Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-30 / 280. szám
A vendégek érvényesítették a papírformát asztalitenisz Óriási küzdelem a soltvadkerti sportcsarnokban SOLTVADKERTI TE-OROSHÁZA HUNGAROTEL ASE 5:10 Extra ligás női asztalitenisz-mérkőzés, Soltvadkert Orosházi győztesek: Recskó 3, Juhász 2, Vlskl 2, Cojocaru 2, a Recskő, Vlskl páros. A párosok után 1:1 volt az állás. A folytatásban az egyéni mérkőzések során az orosháziak 6:2-re elhúztak. Ebben az időszakban Juhász Mariann okozott kellemes meglepetést Ambrus Tímea legyőzésével, aki több mint száz hellyel előzi meg a fiatal orosházi játékost a világranglistán. Ezt követően erősítettek a hazaiak és a szerb Dragoljevics vezetésével 7:5-re feljöttek. A hajrában Viski a papírformának megfelelően legyőzte Ambrus Krisztinát, így 8:5-re vezettek a vendégek. Az utolsó két találkozón Recskó győzött Dragoljevics ellen, majd Cojocaru is nyert Ambrus Beáta ellen és ezzel a vendégek megérdemelten nyerték a három óra húsz perces összecsapást. Az orosháziak szombaton előrehozott találkozón fogadják a Szekszárd csapatát. een A november 26-ára kiírt Orosháza Hungarotel ASE II.-Makó NB I B-s női találkozó elmaradt, mert a vendégek nem érkeztek meg. A mérkőzés két pontját így a szabályok szerint a hazaiak kapják 18:0-ás eredménnyel. A november 26-ára kisorsolt Debreceni ABE-Békési TE NB I B-s női mérkőzés elmaradt, Iliivel a debreceniek jelezték a békésieknek, hogy betegségek miatt nem tudnak kiállni. A két pont sorsáról a szövetség verseny bizottsága dönt. ■ V. L. Nagy csatában nyertek CSABA FC ATHLETIK SPORT- PÉCS 6-5 (2-0) NB n-es férfi futsal-mérkőzés, Békéscsaba, 100 néző. V.: dr. Hegyi, Rlschák. Békéscsaba: Barabás - Szarka, Benyovszkl n. J., Wagner, Fejes. Cs.: Kiss R. (kapus), Vajgely, Horváth S., Elekes, Szatmári. Edző: Szarvas András. A két veretlen, tavaly még az NB I-ben játszó két együttes óvatosan kezdett. Mindkét csapat nagy gondot fordított a védekezésre, így az első gólra a 11. percig kellett várni, ekkor HórVáth S. talált a kapuba. Négy perccel később Wagner gyors kontrából növelte az előnyt. Szünet után elaludtak a hazaiak, így a 28. percben egyenlített, majd hatméteres büntetőből a vezetést is átvette a Pécs (2-3). Sok volt a szabálytalanság, ezért több kis- büntetőt lőttek a csapatok. A hazaiaknál Wagner kétszer, Benyovszki II. egyszer talált a kapuba kisbüntetőből és a csabaiak 6-4-re elhúztak. A lefújás előtt negyven másodperccel szépített a Pécs. A küzdelmes, nagy csatát hozó mérkőzésen a házigazdák Wagner vezérletével - a három gól mellett négy kapufát is szerzett a csatár — megérdemelten nyertek és százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát. G.: Wagner 3, Benyovszki II. J. 2, Horváth S. Jó: Wagner (a mezőny legjobbja), Benyovszki II. J., Elekes, Szatmári. A mérkőzés támogatója: Fair Play divatáruház. tlppjeink a 48. heti szelvényekhez 1. Diósgyőr-MTK 1 2 2. Újpest-Győr 1 3. Tatabanya-FTC t x 4. Bielefeld-Schalke x 2 5. Dortmund-Hannover 1 6. Hamburg-1. FC Köln 1 7. Kaiserslautern-Frankfurt 1 2 8. Mönchengladbach-Nürnberg 1 9. VfB Stuttgart-B. München x 2 10. Leverkusen-Hertha BSC x 11. Mainz-Wolfsburg x 12. Chievo-Milan x 2 13. Fiorentina-Iuventus 1 2 Plusz egy mérkőzés: 14. Lecce—AS Roma x Az éllovasok csatáját a csabaiak nyerték a csíkos mezes Pécs ellen 2005. NOVEMBER 30., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT Verasztó Lajos Az együttes őszi teljesítményéről, lehetőségeiről, terveiről Belvon Attila vezetőedzővel beszélgettünk. Remek csatában győzték le az orosháziak 3—2-re a Baktalórántházát. Felvételünk tanúsága szerint Szeveré- nyl Péter húz el védője mellett a labdával- Érzik-e a súlyát annak, hogy Békés megyében az Orosháza csapata szerepel a legmagasabb osztályban, a második vonalban?- Bizonyos fokig változott az együttes megítélése, hiszen többet szerepel elsősorban a megyei sajtóban, ám azt, hogy mi lennénk a megye első számú csapata nem nagyon érezzük — kezdte Belvon Attila. - Ami a mérkőzéseink látogatottságát illeti, történt némi előrelépés az ősszel, egy-egy rangosabb gárda vendégjátékára a környező települő- sek labdarúgást szerető nézői is § eljönnek a Mátrai-stadionba. — Az NB I B-ben a tavasszal ti- Ü zenegyedikek lettek, most a szintén második vonalnak számító NB II-ben kilencedikek. Lát-e különbséget a tavaszi és az őszi bajnokság játékereje között? Belvon Attila edző megkönnyebbült szívvel hagyja el a pályát a győztes meccs után- Nem látok különbséget, most az NB II-ben szinte minden csapatban több egykori élvonalbeli labdarúgó szerepel. Talán kiegyenlítetteb lett a mezőny, például mi a második helyezettől hét ponttal vagyunk lemaradva, helyezésben viszont szintén hét hellyel. Számunkra nem volt könnyű az ősz, hiszen a nyáron heten távoztak és ugyanannyian érkeztek, akik közül öt embert kellett a kezdőcsapatba beépíteni. Az őszi szezon elején hét mérkőzésén csak négy pontot gyűjtöttünk, majd ahogy egyre inkább összeszokott a társaság belelendült, hiszen az utolsó hét mérkőzésen tizennégy pontot szereztünk. — Az ősszel birtokba vették a korszerű, új öltöző épületet. A pálya talaja viszont az egyik legrosszabb az NB II-ben. Várható-e itt változás?- Valóban az új öltözőépületben kulturált körülmények között tudjuk fogadni az ellenfeleket, akik közül többen is irigykedve mondják, bár csak nálunk is lenne ilyen. A város is gazdagodott ezzel a létesítménnyel. A pálya állapota azonban valóban hagy kívánnivalót maga után, de igyekeznek javítani rajta. A nyáron gyeptéglázták egy részét, aztán többször újravetették. Most is tőzeget raknak rá télire, és arra törekszenek a Városüzemeltetési Rt. munkatársai, hogy az eddiginél jobb állapotba hozzák a tavaszra.- Az együttes sok gólt lőtt és sokat kapott. A rúgott gólokat tekintve másodikok, míg a kapott gólokat vizsgálva tizenkettedikek. Mi az oka mindennek? . :V:,nh5 v., — A szezon elején a sok új ember miatt akadozott a gépezet, nem ment a góllövés sem. Azután egy-két embert új posztra állítottam, s ennek köszönhető, hogy a idény végére egyre több gólt lőttünk. Konczot felvittük a csatársorba és tíz gólt szerzett, mellette Balázs hatszor, Gellér négyszer volt eredményes. Mivel elég sok magas játékosunk van, mint Gyagya, Molnár, Csiszár, Balázs, Gellér, ezért jó a fejjátékunk, és egyre több gólt szerzünk szöglet és szabadrúgás után.. Bátran törünk be a tizenhatoson belülre is, ennek köszönhető, hogy több tizenegyest rúghattunk az ősszel. A nyílt támadójáték miatt gyakran fellazul a védelem, emiatt több gólt kapunk. Javítani kell a középpályás védekezésünket és akkor kevesebb gólt kaphatunk a tavasszal. — Miben kell javulniuk elsősorban a tavaszi idényre, hogy előreléphessenek?- A jövőben a védelemnek sokkal gyorsabban kell reagálni az eseményekre, elsősorban az oldalról belőtt labdákra. A középpályán fel kell vállalnunk az egy-egy elleni párharcot és minél több labdát szereznünk. Az eddiginél, gyorsabban kell felzárkózni a támadásokhoz, szűkítenünk kell a területet, ha elveszítjük a labdát, meg kell akadályozni a gyors kontrákat. A tavaszi idényben egy jó felkészülés után előrelépést várunk, hiszen most már összeszokot- tabb lesz az együttes. Két új játékost igazolnának Belvon Attila elmondta: bár még nem tudja, hogy a télen kik távoznak a keretből, s mi lesz a hosszú ideje sérült, román légióssal, Serbannal, a tavaszi idényre szeretnének erősíteni. A szakvezető egy baloldali védőt és egy olyan irányító középpályást látna szívesen a csapatban, aki az egész együttes „fazonszabásza” lenne és szóban is irányítani tudná a társakat. Fontos szempont, hogy a két érkező közül az egyik huszonegy évesnél fiatalabb legyen, mivel az NB Il-es bajnoki mérkőzéseken csapatonként kötelező két huszonegy éven aluli labdarúgónak állandóan a pályán lennie. Tavasszal előreléphetnek labdarúgás Mérlegen az Orosháza FC NB Il-es együttese A labdarúgó NB II Keleti csoportjában az Orosháza FC az ó'szi idényben tizennyolc ponttal a kilencedik lett, gólkülönbségük: 30-29. gamma Bán Tibor, Harmos Zoltán: Puskás Ferenc a». Megint egy újabb sorozat! Karácsony előtt az Aréna 2000 kiadó sportkönyv-szek- ciójának legújabb vállalkozása minden idők legjobb futballistáit mutatja be, azokat a világsztárokat, akik a maguk idejében a legszűkebb elit tagjai voltak, s akik nagy hatással voltak a sportág fejlődésére is. A sorozat nyitó darabja Puskás Ferencről, a Kispest, a Real Madrid és az aranycsapat csillagáról szól: a könyv exkluzív képekkel illusztrálva felidézi a legendás Öcsi pályafutását, a zöld gyepen töltött húsz esztendőnek legizgalmasabb pillanatait, a legnagyobb mérkőzéseket, a legendás gólokat, az örökké emlékezetes megmozdulásokat. Alighanem szép ajándék lehet ez minden felnőttnek és fiatalnak a karácsonyfa alá. Berta Józsefre emlékeznek Orosházán Az egykori kiváló orosházi labdarúgóra, edzőre és sportvezetőre, az 1981-ben negyvenkilenc éves korában el- . hunyt Berta Józsefre emlékeznek december 4-én, vasárnap Orosházán. Az Eötvös-téri sportcsarnokban 9 órától rendezi meg az OMTK, az Orosházi Határőr Igazgatóság, a Berta József Labdarúgó Alapítvány és a Berta-család a 16. Berta József gyermek, serdülő és öregfiúk labdarúgótornát. Dr. Petróczy, Kiss síkéra Ménesbirtok Openen A napokban ötödik alkalommal került megrendezésre Mezőhegyesen a Ménesbirtok Open elnevezésű páros teniszverseny. Az elmúlt öt esztendő legszínvonalasabb tornáján a sportág egyik hazai kiválósága, a Hód TC-ben versenyző, Kiss György is ütőt fogott. Az első hely sorsa így már a nevezéskor eldőlt. Eredmények. A liga: 1. dr. Petróczy Gábor, Kiss György (Orosháza, Hódmezővásárhely), 2. Baudermann, ifj. Bagosi, 3. Németh, ifj. Németh és Popon, Rétes (mindannyian Orosháza). B liga: 1. Lóránt Gyula, Varga János (Mezőhegyes), 2. Bagosi, Radics, 3. Popon, Sípos és Szakács, Tóth L. (mindannyian Orosháza).