Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-22 / 222. szám
GYÓGYÍTÁS BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2005. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Cukorbeteg gyermekek nyári táboroztatása A gyermekosztály diabetes-gondozója és diabetes-klubja ebben az évben is megrendezte az immár hagyománynak számító nyári táborát. Ebben az évben 32 cukorbeteget táboroztattunk és az életkor határa is kiszélesedett. A tábort augusztusban rendeztük, célja a közel egyhetes nyári nyaraláson, üdülésen kívül a gyermekek oktatása volt. A napirendet az életkori sajátosságoknak megfelelően alakítottuk ki, intenzív inzulinterápiájukat figyelembe véve napi hatszori étkezés biztosításával. A nagyobb fizikai aküvitás kiváltotta hypoglycaemiákat (tünetet okozó alacsony vércukor- szint) igyekeztünk személyre szóló diéta beállításával ellensúlyozni. Ebből adódóan a rendszeres vércukor-ellenőr- zések mellett kifejezett rosz- szullétet okozó vércukor-inga- dozás nem fordult elő. A programok megválasztásánál figyelembe vettük, hogy a gyermekek életkora 6-18 év volt. Napi egy órában korosztályonként szemléltető eszközökkel áttekintettük a cukor- betegség tünettanát, a diétát, a szövődményeket. Edukációs vetélkedőn szintfelmérő tesztet töltöttünk ki. Külön foglalkozások keretén belül zajlott a gyermekek pszichés felmérése, foglalkoztatása. A szabad időben különböző kézügyességet is fejlesztő programokat szerveztünk. A vármúzeum érdekes programot szervezett, voltunk a gyulai Petőfi moziban. A Gyulai Várfürdőbe kétszer is eljutottunk, ahol az uzsonnának megfelelő szénhidrátot tartalmazó lángost ehettünk, így senkinek nem tűnt fel a szigorú étrend. Naponta lehetőségünk volt sportolásra (kosárlabda, asztalitenisz, labdarúgás, tollaslabda, gördeszka), a sikeres gyerekeket megjutalmaztuk, de ajándékot mindenki kapott. Az étrendet igyekeztünk változatossá tenni, gyümölcsökkel, zöldségekkel, diabetikus édességekkel és jégkrémmel. Két szülinaposnak a Kézműves cukrászda diabetikus tortát ajándékozott. Köszönjük a támogatást a következőknek: Magyar Diabetes Társaság Gyermekdiabetes Szekció, Pándy Alapítvány, Békés Megyei Képviselő-Testület Szociális és Egészségügyi Bizottsága, Inter-Európa Bank Rt., Corvin János Múzeum, Gyulai Várfürdő Kft., Cukorbetegek Gyulai Egyesülete, Novo Nordisk Hungária Kft., Lilly Hungária Kft., 77-Elektronika Kft., Roche (Magyarország) Kft. Diagnosztika Divízió, TEVA Magyarország Rt., Cukorbetegek Egyesülete, Gyomaendrőd, POLITÚR Vegyipari Szövetkezet. HÍREK A KÓRHÁZBÓL Usztérzékenyeknek Szeptember 24-én, 16 órától a Pándy Kálmán kórház Árvay- termében a Lisztérzékenyek Békés Megyei Közhasznú Egyesülete előadást tart. Galambosné Varjú Blanka családterapeuta, mentálhigiénés szakember Szembesülés a gluténmentes diétával a családban címmel tájékoztatja az érdeklődőket. Betegségmegelőzés Október 1-jén 9-12 óra között lakossági fórumot szervez a BMKT Pándy Kálmán kórház reumatológiai osztályának munkacsoportja Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény témája az oszteoporosis, változó kor, emlőrák, szívinfarktus lesz. A fenti témákról előadást tart dr. Keszthelyi Péter, a reumatológiai osztály osztályvezető főorvosa, dr. Nagy Ágnes Krisztina, a klinikai onkológiai központ szakorvosa, dr. Erdei Ferenc belgyógyász-kardiológus adjunktus, valamint dr. Pomucz János, a szülészeti osztály adjunktusa. A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Mi újság a Kápát utcában? (I.) állandó képzés A gyermekosztály élete, szakmai tapasztalatok Az ismételt ágyszámleépítések révén egyre karcsúsodik az osztály. A valaha 145 ágyas gyermekosztály több lépcsőben 135, 103, majd 2005-ben 88 ágyra redukálódott Bár a születésszám csökken (évről évre 3-5%-kal), az osztályon ápolt betegek száma nem változik, sőt magasabb, mint néhány évvel ezelőtt volt. Ez egyrészt a profilambulanciák által osztályos kivizsgálásra küldött betegek számának növekedésével magyarázható, másrészt megnőtt a kórház felvételi területén kívülről beutalt gyermekek száma. Számolni kell azzal a jelenséggel is, hogy egyre több igen alacsony súlyú, éretlen koraszülöttet tartunk életben, akik hosszú időt kényszerülnek kórházban tölteni, hónapokra lekötnek inkubátort, lélegeztetőkészüléket, monitort. 2004-ben tizenöt 1000 gramm alatti koraszülött született a megyében és veszteségünk mindössze öt volt, a túlélés tehát 66%-os. Az 1500 gramm alatti születési súlyúak száma 44, a túlélés ebben a súlykategóriában 82%-os volt. Betegeket a megye egész területéről fogadunk, de neonatalis intenzív részlegünkre érkeznek megyén kívüli betegek is (Hódmezővásárhely, Szentes stb.). Évi betegforgalmunk: 4000-4400 fő. Osztályunk 14 profilambulanciának is hátteret biztosít. Az ambuláns betegforgalom felett van. 1996 óta DR. sípos Péter vezeti az osztályt Az osztály orvosai közül többen második és harmadik szakvizsgát tettek. így jelenleg 2 neurológus, 2 pulmonológus, 1 gaszt- roenterológus, 1 neonatológus, 1 aneszteziológus-intenzív szakorvos, 1 infektológus és bőrgyógyász, 1 neffológus, 1 kardiológus dolgozik osztályunkon. Más osztályról, illetve intézetből szakambulanciát lát el gyermekszemész, reumatológus, gyermeksebész. Folyamatban van két neona- tológiai és egy diabetológiai szakvizsga megvalósítása. g 1998 óta működő újszülött f intenzív centrumunk nagyban | hozzájárult a jelentősen javuló | csecsemőhalálozási mutatóink- | hoz. S (Folytatása következik) evente 35 000 A következő részlegeinken gyógyítjuk a kis betegeinket PATOLÓGIÁS ÚJSZÜLÖTT ÉS KORASZÜLÖTT RÉSZLEG Részlegvezető orvos: DR. NAGY KATALIN ADJUNKTUS Részlegvezető főnő vér: ADAMCSÁKNÉ PLENTRI EDIT ÚJSZÜLÖTT INTENZÍV RÉSZLEG (NEONATA- LIS INTENZÍV CENTRUM - NIC) Részlegvezető orvos: DR. NAGY KATALIN ADJUNKTUS Részlegvezető főnő vér. SZABÓ EDIT GYERMEK INTENZÍV RÉSZLEG - ELŐBBIVEL FUNKCIONÁLIS EGYSÉGBEN Részlegvezető orvos: HAJDÚNK DR. NAGY KATALIN ADJUNKTUS Részlegvezető főnő vér: szabó edit CSECSEMŐ- ÉS KISDED RÉSZLEG Részlegvezető orvos: DR. BÓDI PIROSKA ADJUNKTUS Részlegvezető főnő Vér MERX HENRIETTA (megbízott főnővér: GOMBKÖTŐ ISTVANNÉ) GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI RÉSZLEG Részlegvezető orvos: DR. BAJI SÁNDOR FŐORVOS Részlegvezető főnő vér KOVÁCS ANASZTÁZIA FERTŐZŐ RÉSZLEG Részlegvezető orvos: DR. VINCZE MAGDOLNA ADJUNKTUS Részlegvezető főnő vér KURTA LAJOSNÉ Megváltozott látogatási rend kapcsolat A szülők gyermekeik mellett tartózkodnak Mint az osztály életében fontos szempontról kell szót ejteni a megváltozott látogatási rendről. Az új egészségügyi törvény előírása szerint a gyermeknek jogában áll, hogy szülője vagy hozzátartozója a kórházi kezelés időtartama alatt a beteg mellett tartózkodjék. Ennek próbálunk megfelelni, bár kórtermi struktúránk nem alkalmas ezen szempontok és elvárások teljesítéséhez. Jelenlegi anyaszállásaink (szoptató anyák számára, fertőző betegek számára és fizető hozzátartozóknak) csak korlátozott lehetőséget jelentenek. A szülők többsége éjjel-nappal folyamatosan beteg gyermeke mellett tartózkodik, mely nem ideális sem a kórterem többi betege, sem az ápolószemélyzet, sem az orvosi ténykedés szempontjából, nem beszélve a zsúfoltságról és a nosoco- mialis (kórházban szerzett) fertőzések veszélyéről. Talán egy új osztályon megvalósítható lesz az optimális szülőgyermek, orvos-hozzátartozó kapcsolat. Az oldal a Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórházának támogatásával készült Internet: www.pandy.hu E-mail: hospital@pandy.hu Magyar Perinatológiai Társaság IV. Országos Kongresszusa Kórházunk 2003-ban kapta azt a megtisztelő felkérést, hogy a Magyar Perinatológiai Társaság Kongresz- szusát Gyulán rendezzük meg. A kongresszus megszervezésére a gyermek- osztály és szülészeti-nőgyógyászati osztály közös • munkájával került sor. Szeptember 8-10. között láttuk vendégül az ország 22 Neonatális Intenzív Centrumának (NIC) vezetőit, illetve az egyetemi tanszékek gyermek- gyógyász és szülészet-nőgyógyászat vezető professzorait. A tudományos program a NIC- vezetők zártkörű ülésével kezdődött a gyulai várban szeptember 8-án délután. Itt került megt>e- szélésre a szív magzati járatának késői záródásával kapcsolatos konszenzus, a koraszülöttek utógondozására tett protokoll javaslat megvitatása, az újszülött, koraszülött mentés aktuális problémái, gondjai, és az ország 22 NIC vezetőjének éves beszámolója is. Szeptember 9-10-én a tudományos programnak a Román Kulturális Centrum adott helyet. A két nap során 10 referátum hangzott el, többek között a folyadékterek újszülöttkori átrendeződéséről, a koraszülöttek számának csökkentéséről, a kórházban szerzett fertőzésekről, a műtéttel korrigálható magzati rendellenességek ultrahang-diagnosztikájáról, magzati kardiológiáról, illetve a védőoltási rend küszöbön álló változásairól. Több, mint 40 előadás hangzott el, illetve posztereket mutattak be. Gyulán tartotta meg a Magyar Perinatológiai Társaság tisztújító közgyűlését is, a társaság elnöke prof. dr. Bállá György, a Debreceni Egyetem Neonatológiai tanszékének tanszékvezető professzora lett, alelnöke prof. dr. Tóth Zoltán, a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának tanszékvezetője, főtitkára prof. dr. Pajor Attila, a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professzora lett. DR. NAGY KATALIN ADJUNKTUS, NEONATOLÓGUS, A KONGRESSZUS EGYIK SZERVEZŐJE Az elnökségi asztalnál (balról jobbra) Tóth Sándor, Gyula város alpolgármestere, dr. Bartóki László, Békés Megye Képviselő-testületének alelnöke, prof. dr. Paulin Ferenc, a perinatológiai társaság elnöke, dr. Becsei László, a Pándy Kálmán kórház orvos Igazgatója, dr. Mucsi Gyula megyei tiszti főorvos, dr. Nagy Katalin, a konferencia egyik szervezője. íIr^JSÍtSsasác HÍ! __ r li —■ Hi il l mill" flPKMaáKwHHWr / Az újszülött intenzív osztály babáit szeretettel, felelősséggel gondozza mindenki.