Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-22 / 299. szám
4 VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Kosár nélkül, rossz árut vett vásárlás Olvasónk csak egy kis szaloncukorért szeretett volna beugrani az egyik boltba. Az üzletben azonban megrótták, mert kosár nélkül vásárolt. A telefonáló ezt még nem tenné szóvá, azt viszont igen, hogy romlott terméket vett. Ezt azonban a boltvezető nem ismeri el, mondván, máshol is vásárolhatta az édességet. Ha egy bolt lejárt szavatosságú terméket árul, az komoly büntetést vonhat maga után. Ilyen esetben a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez vagy a Békés Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomáshoz lehet fordulni. A hatóságok egyébként is gyakran „razziáznak”, de az ilyen bejelentéseknek is utánanéznek. Az, hogy olvasónkat megszidták a boltban, mert kosár nélkül vásárolt, nem biztos, hogy jogos. Sok helyen elvárják, de írásban, jól látható helyen nem jelzik, hogy a vásárló csak kosárba teheti a kinézett árut. Ha abban a boltban, ahol olvasónk is járt, nincs ilyen kitétel, ott nem kötelező kosarat venni, még akkor sem, ha a bejáratnál ki van téve. Megőrzőbe tetethetik A nagyobb áruházakban gyakran kérik írásban a vevőt, hogy a csomagjait helyezze széfbe. Ilyenkor eleget kell tenni az udvarias felszólításnak, amellyel a tolvajok ellen védekezik az üzlet. Saját csomagban ugyanis könnyebb a lopott árut kivinni. A HÍRLAP utánajárt SMS számunk: (30) 4060-110 Joggal várják a 13. havit A férjem hat évig tanított egy gimnáziumban, majd augusztustól felmondott. Jár neki a 13. havi fizetés egy része? Én sem kaptam meg ugyanabból az iskolából a pénzt, mert a kisfiámmal gyeden otthon vagyok. Ez jogos? A törvény szerint mindkét olvasónknak jár a 13. havi fizetés. A férfinek időarányosan kell megadni a pénzt, amit érdemes írásban kérnie az iskolától. Az asszony esetében a munkáltatónak automatikusan küldeni kell az összeget, ugyanis ilyen címen a távoliét beszámít 9 13. havi alapba. Működik a poggyászmegőrző A csabai vasútállomáson nincs poggyászmegőrző, nincs a táblán kitéve az indulás-érkezés. Ez Európa? n. n.- A békéscsabai vasútállomáson nem szűnt meg a poggyászmegőrzés. A vonatok érkezéséről és indulásáról vizuálisan, a hangosbemondón keresztül és személyesen is lehet tájékozódni. Az év elejétől a korábbinál lényegesen több ponton kihelyezett fali menetrendi hirdetmény van. Ha az utasnak további kérdése lenne, az információs pultnál helyet foglaló munkatársnál érdeklődhet - tájékoztatta lapunkat a MÁV Rt. Kommunikációs Igazgatóság. MEGYEI KÖRKÉP BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Ica néniék villanyfényben tanyavilág Térkép készült, gondnoki szolgálat, egyesület működik A napelem keltette világosság mellé dr. Perjési Klára munkatársaival és Gerhard Stengel kívánt boldog karácsonyt, új évet Felvételünkön balról: Gerhard Stengel, Ungvári Jánosné Ica néni és dr. Perjési Klára. A műútról letérve még kilométereken át csúszkáltunk tegnap a felvágott, fagyos, havas földúton. A gyulai tanyavilágban a szeregyházi idős házaspárhoz igyekeztünk, akiknek házában kigyulladt a villany. Szőke Margit A 79 éves Ungvári János és 73 éves felesége, Ungvári Jánosné Seres Ilona régi kis házában a petróleumlámpára már aligha lesz szükség. Á konyhában ég a villany, s hogy a többi helyiségben is legyen világítás, azon a gyulai Koppányi György szorgoskodott munkatársaival. A házikó tetején ott a napelem, ami folyamatosan energiát ad a villanyfényhez. A házaspár 24 éve vette a házat a nyugodtabb életért, a jobb levegőért. Akkoriban nem volt sok a hét kilométer a földúton biciklivel és az újabb hét a műúton be a városba. Most a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat tanyagondnoki szolgálata, a szomszédok segítenek, akik visszaadják a korábbi szívességet. Ica néni, amikor nyugdíjba ment, mosógépet, centrifugát kapott ajándékba. Abban bízik, egyszer majd lehozhatják a padlásról a becsomagolt gépeket. A mostani napelem csak világításra elegendő energiát ad, fényénél azonban megtalálják az elgurult gyógyszert... Koppányi György elmesélte, a tanyagondnoknak, Alt Norbert- nek jutott eszébe, hogy áram kellene az idős házaspárnak. Gerhard Stengelnek, Gyula díszpolgárának segítségével jutottak a németországi berendezéshez. A gyulai adventi vásárban a Gerhard Stengel által hozott játékokat, édességeket árusították. Ez volt a nagyobbik rész a világítás rendszerbe helyezéséhez szükséges anyagok, lámpák megvásárlásához. Alt Norbert baráti társasága 25 ezer forintot gyűjtött Mégpedig úgy, hogy a németvárosi pinceborozóban a gyulai értelmi fogyatékos fiatalok által készített medálokat árusították 200 forintért az Összefogás 2005 nevű megmozdulásban - tudtuk meg Alt Norberttól. Gyula külterületén több mint másfél ezer ember él - mondta dr. Perjési Klára polgármester. A tanyák egy része farm, ahol agrárgazdálkodás folyik. Más részükben ide kötődő idős emberek élnek és fiatal házasok, akik nem tudtak lakást venni a városban. Régen szó van a tanyák villamosításáról, a jó utakról. Készül az ország tanyaprogramja, ahová várhatóan 2007-től pályázhatnak. i Segítség, ahogy lehet • Az önkormányzat térképén be- ' jelölték a tanyákat. Gondoí : kodtak a gyerekek kollégiumi : elhelyezésében. A tanyagond• noki szolgálat segít A tanyán : élők egyesülete, az önkormány- : zat Gerhard Stengel segítségé- : vei az országos pályázat előtt ; igyekszik megoldani a legnehe- '■ zebb helyzetben lévők életét- : mondta a polgármester. Külön figyelmet fordít a pályakezdők segítésére Fidesz Bemutatkozott Vantara Gyula Támogatni kell a megye fiataljainak itt maradását FiDELiTAs Választmányi döntések A Fidesz békéscsabai irodájában tegnap sajtótájékoztatón mutatták be Vantara Gyulát, Békéscsaba és térsége fideszes országgyűlési képviselőjelöltjét. Az „összefogás jelöltjeként” megnevezett Vantara Gyula, Békéscsaba és ezáltal közvetett módon a megye fel- emelkedését három problémakör megoldásában látja. Az első és korábbi szakmájából — 26 éves közútkezelési munkatapasztalat - adódóan számára sem ismeretlen orvosolandó negatívum, a város infrastrukturális helyzetének javítása. Kitért a munkahelyteremtés fontosságára is, amely területen külön figyelmet szentel majd a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének támogatására. Zárásként hangsúlyozta, hogy lényeges a személyes párbeszéd a választópolgárokkal, és ezért szerencsés, hogy ebben a témakörben aktívan támaszkodhat az őt támogató civil szervezetek közreműködésére. ■ M. P. M. A Fidelitas Békés megyei választmánya képviseletében Bere Károly elnök és dr. Dani Győző ügyvezető alelnök tartott tegnap sajtótájékoztatót a békéscsabai Fidesz-irodában. Az eseményen a múlt szombaton megrendezett országos választmányi gyűlés történései és a megyét érintő témák kerültek terítékre. Bere Károly hangot adott azon véleményének, hogy Békés megyének fontos a térség fiataljainak megtartása, munkába állítása. A Fidelitas Országos Választmányának ülésén - ahol a Békés megyei frakció a fővárosi után a második legnépesebb volt - történtekről úgy nyilatkozott, hogy most határoztak a határon túli emlékhelyeket felkereső tanulmányi kirándulások támogatásáról. Dr. Dani Győző szerint a tervezet hatékony megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges a helyi önkormányzatok pénzügyi segítsége. ■ M. P. Mi Komoly fejlődési pályán a város véghezviszik Hárommilliárdos beruházássorozat Orosházán Előtérben a szakmaiság Adományokkal segítik a civil szervezeteket is falinaptár Bevétel jótékony célokra Andersen világában jártak a vetélkedők A mezőkovácsházi könyvtár nemrégiben Andersen születésének 200. évfordulója tiszteletére mesevetélkedőt szervezett az általános iskolások részére. Három napra a gyermekkönyvtár elvarázsolt könyvtárrá alakult, ahol a kicsik olyan mesevilágban érezhették magukat, amelyet Andersen teremtett 200 éve. A helyszín is azt a világot formálta, ahol a tündérek, királykisasszonyok, hercegek, törpék és erdei nimfák éltek. A vetélkedés 1-6. osztályig zajlott, a győztes osztály képviselőjét megkoronázták. Valamennyi résztvevő emléklapot, tortát kapott. ■ ( 1) — Bár a polgári frakció a pályázatokat megszavazza, de az egyéb részfeladatoknál tartózkodik vagy nemmel szavaz — hangsúlyozta a napokban tájékoztatóján Bozsár Lajos tanácsnok, az MSZP orosházi önkormányzati frakciójának vezetője. Nyemcsok László A frakcióvezető hozzátette: a szocialista városvezetés ennek ellenére véghezviszi a képviselő-testület által elfogadott programot. A tanácsnok kiemelte: az elmúlt időszak bebizonyította, hogy a hatékony városvezetés komoly fejlődési pályára tudja állítani a várost. Bozsár Lajos szólt arról, hogy ez évben hárommilliárd forintos beruházássorozat kezdődött Orosházán. Köszönhető ez az uniós pályázatoknak, valamint azoknak, akik ebben aktívan közreműködtek. Idén elkészült a belterületi vízelvezetés, átadták az idősek otthonát, folyik a művelődési ház és a zsinagóga rekonstrukciója, valamint a Délkeleti Kapu Il-es ütemének megvalósítása, s kezdődik a Táncsics gimnázium felújítása is. Erőteljes a szennyvízberuházás, illetve nagyszabású járda- és útfelújításba kezdtek. A frakcióvezető hangsúlyozta, hogy jövőre a legfontosabb feladatuknak az intézmények működési feltételeinek biztosítását és a folyamatban lévő beruházások befejezését tekintik. A következő esztendőben elkezdődik a 47-es főút teljes elkerülő szakaszának építése, amely komoly előrelépés lesz a korábbiakhoz képest. Megvalósítják a rendelőintézet rekonstrukcióját. Bozsár Lajos kitért arra: az önkormányzati üléseken is a szakmaiságot kell érvényre juttatni. Az orosházi Rotary Klub a nemzetközi szervezet színeivel (kék, arany) díszítette fel a báltermet, és humoros, táncos műsorral tette emlékezetessé idei bálját, egyben megnyitotta a báli szezont. Csete Ilona Csongrádi Pál, a klub titkára, soros elnöke elmondta, Antali Zoltán táncpedagógus tanítványai után Ayala, a Mikroszkóp Színpad művésze szórakoztatta a közönséget. A bálozó klubtagok és a többi vendég a részvételi díjjal nem csupán a színvonalas programot, hanem jótékonysági célokat is finanszíroz. Az est folyamán értékes tombolanyeremények találtak gazdára.- Nem csak a bál bevételét kívánjuk a 2006. évi, orosházi városalapítási ünnepségen a támogatásra méltónak ítélt célok és szervezetek részére átadni. Bemutattuk jövő évi falinaptárunkat is, amelyből szintén jelentős bevételre számítunk, hiszen akár praktikus ajándéktárgynak is megvásárolható. \ ÍVFOTÓ: KISS ZOLTÁN