Békés Megyei Hírlap, 2005. november (60. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-09 / 262. szám
8 2005. NOVEMBER 9., SZERDA GAZDASÁGI TŰKOR Drágállja a kötelező díjait a pénzügy egyes pénzintézetek illetve biztosítók az inflációnál nagyobb mértékben emelik jövő évi díjaikat, ami közgazdaságilag nem indokolt a pénzügyi tárca szerint. Szeretnék, ha a biztosítók felülvizsgálnák az árpolitikájukat, (tm) Újabb intő hazánknak az Európai Uniótól hazánk nem teljesítette az államháztartási hiány csökkentésére vonatkozó brüsz- szeli ajánlásokat - állapították meg az unió pénzügy- miniszterei tegnap. Magyar- ország közösségi pénzektől eshet el, ha sorozatosan nem tesz eleget az ajánlásoknak, de erről egyelőre nem döntöttek, jelentette be Joaquin Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. (tm) Megduplázta tavalyi veszteségét a MÁV A tavalyi 49 milliárd forintos vesztesége után idén várhatóan 81 milliárd forintot halmoz fel a MÁV. Pedig az elmúlt három évben több mint ötezer dolgozót bocsátottak el, s évi közel 25 milliárdot takarítottak meg. (tm) b m wm g| Milliárdok baromfiirtásra madárkár Szaporodó bejelentések. Elvesztettük az olasz piacot. Egyelőre nincs szó arról, hogy ki kellene irtani az ország összes baromfiját. Mindenesetre felmérték az állatállományt, s kiderült: megyénként milliár- dokba kerülne a beteg szárnyasok elpusztítása. Europress-összeállítás A november 5-én befejezett országos összeírás célja az volt, hogy kiderüljön, mekkora kockázattal kell számolni, ha hazánkban is megjelenne a madárinfluenza - nyilatkozta Süth Miklós országos főállatorvos lapunknak. Pontos adatokat még nem tudnak a minisztériumban, egyelőre annyi becsülhető, hogy egy esetleges kiirtás esetén a kártérítés összege megyénként milliárdos nagyságrendű lenne. Szó nincs azonban arról, hogy egy egész terület, netán az ország teljes állatállományát ki kellene irtani, még akkor sem, ha megjelenne hazánkban a madárinfluenza - nyomatékosította az országos főállatorvos. Édes Géza Veszprém megyei főállatorvos megerősítette, hogy a madárinfluenza elleni védekezés részeként valóban összeszámolták a baromfiakat. Ha a madárinfluenza ugyanis megjelenik egy tenyészetben, akkor kötelező kiirtani az egy fedél alatt tartott összes állatot. Az olasz piacon vesztett legnagyobbat hazánk, itt csaknem felére csökkent a magyar baromfi iránti kereslet, annak ellenére, hogy hazánkban nincs madárinfluenza - mondta el megkeresésünkkor Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója. Dr. Nedeczky Árpád Komá- rom-Esztergom megyei főállatorvos elmondta, hogy vészhelyzet esetén csak a megsemmisítésre törekedhet az állatorvos. A baromfioltást ugyanis tiltja az unió. Az elpusztított szárnyasok után a gazda 100 százalékos kártérítést kap a mindenkori piaci áron. ... A Békés megyei állategészségügyi állomás igazgatójától, dr. Tóth Gábortól megtudtuk: a termelőket igyekeznek megnyugtatni. Felhívták a takarmánykeverők figyelmét a madarak távoltartására, tájékoztatták az állatorvosokat, vadásztársaságokat feladataikról. Dr. Mucsi Gyula, az ÁNTSZ Békés megyei tiszti főorvosa elmondta: végigjárják a baromfi- tartó telepeket. A munkakörülményeket, a védőeszközöket ellenőrzik. Vizsgálják, hogy a telepek milyen kiürítési és fertőtle- nítési tervvel rendelkeznek. Sms tájékoztatja a vásárlót a csirkeszülőkről is EGY baromfihússal kereskedő cég, a Tápiócser Kft. kóddal látja el termékeit. Ha ezeket a vásárló sms-ben elküldi egy megadott számra, a válaszüzenetben megkapja a baromfi tenyésztési történetét: a A baromfiállomány alakulása [ (ezer darab) j *268 43 279 41330 w aus 37 016 2000 2001 2002 2003 2004 FORRÁS: KSH nagyszülők születési helyét, a keltetés, a takarmányozás valamint a hatósági állatorvosra, és vágóhídra vonatkozó adatokat - mondta el megkeresésünkkor Gern Antal, a Baromfi Terméktanács titkára. A szárnyasok megoszlása [(ezer darab)1 Pulyka Liba Kacsa Tyúkféle 2004-ES ADATOK FORRÁS: KSH Az elmúlt hetekben megszaporodott Tolna megyében a lakossági bejelentések száma az elhullott galambok miatt - tájékoztatta lapunkat dr. Korzensz- ky Ernőd, a Tolna megyei állategészségügyi állomás igazgatója. Minden esetet kivizsgálnak, de eddig a madárinfluenza gyanúja nem merült fel. Eddig senki nem jelezte a hatósági állatorvosnak, hogy támogatás reményében megsemmisítené az állományát. Dr. Péter István szerint Jász- NagykumSzolnok megyében nem rendeltek el rendkívüli számlálást. A megyei főállatorvos elmondta: naprakésznek nevezhető pontossággal állnak rendelkezésükre a legfontosabb adatok. A megye településein félévente és az állattartó telepeken a vírus romániai megjelenését követően elvégzett vizsgálatok eredményei alapján. Heves megyében az összes hatósági és magánállatorovosnak szakmai tanfolyamot szerveztek a madárinfluenzáról - tudtuk meg dr. Busák Károlyiéi, a megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás megbízott vezetőjétől. A nagy létszámú állattartó telepeken folyamatosan szigorított járványvédelmi ellenőrzéseket folytatnak. Arról is tájékoztatott, hogy a lakosság által bejelentett állatelhullásokat kivizsgálják. A madárinfluenzával kapcsolatban nem kaptak bejelentést. A BUX-index 2005. november 8-án 22 050 Előző napi záróérték: Változás: -2,91%. 21900 217505 21794 ......................I...... 1 Záróérték: | 21 600 21 450 21159-------S----1 ...... 213 00 Nyitóérték: 21150 21819 15*30,a4tew¥ork4 tőzsde nyitása 21000 i 09.00 11.00 NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Démász 17 790 +3,37 42 Fotex 297 +2,06 28 TVK 5390 +1,89 21 Graphi 1670 + 1,15 51 Egis 19 495 +0,10 204 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft OTP 7570-4,42 8303 Mól 19405-3,70 4453 MTelekom 983-1,70 1192 Richter 37 840-1,46 6624 BChem 2 310-0,39 322 A BUX-index az elmúlt napokban 22 500 22 000 21500 21000 20 500 20 000 19500 19000 rW 21823 21794 21159 20525 10.28 11.02 11.03 11.04 11.05 11.08 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. november 8-án €/Ft 249,55 0 Ft $/Ft €/$ t mm i 212,62 1,17 +1,49 Ft-1 cent HIRDETÉS __H| VEIUNK KÖNNYEBB 06 40 48 48 48 www. raiffeisen. h u Most akár TÁRGYI FEDEZET NÉLKÜL is I Raiffeisen IBANK •.*<*•*>*» Mindig Prímagáz, mindig príma nyeremények! Most havi 150 000 Ft konyhapénzt nyerhet! A palackcsere most Jól hozhat a konyhára) Cserélje le gázpalackját október 1 ?. és november 20. között nálunk vagy rencfelje meg a PrímaGázfutár házhozszállításával a 06-40/630-430 as számon és nyerjen! Ha beküldi címünkre a vásárláskor kapott szelvényt, öné lehet az alábbi nyeremények egyike! 3x1. díj: 12 hónapon át havi 150 OOO Ft 33x2. díj: 50 OOO Ft értékű vásárlási utalvány 333x3. díj: ingyenes palackcsere i éBÖM-1vf. te# t SÍWWű * (jgj PRÍMAGÁZ) Mindenhol otthon.