Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-13 / 291. szám

2005. DECEMBER 13., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MOZAIK 15 Bruce Lee halálának titka KUNG-FU-MESTER Hatvanöt éves lenne a néhai hongkongi filmsztár Bruce Lee emlékét számos film, köztük A sárkány útja Is őrzi. Sugallatod tovább vezet bennünket a felszabadítás felé A dohányzás vakságot okozhat A Bruce Leehez hasonló kvalitású színészek még filmeket forgatnak 65 esztendősen is — ő ennek az életkornak a felét sem érhette meg. Bruce Lee novemberi születés­napjáról szerte a világon meg­emlékeztek a küzdősportok, a harcművészet és filmjeinek ra­jongói. 1973. július 20-án az akkor 32 éves sztár a Halálos játszma (Game of Death) forgatása köz­ben váratlanul meghalt Hirte­len halála világszerte megmoz­gatta a bulvársajtó fantáziáját. Riválisok bosszújáról éppúgy olvasni lehetett az akkori lapok­ban, mint kábítószer-túladago­lásról és a túlhajszolt életmód okozta halálos kimerültségről. Halálát ma is sokan és sokfé­leképpen próbálják magyaráz­ni. Egy máig ismeretlen keleti méreggel ölték meg? Valaki „halálütést” mért rá egy várat­lan pillanatban? Hátfájása ellen különleges orvosságot hasz­nált, amit szervezete nem tu­dott leküzdeni? Egykori produ­cere és barátja, a ma 76 éves Raymond Chow (a Golden Harvest stúdiók egyik alapító­ja) szerint Lee azért halt meg, mert fejfájása ellen „valaki másnak a lakásán” olyan fájda­lomcsillapítót vett be, amire túl- érzékeny volt. A „valaki más­nak a lakása” könnyen áthall­ható utalás egy hongkongi szí­nésznő, Betty Ting Pei otthoná­ra. A pletykalapok előszeretet­tel találgatták, vajon Bruce Lee- nek volt-e viszonya a keleti szépséggel. A feltételezések alaptalan­nak bizonyultak. Lee sohasem élt kábítószerrel. Az pedig, hogy a túlzott munkától kime­rült szervezete felmondta volna a szolgálatot, azért valószínűt­len, mert a kung-fu-bajnok rendszeres és kemény edzés-» adagokkal tartotta szinten erőnlétét, kondícióját. Hanem A sárkány közbelép című film­jének forgatásán hirtelen fogy­ni kezdett. Sokan úgy vélik, hogy ebben a forgatással együtt járó nehéz körülmények is sze­repet játszottak. Lee-nek magas láza lett és mire a film forgatá­sát befejezték, úgy lefogyott, hogy mindössze 58 kilót nyo- | mott. % Agyi ödéma? A halottkém ké- | sőbb hivatalosan is „balszeren- | cse okozta halálnak” nyilvání- | tóttá az esetet. Az igazság, hogy 2 a boncolás során daganatot ta­láltak Bruce Lee agyában, a tisztázatlan körülmények miatt j sokáig homályban maradt. : Hogy a daganatot mi okozta és : milyen korábbi tüneteket oko- ■ zott, nem tudjuk. A titkot magá- : val vitte a sírba. Az izomnövelő : szerekkel deltásodni igyekvő fi- • atalok egykori eszménykép- J ének sírján mindig friss virágo- : kát rezegtet a szél. : Bruce Lee szerény sírja az Egye­sült Államok nyugati partvidé­kén, a Boeinggyárról híres Seattieben van A fiatalember az itteni egyetemen tanult, itt is­merkedett meg későbbi feleségé­vel, Linda EmeryveL A Lake View Cemetery egy magas domb csúcsán található. A körbepász- tázó tekintetet a sírlapon látható fénykép vonja magára és mellet­te a márványból faragott nyitott könyv, melynek oldalpárjára a következő mondatot vésték- „Su­gallatod tovább vezet bennünket a felszabadítás jelé. ” Egy brit professzor, Simon Kelly arra a megállapításra ju­tott: a dohányzás kettő-négysze­resére növeli annak esélyét, hogy valakinél kialakuljon a szem elváltozását hozó időskori betegség, a DMLA. A brit orvosi társaság és a szembetegségek­kel foglalkozó brit királyi orvosi intézet felkérte a londoni kor­mányt, indítson kampányt a la­kosság tájékoztatására, illetve kérje fel az EU-bizottságot, hogy ezt a lehetőséget is vegyék fel a cigarettadobozokon szereplő fi­gyelmeztetések közé. ■ A Magyar Közút Kht. Békés Megyei Területi Igazgatósága tájékoztató előadást szervez „A környezetvédelmi termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségek” címmel. A7 előadás időpontja: 2005. december 14., 14 óra. Az előadás helye; Építőipari Innovációs Központ, Békéscsaba, Berényi út 144. Előadó: Csapóné Zsótér Anna - APEH, dr. Pusztai Kincső, Tar Levente - Körös-Vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség. Jelentkezés és bővebb információ kérhető a (66) 620-625-ös telefonszámon! A részvétel térítésmentes. KÉRDÉS: Mi a profilja az üzletnek? a) Illatszer és fodrászcikk b) Élelmiszer c) Ruházat Előző játékunk nyertesei: 1. Szekeresné Póti Ilona, 5720 Sarkad, Batthyány u. 25. 2. Marsai Györgyné, 5600 Békéscsaba, Batthyány u. 1. A helyes megfejtéseket beküldők között ajándékcsomagot sorsolunk ki. A nyeremények az üzletben átvehetők. A megfejtéseket 2005. december 17-éig kérjük az alábbi címre beküldeni: Éva Illatszer és Fodrászcikkszaküzlet, 5600 Békéscsaba, Andrássy út 18. BIZTONSÁG, EGESZSEG A MUNKAHELYEKEN (2) Társaságunk, a MUVAPI Szakértői, Ta­nácsadó és Szolgáltató Kft. elsősorban munkavédelmi, tűzvédelmi, környezetvé­delmi szakértéssel, szolgáltatással foglal­kozik. A munkavédelmi alapból nyert pá­lyázati és a Békés Megyei Hírlap támoga­tásával tegnap, ma és a következő 4 na­pon a munkavédelmet, a munkahelyi egészséget és biztonságot népszerűsítő, fi­gyelemfelhívó sorozatot jelentetünk meg a lapban. Úgy gondoljuk, ha kezdeményezé­sünkkel csak egy súlyos baleset megelőz­hető, akkor már nem volt felesleges. (Az eredeti cikkeket a megjelentetésre átalakí­totta Varga István ügyvezető igazgató, MUVAPI Kft.) Az Európai Unió és benne hazánk munkavédelme Az Európai Közösség kezdeti időszakában (Római Szerződés, 1957) a munkavédelem el­sődleges célja gazdasági volt, csak később vált szociális dimenzióvá, emberjogi megfontolá­sok alapján. A Római Szerződésbe az Egysé­ges Európai Okmány (1986) által beiktatott 118A cikk szolgált alapjául a közösség harma­dik akcióprogramjának, öt területen: bizton­ság és ergonómia, egészség és higiéné, tájé­koztatás és képzés a munkavállalók részére, kis- és középméretű vállalkozások, valamint a társadalmi párbeszéd. E program keretében fogadták el 1989. júni­us 12-én a 118A cikk értelmében a munkahe­lyi biztonság és egészség minimális követel­ményeit meghatározó, ún. keret-irányelvet (89/391/EGK), mely szerint egyedi irányelve­ket adnak ki (pl. munkahelyek, munkaeszkö­zök, egyéni védőeszközök kiválasztása, képer­nyő előtt végzett munka, hátsérülést okozó ké­zi anyagmozgatás, ideiglenes vagy mobil épí­tési munkaterületek, halászat és mezőgazda­ság stb.). Európai munkahelyeken évente 5 millió baleset történik és több mint 5500 munkavál­laló hal meg, a kiesett munkanapok száma 500 millió/év, és 350 000 ember kénytelen munkahelyet változtatni, vagy csökkent mun­kaidőben dolgozni megváltozott munkaképes­sége miatt. A munka világa az utóbbi években jelentősen megváltozott. A gyártóiparról a hangsúly egyre inkább a szolgáltatások felé tolódik el, terjed a kölcsönzött munkaerő al­kalmazása, a távmunka, a tevékenysége alvál­lalkozásba adása. Mindez kihat a munkahelyi egészség és biztonság területére is. Egyre na­gyobb szerepet kap a képzés, oktatás, a tuda­tosság, a tájékoztatás, és az új kockázatok elő­rejelzése a megelőzés érdekében. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség Az Európai Unió azzal a céllal hozta létre, hogy segítse a munkavédelemmel kapcsolatos információáramlást. A spanyolországi Bilbaóban működik. Fel­adata a munkavállalók életminőségének javí­tása, a munkavédelmi célú információk ter­jesztése és cseréje a közösségi szervezetek, a tagállamok és mindenki között és irányába, aki érintett vagy érdeklődik. Magyarország az unióhoz csatlakozással automatikusan (2062/94/EC) az ügynökség tagja lett, de 2001-től együttműködő partne­rek vagyunk. A legfontosabb tájékoztatási és információs programok- Munkavédelmi felmérések;- Helyes gyakorlatok;- Kutatási eredmények;- Munkavédelmi rendszerek és programok;- Európai Hét. Ez utóbbi már több éves hagyomány. Rend­szerint októberben - egy hétig - intenzív te­vékenységgel hívják fel a figyelmet a munka- védelem fontosságára. Minden évben kivá­lasztanak egy témát, amely az adott évben kü­lönös hangsúlyt kap. (2003-ban a veszélyes anyagok, 2004-ben az építőipar, 2005-ben a zaj.) Az Európai Munkavédelmi Ügynökség 2005. évi kampánya „ELÉG A ZAJBÓL” cím­mel és Jdunkahetyi zaj - többet is veszíthetsz, mint a hallásodat” szlogennel került megren­dezésre. A kampányt támogatta az összes tagország, tagjelölt állam és EFTA-tagország, valamint a lu­xemburgi elnökség és az Egyesült Királyság EU elnöksége, az Európai Bizottság és a Parlament, a szakszervezetek és munkaadói szövetségek. 2006-ban a fiatal munkavállalók munkahe­lyi egészséggel és biztonsággal való kapcsola­ta kerül napirendre. Az ügynökség legfontosabb tájékoztató esz­köze az internet. Honlapjuk címe: httpv7agency.osha.eu.int és http7/europe.osha.eu.int, mely bőséges tájékoztatással szolgál a mun­kahelyi egészséggel és biztonsággal összefüg­gő témákról, elsősorban angolul, de egyre több anyag már az EU valamennyi (20) hivata­los nyelvén megtalálható. Az ügynökség a kapcsolatot a 25 tagállam­mal az úx\. fókuszpontok révén tartja. A nem­zeti fókuszpontokból (Magyarországon az OMMF az állam által kijelölt szervezet) álló hálózat tagjainak feladata saját országuk­ban:- az ügynökségtől érkező anyagok terjeszté­se az érintett szervezetek és intézmények részére;- az ügynökség által kért információk be­gyűjtése, továbbítása az ügynökség felé;- az „Európai Munkavédelmi Hét” helyi szervezése;- a „Helyes gyakorlat” pályázati rendszer működtetése;- általános munkavédelemmel kapcsolatos tájékoztatás. A Fókuszpont weblapja négy címen érhető el: >• www.focalpoint.hu , >- www.fokuszpont.hu >- www.munkavedelem.hu >- http7/hu.osha.eu.lnt A magyar Fókuszpont hálózati partnerei a munkavédelem területén működő állami in­tézmények, hivatalok, a munkaadókat, a mun­kavállalókat képviselő szervezetek, civil szer­vezetek. Az OMMF, mint a munkavédelem ál­lami tájékoztató szolgálata önálló honlapokat üzemeltet, ezek a következők: www.ommf.hu www.ommf.gov.hu A munkavédelmért felelős allami hivata­lok (OMMF, ÁNTSZ, MBH) ingyenesen - zöld számok - hívható telefonvonalakat üze­meltetnek. Alapvető szabály az érdeklődők névtelenségének biztosítása. Ha olyan kér­dés merül fel, amelyre nem adható azonnali válasz (pl. jogszabályban, vagy más szerve­zeti egységnél kell utánanézni), a névtelen telefonáló kap egy azonosító számot, és en­nek alapján jelentkezhet a válaszért a meg­adott időben. Ez a szolgáltatás gyakorlatilag 2003. május­ban indult, az eddigi tapasztalatok alapján működése hiánypótló és sikeres. A szolgálat munkaidőben működik, és kizá­rólag telefonon, ami a hívó számára ingyenes. A három telefonszám: OMMF: 06 80 204 292 ÁNTSZ: 06 80 204 264 MBH: 06 80 204 258 A leggyakoribb kérdések és válaszok az in­tézmények honlapján olvashatók. Kezdeményezés az egészséges munkahelyekért (KÉM) Az Európai Munkavédelmi Ügynökség által szervezett program, amely keretében a mun­kavédelmi ismeretek és azok tudatos alkalma­zása céljából speciális tájékoztató anyagok ké­szülnek és szemináriumokra kerül sor a 10 új tagállamban. Magyarországon öt Ilyen szemi­náriumra kerül sor 2006. első felében. Az alapvetően kis- és középvállalkozóknak segít­séget nyújtó program részleteiről a Fókusz­pont honlapján lehet majd informálódni. A kampány fő célja annak tudatosítása, hogy az alacsony munkavédelmi színvonal mindenki­nek gond, míg a megfelelő munkahelyi egész­ség és biztonság hasznos a munkavállalónak és hasznos a munkáltatónak is. A program jelmondata: JÓ BIZTONSÁG ÉS EGÉSZSÉG ___________- JÓ ÜZLET*.__________ GAd or János (OMMF, főosztályvezető)

Next

/
Thumbnails
Contents