Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-30 / 305. szám
8 GAZDASÁGI TÜKÖR 2005. DECEMBER 30., PÉNTEK MIM!* Drágán épülnek a magyar utak hazánkban másfélszer többe kerül egy négyzetméternyi aszfaltút megépítése, mint az Egyesült Államokban, állítja az OECD. Nálunk átlagosan nyolc dollár (mintegy 1700 Ft), míg a legtöbb fejlett országban 5-7 dollár (körülbelül 1060- 1480 Ft) közötti összegből jön ki ugyanez, (fp) Kínai multi jön Székesfehérvárra AUTÓKBA BEÉPÍTHETŐ oldal- és szélvédőüvegek gyártásába kezd jövőre Székesfehérváron a íüllich Glas Holding Rt.-vel közösen az egyik vezető kínai autóüveg-gyártó vállalat. A napokban megérkeztek Fejér megyébe az első próbaszállítmányok is. Az ázsiai vállalat mintegy hatezerféle szélvédőüveget gyárt, (fp) Megsemmisítették a savanyúságot négy tonna savanyúságot megsemmisítettek Hódmezővásárhelyen abból a 93 tonnányiból, amit még karácsony előtt zároltak a hatóságok egy Pest megyei cég öttömösi telephelyén. A maradék 89 tonna eredetének igazolására január 3-ig kaptak haladékot, (fp) A HIRSAV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2005. december 29-én 20 940 20 860 20800 Előző napi záróérték: 20 678 : Változás: * 0,87% j "T^ ■ A 20 640? Záróérték: j 20 858 li 20 480 Nyitóérték: 20 671 15.30, a Ne« YorkTI 70 dilit tőzsde nyitási A ponj^ 09.00 11.00 13.00 NYERTESEK 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT 2005. 12. 29. Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) MffióFt Démász 17600 +3,56 62 Mól 19 825 +1,15 147 260 Egls 22890 +1,11 41 OTP 7 076 + 1,09 2 514 Richter 38300 +1,06 530 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utofeóár(R) Változás (%) méh TVK 5 170-2,45 2 Fotex 344 1,71 52 Á. Nyomda 6 005-0,25 61 Antenna 5185-0,19 54 FHB 1307-0,15 26 A BUX-index az elmúlt napokban 21 750 21500 21250 21000 20 750 20500 20250 20000 __________________ po nt 12.20 12.21 12.22 12.23 12.27 12.28 / naP FORRÁS: BÉT 21054 20877 20858 20 5S!T 20734 21618 MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. december 29-én €/Ft $/Ft €/$ t it" i 251,96 212,73 00 «-4 «—4 +0 ,67 Ft +1,60 Ft-lcent Felemás áfacsökkentés jövőre kedvező A lakossági fogyasztás több mint felét érintik az új kulcsok Mennyivel csökkennek a fogyasztói árak? Ruházkodási ,. cikkek -W Egyéb cikkek, üzemanyagok Tartós fogy. cikkek Szolgáltatások Háztartási energia Élelmiszerek Szeszes ital, dohányáru Az összfogyasztás megoszlása Magyarországon M;- P ; Müü Iffff mi fi Hl HÜi üif "lit ü Üzemanyagok 4,6% 2,2% Elektromos energia 3,0% 4,6% Élelmiszerek 4,0% 3,8% Szeszes italok, dohányáruk 9,2% 6,1% Ruházkodási cikkek 5,4% 3,8% Tartós fogyasztási cikkek 8,4% 4,4% Egyéb cikkek 7,4% 6,8% Szolgáltatások 12,0% 13,3% Áfaváltozással érintett fogyasztás 54,0% 45,0% Nem érintett termékek-szolgáltatások 46,0% 55,0%- -^HltiTiTíVt—irfiTféif A fogyasztás megoszlása az áfaváltozással érintett termékek és szolgáltatások körében (százalék) 23,5- Élelmiszerek Szeszes ital, dohányáru Háztartási energia 9,2 Ruházkodási cikkek 5,5 _1___| Ta rtós fogy. _ cikkek Élelmiszerek Szeszes ital, 30,6 dohányáru Ruházkodási cikkek Háztartási energia Tartós fogy. _ cikkek FORRÁS: PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM - EUROPRESS-GRAHKA Csalódik, aki azt reméli, hogy a januári áfacsökkentés hatására minden sokkal olcsóbb lesz. A kormány mindenesetre védjeggyel kívánja tájékoztatni a fogyasztókat, az üzletek mely termékeknél érvényesítik az öt- százalékos csökkentést. Tóth Marcella A termékek és szolgáltatások több mint felének az ára csökkenhet, miután 2006. január elsejétől a normál áfakulcs a jelenlegi 25 százalék helyett 20 százalék lesz. Ez akár négyszázalékos fogyasztói- ár-mérséklést jelenthet. Ha ugyanis egy termék nettó ára például 80 forint, akkor 25 százalékos áfával számolva a fogyasztói ára 100 forint lesz. 20 százalékos áfával számolva pedig 96 forint. A kormány számításai alapján az áfacsökkentés hatására 166 milliárd forint marad a magyar fogyasztók zsebében. Egy átlagos négytagú család így havi ötezer forintot spórolhat meg. A Pénzügyminisztérium adatai szerint ugyanis a lakosság fogyasztásának 54 százalékát teszik ki azok az árucikkek és szolgáltatások, amelyek után jelenleg 25 százalékos áfát kell fizetni. A nyugdíjasokat kisebb mértékben érintheti a változás, az ő fogyasztásuk 45 százalékának csökken majd az áfatartalma, így remélhetőleg az <jra ip a jövő év elejétől. Januártól a következő termékek esetében számíthatunk alacsonyabb árakra az áfa csökkentésének köszönhetően: egyes élelmiszerek (például az üdítőitalok és az ásványvizek), tisztítószerek, a tartós fogyasztási cikkek, a ruházati termékek, a bútorok és szórakoztató elektronikai termékek. Ide tartozik továbbá a villamos energia díja. Az ingatlanpiacra is hatással lesz az alacsonyabb áfakulcs, várhatóan a lakások ára is csökkenhet a jövő esztendőben. Az alapvető élelmiszerek árát azonban nem érinti az áfakulcs mérséklése, mivel ezek adója jelenleg is 15 százalék. Ezek közé tartoznak a tejtermékek, a tojás, a pékáruk, a hús és húskészítmények, a lisztfélék, a zöldségek és a gyümölcsök. Nem érinti az áfacsökkenés a távfűtés, a sze- . métszállítás, a víz és csatorna díjait sem. Természetesen az, hogy a termékek ára mennyivel lesz alacsonyabb jövőre, nagyban függ a kereskedőktől is. Nem biztos ugyanis az, hogy a fogyasztói árakban teljes mértékben érvényesül az alacsonyabb általános forgalmi adó hatása. Igaz, erről december 6-án megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kereskedelmi és a fogyasztóvédelmi szervezetekkel. Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Miniszté■ Az 5 százalékos áfa- mérséklés 4 százalékos fogyasztóiár-csökkenést jelent, ha más adó nem emeli meg az árat. rium pedig árfigyelő akciót hirdetett meg, így szeretnék nyomon követni, hogy a valóságban minek és mennyivel csökken az ára. Aki a játékban részt szeretne venni, annak áfás számlát kell kérnie az adott termékről idén és jövőre is. A két számla másolatát postán kell elküldeni a tárcának legkésőbb 2006. február 28-ig. A beküldők között nyereményeket sorsolnak ki. A kormányzat pedig védjegyet készíttetett, amely arról tájékoztatja majd a fogyasztókat, hogy melyek azok az áruházláncok, kereskedelmi cégek, illetve melyek azok a termékek, amelyeknél érvényesítik az áfa ötszázalékos csökkentését - jelentette be tegnap Mesterházy Attila, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium politikai államtitkára. A Pénzügyminisztérium számításai szerint a lakossági árak jövőre átlagosan 1,8 százalékkal csökkennek. A tárca számításai szerint legnagyobb mértékben a ruházati termékek ára csökken majd, átlagosan 4 százalékkal. Az élelmiszerek átlagosan 0,9 százalékkal kerülnek majd keveAHOL AZ ÁFAKULCS 20% LESZ Termékek Szolgáltatások Ruházati termékek Autószerelés Háztartási gépek Festés, mázolás Szórakoztató elektronika Utazás Tisztítószerek Kozmetikus Bútorok Fodrász' Ingatlanok Villanyszerelés Villamos energia Vízszerelés Telefon Burkolás Autók Üzemanyagok (idén okt.l-től 20% az áfa) Szeszes italok Dohányáruk AHOL 15% MARAD AZ ÁFAKULCS Termékek Szolgáltatások Hústermékek Gáz- és vízellátás Tejtermékek Csatornadíj Tojás Szennyvízkezelés Olaj, margarin Diákétkeztetés Cukor, cukoráru Szállodai szóig. Zöldség és gyümölcs Filmvetítés Kenyér Uszodai szóig. AHOL 15% HELYETT 5% LESZ Előfizetéses folyóiratok, napilapok, kották, nem előfizetéses folyóiratok* AHOL 5% MARAD AZ ÁFAKULCS Könyvek, gyógyszerek, gyógynövények • 2006. JÚLIUS 1-JÉTÖL sebbe. Az üzemanyag ára 3,4 százalékkal lesz alacsonyabb annak ellenére, hogy a benzin áfakulcsa már október 1-jétől csak 20 százalék. A tartós fogyasztási cikkek árcsökkenése várhatóan 2,5 százalék lesz. A szeszes italok és a dohányáruk átlag 0,4 százalékkal kerülnek majd kevesebbe. A szolgáltatások ára átlagosan 1,6 százalékkal lesz kevesebb. Igaz, a telefonszolgáltatók többsége csökkenti a beszélgetések díjait és a havi előfizetési díjakat is. A nyilvános fülkékből 4 százalékkal kerül majd kevesebbe a beszélgetés. Az árakat befolyásolja, hogy az áfán kívül milyen egyéb adók változnak. A jövedéki és a regisztrációs adó emelkedése semlegesíti az áfacsökkentés hatását az autóknál, szeszes italoknál, a dohányáruknál. Most fogy a legtöbb pezsgő szilveszter A fehér, édes nedű a legkedveltebb Árak innen-onnan Decemberben ötször-hat- szor annyi pezsgőt adnak el a boltokban, mint az év többi hónapjában. Továbbra is az édes pezsgő a legnépszerűbb. Füsi Piroska Egy liter pezsgő jövedéki adója az eddigi 91,20 forintról 114-re nő jövőre. Ez 25 százalékos emelkedés, ami valószínűleg a fogyasztói árakat is felfelé nyomja. Pedig már most is némi visz- szaesés tapasztalható a 10 milliárd forintot meghaladó kiskereskedelmi pezsgőpiacon - derül ki az ACNielsen piackutató cég felméréséből. Mennyiségben 5, értékben 3 százalékkal kevesebbet vásároltak az emberek - elsősorban a nagyobb üzletekben - 2004. október és 2005. szeptember között. A decemberi pezsgőszezonban 4,5 millió liter körül alakul a fogyasztás, ami ötszöröse a többi hónapban jellemző 800- 900 ezer liternek. így az év utolsó hónapjára jut az éves forgalom közel egyharmada. Továbbra is az édes fajtákatkedveli leginkább a lakosság, ezek a bolti értékesítésnek mennyiség és érték alapján is a kétharmadát teszik ki. Utánuk a félszáraz következik, majd a száraz. A fehér pezsgőre jut az eladások több mint 90 százaléka, a vörös mindössze 6 százalékos arányt vívott ki magának. A magyar piacon a közepes kategóriájú - 400-700 forintos - pezsgőből van a legtöbb, ezek 70 százalékot képviselnek. Az olcsóbb, 200-400 forintos pezsgők aránya 25 százalék, az 1000 forint feletti pezsgőké pedig 5 százalék. A borpiac átalakult, az utóbbi időben sokan pezsgő helyett bort isznak, ezzel is magyarázható az évek óta mérséklődő fogyasztás. Ennek ellenére optimisták a hazai piac 70 százalékát uraló Törley Pezsgőpincészet Kft. vezetői. Vass Gábor kommunikációs igazgató szerint a korábbi 3-4 százalékos évi visszaeséssel szemben idén csak 1-2 százalékos lesz a magyar pezsgőpiac csökkenése, így előreláthatólag 25 millió palack pezsgő fogy 2005-ben. (forint/0,75 liter) Plus Asti Spumante Arione 699 Tesco Schloss Bochinger (többféle) 259 BB (többféle) ________________499 Frei xenet Cordon Negro Brut 1899 Auchan Gran Dessert Spumante____249 BB (többféle) 489 Cora Walton (többféle^_________________4!M BB (többféle)______489 Ma tch Hungária Extra Dry_______________1099 Törley (többféle) 579 FORRÁS: EUROPRESS-GYŰJTÉS Hogyan született? LEGELŐSZÖR Don Perignon apátsági pincemester készített pezsgőt a XVII. században, véletlenül. A még nem teljesen kiérlelt borokat vastag falú üvegpalackokba zárta. Később meglepetten tapasztalta, hogy a szájában buborékok pattannak szét. A gyártás lényege ez. A kora tavasszal nem teljesen kiérlelt borban lévő maradék cukor erjedése a palackban fejeződik be. i \ . ■ 1 A magyar piacon 400-700 forintos pezsgőkből a legnagyobb a kínálat * É k ft