Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Csabai éremdömping judo Gyáni Brigitta megsérült A Csongrád megyei Domaszék remek tornacsarnokában bonyolították le a gyermek korosztályú (8-9 éves) judósok országos bajnokságát, amelyen csaknem négyszáz fiatal lépett tatamira, köztük heten a Békés Megyei Kano, Judo Egyesületből. Gyáni János mester tanítványai remekül szerepeltek, hiszen a három aranyérem mellett egy ezüst-, két bronzérem és egy ötödik hely volt a mérlegük. A 33 kilósok mezőnyében a nyolcesztendős MÁTÉ MÁRK egyenletes teljesítménnyel végzett az élen, s mint edzője elmondta, ezt is várta tanítványától. A 36 kilósok között Mokos Mihály végzett az élen, valamennyi ellenfelét iponnal győzött le. Malkócs Attilát a nyolcévesek +45 kilósai közé (is) nevezte Gyáni János, s aranyérmet kapott. A dolog szépséghibája, hogy itt nem akadt több nevező (míg más súlycsoportokban negyvenen is rajtoltak). Ezért a kilencévesek között is küzdőtérre lépett, de itt két vereség után búcsúzott. A 38 kilós dobozi Kelle András mindössze egy hárompontos kokával maradt le az elsőségről. A korábban diákolimpiát nyert csabai fiatal most attól kapott ki a döntőben szoros csatában, akit éppen a diákolimpián előzött meg. A +45 kilós Szilágyi Ferencről úgy tudták, hogy négy ipon-győzelem után az első helyen végzett, már az öltözőben szedelődzködött, amikor kiderült, hogy csak csoport- győztes, s még két csata vár rá az aranyéremért. Ez alaposan megzavarta a kilencéves judóst, kissé leeresztve igyekezett visz- sza a tatamira, s bizony kikapott, így maradt a bronzérem. A 28 kilós, ugyancsak dobozi Váradi István három győzelemmel és egy vereséggel hasonlóan bronzérmes lett a 38 indulót felvonultató súlycsoportban. Ozsgyán Bence nem régóta ismerkedett meg a sportággal, ez volt az első versenye, s remekül szerepelt, ugyanis rögtön ötödik lett két győzelmet aratva. M M M ® ® €> Nem kísérte szerencse az aranyéremre esélyes Gyáni Brigittát, Békés Megyei Kano, Judo Egyesület válogatott sportolóját, áld Cegléden lépett küzdőtérre a junior országos bajnokságon. A 78 kilósok mezőnyében tizennégyen indultak harcba az érmekért, Gyáni az első mérkőzésen könnyedén verte bajai ellenfelét, majd egy gödöllői lány következett. A csabai hölgy már egy yukóval vezetett, amikor megsérült a keze. Hiába kapott rögzítő kötést, a folytatásban nem bírt fogni vele. így aztán egy kézzel küzdött tovább, de ez kevés volt az üdvösséghez, ezért be kellett érnie egy ötödik helyezéssel. Támogatók: Holsten vendéglő, Békéscsaba; Kender Center kft., Tóth István. Négy sorozatot ugrottak A sportbarátság megmarad labdarúgás Volt honvéd szalvaisok találkoztak, nosztalgiáztak Az idősebb szurkolók minden bizonnyal jól emlékeznek még az 1957- ben alapított, és a mintegy tíz esztendeje megszűnt Honvéd Szalvai Mihály Sport Egyesületre, annak labdarúgó szakosztályára. Gajdács Pál A mostanság kissé elhanyagolt 4-es Honvéd utcai pályát ma már csak a baseballosok használják, de a Szalvai egykori labdarúgóinak emlékezetében még teltházas, biliárdasztal si- maságú „stadionként” él. Az itt lezajlott sok-sok nagy mérkőzés is szóba került a harminc évvel ezelőtti csapat nemrégiben tartott békéscsabai találkoEgy megbámult kép 1974 október 10-éről. A Honvéd Szalvai SE csapata, állnak, balról: Nagy Károly, Kovács János, Dobra Imre, Pallér Sándor, Kukuk György, Bugyik János. Elöl: Smilák Zoltán, Janecska Mihály, Hajdú Zsigmond, Nagy Béla, Krajcs János, Bárdos Miklós vő számára igazolta egy régi száll, de a (sport)barátság meg- mondás igazságát: az idő el- marad. A harminc évvel ezelőtti szalvais keret zóján. A volt labdarúgókat Gera Imre, egykori szalvais labdarúgó látta vendégül. Gurbán Líviusz mesteredző szót kérve megjegyezte, hogy edzői időszaka alatt 517 (!) játékos szerepelt együttesében. A népszerű „Mesti” meghatódva köszönte meg a jelen lévők jókívánságait. Ezután Csepregi Péter volt századparancsnok méltatta a korábbi évtizedek eredményeit, megemlékezett azokról a vezetőkről, sorkatonákról akik nem lehettek a színes rendezvény résztvevői és indítványozta, hogy e találkozókat tegyék rendszeressé. Pallér Sándor egykori játékos, főszervező, az Előre volt főrendezője Gurbán Líviusznak és Csepregi Péternek átnyújtotta az egykori futballcsapat játékosainak kézjegyével ellátott labdákat és ajándékokat. A találkozó minden résztveÁlljon itt az 1974-75-ös megyei bajnokságban szerepelt szalvais játékosok névsora: Alberti Béla, Bánáti Imre, Bálint Ernő, Bárdos Miklós, Bugyik János, Dobra Imre, Hajdú Zsigmond, Hürkecz Péter, Hrabovszki János, Janecska Mihály, Klembucz János, Klembucz Ferenc, Kovács János, Krajcs János, Kukuk György, Nagy Károly, Nagy Béla, Ottlakán László, Pallér Sándor, Sándor János, Smilák Zoltán. Edző: Gurbán Líviusz. A szakosztályt Kurilla Pál vezette. Két orosházi indul a világbajnokságon birkózás Kedden lépnek küzdőtérre a fővárosban, a Papp László arénában ejtőernyőzés Nagy István tizedik Mindössze négy sorozatot ugrottak az ejtőernyősök a szegedi VI. MATASZ Kupán. Pedig szép számmal érkeztek sportolók a vasárnap zárult négynapos viadalra: húsz csapatból nyolcvanegyen szálltak repülőre, hogy több száz méteres magasságból a lehető legpontosabb ugrást hajtsák végre. A viharos, esős időben lezajlott sporteseményen a várakozásoknak megfelelően a Szolnoki Honvéd SE három férfi és egy hölgy által alkotott kvartettje söpörte be a csapataranyat 42 centiméteres teljesítménnyel. A Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesület versenyzői különösképpen nem panaszkodhattak, 89 cm-el a hatodik helyen zárták a MAHASZ Kupát. Legjobbjuk Nagy István lett, aki az egykori békéscsabai, ma szegedi színekben induló Bánszki György mögött 9 cm-el a tizedik helyet csípte el. A csabai négyes tagjai közül ifj. Tímár Vince 16, Varga Zoltán 29, Leszkó György 35 cm-es eredményt jegyzett. A békéscsabaiak legközelebb szeptember 30. és október 2. között immáron hazai környezetben, a hagyományos Viharsarok Kupán adhatnak számot tudásukról. ■ G. P. Tizenhat olimpiai pont koronglövészet Tárcsái csapatbronz Büszkék lehetnek magukra a Köröstarcsa KSK korongvadászai: nagy egyesületek lövőit lekörözve, a skeet országos bajnokságon egy ezüst-, és két bronzéremmel örvendeztették meg magukat és szimpatizánsaikat.- Egy éve nyolc olimpiai pontot szereztünk a skeet ob-n, most Sarlóspusztán megdupláztuk ezt az eredményt - ujjongott Schupkégel Ádám, a tárcsái korongvadász szakosztály elnöke. - Magasan túlszárnyaltuk eredeti célkitűzésünket. A junioroknál két tárcsái fiatal harcolt az ezüstért, Mieczynszky Antal és ifj. Németh László egyformán 82 találatot jegyzett. A szétlövésből végül előbbi került ki győztesen. A harmadik köröstarcsai medál a Lázár Tamás, Schupkégel Ádám, ifj. Schupkégel Ádám összeállítású felnőtt csapat birtokába került, amely 295 találattal szerzett négy pontot. A Köröstarcsa KSK eredményei. Egyéni (42 induló). Felnőtt 7. Lázár 106 találat, 16. Schupkégel Á. 95, 17. ifj. Schupkégel Á. 94. Junior: 2. Mieczynszky Antal 82 találat, 3. ifj. Németh László 82, 5. Schupkégel H. 64. Csapat (9 egység): 3. Köröstarcsa KSK I. (Lázár Tamás, Schupkégel Ádám, ifj. Schupkégel Ádám) 295 találat, 6. Köröstarcsa KSK II. (Fehér, Izsó, Pataki) 221. ■ G. P. Orosházán nagy hagyománya van a birkózásnak. Évtizedekkel ezelőtt a válogatottban szerepelt Botond Imre és Radics József. Verasztó Lajos A hétfőn kezdődő budapesti világbajnokságon a Kiss-flvérek folytathatják a hagyományokat. Szeptember 27-én, kedden rendezik a Papp László arénában a világbajnokságon a szabadfo- gásúak 74, 84 és 96 kg-os súlycsoportjának küzdelmeit. Ekkor lép szőnyegre 84 kg-ban Kiss Tamás, az Orosházi MTK versenyzője és 96 kg-ban .öccse, Kiss Gergő, a Csepel BC-Orosházi MTK sportolója. Az esélyekről a két fiatal sportolóval és Kiss Istvánnal az orosháziak vezetőedzőjével beszélgettünk. KISS GERGŐ az idei felnőtt Európa-bajnok- ságon a tizenkettedik lett, az Universiádén pedig a hetedik helyen végzett, így a huszonkétéves sportolónak már van nemzetközi tapasztalata. — Jó formában vagyok, nagy izgalommal várom a sorsolást - kezdi az idei felnőtt magyar bajnok. - Tatán háromhetes kemény edzőtáborozást tartottunk, Gulyás István szakágvezető alaposan megdolgoztatott bennünket. Az elmúlt időszakban velünk együtt gyakorolt a szlovák, a cseh a lengyel és az olasz válogatott, így megfelelő edzőpartnerek ellen birkózhattam. — Mit vársz a világbajnokságon? — Nemrég kerültem a kilencvenhat kilogrammosok közé, így még erősödnöm kell ebbe a súlycsoportba. A vetélytársak többsége száz kilóról fogyaszt én még kilencvennégy kilogramm körül vagyok. Szeretnék hazai környezetben tisztességesen helytállni. Tudom, hogy számomra a mostani világbajnokságon elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a legfontosabb, de jó lenne egy-két fordulón túljutni. Mivel egyenes kieséses a viadal, sok függ a sorsolástól. Információink szerint több mint harmincöt sportoló indul a súlycsoportomban. Jó lenne elkerülni a volt szovjet utódállamok és az ázsiai országok birkózóit. Az orosz olimpiai bajnok Gacalov, a grúz Európa- bajnok Kurtanidze a legnagyobb név ebben a súlycsoportban, de az iráni Heidari és az üzbég Ibragimov is világklasz- szis. KISS TAMÁS súlyos gerincsérülése után huszonhétévesen két év kihagyás után térhet vissza most a nemzetközi porondra. Az egykori ifjúsági Európa-bajnok és junior Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló elszántan készül a világbajnokságra.- Birkózni nem felejtettem el, de még erőnlétileg nem vagyok a csúcson. Igyekeztem pótolni a tatai edzőtáborban a lemaradást. Nekem kellemes emlékeim vannak Budapestről, hiszen a 2001-es Európa-bajnokságon nyolcadik lettem a magyar fővárosban. A súlycsoportba most felkerült fiatal versenyzőket nem nagyon ismerem. Több mint harmincán állnak majd szőnyegre a nyolcvannégy kilogrammban, sok függ a sorsolástól. Szeretnék becsületesen küzdeni és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. A 84 kg-ban várhatóan az idei Európa-bajnok ukrán Danko, a török Balci, az orosz Ter- mezov a görög Loizidisz játsz- hatja a főszerepet, de figyelni kell a kubai Romeróra és a délkoreai Munra is. t KISS ISTVÁN, az orosháziak edzője így látja az esélyeket: — Kiss Tamásnál, mivel sokat kihagyott, elsősorban a fizikai állóképesség fejlesztése volt a legfontosabb feladat. Technikailag képzett, ismeri az új szabályokat és kedvező sorsolás esetén egy-két ellenfelét legyőzheti. Kiss Gergő még fiatal, számára a nemzetközi tapasztalatszerzés a cél. Gergő szorgalmasan dolgozik az edzéseken, de még bele kell erősödnie ebbe a súlycsoportba. Megítélésem szerint ha sikerül neki kiharcolnia az olimpiai szereplés jogát, három év múlva a pekingi ötkarikás játékokon bizonyíthat. Odébb van még a záróra Már egy héttel ezelőtt zárórát kellett volna tartam a megyei tenisz csapatbajnokságban, sorozatos halasztgatások miatt ugyanis még a mérkőzéseknek közel a fele lejátszásra vár. A legkedvezőbb mutatókkal eddig a Sarkad és a Szeghalom együttese bír, mindkét gárda két-két győzelmet könyvelt el. Eredmények: Vésztő-Orosháza 9:0, Sarkad Mezőberény 5:4, Szegha- lom-Békéscsaba 6:3, Békéscsaba- Vésztő 8:1, Orosháza-Szarvas 2:7, Gyula-Mezőberény 3:6, Békés-Sarkad 2:7, Vésztő-Békés 7:2, Szegha- lom-Orosháza 8:0, Mezőberény— Szarvas 6:3, Gyula-Békés 7:2. HIRDETÍS © 1 0 © JÉ JLmAw»8 ab Citibank Személyi Kölcsön 600 000 Ft havi 15900 Ft-ért 60 hónapra árfolyamkockázat nélkül. Békéscsaba, Munkácsy Mihály u. 3. R Tel.: (66) 549-650 H-P 8-16 cíííbank A2 akció 2005. szeptember 5-tft 2GC5. december 3-14 tart. Az időtartam tek.-ntetében a kölcsön iqéoviésének a Ottoank információt rendszerében történő rögzítési időpontja ez Irányadó. A hirdetésben szereplő íörtesztÖrészst összege és IHM «teke csak egyidejű számlanyitás és a kölcsön teljes futamideje alatt történő rendszeres üzetés-áhuaíés eseién érvényes. Az akció feltételei eqyo(da;ú módosításának jogát a Citibank fenntartja. Az aköó részletes feltételei hozzáférhetők a bankfiókokban, a OtiPhone Banking telefonos ügyfélszolgálaton ás a ««wxitibanLhu internetes oldaton! A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem Kötött fogyasztási kölcsöa A Citibank a kölcsönt a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést követően nyűibe. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok íigyelembevéteíéve! történt és a -rí,»« feltételek, változása esetén a mértéke módosulhat. Citibank Rt. ■ a Citiaroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. IHM. Z3f7Z%