Békés Megyei Hírlap, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-06 / 234. szám
8 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TŰKOR Csalódnak a fiatal diplomások felsőfokon Az egyetemet végzettek negyede nem tud megfelelő állást szerezni A fejlett országokhoz képest kevés hazánkban a diplomás. Ennek ellenére nagy csalódás érheti őket az álláspiacon. Kecskés Ágnes Mindössze 15 százalék Magyar- országon a felsőfokú végzettségűek aránya a munkavállalókon belül - derül ki az OECD összesítéséből. A világ harminc fejlett országát tömörítő szervezet szerint az átlag 24 százalék.- Magyarországon a 90-es évek elején kezdődött a felsőoktatásban tanulók számának növelése. Az OECD felmérése a 25- 64 év közöttiek felsőfokú végzettségéről szól, akik még akkor szereztek oklevelet, amikor mesterségesen alacsonyan tartották a diplomások arányát - mondta a Reggelnek Szövényi Zsolt, az Oktatási Minisztérium főosztályvezetője. Korábban összesen százezer alatt volt a felsőfokú képzésben résztvevők száma évente, míg most négyszer any- nyian, 400-420 ezren tanulnak egyetemek és főiskolák évfolyamain. A térítéses képzésben résztvevőkkel együtt az érettségizettek 50-70 százaléka bejut valamilyen felsőoktatási intézménybe. A fiatal korosztályokból kikerülő diplomások jelenlegi arányával Magyarország most az európai középmezőnyben található, ,MUl, HIRDETÉS- A diplomások helyzete kedvező a munkaerőpiacon, de azzal szembe kell nézni, hogy egyre csökken azok aránya, akik végzettségüknek megfelelő állásban tudnak elhelyezkedni - állítja Kutas János, a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium vezető főtanácsosa. Érzékelhető, hogy az egyetemekről kikerülve egyre kevesebben találnak állást. Jelenleg már a diplomások egynegyede nem a végzettségének megfelelő poszton dolgozik, míg a 80-as években ez az arány a tíz százalékot sem érte el. Az utóbbi másfél évtized intenzív képzésének eredményeképpen ma a fiatalok egynegyede végez felsőoktatási intézményben. Kutas János szerint ez az arány még nőni fog, eléri majd a 30 százalékot. Kódolva van tehát a konfliktus. Egyre többen élik majd meg csalódásként, hogy nem az a karrierlehetőség áll előttük, mint amire számítottak. A várható konfliktust mérsékelni lehetne., ha azelhelyez■ Az elhelyezkedési nehézségekről a felvételikor tájékoztatni kellene a fiatalokat. kedési nehézségekről már a felvételikor tájékoztatnák a leendő hallgatókat.- A túlképzés egyébként világ- jelenség 7 mondta el a főtanácsos. A fejlett országokra is az jellemző, hogy diplomások nagy arányban nem tudnak a végzettségüknek megfelelő állást találni. Ott azonban ezzel már korábban szembesültek. A munkaerőpiac is sokkal rugalmasabb, van lehetőség a részmunkaidős fpglalkoy.NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Zwack 11000 +3.77 35 Novotrad 101 + 1.00 0 Antenna 5160 +0.49 0 Borsodchem 2 375 +0.21 927 TVK 5400 +0.09 10 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Richter 39 200-2.73 2 294 OTP 8325-2.63 6539 MÓL 22875-1.89 5059 Egls 19255-1.51 377 tatás sokféle formájára. Szövényi Zsolt szerint ezért is kell a hazai képzés szerkezetének és tartalmának megváltoznia. Ezért született az az oktatáspolitikai döntés, hogy a hagyományos főiskola-egyetemi szerkezetet 2006. szeptemberétől fokozatosan felváltja az alap- és mesterképzésre, valamint a doktorandusz képzésre tagolt többciklusú képzés. Ez a változás az európai felsőoktatási térséghez csatlakozó országokban a munkaerőpiaci szükségletek kielégítésének szándékaival indult mgg. MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. október 5-én €/Ft $/Ft €/$ * 4 249,68 -1,17 Ft 208,68 -1,64 Ft mm 1,19 Ocent MTelekom 1056-0.56 1949 ^ CITROEN KÉSZÜLJÖN FEL! MEGDÖBBENTŐ ÁRAK! CSAK OKTÓBERBEN! Az életmentő műtét árát is kiszámlázhatják AZ EGÉSZSÉGÜGYI minisztérium tervezete szerint a biztosítási jogviszony előzetes vizsgálata nélkül kapja majd mindenki a sürgősségi, az életmentő beavatkozásokat, a vérkészítményeket és bizonyos szűréseket. Ha később kiderül, hogy a beteg nem fizette az egészségbiztosítási járulékot, utólag kiszámlázhatják részére az ellátás árát. (tm) Több Skodát adnának el, mint amennyit gyártanak A német VW-csoporthoz tartozó Skoda autógyár az idén 8,5 százalékkal 490 ezerre növeli személygépkocsi-értékesítését. Az idén 480 ezer autót állítanak elő, így a célok megvalósításához csökkenteni kell a raktárkészletet. Tavaly 451 ezer autót adtak el. (ja) A HIRSAV A PANNON GSM TAMOGATASAVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2005. október 5-én 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT A BUX-index az elmúlt napokban 23 800 23671 23600 23400 23 200 2312(1 23 000 23^078 23 215 22 800 22 600 22 400 22 948 09.28 09.29 09.30 10.03 10.04 10.05 FORRÁS: BÉT ■■■■ w “ V. r jk. «Sít ERSTE ÚJ EURÓPA ALAP - FEKTESSEN KÖZÉP-EURÓPA LEGJOBB RÉSZVÉNYEIBE MOST KOCKÁZATMENTESEN! Az Erste Bank a Bécsi Tőzsdével együttműködésben létrehozta Közép-Európa legjobban jövedelmező értékpapírjainak közös nevezőjét, az Új Európa Részvényindexet. A hét ország harminc csúcsvállalatának (többek között MOL, KRKA, OMV, PETROM, BORSODCHEM, ERSTE BANK, TELEKOM POLSKA) értékpapírjából álló, új részvényindexre épül új befektetési alapunk, az Erste Új Európa Alap, amely lehetővé teszi, hogy ügyfeleink is részesüljenek a gyorsan fejlődő régió gazdasági sikereiből. Az Erste Új Európa Alap hozama négyéves futamidő alatt akár a 70%-ot is elérheti, az index alakulásától függően! Ezen hirdetés nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak és befektetési tanácsadásnak. A jegyzési időszak korábban is lezárható! * Az Erste Új Európa Alap elérhető hozaménak maximuma a 4 éves futamidőre vetítve összesen 70%. A minimális hozamról, valamint az egyéb részletekről kérjük, tájékozódjon a Tájékoztatóból és az értékesítési ajánlatból. A Tájékoztató az Erste Bank Befektetési Rt.-nél és az Erste Bank fiókhálózatéban rendelkezésre áll. ERSTEÉ BEFEKTETÉSI RT. CITROEN C4 2 890 000 forinttól! 800 ooo forint kedvezménnyel! / » ’ _____ gj* — % ......"" & ^ .V . CITROEN C3 1,4« CITROEN BERLINGO CITROEN XSARA PICASSO CITROEN C5 HDi 2 695 000 forint! 2 650 000 forinttól! 3 260 000 forinttól! U 990 000 forinttól! 550 OOOtafóf 800 000 !»rir| KHfvézmbnnví!! Mii í OOO OOO nt iMfot/ménny*!' Ak> 2 OOO OOO ' iriirt V«itW!/i(U*nfly*e j Az ajánlatok az akcióban részt vevf márkakereskedésekben érvényesek a ZU )*>. október 1. További akcióinkról, kérjük, érdeklődjön márkakereskedőinknél! és M. között, magánszemélyek álfái leadott ugyféimegreodelésekre, vagya Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók össze! A képen láthat rációk. *■ sz7* *re*^ö- www.citroen.hu A CITROEN a Total. A __________ vá lasztotta. Finanszírozás INTER-FLOTT CENTER KFT. 5600 Békéscsaba, Gyulai út 94-96. Tel.: 66/528-040 i t I