Békés Megyei Hírlap, 2005. október (60. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-19 / 245. szám
14 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2005. OKTÓBER 19., SZERDA BÉKÉSI KISTÉRSÉG Harmincnégy településre kiterjedő tanulmányterv szennyvíz Megoldás már 2015 előtt? Mint arról korábbi lapszámunkban beszámoltunk, a kétezer fő alatti települések csak abban az esetben pályázhatnak támogatásra szennyvízberuházáshoz, ha felkerülnek az úgynevezett agglomerációs listára. A közelmúltban azonban - a békési kistérség gesztorsága mellett - elkészült egy előzetes tanulmányterv, amely jelentősen hozzájárulhat a probléma megoldásához. Mint azt Balog Istvántól megtudtuk, a szakmai anyag elkészítőjét közbeszerzési eljárás során választották ki, amelyet az esztergomi Solleter Kft. nyert el. A tanulmányterv azért is kulcsfontosságú, mert összesen nem kevesebb, mint harmincnégy megyei községet érint. A kistérségi menedzser jelezte, hogy rövid időn belül valamennyi érintett önkormányzat megkapja az elkészült dokumentumot, sőt a közeljövőben egy tájékoztató fórumot is tartanak, amelyen a munkát végző szakemberek elmondják majd tapasztalataikat, illetve válaszolnak a felmerülő kérdésekre. Balog István hozzátette, a következő lépésben megvizsgálják a lehetőségét, hogy miként lehetne közös pályázatot benyújtani romániai településekkel. A későbbiekben megpróbálnak olyan forrást keresni, amellyel a konkrét beruházás is megvalósítható lenne. A jelenlegi rendelet szerint a kistelepülések 2015-ig nemigen kerülhetnek szóba a szennyvíz- hálózat kiépítése során. A tervezet azonban hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkálatok esetleg hamarabb elkezdődhessenek. A térség is csatlakozik majd a Tisza-programhoz A Tisza-térség Integrált Fejlesztési Programja harmincnyolc kistérséget érint majd, közte a békési területet is — tudtuk meg balog István kistérségi menedzsertől. A helyi szakemberek vizsgálják, hogy a tiszai-tervben megfogalmazott prioritások hogyan kapcsolódhatnak a térségi elképzelésekhez. Jelenleg kisebb munka- csoportokban az illeszkedési pontok meghatározása folyik. Az adatokat novemberre küldik el a Vád Kht.-nak, és a társaság decemberre összesíti majd a beérkezett terveket. Újra őszi tárlat nyílt a gyomaendrődi Katonában Tegnap délután nyitották meg a VIII. Gyomaendrődi Őszi Tárlatot, melyen ezúttal harmincegy helyi alkotó zsűrizett képzőművészeti munkái láthatók. A már hagyományossá vált kiállításnak ezúttal is a Katona József Művelődési Ház ad otthont. A tárlatot október 29-éig láthatják az érdeklődők. Huszonhárom tervezeten dolgozik hét új munkatárs Hét új munkatárs kezdte el munkáját szeptember 15-én a békési kistérség kötelékében. A fiatal szakemberek feladata az, hogy a különböző kistérségi programokból és tervekből olyan fejlesztési irányokat találjanak, amelyeket később konkrét megvalósítás is követhet. Az eddig eltelt időben ösz- szesen huszonhárom projekttervezet készült el, amelyeknek feldolgozása jelenleg is tart. Az ötletek az infrastruktúra, a turisztika, a marketing, a szelektív hulladékgyűjtés és a megújuló energiaforrások kérdéskörét egyaránt érintik. A következő munkafázis során olyan szintre dolgozzák majd ki a terveket, amelyek később egy-egy megfelelő kiírás esetén sikeres pályázatok benyújtására ad lehetőséget. Zsuzsanyó elhozta nótáit siker A keselyősi tanyáról indult leánynak 45 éve húzza a prímás „En mondom magának: a twist, a rock, a kacsatánc, meg mindenféle más egyszer kikopik a divatból, de a magyar nóta az mindig megmarad” - mondja derűs mosollyal Hazadi Zsuzsa, amikor gyomaendrődi fellépése után leülünk beszélgetni. Egy gombostűt is nehéz lett volna elejteni október 13-án a gyomaendrődi Katona József Művelődési Házban. A széksorok többségét az idősebb korosztály tagjai, a hatvanon túliak töltötték meg. Nem véletlenül, hiszen sokan közülük még ifjú lányként ismerték Hazadi Zsuzsa magyarnóta-énekest, aki a keselyősi tanyavilágban töltötte gyermekkorát. A művésznő idén ünnepelte 80. születésnapját, ebből az alkalomból hívták meg szülővárosába énekelni, férjével és művésztársával, a köröstarcsai születésű Varga Györggyel együtt. Zsuzsa néni, akit barátai leginkább csak Zsuzsanyónak szólítanak, még most, a nyolcadik ikszen túl is el tudta varázsolni közönségét. Nótaszóval, derűs történetekkel, versekkel, anekdotákkal és persze sugárzó életszeretetével.- Férjemmel együtt az ország minden tájára járunk énekelni, s örömmel tapasztaljuk, hogy a közönség soraiban egyre többször látunk fiatalokat is - meséli Hazadi Zsuzsa. — Hiszek abban, hogy a magyar nóta és a népdal mindig népszerű marad. Beszélgetés közben szó esik arról is, hogy az idős művészházaspár mindössze néhány éve ismeri egymást, s hat esztendővel ezelőtt kötöttek házasságot.- Én már a nyolcvanadikat tapostam, amikor megkértem Zsuzsika kezét - mondja nevetve Gyurka bácsi, aki annak idején katonaként ment nyugdíjba. Nem véletlen tehát, hogy a színpadon is gyakran énekel katonanótákat. Hazadi Zsuzsa nevét nemcsak előadóművészként ismerik sokan, hanem azért is, mert számos jótékonysági akcióban vesz részt, fontos küldetésének tartja az idősek, betegek, elhagyottak segítését. Ezért kapta meg 2004-ben az MTV népszerű műsorában, A tévé ügyvédjében az Érted-érmet, s ezért ítélte neki a Budapest Televízió is egy alkalommal a Nap embere oklevelet. Zsuzsikával mindenhova „Bármerre járok is a világban, ha Zsuzsika hív, jövök és kísérem a fellépésein - mondja IFJ. OLÁH Kálmán, a külföldön is népszerű cigányprímás. - Hazadi Zsuzsika nem csak kitűnő énekes, hanem csodálatos ember is, ezért örülök annak, hogy immár negyvenöt éve együtt muzsikálhatok vele. ” Zsuzsa néni a 81., Gyurka bácsi a 86; évét tapossa. Ők azt vallják, és hirdetik dalaikkal, a nyolcvanévesnek:is kell a muzsika meg a szerelem. Megújuló energiaforrások a megye kistérségeiben cél A területi lehetőségek javítása Az oldalt szerkesztette: Lipták Judit és Papp Gábor. A megújuló energiaforrások hasznosításának térségi fejlesztési programja Békés megye kistérségeiben címmel rendeznek konferenciát október 26-án Békésen. A rendezvényen a szakemberek több fontos témát is érintenek majd. Szó lesz egyebek mellett a nap- és a geotermikus energiáról, a biomassza energia-átalakítási technológiájáról, a szél- és a vízienergia kérdésköréről. Érdemes megemlíteni, hogy a békési kistérségben már elkészült egy hatástanulmány a témában, amelyről Szatmári Katalin pályázati referens tájékoztatja az érdeklődőket. Az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület és a békési kistérségi rendezvényének a célja a megújuló energiaforrás-adottságok hasznosítási lehetőségeinek feltárása, energiahatékony kihasználásukkal a térség gazdasági, környezetvédelmi, foglalkoztatási lehetőségeinek javítása. Nótaéneklési versenyt rendeztek Békés városában folytatás Jövőre ismét ugyanitt A békési művelődési központ adott otthont a közelmúltban a megyei nótaéneklési versenynek. A megmérettetés célja az volt, hogy felelevenítsék a régi idők hangulatos nótaestjeit, illetve fellépési lehetőséget biztosítsanak tehetséges énekesek számára. A mintegy négyórás programon körülbelül kétszáz néző tekintette meg a harminc jelentkező műsorát. Minden versenyzőnek egy lendületesebb és egy lassú dalt kellett elénekelnie. A háromtagú zsűrinek nem volt könnyű dolga, amikor a helyezésekről kellett döntenie. Végül úgy határoztak, hogy az első díjat a békéscsabai Nagy Károlynak ítélik oda. A második helyezést a sarkadi Gyetvai Lajos érdemelte ki, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a nagyszénási Valuk Mihályné állhatott fel. Különdíjat kapott Hégely László, Békésről. A versenyt a művelődési központ szakemberei jövőre folytatni kívánják. r f Csapó PÉKSÉG, BÉKÉS i& Házi jellegű kenyér, köményes, rozsos. cr Barna, magvas kenyér. cr Péksütemények gazdag választékban. Viszonteladóknak kiszállítást vállalunk! Cím: Békés, Gagarin u. 26. Telefon: (66) 413469. Nyitva: hétfőtől péntekig 5-19, szombaton 5-13, vasárnap 7-12 óráig. Cím-.Békés, Hídfő,3. sz. pavilon. TeL: [66)_41&Ö67. ________ Űm : Békés, RutexMé, Áp u. 2. Nyitva: hétfőtől péntekig 5.3043.30 óráig._ _ Békés, Piac tér 3. Tel.: (66) 4Í74Í5. Nyitva: hétfőtől péntekig 5.30-18.30, szombaton 5.30-12 óráig, vasárnap 6-11,30 óráig. Cím: Mezőberény, Vasút út 15. sz. Telefon: (66) 423-952. Nyitva: hétfőtől péntekig 5.30-18.00, szombaton 5.30-1130, vasárnap 6-11.00 óráig Cím: Tarhos, Petőfi u. 36. Telefon: (66) 42M55. Nyitva: hétfőtől péntekig 5.30-18.00, szombaton 5.30-12.00, vasárnap 7-12.00 óráig Domokos I Autószerviz és Autósbolt, Békés, Petőfi u. 65. Híbakódolvasás (motor, ABS, légzsák) Klímajavítás Riasztóbeszerelés, -javítás HENGERENKÉKTI GÁZBEFECSKENDEZŐ RENDSZEREK BESZERELÉSE MÁR 26« 000 FT-TÓL! BESZERELÉSRE 100 000 KM GARANCIA! Tel: (66) 414-917,06-30-9439-061, fax: 411-194. E-nail: domiauto@freemaiLhu - (AD Nemzetközi Szervizhálózat tagja) www.domokosauto.hu • Teljes körű javítás • Gázautószerviz . Környezetvédelmi mérés • Alkatrész-értékesítés AJÁNLJA TERMÉKEIT: c r-ír baromfitápok cs' szarvasmarhatápok & nyúltápok t ns- sertéstápok rs- lúdtápok m és egyéb keverék takarmányok SZÉLES KÖRŰ VÁLASZTÉKÁT. Termékeink a telephelyen - száritó-keverő üzem, Déló Vili. 26. - nagykereskedelmi áron vásárolhatók meg. AZONNALI KÉSZPÉNZFIZETÉS ESETÉN TOVÁBBI KEDVEZMÉNYT ADUNK. Nyitva tartás: munkanapokon 7.30-15.30 óráig. Telefon: (66) 411-561, (66) 411-797. Békésen az Erzsébet-ligeti üzletsoron lévő Hivatalos T-MOBILE Partner Irodánkban a rádiótelefonelőfizetések mellett mobiltelefonok, DOMINO kártyás készülékcsomagok, tartozékok, feltöltő kártyák (mobiljegyek) széles választékával várjuk tisztelt Ügyfeleinket! bile* * ——í I5ÍM9HI í KABEL-TV, KÁBELNET, KÁBELTELEFON ÉRTÉKESÍTÉSE Békés, Erzsébet liget 3/2. Mobil: 06 (30) 370-8516, (66) 411-270. Nyitva: h.-p. 9-17.30, szó. 9-12.