Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-03 / 283. szám
4 MAGAZIN BÉKÉS MEGYE! HÍRLAP - 2005. DECEMBER 3., SZOMBAT mmmmmmmmmmmm Nehezebben fogadják el itthon Gyűrű címmel mutatott be performansz előadást a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban baji MIKLÓS ZOLTÁN. — Tegnap láthattuk először a nyáron, Szentendrén, a hetedik Nemzetközi Kis Magyar Performance és Nehéz Zenei Fesztiválon játszott BMZ+TSZ: A Gyűrű című dokumentációs DVD-t. Miről szól a film?- Először is fejtsük meg a monogramokat! A BMZ természetesen engem takar, a TSZ pedig Timkó Szabina, a feleségem. Mindketten szereplünk a filmben, amelyben a legkisebb gyermekem, Bo- tond születése is látható. A DVD tulajdonképpen egy lassú klip, rengeteg bevágással az életemről, világnézetemről, korábbi előadásaimról. Persze ez így nagyon le van csupaszítva, a filmet látni kell.- Művészetét Budapesten sokkal jobban elismerik, mint Békéscsabán. Akkor miért itthon tartotta a film ősbemutatóját?- Mert itt élek, ez a szűkebb környezetem, amit mellesleg nagyon szeretek. Hamarosan azonban Budapesten is le- játsszuk. Békéscsabán valóban kevésbé fogadnak el, de ez érthető: ott, ahova kevesebb inger jut el, nehezebben tűrik az újdonságokat. A Csalánleves fesztivál, amit nyaranként rendezünk, többek között az újat próbálja itt elültetni.- Kik segítettek a DVD ösz- szeállításában?- Vámos Zoltánnak, Lóránt Demeternek, Gulyás Attilának, Király Péternek nagyon sokat köszönhetek. ■ (fgk) HÍRESSÉGEK, sztorik Marton Robi Trabanttal robog el Az egyik mobiltelefon-reklámban Marton Róbert robog el a piros Trabanttal egy fiű és két lány társaságában. A szeghalmi születésű színész sokáig Csabán játszott, az utóbbi években azonban a budapesti Nemzeti Színházat erősíti. — Két napig forgattuk a harminc másodperces filmet — mesélte Marton Róbert. - Minden reggel fél ötkor jött értünk a kocsi és csak késő délután értem vissza. Egyenesen a színházba vitettem magam, hiszen készülni kellett az esti előadásra. Marton Róbert pillanatnyilag Shakespeare III. Richárdjá- ban játszik.- Nemrég darab közben kaptam egy sms-t a volt kollégiumi nevelőtanárnőmtől, hogy Békéscsabáról, egykori középiskolámból, a közgéből népes csapat jött megnézni az előadást. Még virágot is kaptam a diákoktól. Kicsit zavarba jöttem, amikor felnyújtották a csokrot a színpadra, nem szoktam hozzá az ilyen szeretethez - mondta a színész. Aztán elárulta, amikor hétvégén itthon járt, megkereste a suliban a csapatot, hogy megköszönje kedvességüket. És ha már Csabán volt dolga, az egykori kollégákhoz is beugrott pár percre, (y) Árpa Attila razziázott Csabán Árpa Attila bűnügybe keveredett Békéscsabán. A Való Világ „atyja”, az RTL Klub volt kreatív igazgatója persze csak „páholyból” figyelte az eseményeket. A szakember ugyanis csupán nézője volt a Razzia című előadásnak a Békés Megyei Jókai Színházban. Árpa Attila Konter László direktor társaságában tűnt fel. Az igazgatótól megtudtuk, régi barátság köti a szakemberhez. Árpa Attila látogatása kizárólag barátinak nevezhető, az Argó rendezője nem színészválogatásra utazott Békéscsabára, (y) Filmszínházunk bemutatja mozi Berényi kezdeményezésre visszatérhet a kisvárosokba és a falvakba A DVD-mozi az egyik lehetséges módja lehet annak, hogy a kisvárosokban Ismét filmszínházak működjenek. Egy mezőberényi kezdeményezés és néhány jogszabályi változás segítségével visszatérhet a mozi a kisvárosokba és a falvakba. Papp Gábor Mezőberényben - több megyei településhez hasonlóan - jó néhány évvel ezelőtt megszűnt a mozi, mivel azt az adott formában nem lehetett gazdaságosan üzemeltetni. A Petőfi Sándor Művelődési Központ szakembereit ugyanakkor folyamatosan foglalkoztatta az a kérdés, hogy miként lehet pótolni a hiányt, hogyan lehetne újjáéleszteni a régi idők hangulatát. Szűcsné Sziklai Éva, az intéz- £ mény igazgatója elmondta, a vá- ~ rosban élők is igényelik a szol- | gáltatást, elsősorban a gyerekfii- f mek és - felnőttek esetében - a 2 klubmozi iránt mutatkozik érdeklődés. Az elmúlt évben kéthetes rendszerességgel a gyoma- endrődi Apolló mozi segítségével keskeny vásznú filmeket vetítettek. Az ilyen 16 milliméteres filmek azonban csak régebbi alkotások bemutatására adtak lehetőséget, ami nem mindig elégítette ki a nézői igényeket Ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy a modern kor vívmányait kellene felhasználni a helyi mozi újbóli elindításához. Szűcsné Sziklai Éva kifejtette, a különböző településeken működő művelődési házak szinte mindegyikében van egy nagyobb terem, amely alkalmas a vetítésre. DVD-lejátsző, projektor, filmvászon és megfelelő hangtechnika segítségével pedig kiváló körülmények biztosíthatók a kikapcsolódáshoz. Az eszközöket, ahol még nem biztosítottak, pályázatok segítségével lehetne beszerezni. Problémát jelent, hogy DVD- filmek közösség előtti vetítésére a jogszabály nem ad lehetőséget. A szakember ezért már több fórumon is kezdeményezte, hogy lehetőség szerint változtassanak a törvényi előírásokon. Hozzátette, a megyei népművelők körében is felvetette az elképzelést, és már több helyről jelezték, támogatják az ötletet. A Dél-alföldi Regionális Közművelődési Egyesület segítségével is utat próbálnak keresni a döntéshozókhoz. A szakember nyomatékosította, nem a multiplexekkel kívánnak konkurálni, hanem egy némileg elfeledett közösségi művelődési formát szeretnének visszaállítani. Megfizethető árakkal SZŰCSNÉ SZIKLAI Éva kérdésünkre elmondta, amennyiben a szükséges jogszabályokat megváltoztatják, közönségtalálkozók szervezésével, a fiatalok film választásba való bevonásával, akár sms- kampánynyal, illetve megfizethető árakkal is népszerűsíteni kell majd a mozi új formáját Kiállítás a modern román próza megteremtőjéről évforduló Liviu Rebreanura emlékeznek Különleges zenei élményt nyújt a Békési Harangkórus dalok Washingtonból is kaptak kottát Emlékkiállítás látható december 15-éig Gyulán, a Magyarországi Románok Országos Ön- kormányzata Dokumentációs és Információs Központjában. A kiállítást liviu rebreanu, a modern román prózairodalom megteremtője születésének százhuszadik évfordulója tiszteletére rendezték. A kiállítási anyagot - fényképek, dokumentumok, fakszimilék, Rebreanu művei, fordítások - a Beszterce Megyei Kulturális Központ és Maieru település Álmok Fészke Múzeuma biztosította. A tárlat megrendezéséhez segítséget nyújtott Cornel Cototiu, Gaál Áron, loan Pintea, Olimpiu Nusfelean író és Sever Ursa múzeumigazgató - tájékoztatott dr. Bányainé Rúzsa Éva, a dokumentációs és információs központ igazgatója. ■ Sz. M. Egészen egyedülálló zenei élményben lehet részük azoknak, akik ellátogatnak a Békési Harangkórus egy-egy koncertjére. A jelenleg tizenegy tagú társulat vezetője, Durkó Erika elmondta: mind a próbák, mind a fellépések idején nagyon fontos, hogy figyeljenek egymásra, csak így szólalhatnak meg legpontosabban a megfelelő dallamok. A kórusnak külön harangkottákra van szüksége, amelyek egy részét Magyarországon szerezték be, de van köztük olyan, amit Washingtonból kaptak. Maga a harangkészlet Angliából származik. Az együttes repertoárjában most elsősorban karácsonyi dalok szerepelnek, műsoruk során általában felcsendül a Csendes éj, a Jingle Bells és az Ó, Betlehem kis városa. Az érdeklődők legközelebb december 9-én 19 órától a Zsinóros Közösségi Házban hallgathatják meg a kórus koncertjét. ■ P. G. NAGY PONTYOK? Pergetés, féderhorgászat, legyezés: a pecások számára ismerős kifejezések. Azonban ha a bojlizásról hallanak, sokan közülük sem tudják, mi is ez pontosan. Egy igazán illetékes helyen kerestük a választ: a békéscsabai Pontycentrum sporthorgász szaküzletben.- Az Angliából származó bojlihorgászat a nagy pontyok horgászata, itt nem ritka, hogy 20-25 kg körüli hal akad horogra - mondja Hartmann Tamás üzletvezető. - Nálunk valóban komolyan csak néhány éve foglalkoznak vele, népszerűsítésében Christian Schlottnak Van úttörőszerepe. Az osztrák bojlispecialistával magam is többször horgásztam, ő igazi szaktekintélynek számít. A bojli a csalit jelenti, ami lisztekből, folyékony adalékokból és tojásból álló tésztagolyó. Készen is megkaphatjuk, hihetetlenül széles választékban. Különböző vizeken és időjárási viszonyok között különböző aromájú bojlival érdemes próbálkozni. Aki kedvet érez, és szeret kísérletezni, az otthon is készíthet ilyen csalit, megfelelő alapanyagokból.- Mire van még szükség egy igazi bojlis horgászathoz?- Speciális botok, orsók, horgok, ólmok kellenek, hiszen nagy súlyú pontyot várunk, és ehhez megbízható felszerelés kell. Érdemes praktikus táskákkal útra kelnünk, és mivel több éjszakát is a parton tölthetünk, nem árt strapabíró sátrat, kényelmes ágyat, széket, hálózsákot és akár speciális ruhákat magunkkal vinni. Már Békéscsabán is elérhetők a csúcsminőséget képviselő márkák, a Rod Hutchinson, Fox, Mainline, Trakker, Solar, Kryston, Delkim vagy a Korda. Termékeik világszerte ismertek és elismertek, megbízhatóságuk legendás. Nem csak azoknak érdemes eljönniük a Pontycentrumba, akik a legprofibb, már sokat bizonyított bojlis felszereléseket keresik, hanem azoknak is, akik a legújabb trükkökre, tanácsokra kíváncsiak. Ők első kézből értesülhetnek minden újdonságról az Angliából érkező, eredeti bojlis magazinokból, és személyesen is szakszerű választ kaphatnak felmerülő kérdéseikre.- Igaz az, hogy a nehezen horogra akadt pontyokat a horgászok visszaengedik?- Pontosan, ez a bojlizás lényege. Az angol jelmondat - „fogd ki és engedd vissza” - a halak tiszteletére figyelmeztet, hiszen csak így tudunk legközelebb is öreg, nagy pontyokat fogni. i I < -- :-.É:ZÁlg I