Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-07 / 209. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 7., SZERDA SPORT Ondos megpályázza a vb-t súlyemelés A hét végén eldőlhet t Nyolc hét múlva Katar- I ban rendezik meg a súly- emelő világ- bajnokságot. Ennek jegyé­ben készült az idén ondos adél, a Békéscsabai Súlyeme­lő Club fiatal versenyzője. A hét végén akár el is dőlhet: utazó lesz-e a vb-re? Ugyanis Kecskeméten rendezik meg a Messzi István-emlékversenyt, amely egyben felmérő és vég­ső válogató azoknak, akik sze­retnének kijutni Katarba. Bökfi János edző szerint erre jó esélye van tanítványának, aki ezúttal az 53 kilós súlycso­portban indul, mint ebben az évben már szinte mindig. „Adél erősödik, a súlycso­portváltás nem véletlen - mondja Bökfi János. - Vélhe­tően már ennél a kategóriánál kötünk ki, bár a hét végén vár­hatóan 51,8 kilóval mérlegel tanítványom. Azt várom tőle, hogy szakításban 65, lökés­ben pedig 80 kilót teljesítsen, így a 145 kilós összteljesít­ménnyel valós lehetősége van a vb-csapatba kerülésre.” Mint emlékezetes, Ondos Adél tavaly a kijevi Európa- bajnokságon debütált a felnőt­tek között világeseményen és a 11. helyen futott be. Most ez lehet az első felnőtt világbaj­noksága, ahol várhatóan negyvenen is dobogóra lép­nek. ■ J.P. Megkezdődik a sorozat atlétika Vozárék a 100 km-es Eb-n Középen Vozár Attila, akit a társak Tibor, jobbra Zahorán János körbevesznek, balról Körösi Bár évközben sérülés is hát­ráltatta (a Békéscsaba-Arad- Békéscsaba szupermaraton előtt műteni is kellett) Vozár Attila felkészülését, a szep­temberi nagy versenyekre utolérte magát, az egyik „be­melegítő” viadalon, a hétvégi félmaratoni országos bajnok­ságon egészen biztató időt, l:13:54-et futott. Nagy verse­nyeket említettünk, ezek sorá­ban az első szeptember 10-én vár a Békéscsabai Atlétikai Club szupermaratonistájára, mégpedig számára ismerős te­repen, a hollandiai Winscho- tenben. Évről-évre visszatér ide (a mostani lesz a tizedik it­teni viadala), ahol állandó helyszínként a hosszútávfu­tók Európa-bajnokságát ren­dezik. Vozár Attila nosztalgiá­val gondol a 2001-es esemény­re, amikor ezüstérmet vehe­tett át pazar futása után.- De jó lenne végre megis­mételni azt az eredményt! A sérülésem már a múlté, lelki­leg is jól érzem magam, kissé talán túl is vagyok pörögve. Nem akarok azonban ígérni semmit, a legfontosabb, hogy gond nélkül letudjam a 100 ki­lométert — mondta a csütörtö­ki elutazás előtt a kiváló sport­ember. Békésből mások is célba ve­szik a Groningen közelében fekvő várost, hiszen Zahorán János és Körösi Tibor is ki­emelkedő eredményt ért el eb­ben az évben. A két békéscsa­bai ultramaratonista teljesít­ményére felfigyeltek a Ma­gyar Atlétikai Szövetségben is, így a magyar válogatott tag­jaként ők is utazhatnak a 100 km-es Európa-bajnokságra. A magyar csapat negyedik tagja az idei 100 km-es országos bajnok, Orsó Zoltán lesz. A kontinensviadalon a csapat- versenyben a négy induló kö­zül a három legjobb futó ered­ménye számít. Ha a magyar csapat tagjai teljesítik a távot, akkor a csapatversenyben egy jó eredményt érhetnek el Hol­landiában. ■ G. P. Rajt a második vonalban kézilabda Két Békés megyei csapat az NB I B-s bajnokságban Madar Szilvia megcélozza a kaput. A rutinos átlövőtől az új szezonban is jó játékot és gólokat várnak a fürdővárosiak A hét végén megkezdődik a kézilabda NB I B-s baj­nokság, amelyben Békés megyét a nőknél a Ferbonex-Gyulai SE, a férfiaknál az Orosházi Férfi KSE képviseli. Verasztó Lajos Az őszi rajt előtt a szakvezetők­nek három kérdést tettünk fel, amelyekre Tobak Lászlóné (Gyula) és Bakó Botond (Oros­háza) válaszolt. — Hogyan sikerült a csapat fel­készülése? Milyen tervekkel vágnak neki az új idénynek? TOBAK LÁSZ­LÓNÉ: - Július 25-én kezdtük a felkészülést. Hetente öt-hét edzés szerepelt a programban, majd nagyon hasznos egyhetes edzőtáborozást tartottunk Szanazugban. A tizenkilenc ta­gú keretből sajnos sérülés miatt Szabó Renáta, Szabó Alexandra és Nádasi nem végezhetett tel­jes értékű munkát, mi több Sza­bó Renátát műteni kellett. Mi­vel sokan távoztak, illetve ér­keztek, így szinte új csapatot kell építenünk, ami nem köny- nyű feladat. A vezetés az első hat hely valamelyikére várja az együttest. BAKÓ BOTOND: — JÚ1ÍUS végén kezdtük a munkát. Volt olyan nap, hogy három edzést is tar­tottam a fiúknak. A tervezett programot elvégeztük, szeren­csére komolyabb sérülés nem nehezítette a felkészülést. Ti­zenhárom előkészületi mérkő­zést játszottunk hazai és külföl­di ellenfelekkel, amelyek hasz­nos erőfelmérőnek bizonyultak. — Milyen változások történtek a csapatban a nyáron? TOBAK LÁSZLÓNÉ: - Távozott az együttesből Csendes az NB I B-s újonc Makóhoz, Békési anyai örömök előtt áll, Dudás tanulmányi okok miatt ment el. Békéscsabáról érkezett Csif- fáry, Csapó és Sztvorecz; Bacsa az NB I-es Hódmezővásárhely­ről; Knyihár Vácról. Az ifjúsági együttesből felkerült Czoldán, Vízhányó, Balogh, Dobi, Sólyom és Dobra, akiket szeretnék be­építeni a csapatba. ■PBB BAKÓ BO- t ' TOND: - AZ ifjú­f «8S m sági korú Pa­'s lOgh Zsolt az hez igazolt. Né­gyen érkeztek az együtteshez, Békésről Szikora Gábor kapus, valamint a két visszatérő, Pásztor és Var­ga Antal, Gyöngyösről igazol­tuk Juhászt. Tizennyolc tagú ke­rettel vágunk neki az bajnoki szezonnak. — Mit várnak a nyitó forduló­ban? tobak lászlóné: - Nehéz az őszi sorsolásunk, mindjárt a nyitányon a tavalyi ezüstérmes Hajdúnánáshoz megyünk. Még nem állt össze az új csapat, fi­nomítani kell a dolgokat. A több volt NB I-es játékost (Nyilas, Szász Mária, Halcsik, Buglyó, Szász Andrea) felvonultató haj­dúságiak otthonába nem feltar­tott kézzel lépünk pályára, sze­retnénk pontosan hazajönni. bakó botond: - Pénteken a jó erőkből álló Ózd otthonában kezdünk. Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani a hazaiak­kal, akik több új játékossal (Teremy, Pristyák, Pónyi, Orschléger) erősítettek. Ha az utolsó tíz percig szoros lesz az állás, bármi elképzelhető a vég­játékban, még az is, hogy győz­tesen hagyjuk el a pályát. Három napig Mezőhegyesen a legjobbak A Mezőhegyesi Ménes Kft. háromnapos díjugra­tó versenyt rendezett az elmúlt hét végén. Szabó Zsuzsa A huszonkettedik országos tenyészverseny mellett itt ke­rült sor a 8-9 éves utánpótlás lovak versenyére, a champio- natusra is. A rendezők óriási áldozatot vállaltak annak érdekében, hogy ezt a versenyt a Díjugrató Szakág elvárásainak megfelelő pályán tudják lebonyolítani. Százötvenkét lovat és lovasát sikerült maximálisan kiszol­gálni, elhelyezésükről gondos­kodni. Pénteken az elődöntők­re, szombaton a középdöntők­Megkezdődött az U17-es korosz­tályú női nagypályás labdarúgó­bajnokság, amelynek során a Gyulai Kinder SC leányai életük első hivatalos mérkőzését ját­szották hazai pályán Gyula- Angyalföldi Vasas 8-0. Gyula: Tulkán - Simon, Béres, Bogár, Durkó, Laczó, Molnár, Fülöp, Di­ószegi, Pozsgai, Egresi. Cs.: Szondi, Perjési, Székely, Cho- van, Kovács Edző: Molnárné II- lich Irén. G.: Béres 2, Fülöp 2, Egresi, Laczó, Durkó, Szondi. A nyári edzőtáborozás, edző mec­csek meghozták az első sikert. re került sor, az 5-6-7 éves lo­vaknál a stílusverseny szabá­lyai szerinti bírálattal. Békés megyéből tizenegy ló teljesítet­te a bejutáshoz szükséges szi­gorú minősítési feltételt. Vasárnap minden korosz­tályban a döntőket bonyolítot­ták le, ahol a megyei lovak kö­zül csak Nissan Sára, Nissan Octavio és Quatro ért el emlí­tésre méltó eredményt. Jován Richárd (Ménesbirtok SE) Nis­san Sárával a hatéves lovak döntőjében hetedik, Nissan Octavioval a championatus döntőjében ötödik helyezett lett. Kotroczó Róbert (Lyberty LK) Quatróval a hatévesek döntőjében tizedik helyen vég­zett, ami még pénzdíjat is je­lentett. Átadták a legeredmé­nyesebb tenyésztő díját is, idén Az Erkel Kupa után Kiskunfél­egyházán is tornát nyert a Gyulai Color KC férfi kosár­labdacsapata. A Dánffy Antal- emléktornán Baráthék nehe­zen nyertek a Békés ellen, de a Budapesti Student társulatát könnyedén verték. A döntő­nek beillő, házigazdák elleni csatában a jobb véghajrá dön­tött Tövisháti József együttese javára. A fiatal békési csapat a a rádiházi Kabala Ménes Kft. nyerte el ezt a kitüntető címet, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Rt. az ötödik lett. Eredmények. 5 éves lovak. Elő­döntő: 1. Wingrave James (Agropo- int Kft.), Agropoint Crossbill n. 1., 2. Nagy Eszter (Hetényegyházi Hul­lám), Cordelia n. 1., 3. Kárándi (Piremon SE), Agropoint Califa n . 1. "Középdöntő: 1. Száméi Ildikó (Agropoint Kft.), Akvarell n. 1., 2. Bogár Zs. (Timpex Nyíregyháza LK), Timpex Ábránd n. 1., 3. Varga (Kabóka Kft.), Lux V. n. 1. Döntő: Herczeg Csaba (Aranyági Ménes), Aranyági Kisaranyos n. 1., 2. Kor­mos J. (Hetényegyházi Hullám), Zingaro Z. n. 1., 3. Varga, Lux V. n. 1. 6 éves lovak. Elődöntő: 1. Kormos János, Nemo n. 1., 2. Németh (GÓ­LÓ Bt.), Kajászó-Masni n. 1., 3. Técsy (Nyíregyházi Főisk. SE), Cornett n. 1. Középdöntő: 1. Kormos János, Nemo n. 1., 2. Csuka (Timpex Nyíregyháza LK), Timpex Queen n. L, 3. Sándor F. (Vámospércsi negyedik helyet szerezte meg. Balog Vilmos csapatában biz­tató teljesítményt nyújtott a Mezőberényből igazolt Mada­ras János és Beregi Gábor. Végeredmény: 1. Gyulai Color KC, 2. Kiskunfélegyháza, 3. Bp. Student, 4. Békési SZSK. A gyulaiak eredményei: -Békés 64:51, Bp. Student 76:42, -Kiskunfél­egyháza 53:47. A békésiek eredmé­nyei: -Kiskunfélegyháza 54:79, -Bp. Student 48:56. Különdíjas. Legponterősebb játé­kos: Baráth Zoltán (Gyula) 79 ponttal. Jóbarát LSE), Kalandor n. 1. Döntő: 1. Kormos János, Nemo n. 1., 2. Csu­ka, Timpex Quenn n. 1., 3. Csuka, Timpex Cabale n. 1. 7 éves lovak. Elődöntő: 1. Tóth László (Toll 96 Kft. LSK), Baccara T n. 1., 2. Petheő (Félegyházi LK), Harry n. 1., 3. Bohátka (Agromarkt Kft.), Timpex Vénusz n. 1. Középdöntő: 1. Rezgő Zoltán (Budapesti Honvéd SE), Lo­retta n. 1., 2. Szentirmai (Dameer Kft.), Fenstherm Colin n. 1., 3. Czékus (Morris LK), Rigoletto n. 1. Döntő: 1. Szentirmai Ferenc, Fenstherm Colin n. 1., 2. Rezgő, Lo­retta n. 1., 3. Németh, Kajászó- Riadó n. 1. 8-9 éves utánpótlás lo­vak. Championatus. Elődöntő: 1. Wingrave James, Agropoint Carta n. 1., 2. Tóth, Piruett n. 1., 3. Bazsó (Carussel LSE), Rezgő n. 1. Közép­döntő: 1. Wingrave James, Agro-po- int Carta n. L, 2. Stróbl Dorottya (Bp. LK), Príma n. 1., 3. Bazsó, Zu- hatag n. 1. Döntő: 1. Wingrave James, Agropoint Carta n. 1., 2. Cser (Canton LK), La Comtesse n. L, 3. Bazsó, Zuhatag n. 1. HHHQíQiS tippjelnk a 36. heti szelvényekhez 1. Hannover-Frankfurt 1 2. Kaiserslautern-Bremen x 2 3. Leverkusen-Schalke 1 2 4. Mainz-Hamburg 1 2 5. Mönchengladbach-Duisburg 1 6. Nürnberg-Bayern M. 2 7. VfB Stuttgart-Bielefeld 1 8. Dortmund-Köln 1 9. Cagliari-Lazio x 2 10. Chievo-Parma x 2 11. Empoli-Juventus 2 12. Palermo-Internazionale x 2 13. Roma-Udinese 1 X Plusz egy mérkőzés: 14. Hertha-Wolfsburg X A gyulaiak újabb sikere f 4 FOTÓ: VERESS ERZSI

Next

/
Thumbnails
Contents