Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-03 / 257. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 3., CSÜTÖRTÖK „Kiválasztottak" lettünk Bepillanthatunk a titkokba újságírás Divatos, de nehéz pálya A SÉTA-médiaprogram lehetőséget biztosított iskolánknak, az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolának, hogy a diákok megismerkedjenek a média, az újságírás alapjaival. Az oktatásban az iskola által kijelölt osztály tanulói vehetnek részt. A választás ránk, a 11/B-re esett. Nagyon megörültünk neki, hisz így megismerkedhetünk a sajtó feladatával, működésével. Fejleszthetjük szövegértési képességünket, valamint gyakorlati ismeretekre tehetünk szert. A médiaprogram továbbá lehetőséget ad ahhoz, hogy kreatív munkával gazdagítsuk írásbeli kifejező képességünket. A Békés Megyei Hírlap szerkesztősége pedig helyet biztosít nekünk az újságban, hogy egyénileg választott, különböző újságírási műfajokban megírt cikkeink, írásbeli munkáink megjelenhessenek. Biztos vagyok abban, hogy az elkövetkező hetek alatt sok tapasztalatra, tudásra fogunk szert tenni az újságírás területén. Szeretnénk megköszönni a SÉTA-médiaprogramnak, a Békés Megyei Hírlap szerkesztőinek, valamint iskolánknak, hogy mi lettünk a „kiválasztott” osztály. ■ Dunai Andrea 11/B Táncsics Mihály Gimnázium, Orosháza Függőséget okozhat a világháló használata? internet Bosszúságok, tanulságok kiegészíti a számítógépes kommunikáció: az internet ma már behálózza az egész vüágot Vajon milyen értelemben jelenthet függőséget ennek használata? Az, hogy van internet, nagyszerű és kényelmes dolog az ismeretterjesztés, - szerzés s a különböző tanulmányi, céges, esetleg banki ügyek lebonyolítására. Ám az internet használatára utaló megszállottságot a rajta keresztül folytatott értelmetlen játékok, s egyéb böngészhető ostoba oldalak okozzák. (Ilyen például a pornográfiát és agressziót sugárzó, és a többi nem előremutató oldal, melyek kielégítik olyan fiatalok igényeit, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, és több érdekességet találhatnának e hálózat segítségével.) Tegyétek csak fel azt a kérdést magatoknak, hogy mikor bekapcsoljátok a gépet, s több órán keresztül ott ültök a monitor előtt, azután nem merül-e fel bennetek, hogy mi volt ennek az értelme, s nem lett volna-e hasznosabb dolgotok az idő eltöltésére?! Mindemellett az is említésre méltó példa, hogy a tanulók többsége ma már nem veszi igénybe a könyvtári könyvek által nyújtott forrásokat, hanem a könnyebb utat választva az interneten sajátítják el a közel sem ugyanolyan értékű tudást ■ Kovács Nikolett 11. Péter András Gimnázium és SZESZI, Szeghalom Az oldalt szerkesztette Bede Zsóka. A diákok írásai elérhetőek még az interneten a www.bmhirlap.hu/seta, vagya www.beol.hu/seta címen. Erkeles diák leszek én is?! szecskatábor Az embertelennek vélt feladatokat lelkesen megoldották Kockásfülű nyúl, lilahagyma, kondenzcsík, tejszínhab, alvós maci... A felsorolt dolgoknak látszólag semmi közük egymáshoz, de ha jobban belegondolunk mégiscsak van. Egy dolog eszünkbe juthat róluk: A SZECSKATÁBOR. Három évvel ezelőtt az akkori erkeles negyedikesek új korszakot nyitottak a szecskázta- tás történetében: reggel fél 6- ra az Erkel elé rendelték az összes elsőst, akik remegő lábakkal várták az általuk elképzelt embertelen feladatokat. Ekkor vált hagyománnyá a szecskatábor... Az összes tömegközlekedési eszközt igénybe véve nagy küzdelmek árán jutottunk ki mi is, és a minket követő összes elsős évfolyam is a városerdei erdei iskolába. Lepakoltunk, szétnéztünk, megnyugodtunk, de nem kellett volna, mert mintegy 15 perccel érkezésünk után kezdetét vette a tényleges szecskáztatás. A negyedikesek kreativitása minket is meglepett, és a korábban embertelennek vélt feladatokat lelkesen hajtottuk végre: torna az alvós macival, városerdei kalandtúra, reklámkészítés, csapatindulók, koncertek... A felsorolást megint csak a végEletre szóló barátságok születhetnek az erdei Iskola szecskatáborában. telenségig lehetne folytatni, de talán ezek azok, amelyek a legemlékezetesebbek maradtak számunkra. A tábor vége felé közeledve bármit megtettünk volna imádott negyedikeseink kedvéért, csakhogy még néhány napot maradhassunk. Minden negyedikes osztály a szecskatábor megszervezése alatt ébred rá arra, hogy mennyi hosszan tartó barátságot alakított ki ebben a két napban. Ezeket a kapcsolatokat felhasználva szíwel-lélek- kel arra törekszünk, hogy a saját szecskáinknak is legalább ekkora élményt jelentsen a nyári szünet utolsó két napja. Joggal lehetünk büszkék a három évvel ezelőtti végzős évfolyamra, akik amellett, hogy emberibbé tették a szecskáztatást, mára már a város összes iskolájában népszerűvé vált hagyományt teremtettek. ■ Valastyán Vanda 11/B Erkel Ferenc Gimnázium, Gyula Iskolánk egykori diákja volt és boldogult múltidéző Fischer Tamás középiskolás emlékeiről, aki a Tevanban tanult- A Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskolába jártam. Akkoriban úgy volt, hogy volt gimis rész és volt szakközép, azon belül montírozó, gépmester és fényképész, és volt még szakmunkásképzés, abban a könyvkötő. Én gépmesteri szakra jártam.- Szerettél a Tevanba járni?- Végül is igen. Szakmailag jó alapot adott, viszont a reál tantárgyak terén gyenge volt a képzés a főiskolához. — Most az a munkád, amiről az iskolában tanultál? — A fentiek ellenére sikerült elvégeznem a főiskolát és jelenleg a régi Kner Nyomda egyik utódvállalatánál vagyok minőségirányítási vezető. — Szoktál osztálytalálkozóra járni? — Az az igazság, hogy nekem kellett volna rendeznem az elsőt, de nem rendeztem. Ennek ellenére volt ihár egy, de arra nem tudtam elmenni, mert nyaraltam. — Tartod a kapcsolatot a volt osztálytársaiddal? — Az egyik lány osztálytársammal jelenleg egy cégnél dolgozunk, de a többiekkel is hébe-hóba összetalálkozok.- Ki volt a kedvenc tanárod? — Sajnos már nincs a Tevanban, Balogh László tanár úr, matematika szakos volt, és tudomásom szerint most már nem tanárként dolgozik.- Mi volt a kedvenc tantárgyad? — A történelem, mert mindig is nagyon érdekelt.- Mit szólsz ahhoz, hogy egyesítették a három iskolát?- Manapság ez a tendencia. Azt a főiskolát, ahova én is jártam, azt is integrálták. A kevés diák és költségmegtakarítás miatt. - Mit üzensz egykori iskoládnak? — Ha tisztességesen akar valaki érvényesülni az életben, akkor elsőtől kezdve tanuljon. Az iskola nem nehéz, egy kis tanulással simán el lehet végezni. ■ Seben Márta Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola, Békéscsaba __i_________________________ Ze nekedvelőknek a Drum&Bass zenei stílusról IRÁNYZATFÜGGŐ Máté — Mi is valójában a Drum&Bass?- Ez egy underground zenei stílus, ami nagyjából a HipHop sebessége, de nyolcad és tizenhatod tört ütemekből áll. Ez jellemzi a Drumot. A Bass pedig a 60 Hz körüli basszus groov-ok. További felvilágosítást DJ Palotai 10-7-ig című filmjében kaphatunk. Legismertebb Pop Kosheen - Hide You. — Mi az az underground?- Zenéi értelemben nem teljesen vagy egyáltalán nem hangszerekre épülő irányzat, ami magába foglalja mind a DNB-t, mind a Breakbeat-ot, a Trip-Hop-ot. Gergő, alkalmi DNB-party-szervezővel beszélgetett szerzőnk lág) egyik legjobb DNB DJ-je Palotai Zsolt, aki már 41 éves. ahogy szeretne, itt nincsenek elvárások. — Miből alakult ki ez a stílus? - Mindenki mond mindent, igazából a Hip-Hop-ból, de ez irányzatfüggő. — Milyen a hangulata?- Ismét csak azt tudom mondani, hogy irányzatfüggő, de a lehető legvidámabb, viszont vannak „elvontak” is.- Vajon a fiatalokat miért fogja meg ez a zenei irányzat?- Manapság leginkább divatból, de van, akinek a zene energiája is elég, hogy felugorjon táncolni. — Ha valaki lemezlovas szeretne lenni, hol kell elkezdenie? Kihez forduljon?- Hallgasson rengeteg DNB-t és ha érez hozzá affinitást, csinálja; ha viszont nem, ne csinálja. — Neked mikor volt először közöd a DNB-hez?- Amikor kijött a Pridigy: Feit of the fand című albuma. Az elején valójában nem tetszett, mert még fiatal voltam és nem értettem ezeket a zenéket.- Hogyan lehet rá táncolni?- Mindenki úgy táncol, A zene bűvöletében, áhítatában sokszorozódik az élvezet. (Felvételünk Illusztráció.)- Hol található Békés megyében olyan szórakozóhely, ahol megismerkedhetünk a DNB-vel?- A New York Café-ban állandó jelleggel működik, de Szarvason is rendeznék alkalmi bulikat. ■ Kakas Gabriella 11/E Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola Tanári aranyköpések GÉPÍRÁSÓRA VÉGÉN: Van még valaki a teremben, mert zárom az ajtó! (A fél osztály még benn volt.) SZÖVEGSZERKESZTÉSÓRA VÉGÉN, JELZŐ CSÖNGETÉSKOR:- Lehet szivárogni! MAGYARTANÁR(NŐ) KÁROMKODÁSA: — Azt a lekváros palacsintáját! INFORMATIKAÓRÁN, HA LEÁLL A „SULINETEXPRESSZ": — Tanár úr! Mikor lesz internet? — Legkorábban soha, legközelebb jövő évben. ■ Lejegyezte: Molnár Eszter, 11. Mikes Kelemen Gimnázium, Battonya