Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-13 / 291. szám

2005. DECEMBER 13., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Élesen bírálja az erőszakot és a korrupciót Kemény kritika Sütő drámája minden olyan társadalom el­len, ahol jog és igazság helyett erőszak és korrupció uralko­dik. Ilyen környezetben a becsü­letes ember kiszolgáltatottá vá­lik, bűnös cselekedetekre kény­szerül, végül igazságérzetébe hal bele, mivel önkényesen nem lehet bíráskodni. Merő Béla rendező komoly, értékes előadá­sához az 150őas évek világát Székely László díszlete kelti élet­re. Az egységes látványt szolgál­ják Laczó Henrietta jelmezei. A siker valódi csapatmunka ered­ménye, elismerést érdemel min­denki, aki hozzájárul. Botrányhősökből áll fel a társadalmi ítélőszék Gáspár Tibor teljes átéléssel és kellő humorral nyújt kimagasló alakítást Kohlhaas szerepében. Kara Tünde Lisbeth-ként ele­gáns, kedves, mértéktartó egyé­niség. Tege Antal Nagel- schmidtje erőteljes figura, méltó társa Gáspárnak. Kiemelkedő Bartus Gyula alakítása (Müller). Az első felvonás filozo­fikus jellegét jól ellenpontozza a második mozgalmassága: az események felpörögnek, a konfliktusok éleződnek, a szín­ház „fokozódik”. A botrányosan mulatozókból, minden normát felrúgókból, a gyilkosokból, a bűnözőkből áll fel az ítélőszék. Az istenfélőből gyilkos sütő-premier Mi lesz a becsületes emberből a bűnös világban? Csak a jelmezek változnak Rendkívül élesek a társadalmi ellentétek, tömegek élnek iszo­nyatos szegénységben. A politi­kai csatározások nem fogják megszüntetni az ország gondjait Jövőre választás jön, és megjelen­nek a régi szlogenek. „Válassz meg utána felejts el, és tedd azt, amit tenned kell”. A zseniális po­litikusok hibái nem egyszer ka­tasztrófákkal jártak. A történe­lem azonban arra tanít bennün­ket, hogy kiemelkedő képességű emberek is járhatnak rossz úton. 1990 óta tizenöt év telt el. Utóbb mégis úgy tűnik, egy örökkévalóság. Es ki tudja, ki jön, ki kivel áll össze és ki el­len. Ki hová igazodik, honnan igazol át Kiből lesz hős, kiből áruló. Ki az, akit kipottyanta- nak fontos szerepből, ezért má­sik társulathoz szerződik át és ott lesz megélhetési epizodista. "Az örökkévalóság-show foly­tatódik. m Balázs József, Békéscsaba Sütő András nem ígér könnyű álmot, önfeledt szórakozást. Egy lócsi­szár virágvasárnapja cí­mű, mélyen erkölcsi, filo­zofikus drámájából Merő Béla rendezett megható, emlékezetes előadást a Jókai színházban. Niedzielsky Katalin A kortárs magyar és világiroda­lom kiválósága, a széppróza és a nyelv mestere, a Kossuth-dí- jas Sütő András mindenki más­nál hitelesebb, amikor a lelkiis­meret, az igazságérzet nevében beszél. Egész életében és mun­kásságával az erdélyi magyar­ság boldogulásáért és méltatlan sorsa ellen harcolt, Romániá­ban 1980-ban(!) betiltották mű­veit. A már haldokló diktatúra némaságra akarta ítélni az írót, aki közéleti tevékenységével és emberi tartásával is örökké azon fáradozott, hogy honfitár­saiban tartsa a lelket, erőt ad­jon. (1990 májusában még gyil­kossági kísérletet is elkövettek ellene.) A lócsiszár történetét feldol­gozó dráma középpontjában a végtelen, már-már beteges igaz­ságérzet és törvénytisztelet áll. Sütő András Heinrich von Kleist német író 1810-ben meg­jelent, Michael Kohlhaas című novellája alapján írta a drámát. A „krisztusian jámbor” főhős kezdetben maga a megtestesült szent, a törvénytisztelő, istenfé­lő polgár mintaképe. Családjá­ban béke, szeretet honol, háza menedék az üldözöttnek. Leg­jobb barátja Nagelschmidt, a megrögzött lázadó, ellenálló, akinek öccsét megannyi sors­társával együtt nem régen vé­gezték ki, mégis változatlanul Thomas Münzer tanainak és a népi mozgalom szenvedélyes követője. Kohlhaas Luther híve­Amlkor még béke és szeretet honol a Kohlhaas házban. Usbeth boldogan vállalja a követ szerepét, hogy a választófejedelemnél jogorvoslatot kérjen férje elszenvedett sérelmeiért (Gáspár Tibor és Kara Tünde) ként folyton türelemre, keresz­tényi alázatra igyekszik inteni lázadozó barátját. A jellegzete­sén sütői vitadráma az első fel­vonásban főleg kettőjük között zajlik, megrázó tartalommal, félelmetes nyelvi erővel és ked­ves székely humorral. Kohlhaas törvénytisztelet­ének egyéni sérelmek sorozata, végül súlyos tragédia vet véget Törvényes jogorvoslatot kér, de a védelem átfordul vádirattá. Kohlhaas, akárcsak Bánk bán, a hatalom ellen fordul. A fel­fegyverzett nép élén bosszú- hadjáratra indul, igazságérzete rablóvá, gyilkossá teszi, ez a nagy tragédiája. Az öldöklést csak Luther képes megállítani, a második felvonásban Kohl­haas és Luther párbeszédében csúcsosodik ki a vitadráma. A brandenburgi választófejede­lem végül elégtételt szolgáltat, Kohlhaast azonban elfogják, a felforgatásért halálra ítélik, de megbékélve indul a kivégzésre, ahol megtisztul bűneitől — in­nen a dráma címe. mwm Hatezer rászorulónak segítenek Az ünnepek közeledté- . vei megszaporodnak a teendők a Magyar Vö­röskereszt Békés Megyei ■ PRISKIN JÁNOS megyei titkárt.- Hogyan segítenek idén a rászorulókon?- A területi és a települési szervezetek egyetértő munká­jának eredményeképpen idén 93 rendezvényen, több mint hatezer rászorulónak juttat­hatunk támogatást. Ez orszá­gos szinten a legmagasabb, még a fővárost is megelőztük. És ez még nem végleges, hi­szen az új, beérkező adomá­nyoktól függően növekedhet a támogatottak köre.- Kik karitatív programjuk érintettjei?- Elsősorban a társadalom szociálisan és morálisan rossz helyzetben lévő rétegeinek pró­bálunk segíteni, az árváknak, a nagycsaládosoknak, a gyerme­küket egyedül nevelő szülők­nek, a menekülteknek, a hozzá­tartozó nélküli kórházi ápoltak­nak és a tanyákon magányosan élő betegeknek. Az utóbbi két esetben személyes kiszállítás­sal is igyekszünk még inkább könnyíteni a nehéz helyzetet — MUyen meglepetések vár­nak az emberekre? — Az ünnepi műsorok, meg­vendégelések mellett karácsonyi csomagjainkban élelmiszert, já­tékot, cipőket, kozmetikai szere­ket helyeztünk el. Azt gondoljuk, hogy szeretettel és egy kis aján­dékkal talán mi is hozzájárulha­tunk a boldogabb, békésebb ka­rácsonyhoz. ■ M. R M. Hunyán nem pályáznak egyelőre iskolabuszra A képviselő-testület legutób­bi ülésén felmerült, hogy a település Csárdaszállással és Gyomaendrőddel közösen pá­lyázzon iskolabuszra. Ugyan­akkor - mivel a jelentkezés feltétele az volt, hogy a felső tagozatos diákokat be kell utaztatni Gyomára - a képvi­selők úgy döntöttek, nem vesznek részt a kiíráson, (h) Nő az iparűzési adó januártól Szentandráson A békésszentandrási képvi­selők legutóbbi ülésén meg­született döntés értelmében növekszik jövő január elsejé­től a településen az iparűzési adó mértéke. Mindez szám­szerűen azt jelenti, hogy az eddigi 1,4 százalékról 1,8 százalékra emelik a helyi vállalkozások, cégek által fizetendő adót. (j) OLVASÓINK ÍRJAK Szabó László citrommal ízesíti a hagymás babot SZABÓ LÁSZLÓ szarvasi ipar­művész finom főztjeiről is is­mert baráti kö­rében. Sokan megkóstolták már legendás hagymás babját, amelyet egyedi recept alapján, ő maga készít. Mint mondja, a titok a hagymához és a bab­hoz adott jó sok baconszalon­nában és a pulykából készült lecsókolbászban rejlik. Ezt a diétásnak aligha mondható ételt azzal teszi még különle­gesebbé, hogy tálalás előtt egy citrom kifacsart levővel is megkereszteli, (j) EMBERKÖZELBEN Baráth Mihály pihenésként a meccsnézést választja BARÁTH MIHÁLY végegyházi al­polgármester a 45 éves érettségi talál­kozó osztályfő­nöki „intel­mét” tartja szem előtt. Ez nem más, minthogy az erőnlétet az erőfeszítések, a szellemet a betűk erősítik. Az elsőhöz száz gyümölcsfából álló kertjé­nek gondozása, a másodikhoz a sok bepótolandó Olvasnivaló nyújt nyugdíjas éveiben segít­séget. Kikapcsolódását a sport- csatornák focimérkőzései ad­ják, mert elve: a meccs nélküli nap kidobott idő. (I) Lugosi István legtöbb idejét a nyugdíjasklubban tölti LUGOSI ISTVÁN, a kétegyházi Márki Sándor Nemzetiségi Nyugdíjasklub elnöke tíz éve tevékenykedik eme tisztségében. - A szabad­időmet leginkább a klub körü­li intéznivalók töltik ki, ha­gyományőrző összejöveteleket szervezünk, ápoljuk a kapcso­latokat a határon túli Kisjenő és Kisiratos hasonló csoport­jaival. Ha pedig esetleg vala­mi mozgásra vágyom, akkor akad a kertben éppen elég munka, csak győzzem csinál­ni. (a) László László a vadászat kedvéért messzire is eljár LÁSZLÓ LÁSZLÓ, TBC! ># vadászmestere ^ w akár az ország ■ Wm másik végébe is elutazik bérvadászatra, ha teheti. - Nálunk egyre keve­sebb a német és az olasz va­dász, de mi közben Pécstől Győrig bejártuk már az egész országot. Néha a közeli határ túloldalára mentünk át, hogy fürjet lőjünk. A legbüszkébb eddigi jó pár évtizedes pálya­futásom során egy huszonegy centiméteres agyarhosszú vadkan kilövésére vagyok, (a) Télvíz idején strandoltak az újkígyósi falugyűlésen aláírásgyűjtés A távvezeték ellen A strand rendbehozatalá­nak az ügye vitte el a leg­több időt a péntek esti újkígyósi falugyűlésen. Csiszár Áron KOVÁCS ^ LAJOS lapotának a kérdését, illetőleg felújításának a lehetőségeit fir­tatta. Előbb a polgármester, majd több képviselő-testületi tag is elmondta, hogy szívügyük a helyi fürdő ügye, de... Mint elhangzott, még ha jó pályázatokkal sikerülne is ol­csón rendbehozni és felújítani a létesítményt, fenntartása ak­kor is olyan költségekkel ter­helné a nagyközséget, melyből inkább az egészségházat, vagy az utakat, padkákat volna érde­mes rendbe hozni. Harangozó János képviselő a település határába tervezett 400 kilovoltos távvezeték elleni tilta­kozásra szólított fel. A helyi gaz­dakör aláírásokat fog gyűjteni ez ügyben csütörtökön, előrelátha­tólag a művelődési háznál. i f 1 i i i

Next

/
Thumbnails
Contents