai mezőgazdasági termelők, a magyar vidék megélhetési lehetőségeit. A húsiparban munkahelyek szűnnének meg. A BUX-index 2005. december 2-án 09.00 11.1 .30. a New York i . tőzsde nyitása j lTÖÖ~15.00 16.30 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. december 2-án €/Ft $/Ft €/$ i 252,06 215,16 1,17-1,57 Ft-0,04 Ft Ocent NYERTESEK Részvény Mól Utolsó ár (Ft) 21500 Változás (%) Millió Ft +4,39 7894 Egls 22 600 +2,73 309 Richter 40050 +2,69 2159 NITelekom 1 985 +0,92 908 FHB 1429 +0,70 1204 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Rába 556-5,76 68 Synergon 485-4,53 104 Pflax 657-1,94 105 Elírni 30000-1,32 30 OTP 7090-0,14 7321 A BUX-index az elmúlt napokban 23 000 22 500 22000 21500 21000 20500 20000 19 500 21789 21670 21682 21174 21256 11.25 11.28 11.29 11.30 12.01 12.02 FORRÁS: BÉT Nem tudhatjuk, mit eszünk táplálkozás Mindent nem írnak ki a csomagolásra Ha az élelmiszer-készítményeknek nem több mint 10 százaléka gén- manipulált nyersanyagból van, azt még fel sem kell tüntetni. Király László Nem kell „farkast” kiáltani, hisztériát kelteni. Riogatók önmagukban a tudományosan bizonyítható és közölt adatok.- A génmanipulált repce, napraforgó, kukorica és szója begyűjtött virágporától elpusztulnak a dajkák, és károsodnak a dolgozó méhek is - állítja dr. Szalai László kandidátus. - Hogy termesztenek-e hazánkban génmanipulált haszonnövényeket, azt nem lehet pontosan tudni. Ettől függetlenül a nagy áruházláncokban ellenőrizhetetlen mennyiségű génpiszkált élelmiszer juthat el a magyar fogyasztókig. Egy uniós előírás szerint ugyanis fel sem kell tüntetni a génkezelt alapanyagokat, ha azokból az adott készítményben 10 százaléknál kevesebb található - mondja a kutató. A Gaucho felszívódó csávázószer megöli a méheket éppúgy, mint minden más rovart (levéltetű, barkófajok, drótférgek, kukorica- bogár). Ennek ellenére 1994 óta nálunk engedélyezett ez a DDT-hez hasonlító „méreg” a cukorrépa, a napraforgó és a kukorica vetőmagjának ipari csávázása esetén. Confidor néven ugyanez a hatóanyag (imidakloprid) permetezőszerként is használatban van a krumpliföldeken, az őszibarack- és a dohánytermesztésben. Az EU-ban egyelőre csak Franciaországban függesztették fel a vitatott szer alkalmazását. Döntés az esetleges betiltásáról jövőre várható, mert a kutatók még nem bizonyították, hogy valóban felhalmozódik a háziállatok húsában és az emberi szer- vezetben. Mindezt szó ** szerint a: FVM Növény és Talajvéde mi Főosztálya közölte válaszként számos méhész panaszlevelére, még a nyár elején.- Sajnos kevés konkrét bizonyítékkal rendelkezünk. A méhészekre közvetve azt is foghatják, hogy más, távoli táblákon alkalmazott egyéb permetsze- rek okozzák a méhek pusztulását. Hiszen a bogarak viszonylag nagy távolságról gyűjtik be a nektárt és a virágport. Biztonsággal állítom azonban, hogy sem a méz, sem pedig a méhek által begyűjtött virágpor nem tartalmazhat a génmanipulált növényekből és a káros rovarölőkből származó, emberre káros anyagot. A méhek ugyanis elpusztulnak, mielőtt viaszt, méhpempőt, mézet, illetve életerőt adó virágport készíthetnének - taglalta a kandidátus. DR. SZALAI László, a biológiai tudományok kandidátusa, méhészeti szakíró, a közelmúltban Baján, a Bácskai Mézes Fesztivál rendezvényén tartott előadást kutatásainak eredményeiről. Ismertette a mézkenyeret is - egy mézből, virágporból és méhpempőből készülő táplálékkiegészítőt amit betegségből felépülő embereknek, csúcsteljesítményre törekvő sportolóknak állítottak össze. Mesterséges csapadékra szükség van! termésbiztonság Habár az idén a tenyészidőszak bővelkedett csapadékban, jönnek még aszályos évek, sőt egyes kutatók egyre szárazabb nyarakat jósolnak. Mindez újfent ráirányítja a figyelmet az öntözés fontosságára, termésbiztonságot meghatározó szerepére. Hazánkban a vízjogi engedéllyel rendelkező, öntözésre berendezett terület 210 ezer hektárt tesz ki, ami az összes szántó 5 százaléka. Összehasonlításképp: az EU-tagálla- mokban átlagosan a szántóterület 13,5 százalékát öntözik. Ezért alapvető fejlesztési feladat a már meglévő öntöző- rendszerek felújítása és bővítése. A szántóföldi növények közül a kukorica, a napraforgó, a cukorrépa és a burgonya öntözése indokolt, továbbá kiemelten fontos a mesterséges csapadékpótlás a kertészeti kultúrákban. Szakértők szerint a versenyképesség érdekében az öntözhető terület százezer hektárral való növelése szükséges a következő években. ■ Laczi Zoltán Mezőgazdaság és foglalkoztatás Franciaország A legnagyobb francia mezőgazdasági érdek- képviseleti szerv idén novemberben először rendezett konferenciát Mezőgazdaság a foglalkoztatás középpontjában címmel Párizsban. Leszögezték, hogy az agrárium a gazdasági szerep mellett fontos szociális Feloldották a brazil húsimportot Oroszország Ismét beszűkülnek a baromfi- és marhahúsértékesítés lehetőségei az orosz piacon, mivel november végétől 100 brazil üzem ismét szállíthat Oroszországba. Tavaly szeptemberben higiéniai okokból vezették be az importtilalmat a brazil húsra, s ez megkönnyítette más szállítók bejutását a piacra. Idén februárban részlegesen feloldották a brazil eredetű csirkeszállítmányok behozatali tilalmát, de más húsféleségekre és egyéb húsokra fenntartották. Most viszont teljes egészében zöld utat kaptak a. brazil hússzállítmányok. funkciót is betölt, s jelentősége a lakosság helyben tartásában, valamint a helyi foglalkoztatás és a vidéki környezet fenntartásában vitathatatlan. A mező- gazdaságban foglalkoztatottak 60 százaléka viszont úgy nyilatkozik, hogy azért dolgozik ebben az ágazatban, mert nincs jobb lehetősége. A gazdaságok mintegy 42 százaléka idénymunkásokat is alkalmaz. Hogy ez a jövőben is így legyen, nem szabad megengedni, hogy harmadik országokból a mező- gazdasági termékek piacszabályozás nélkül, nyomott áron jussanak be az unióba. Összesen: 55337 Korlátolt felelősségű társaság: 6524 Regisztrált vállalkozások a magyar mezőgazdaságban 2005. szeptember (százalék) Egyéni vállalkozás és egyéb gazdaság: 42 480 Betéti társaság: 4287 Szövetkezet: 1581 Közkereseti társaság: 136 Részvénytársaság: 7 329 Mákos? Diós? Milliós? MKB Karácsonyi Kölcsön Készüljön a karácsonyi ajándékozásra az MKB Karácsonyi Kölcsönnel, és most az MKB Bank is megajándékozza önt: • egy „Szerencsebejglivet”, amellyel egymillió forintot nyerhet, • sőt, ezen felül a kedvezményes folyósítási jutaléknak köszönhetően akár 15-30 ezer forinttal többet költhet ajándékokra. Tovább! részletek fiókjainkban, az MKB TeleBANKár 06/40 333 666-os teiefonszámán vagy a www.mkb.hu honlapon. Ajánlatunk a 2005. nov. 15-től dec. 31-ig befogadott köl- csönlgénylések esetén érvényes. É2 a hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános ajánlattételnek. MK I f r Mezlovagok a bajai mézfesztiválon