Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-02 / 282. szám
ALAPÍTVA: 1945-BEN A HAZA MINDEN ELŐTT névnap, ,. \ ' ■' Y: születésnap, A normálisak utat akarnak gyorsforgalmi Az MSZP 2007-2013-ról, a Fidesz 2020-ról beszél Ünnepélyes keretek között átadták tegnap a 44-es út Békéscsaba-Kondoros közötti 19 kilométeres felújított szakaszát. A korábban hét méter széles utat fél méterrel megtoldot- ták, a burkolatot 11,5 tonna teherbírásúra erősítették. A 2,8 milliárd forintos beruházást a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program keretében valósították meg. Az átadón részt vett Kiss Péter kancelláriaminiszter is, aki elmondta, 2007-2013 között elkészül a Békéscsaba- Kecskemét közötti gyorsforgalmi szakasz is. Ennek némileg ellentmond a fideszes képviselő, Domokos László panasza, aki szerdai sajtótájékoztatóján éppen azt hangsúlyozta: a parlament 49 szakasz gyorsforgalmivá tételét sorolta be időrendileg 2020-ig. A 44-es Békés megyei szakaszát a 48. helyre tették. A szocialista miniszter felvetésünkre hangsúlyozta, minden normális kormány azon igyekszik, hogy épüljön út Békés megyébe, hiszen többek között ez a fejlődés záloga. >2. oldal tü Pap János, Békéscsaba polgármestere (balról) és Kiss Péter kancelláriaminiszter vágta át a szalagot. Lejárt gyógyszerek: rohamra semmi ok A magyar lakosság a kiváltott gyógyszerek húsz százalékát nem használja fel. A lejárt szavatosságú készítményeket egy ideig őrizgetik, majd megszabadulnak a veszélyes hulladéktól. A legtöbben kidobják, nem foglalkozva vele, hogy ezzel súlyosan károsítják a környezetüket; mások összegyűjtik és megpróbálják visszavinni a patikákba. Az a néhány gyógyszertár, amely korábban bevette a romlott gyógyszert, saját költségén semmisítette meg a készítményt. Tegnaptól azonban minden patikában visslza- gyűjtő dobozokat helyeztek el a gyógyszergyárak költségére. - Első nap még nem sokan éltek a lehetőséggel - tájékoztatta lapunkat Tóth Tiha- mérné, a békéscsabai Sas és Pálovits Gyula, a gyulai Erkel patika vezetője. Persze rohamra semmi ok, a kezdeményezés hosszú távú. ■ (fgk) Vigyázunk a pénztárcájára! A legolcsóbb Sport szelet 37 Ft Lapunk a legolcsóbb, 25 grammos Sport szeletet Békéscsabán találta. ►£ oldal Több lehetőség, több közmunkás December 1-jén megkezdődött a rendszerváltás utáni évek eddigi legnagyobb közmunkaprogramja, melynek keretében az elkövetkező hat hónap során az ország 350 településén mintegy harmincezer ember jut munkalehetőséghez. Újdonság, hogy a munkások nem csupán a közterületeken dolgozhatnak, hanem segíthetnek az idős embereknek a házi munkákban, a tűzifa felvágásában, a hóeltakarításban. ►4. OLDAL Vadászterületek: marakodás előtt? Bár csak bő egy év múlva járnak le a vadásztársaságok tízéves földhaszonbérleti szerződései, már most ez a téma foglalkoztatja megyénk 2800 vadászát. A tét óriási, és várhatóan marakodás is lesz bizonyos területekért. Nincs egységes elképzelés a magyar vadvédelem, a vadgazdálkodás és a vadászat gyakorlásának 2007 utáni időszakára. Reális a veszély, hogy megszűnnek vadásztársaságok, mivel nem jutnak területhez. ^3. oldal Családi ünnepek, A 3x optikai zoommal rendelkező digitális fényképezőgépeket már 29 800 Ft-tól kínálunk, és mellé 50 db képet ajándékba dolgozunk ki! WMW CUVlt - íCTRtWAH MAGWMW 4 é... 4 CSÁK BRONZÜVEGÉRE ÍGY VISSZAUTASÍMTATLAN ÁJÁNLÁ 5 AJTÓS SKODA FABIA <**LaTOn MÁR 1999 000 Ft-tól!!! JfisÁii»**" rm IS NYITVA! Hét végi nyitva tartás: dec. 3-án, szombaton 9.00-13.00, dec 4-én, vasárnap 9.00-12.00. *THM: 5,17%, CHF alapú, 120 hó futamidejű hitel. Csak ezen a hétvégén és csak a készlet erejéig! Békéscsaba, Békés. Csaba Center, Kossuth u. 1. Andrássy út 37-43. Tel: Tel: (66) 524-555. (66) 413-107. „MESZLÉNYI-AUTÓ” Kft. - A KIVÁLÓ LEHETŐSÉG! Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park 2. sz. (a 44. számú. Szarvasi úton, a tv-toronnyal szemben). Telefon: (66) 519-200. RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK I 0% kezdő befizetéssel, 120 hónapra is! ILYEN FELSZERELT AUTÓT, ILYEN JÓ ÁRON SEHOL NEM TALÁL! | ÉBRESZTŐI NYÍLT HÉTVÉGE dec. 03-04-én! (Ha a nyílt hétvégén vásárolja meg autóját, biciklit vagy DVD-lejátszót hoz Önnek a Mikulás!) Fogyasztás liter/100 km: vegyes: 4,2-6,7; városi: 3,6-5,3; országúti: 4,0-9,8; COp-klbocsátás g/km: 110-160 (változattól függően). A képen látható autó illusztráció. MEGKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁLÁS! Renault Clio Campus klímával, most még 2 TARTALOM V HAZAI TÜKÖR 6 VTLÁGTÜKÖR 7 GAZDASÁG 8 EGÉSZSÉG 9 SMS 10 HOROSZKÓP 12 PROGRAMOK 12 APRÓHIRDETÉS 1 3 SPORT 14--16 Harry Potter ismét hódít Közel telt ház mellett vetítették csütörtökre virradó éjjel az új Harry Potter filmet Békéscsabán. ►5. OLDAL CSABA AUTÓHÁZ KFT. SKODA MÁRKAKERESKEDÉS, Békéscsaba, Gyulai út 65/2. Tel: (66) 520-920,520-923,520-921. www.csabaauto.hu ff szeretteit a Metaker medgyesegyházi lakástextil-diszkontáruházában vásárolt FESTETT, BUKLÉ ÖSSZEKÖTŐ fS KÖZÉPSZŐNYEGÉVEL! 990 Ft/m2-es fogyasztó! áron. Nyitva tartás: hétfői péntekig 8-17, szombaton 8-12 óráig. Még mindig régi áron! EEnEnsno < >: 11 .'*'•!■» 1.1 r ts^-TAr-rr-V: Kerámia alapcserepek áremelés előtti árakon! 1 Mennyiségtől függően akár további 18% kedvezmény! Pl: Tangó natúr: bruttó 133,25 Ft Polka natúr: bruttó 138,38 Ft gSfe tetőcentrum \ Kéto&ymucí rn 7. Telefonos«) 4.SHB-44 \ ■(***•■(««) 4SÖ-525 (S-«»a«: »w .hu / Most Támogassa a mellrák elleni küzdelmet! a Kiskegyed 31. oldat Hiller István: nem vagyok jós Az MSZP elnöke szerint Vastagh Pálnak és Tóth Ká- rolynak is ott a helye a parlamentben. >-2. OLDAL IDŐJÁRÁS Borongós Idő lesz és mérsékelt havazás is várható. Enyhe szél fúj. ►12. OLDAL I t r * t »