Békés Megyei Hírlap, 2005. december (60. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-09 / 288. szám

2005. DECEMBER 9., PENTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 5 Télből a nyárba utazunk pihenés Sokan havas tájakra, mások különleges országba vágynak Egyre népszerűbb a téli kikapcsolódás. A Békés megyeiek egy része síru­hát, mások lengébb hol­mit csomagolnak és Tuné­ziát, Kubát veszik célba. Fekete G. Kata Legalább százezer forintba ke­rül egy négytagú család téli, külföldi pihenése. Tunézia és Egyiptom a legolcsóbb, huszon- ezer forintos utak közé tarto­zik, igaz, az afrikai éghajlat in­kább tavasztól őszig kellemes. Ha mindenképpen melegre vá­gyunk, repülhetünk Kubába vagy Dominikára, de erre jóval többet, fejenként három-ötszáz­ezer forintot szánnunk kell. Az ilyen lehetőségekre is nagy a kereslet - tudtuk meg Nagyné Szentiványi Tündétől. A békés­csabai Proko Travel utazási iro­da vezetője hozzátette: hiába hirdetnek már az indulási idő­pont előtt hónapokkal akciókat, a legtöbben későn kapnak ész­be. Sokan még most keresik a karácsony és szilveszter közötti utakat Bár ez az időszak tíz­húsz, néhol negyven százalék­kal is drágább, megéri, hiszen iskolás gyerekkel csak szünet­ben utazhat el a család.- A síelők általában határo­zott elképzelésekkel jönnek. Tudják melyik országba, me­lyik síparadicsomba szeretné­nek menni - mondta Venter Györgyné, a megyeszékhelyi Békés Tourist vezetője. - A me­gyéből legtöbben Szlovákiába és Ausztriába járnak síelni. Ért­hető, hiszen Szlovénia, Olaszor­szág vagy Franciaország a Vi­harsarokból még nehezebben érhető el. Sokan csak egy hosz- szú hétvégére „ugranak ki” sportolni, mások egész hetet töltenek a havas lejtőkön. Ré­gebben az is szempont volt, mi­lyen magasan fekszik a pálya, lesz-e rajta hó, de ez egyre ke­vésbé kérdés. A szlovák síköz­pontokat gyorsan fejlesztik, egyre több hóágyúzott, így min­dig biztosított a síelés. Sokan félnek a téli utazástól - hangsúlyozta Máthéné Szécsi Mária, a békéscsabai Unitravel munkatársa. — Ép­pen ezért keresik a buszos cso­portokat, amelyek már megye- székhelyünkről is indulnak. Az is változó, ki mennyit szán pihenésre. Van, aki hatvan­ezer forintot, mások akár 350 ezret is fejenként. Ország Szállás Felnóttbérlet Magyarország 12-90 ezer 15 800/5 nap Románia 12-30 ezer 12-15 ezer Szlovákia 10-100 ezer 10-24 ezer Lengyelország 15-120 ezer 8-20 ezer Szlovénia 24-133 ezer 15-30 ezer Németország 32-140 ezer 15-40 ezer Olaszország 40-224 ezer 30-50 ezer Ausztria 32-230 ezer 20-50 ezer Franciaország 36-220 ezer 25-50 ezer Svájc 40-118 ezer 30-60 ezer Milliárdos egészségügyi fejlesztés Szeghalmon kormány A címzett támogatás segíthet Szeghalom és a megyei önkor­mányzat célul tűzte ki a Pándy Kálmán megyei kórház szeghal­mi fekvő- és járóbeteg egységé­nek rekonstrukcióját. Macsári József polgármester elmondta: a 948 millió 480 ezer forint érté­kű beruházást a jövő évi címzett támogatások körébe javasolta a kormány. A címzett támogatás elnyerésére a konkrét igénybeje­lentést december 15-éig kell megtenni. A rekonstrukciós program 2006-2008 között való­sulhat meg. Amennyiben a kért pénzt megkapják, úgy 94 millió 848 ezer forint saját erőre is szükség lesz. Ebből a megyei önkormányzat állja az egészség- ügyi ellátáshoz szükséges gép­műszerre eső költségek 110 szá­zalékát, azaz 15 millió 300 ezer forintot. A további 79 millió 548 ezer forintot pedig a szeghalmi önkormányzat biztosítja majd három év alatt. ■ M. B. A békéscsabai a harmadik megyénkben szervezetük jobbik Mellőzik a negatív felhangokat A szarvasi és az orosházi után harmadik Békés megyei szerve­zetét hozta létre szerdán a Job­bik Magyarországért Mozga­lom. Biber József Tibor, a párt országos választmányának alel- nöke kifejtette, a választások közeledte is időszerűvé tette a megyeszékhelyi csoport létre­jöttét. Céljuk a nemzeti radiká­lis erők összefogása, amit a Ma­gyar Igazság és Élet Pártjával kötött választási pártszövetség­gel kívánnak megerősíteni. Egy hónapon belül megtörténik a je­löltállítás az országgyűlési kép­viselő-választásra. Lovas Levente, a békéscsabai szervezet frissen megválasztott elnöke elmondta, a negatív fel­hangok kiküszöbölésével kí­vánják megismertetni prog­ramjukat az emberekkel, mely a nemzettudat erősítése és a rend képviseletének jegyében fog zajlani. ■ Cs. Á. A Fehér Gyöngy készletei nemesek ékszer Ékesítik a tulajdonost, minősítik a vásárlót, a garancia biztosított Jelen vannak a békéscsa­bai és gyulai karácsonyi kínálatban. Tetszetős áru­juk szemet gyönyörköd­tet, hölgyeket és urakat ékesíthet. Náluk valóban azt kapja a vásárló, amire az ékszer nemességében számíthat. Truta János ötvösmester, Békés megye Fehér Gyöngy ékszerüz­leteinek tulajdonosa 15 éve for­málja a szebbnél szebb, válto­zatos ékszereket Békéscsabán és Gyulán. Mestersége különle­ges, s ő kellő alázattal kezeli a nemesfémet és szolgálja ki a vásárlók ízlését és igényeit. Mint elmondta, a náluk vásá­rolt ékszer garancia. A magyar fémjellel ellátott ékszerek igazi minőséget, s ezáltal örömet is jelentenek vásárlóiknak. Kész­letükből a Swarovski-kövekkel zán csábító a csereakciójuk, amikor 2000 forint grammon- kénti áron számítják be a tört­aranyat, s az összeget esetleg kipótolva bármi a legdivato­sabb formákból megvásárolha­Fehcr UfMIT cksKcnizhdck KékmatMi ,V\c-«lnYaus/l:y a. 4—0. Tel./fax: «Uh 452-321$. I>Y<iIíi, Jókai ». <4. Tel.: (««) 44MS-011 ékesített darabokra, a karika­gyűrűkre, az egyedi drágakö­ves ékszerekre és a személyre szóló ajándéktárgyakra külön­legesen büszkék és bátran kí­nálják a legkényesebb ízlésű- eknek Is. Karácsony előtt iga­tó az üzletükből. A gyulai üzlet megújulása alkalmából rendkí­vül alacsony árakkal kedves­kednek a hűséges vevőknek. Egyes arany ékszerek már 3790 forint grammonkénti áron is megvásárolhatók! Az ötvösmester az utóbbi évek és megyénk földrajzi hely­zetéből adódó jelenségről saj­nálattal beszélt: — Szinte naponta hoznak be üzleteinkbe a bevásárló köruta­kon aranynak vásárolt külföldi termékeket, amelyről hamaro­san kiderül, csak szépen fénye­sített rézdarabok. A 14 karátos­nak mondott, ám fémjel nélküli, határon túlról származó éksze­reket sokan vásárolják, mert ol­csó, ám amint fény derül az igazságra, csalódottság-forrásá­vá válik. A mi termékeink jelzé­se hiteles és minősége is kiváló, ha pedig valamilyen ékszeren javítani vagy változtatni kell, helyben megtesszük. ▲ wmmm Nemzetek, nemzetiségek között A Magyarországi Nemze­ti és Etnikai Kisebbsége­kért Közalapítvány Nem­zetiségi Ifjúsági Díját ve­hette át a napokban Bu­dapesten a medgyesegy­házi NEGREA PÉTER GÁBOR román kisebbségi önkor­mányzati képviselő. A kitüntetést a kisebbségi köz­életben, a nemzetiségi kultúrá­ért, az anyanyelv ápolásáért, a közösségek erősítéséért végzett kiemelkedő munkáért ítélik oda.- Mit érzett a díj átvételekor? — Megtiszteltetés számomra az elismerés, ami közösségi ér­dem, hisz az egyéni erőfeszíté­sek hiábavalóak, ha nem tár­sulnak hozzá partnerek.- Milyen eredményeik vannak?- Élért törekvéseink a ro­mániai testvér­települési kap­csolat, vala­mint kulturá­lis rendezvé­nyek, gyer- 4b mektáborok, román nemzetiségi és hagyo­mányőrző szakkör szervezése gyerekeknek, illetve a Román­ság Hagyományaiért és Jövőjé ért Egyesület megalakítása. — Melyek a távlati tervei?- Szeretnék hozzájárulni a románság identitástudatának erősítéséhez, amiben szemé­lyes, közösségi kapcsolataim segítenek. Szülőhelyem, egye­temi tanulmányaim és mun­kahelyem is az anyaországhoz kot. Hiszem, hogy e szeren­csés társításból lehet olyan tő­két kovácsolni, amely hidat épít országok, nemzetek, nemzetiségek között. ■ Halasi Mária A Megasztárból hamar kidob­ták az egyik fals hangú fiatalt. Tudta, hogy elviselhetetlenül komyikál, mégis azt mondta: pályakezdő munkanélküliként mindent meg kell próbálnia. Ha­zánkban minden ötödik pálya­kezdő fiatal munkanélküli. Munkahelykereséskor ember és ember között nem politikai kü­lönbségek a meghatározók. A személyes méltóság, a tudás, is­meret és egyebek helyett a keres­kedelmi szabadság lép elő. A csere lelkiismeretlen szabadsá­ga. Itt az érdek dönt. Az érzéket­len érdek pedig megalázottsá- got, jogfosztottságot és érzéket­lenséget szül Molnár Ferenc Pál utcai fiúk című regényében Bo­ka János így meditál: „Most elő szőr kezdett derengeni egyszerű gyermekleikében a sejtés arról hogy tulajdonképpen mi is az élet”. Az érzéketlen élei amely­nek mintegy nyolcvanezer fiata­lunk a szenvedője. Segítsetek! m Mári Lajos, Békéscsaba Lakásfenntartásra most háromszázezer Muronyban A lakásfenntartási támoga­tásokról is döntött legutóbbi ülésén a helyi képviselő-tes­tület. Első körben hozzávető­legesen 300 ezer forint el­osztásáról határoztak, ez az összeg azonban az igénylé­sek folyamatos beérkezése után, minden valószínűség szerint, még növekedni fog majd. (h) Szarvas: januárban átadják a felújított bölcsődét Jól haladnak a szarvasi böl­csőde 120 millió forintos fel­újítási és bővítési munkála­tai. A műszaki átadás de­cember 15-én megkezdődik, közben új bútorokat, beren­dezéseket is vásárolnak, s a tervek szerint január máso­dik hetében már a megszé­pült épületben várják a böl- csődés gyermekeket, (j) Truta János és felesége, Márta a megyeszékhelyi üzletben várja az igé­nyes vásárlókat. i » I 4 Választékban nincs hiány, katalógusból nézhetjük ki a legjobbat. Hánv forintba kerül a síelés hat napra, fejenként? Sok a munkanélküli fiatal

Next

/
Thumbnails
Contents