Békés Megyei Hírlap, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-06 / 234. szám

2005. OKTÓBER 6., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Felkelteni az érdeklődést beruházások Téliesített fürdő, gyógyászati központ Füzesgyarmaton A fürdőben többek között négy kültéri gyógymedence, egy élményekkel gazdagított beltéri medence készült el. Két, összességében több száz millió forint értékű, az idegenforgalom és a gyógyturizmus szempont­jából fontos beruházást adtak át szerdán Füzes­gyarmaton. Magyari Barna- A turizmus megszervezésé­nek alapja, hogy a tőlünk távol élő lakosoknak olyan szolgálta­tást tudjunk nyújtani, amely fel­kelti érdeklődésüket, s általa sza­bad idejüket városunkban és környékén töltik el. Természeti adottságunkra alapozva épült | meg fürdőnk és a hotel beruhá- § zása is. Mindezekkel Füzes­gyarmat a turisztikai célok szol­gálatára egyre alkalmasabbá vá­lik. Kiegészülve a megye adta különleges egyéb lehetőségek­kel, városunk kiváló turisztikai élményt nyújt - hangoztatta Várkonyi Imre polgármester. A füzesgyarmati strandfürdő gyógyvizű medencékkel és gyermekpancsolóval való bőví­tése összesen 179 millió 342 ezer forintba került. A Gazdasá­gi és Közlekedési Minisztérium 40 millió forinttal, a megyei te­rületfejlesztési tanács 50 millió forinttal támogatta a beruhá­zást. Mivel a célra jelentős ön­erőre volt szüksége a városnak, a képviselő-testület 25 millió 659 ezer forint hitel felvételéről is döntött. A beruházás során négy kültéri gyógymedence, egy élményekkel gazdagított beltéri medence, a használatuk­hoz kapcsolódó gépészeti kiszol­gáló helyiségek készültek el. Igazából ettől a szezontól in­dul be Füzesgyarmaton, a ta­valy 110 millió forintból megva­lósult Castrum gyógytermál- kemping működése. A termálfürdő szempontjából óriási jelentőségű a magántu­lajdonban lévő Hotel Gara há­romcsillagos szálloda mintegy 300 millió forint értékű gyógy­ászati részlegének megvalósu­lása is. Sólyom András és az A. W. Immo Kft. 2001-ben vásárol­ta meg a Hotel Garát. Azóta az új tulajdonosi kör a gyógyásza­ti központtal együtt saját erő­ből, 600 millió forint értékű be­ruházást hajtott végre Füzes­gyarmaton. Mindezeknek kö­szönhetően mára a Hotel Gara Kelet-Magyarország egyik leg­korszerűbb szállodájává és gyógyászati egységévé vált. A Gara Mozgás- és Egészségterá­piás Centrum létrehozását első­sorban a Sárrét gyöngye gyógy­vízre építették. A minden igényt kielégítő, korszerű gyógyászati központban társa­dalombiztosítási támogatással több gyógyászati (főleg moz­gásszervi) ellátás vehető igény­be. A legfontosabb tudnivalók a téliesített fürdőfejlesztésről Első kültéri termálmedence: 98 köbméter Második kültéri termálmedence (élménybetét, hátmasszázs): 120 köbméter Beltéri termálmedence (élménybetét, pezsgő légbefúvás, nyakzuhany): 58 köbméter Szaunához merülő medence: 18 köbméter Öltözőépület: 375 négyzetméter Gyermekmedence (élménybetét, vízgomba): 16,58 köbméter Gyermekmedence gépház: 28 négyzetméter Húsz-harminc százalékkal csökkent a belépők aránya határhelyzet Bekeményített a szomszéd Október elsejétől új néven, kisebb hatáskörrel a közút váltás Országos átszervezés után A román határrendészeti szer­vek Nagyszalontánál szolgálatot teljesítő munkatársai tegnap még csak hallani sem hallottak a magyar és a román belügymi­niszter keddi egyeztetéséről, s úgy fogalmaztak: a szigorított rendelet szerint kérik az okmá­nyokat a schengeni övezetbe igyekvő román állampolgárok­tól. Amint arról Kunos Gyula százados, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferense tájé­koztatott, az igazgatóság na­gyobb közúti határátkelőhelyein az első napok 40 százalék feletti csökkenése mára 20-30 száza­lék körülire mérséklődött. Eny- nyivel kevesebb román állam­polgár jelentkezik belépésre. Némileg ellentmond ennek Tomonyiczka András határőr al­ezredes, a Kötegyáni Határren­dészeti Kirendeltség határren­dészeti osztályvezetőjének tájé­koztatása: a méhkeréki közúti átkelőhelyen nem csökkent a belépő románok száma. ■ B. I. Az 1996 óta működő Békés Me­gyei Állami Közútkezelő Kht. életében újabb változás történt. A gazdasági tárca közúti főosz­tályának irányítása alá tartozó megyei cégek helyett a jövőben egy, jogilag országos hatáskörű céggé alakult szervezet, a Ma­gyar Közút Kht. irányítja a munkákat. Mindez megyénkben azt je­lenti, hogy október 1-jétől a Ma­gyar Közút Kht. Békés Megyei Területi Igazgatósága látja el a korábbi feladatokat. A cég irá­nyítására Virág Mihály, az ed­digi közútkezelő kht. főmérnö­ke kapott megbízást, aki átme­netileg területi főmérnökként irányítja a munkát. Az igazga­tói állásra kiírt pályázat ered­ménytelen volt. Vantara Gyulától, a volt me­gyei közútkezelő kht. igazgató­jától megtudtuk: nem adta be pályázatát. Az építőmérnök el­mondta, a jövőben más terüle­ten képzeli el munkáját. ■ (sz) JEGYZET Nehogy a pusztulás forrassza ismét egybe a lelkeket! LÁSZLÓ ERZSEBET A vértanúk városában, az obeliszk tövében minden esztendő­ben, ilyenkor összeforrnak a lelkek. Lézenghetnek háborgók az egykori vesztőhelyen, elfojtanak füttyeik az emlékezésre gyűl­tek koszorújában. Nincs lélekre hatóbb főhajtás, mint az aradi. példát adnak ma is az egybegyűltek, bizonyosan, miként kell mély tisztelettel adózni hősök, a szabadságért harcolók, a ti­zenhárom kivégzett tábornok emléke előtt. Méltósággal, ahogy sehol máshol, s melynél szívtelenebbül nem szabad! gyászünnep a mai. Megemlékezni, ünnepelni nem könnyű. Ép­pen a szívekkel van baj minálunk, mert a hétköznapok viha­raival telve dobognak hevesen, amikor ünneplőbe öltözve hallgatjuk Himnuszunkat, szónokok szavait. Békében, lát­hatjuk, törékenyebb a békesség. Gyarlóságunkban olykor az ünnepi meghívó „frakciózásra” buzdít, s helye van a „haragszomból nem megyek, te se tégy másként” vezényszó­nak. Talán még feddés is jár annak, aki ünnepen félreteszi a politika arénájában élesztett haragját. az aradi tizenhármak sok nemzet fiai voltak. Egyikük-mási- kuk alig beszélt magyarul. Veszekedtek is nem egyszer, de tudtak megbékélni, egymásnak vállt vetve küzdeni az egye­temes szabadságért és tudtak együtt meghalni érte. Honfi­társaink közül sokan nem ismerik a csata zaját, mégis hábo­rút viselnek lelkűkben, szüntelenül. Ideje lenne rálelni a bé­kességre a megemlékezéseken, ünnepeken, nehogy a pusz­tulás forrassza ismét egybe a lelkeket! A hátrányos településeken tud segíteni a Köztámháló Közösségi kezdeményezése­ket segítő szakmai hálózat (Köztámháló) néven orszá­gos program indult 2004- ben, amelynek célja azon hátrányos helyzetű települé­sek támogatása, ahol nincse­nek működő közösségek, és ahol szükség van a helyi szinten elindult cselekvési folyamatok bátorítására, szakmai segítésére. A háló­zatot térségünkben a Közös­ségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete szervezi. Bővebb információ kérhető a (66) 442-122-es telefonszámon, valamint a civil@bekes- mmk.hu e-mail címen, (y) Szentandrás: felújításra szorulnak az intézmények SZÉCSI BA­LÁZS békés- szentandrási önkormány­zati képviselő a napokban tartott testü­leti ülésen felvetette: erősen javításra szorul az iskola ke­rítése. A képviselők közül többen is javasolták, hogy — mivel másutt is gondok van­nak -, a következő évi költ­ségvetés készítésénél külö­nítsenek el forrásokat az ön- kormányzati intézmények ál­lagmegóvására. (j) Jegyzői értekezlet Gyulán az önkormányzati munkáról A Békés Megyei Közigazgatá­si Hivatal megyénk települé­sei jegyzőinek rendezett érteJ kezletet kedden Gyulán, a Kohán-képtárban. Többek kö­zött szó esett az önkormány­zati rendeletek jogharmonizá­ciójáról, a típushibákról. Tájé­koztató hangzott el az Állami Számvevőszék önkormányza­ti vizsgálatairól és a költség- vetési rendeletekről, (ö) Magyarbánhegyesen az ovisoknak is jár az iskolatej A magyarbánhegyesi Kos­suth Lajos Általános Iskolá­ban, az önkormányzat dönté­se alapján, szeptembertől nemcsak iskolatejet, hanem óvodatejet is biztosítanak a gyerekeknek. Az egészséges italból mindkét intézmény teljes létszámban részesül. (I) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kevermes. mesenap. (i) a magyar népmese országos napja és Bene­dek Elek születésének 146. évfor­dulója alkalmából mesenapot tar­tottak a kevermesi könyvtárban Ma­gyar Mátyásné könyvtáros és az ál­talános iskola pedagógusainak szervezésében. Nagy Imréné tanár­nő az író életéről, munkásságáról beszélt a gyerekeknek, valamint az „Elek apó” által szerkesztett egykori újságról, a Cimboráról. Az általános iskola alsós tanulóinak egész na­pos programjában mesefilmvetítés is szerepelt, majd az iskolások ma­gyar népmeséket olvastak fel. Kondoros. BURSA. (j) Kondoros idén is csatlakozott a hátrányos szociális helyzetű, nappali tagoza­ton tanulmányokat folytató felsőok­tatási hallgatók támogatására lét­rehozott Bursa Hungarica Felsőok­tatási Önkormányzati Ösztöndíjpá­lyázathoz. A pályázatokat idén ok­tóber 31-éig lehet beadni. Mezöberény. ajánlatok, (h) Több ajánlatot is kért Cservenák Pál me- zőberényi polgármester a Gyomai úton a Zrínyi sugárút és a Jókai utca közötti szakaszon elmaradt szenny­vízcsatorna építési munkálataira. Mezőhegyes. LÁTOGATÁS. (I) A né­metországi Glatten kisvárosban járt a közelmúltban Mezőhegyes pol­gármestere, Krcsméri Tibor, a mű­vészeti alapiskola igazgatója és Nagy László zenekari tag. A kisvá­ros szándéka, hogy Mezőhegyessel testvérvárosi kapcsolatot alakítsa­nak ki. A kezdeményezést a képvi­selő-testület kedvezően fogadta, ezért nyílt lehetőség az első hivata­los látogatásra — tájékoztatott Se­bők Antal polgármester. Október végére tervezik a glatteniek meghí­vását egy viszontlátogatásra, továb­bi ismerkedésre, illetve Mezőhe­gyes bemutatására. Nagyszénás, ösztöndíj, (cs) a Bursa Hungarica ösztöndíjrendszer 2000-ben kezdődött Nagyszénáson az idén heten kapnak havi 2 ezer 500 forintos támogatást. Miután ezt a felsőoktatási intézmény és a me­gyei önkormányzat kiegészíti, a tanu­lók hétezer forinttal gyarapodnak ha­vonta. A 2006-ra szóló támogatásra ki kell írni a pályázatot, ehhez hozzá­járulását adta a képviselő-testület. Orosháza. VILÁGNAP, (cs) A Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola a zene világnapja tiszteletére hangver­senyt szervezett. A volt ifjúsági ház­ban nem szedtek belépőt, az ado­mányok a Muzsikáló Gyermekekért Alapítványt gyarapították. A hangver­senyen felléptek a művészeti iskola növendékei és a tanárok. Pusztaföldvár. HITTAN, (cs) Puszta földváron lehetőség adódott arra, hogy óvodás és iskolás gyermekeiket a szülők beírassák római katolikus és evangélikus hittanra. Az órákon nem újabb tananyaggal terhelik az oviso­kat és a diákokat hanem sok-sok já­tékkal, rajzzal, verssel szeretnének segíteni a szülőknek abban, hogy er­kölcsös j^ermekeket neveljenek. Szarvas, textíliák, (j) zászlók és különböző e$rházi textíliák láthatók azon a kiállításon, amely Peszt- ránszky Károlyné hímző, népi iparmű­vész alkotásaiból nyílt meg a szarvasi Tessedik Sámuel Múzeumban. A tár­lat október 16-áig látogatható. Hdlhj ■». vis KI v MS í:\tÓV} (V): Ingyen fotózás az internetre! Szeretnél képeiden olyan lenni, mint a modellek a magazinokban? Álmod valóra válhat a régió legkorszerűbb digitális műtermében, profi stábbal Küldd el neved, címed, életkorod és mobilszámod a beol@beol.hu.-ra vagy hívd munkaidőben a 66/527-226-os vagy a 30/687-1868-as i 1 4 l

Next

/
Thumbnails
Contents