Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-25 / 276. szám

2005. NOVEMBER 25., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 MÉHKERÉK Fejlesztettek es terveznek lehetőségek Az ideinél is szűkösebb költségvetési esztendő? A Nemzeti Sporthivatal által A kistelepülések sportlétesítményei építésének, fejlesztésének, korszerűsítésének, felújításának támogatása elnevezéssel meghirdetett pályázaton Méhkerék közel ötmillió forintot nyert a közsé­gi sportlétesítmény átalakítására, bővítésére. A község saját erő gyanánt másfél milliónál többet biztosított. Igaz, hogy a kötelező tar­talékképzés okozta nad- rágszíjmeghúzás hatásá­ra, rendkívül nehéz kö­rülmények között, de az intézmények zavartalan működését az első há­romnegyed évben is biz­tosítani tudta a méhkeré­ki önkormányzat. S emel­lett, ha apróbb lépésekkel is, de fejlődött a románok lakta település. Ezért érthető Martyin Tivadar polgármester bizakodása, bár szavaiból kiviláglik, hogy jövő­re minden bizonnyal még az idei esztendőnél is szűkösebb költségvetési év elé néznek a települési önkormányzatok, így Méhkerék vezetése is. Csalódtak, hogy a közel milli­árdos nagyságrendű, engedé­lyes kiviteli tervekkel rendelke­ző szennyvízberuházásukat forráshiány miatt a kormány­zat nem támogatta, de nem tet­tek le ez irányú fejlesztési el­képzeléseik megvalósításáról. Sarkadkeresztúrral és Sar­kaddal vállvetve, európai uniós forrást megcélozva vágtak neki a szükséges anyagiak előterem­tésének. Panaszra azért nincs okuk, hiszen ha kisebb lépésekkel is, de a fejlesztésre is futotta. A Heizer Antal nevével fémjel­zett Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségi Hivataltól elnyert pá­lyázati támogatással sikerült teljesen felújíttatniuk a honi románság - időközben meg­boldogult — „atyai tanítómeste­re”, Dúló György tanító úr ne­vét felvett művelődési ház tető- szerkezetét. A GYISM jogutód­ja, a Nemzeti Sporthivatal által lebonyolított pályázaton Méh­kerék közel 5 millió forint tá­mogatást nyert a sporttelep öl­tözőjének bővítésére, átalakí­tására. A közbeszerzési eljárás nyertese, Tokai András vállal­kozó keze munkáját dicséri az uniós előírásoknak megfelelő­en kialakított sportlétesít­mény.- A településrendezési terv el­készíttetésére a Békés Megyei Te­rületfejlesztési Tanácstól 6 millió forint vissza nem térítendő támo­gatást nyertünk, ehhez saját erő gyanánt két és fél milliót biztosít az önkormányzat - tudattá Martyin Tivadar polgármester. A települést az augusztusi rendkívüli időjárás sem kímél­te. A község vezetése a megyei területfejlesztési tanács vis maior keretéből a védekezési költségekre 981 ezer forint tá­mogatásban részesült. Időarányosan teljesítettek Méhkerék önkormányzata 430 millió 999 ezer forint ki­adási és bevételi főösszeg elő­irányzattal fogadta el idei költségvetését. Szeptember vé­gén az önkormányzat bevéte­leinek teljesítése 86,3, kiadá­sainak teljesítése 84,1 száza­lékos volt. A település vezeté­se az önhibáján kívül műkö­désképtelen önkormányzatok egyéb támogatása jogcímén a belügyminisztertől 17 millió 256 ezer forint támogatást kért. Bukarestben is hallatták a hangjukat... kulturális központ Színházterem, helytörténeti múzeum és adattár is lenne Nem csak a szavak szintjén szorgalmazzák Méhkeréken a román kulturális központ meg­valósítását. A települési önkor­mányzat a község központjá­ban, a Kossuth utca 99. szám alatt belterületi ingatlant vásá­rolt e célra, s a megvalósítható­sági tanulmányterveket is elké­szíttetik. így összesen már jóval több mint négymillió forintot fordí­tott e cél magvalósítására a köz­ség vezetése, hiszen a telek megvásárlása 2,2 millióba ke­rült, a tervek elkészíttetésére pedig közel két és fél millió fo­rintot kell kifizessenek. A Méhkeréken megvalósí­tandó román kulturális köz­pont ügye október 20-án Buka­restben a magyar-román együttes kormányülésen is sze­repelt. A magyar és a román kormány közös sajtónyilatkoza­tának 11. pontjában az szere­pel, hogy a támogatási kérel­meket - a megvalósítás lehető­ségeinek megtalálása érdeké­ben - a kormányközi vegyes bi­zottság elé utalja a két kor­mány. Ezen lehetőséget megragad­va, Martyin Tivadar polgár- mester a közelmúltban levél­ben fordult a Magyar-Román Kormányközi Vegyes Bizottság magyar társelnökéhez, Szabó Vilmos államtitkárhoz. A tele­pülés első embere levelében ki­fejtette: „...Itt kívánunk elhe­lyezni egy helytörténeti múze­umot, egy információs adattá­rat, benne méhkeréki zenetár­ral, hangarchívummal és videotárral... Ugyancsak a komplexumban kapna helyet a teleház is...” Identitásuk megőrzéséért A település vezetése a honi románság nemzeti identitásá­nak, hagyományainak, kultú­rájának megőrzése érdeké­ben szorgalmazza a kulturá­lis centrum mihamarabbi megépítését. A polgármester leveléből kiviláglik: „...Elkép­zelésünk szerint ebben a köz­pontban helyet kapna egy színházterem, amely román és más kulturális rendezvé­nyek lebonyolítására lenne alkalmas. ” HlRSAV December 12-én lakossági fórum az érdeklődőknek A községi önkormányzat de­cember 12-én 17 órai kezdet­tel a helyi Dúló György Mű­velődési Házban lakossági fó­rumot rendez, amelyre vár­ják az érdeklődőket! A nyelvápolás érdekében több román csatorna kell «3^ A közelmúlt­^ ban Nagyvá­- " radon két ká­beltelex í/iós társaság ve­zetésével is tárgyalt a martyin Tivadar polgármes­ter és Netye György alpolgár­mester alkotta delegáció. A románok lakta község veze­tői az anyanyelvápolás érde­kében több román csatornát szeretnének a helyi csomag­ban elhelyeztetni, s ennek le­hetőségeiről, feltételeiről tár­gyaltak a „Pece-parti Páris- ban”. Ugyanakkor egy útépí­téssel foglalkozó cég vezér- igazgatójával is asztalhoz ül­tek, a hazainál lényegesen kedvezőbb útalapépítési le­hetőségekről tárgyalva. Határon túli segítséggel bővítik a számítógépparkot A községi önkormányzat a méhkeréki Nyisztor György Hagyományőrző Néptánc­együttes ruhatárának bővíté­se, illetve a helyi két tanítási nyelvű általános iskola számí­tógépparkjának fejlesztése ér­dekében nyújtott be pályázatot a Mihai Gheorghiu államtitkár vezette Határon Túli Románok Hivatalához. A kedvező elbírá­lást követően az anyaországi hivatal Méhkerék kérelmét 3 ezer 600 euróval támogatta. A támogatási szerződést Martyin Tivadar polgármester a napok­ban Szegeden Románia főkon­zulátusán írta alá. Az egyesület jóvoltából udvari játékokat kaptak IKin megfelelő játszótéri eszközö­ket kapott a helyi óvoda - tu­datta RÚZSA JÁNOSNÉ, az in­tézmény vezetője. EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD HETE. A méhkeréki két tanítási nyelvű általá­nos iskola a Békés Megyei Közoktatási Közalapítványtól 191 ezer fo­rint vissza nem térítendő támogatást nyert az egészséges életmód he­tének megrendezésére. Ehhez saját erőként 80 ezer forintot társított az intézmény. Az egyhetes program keretében sportvetélkedőket szer­veztek, s a szenvedélybetegségek problematikájával is foglalkoztak. Az oldal Méhkerék Község Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Both Imre. Fotó: Kiss Zoltán. Brassóban, s I. (Hohenzollern-Sigmarinen) Károly, a román királyi család nyári rezidenciáján, a Peles- kastélyban is megfordultak a Méhkerékért Egyesület tagjai idei, őszi, egyesületi kirándulásuk során. Az Arany Szarvas fesztiválon kirándultak Zuhogó esőben is jól érezték magukat Erdélyben A Netye Tibor vezette Méhkerékért Egyesület idén is megszervezte szo­kásos őszi egyesületi ki­rándulását. Idén Brassó városát, s annak környékét célozta meg az egye­sület tagsága, mindenképpen útba ejtve a román királyi csa­lád, Hohenzollern Károly nyári rezidenciáját, a Peles-kastélyt is. Királyhágó, Nagyvárad, Kolozs­vár, Marosvásárhely, Segesvár érintésével közelítették meg Bras­sót, de idén az időjárás nem fogad­ta kegyeibe a méhkerékieket. Alig hagyták maguk mögött Segesvár falait, ömleni kezdett az eső, s egé­szen péntek délutántól vasárnap hajnalig szakadt, mintha dézsából öntötték volna—derült ki az alkal­mi krónikás, Netye György alpol­gármester az országos román he­tilapnak írott helyszíni tudósításá­ból. így a Déli-Kárpátokban fekvő mesésen csodálatos Bucegi- hegység kőképződményeinek megtekintését elmosta az eső, nem úgy a Peles-kastély és a nem­zetközi hírű, Brassóban megren­dezett Arany Szarvas könnyűze­nei fesztiválon való részvételt Ha­zafelé még Törcsvár (Castelul Bran) megtekintése is belefért, s aztán Szeben, Déva és Belényes következett, hogy Szalontánál át­kelve a határon újfent hazai földre lépjenek a Méhkerékért Egyesü­let tagjai. Királyi rezidencián A Peles-kastélyt Románia első királya, I. Károly kezdte épít­tetni 1873-ban, s egészen 1947-ig a királyi család nyári rezidenciájaként szolgált. Épí­tésének első szakasza tíz évvel később zárult le; igaz, jelenle­gi arculatát - átalakítását kö­vetően - 1914-re nyerte el. A Hohenzollern-Sigmarinen ház­ból származó Károly iskoláit Drezdában és Bonnban végez­te, utána a porosz hadsereg­ben szolgált. 1866-ban román fejedelemmé választották, 1881-ben - miután az ország elnyerte teljes szuverenitási it - királlyá koronázták.

Next

/
Thumbnails
Contents