Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-17 / 218. szám

16 ^W888B888&8M SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 17., SZOMBAT A helytállásra törekszenek A férfi kézilabda NB I-ben va­sárnap 18 órakor az eddig pont nélkül álló újonc Erste- Békési FKC csapata a fiatalok­ból álló Dunaferr otthonában lép pályára. A hazaiak két for­duló után négy ponttal vezetik a tabellát. Az esélyekről Szőke István, a békésiek mestere a követke­zőket mondta: - A Tatabánya ellen jól küzdöttek a fiúk, saj­nos támadásban sok ziccert rontottunk és kapufákat lőt­tünk, s végül ezért vesztet­tünk. Remélem, lélektanilag nem töri meg a csapatot a szerdai vereség és a hét végén Dunaújvárosban is tisztessé­gesen helyt áll. A zömmel fia­talokból álló hazai együttes­ben figyelnünk kell a koráb­ban Orosházán is megfordult Gúnyára, a szerb légiós Vujinra, a nyáron Békésről odakerült Nagy Kornélra és a junior válogatott irányítójára, Császárra. Az idősebbek kö­zül a szlovák válogatott kapus Stochl, valamint Rosta Miklós és Kemény a házigazdák meg­határozó embere. Ahhoz, hogy megfelelő eredményt ér­jünk el, elsősorban nagyon határozott védekezésre lesz szükségünk, mivel a dunaúj­városiak az eddigi két mérkő­zésükön nyolcvanhárom gólt lőttek. Támadásban is javul­nunk kell, a meglévő ziccere­ket jobban kell értékesítünk. A találkozót a Baranyi, Szloska játékvezetői duó diri­gálja. Karácsony Kupa Békés megyében A sikeresen megrendezett női kézilabda Európa-bajnokság után újabb rangos kézilabda­eseménynek lesz házigazdája Békés megye. A visegrádi or­szágok férfi válogatottjainak — Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország — hagyományos Karácsony Ku­pa viadalát rendezik decem­ber 18-a és 22-e között Békés megyében. A torna központja Békéscsabán lesz, ahol a ma­gyar válogatott játssza majd a mérkőzéseit, de a tervek sze­rint Gyulán és Békésen is lesz­nek találkozók. A magyar vá­logatott mérkőzéseit a Sport Tv élőben közvetíti. Javítani szeretne az OFC A labdarúgó NB II-ben a két­hetes szünet után szombaton 16 órakor az ötpontos, tavaly még NB I-es Nyíregyháza ott­honában lép pályára a tizen­harmadik Orosháza FC, amelynek négy pontja van. Belvon Attila, a vendégek vezetőedzője a következőket mondja: - A Jászapáti ellen el­vesztettük idei hazai veretlen­ségünket, majd hét közben Vésztőn kiestünk a Magyar Kupából. Keressük az okokat, miért esett vissza a csapat? Különösen a góllövéssel adós a gárda, hiszen a helyzeteket kialakítjuk, de a befejezések­be hiba csúszik. Eddig a Nyír­egyháza is elmaradt a várttól, nyilván most bizonyítani akarnak. A napokban leiga­zolták a volt válogatott Sztipá- novicsot és egy horvát csatárt, aki néhány éve Olaszország­ban a Cremonese együttesé­ben szerepelt. A nyírségieknél hátul a rutinos Szatke és Kis­kapusi, a középpályán Néme- di, Laskai és Kanta míg elöl Urbin és Lengyel a meghatá­rozó. Csak fegyelmezett csa­patjátékkal, kiemelkedő egyé­ni teljesítményekkel lehet esé­lyünk egy jó eredmény eléré­sére. Az orosháziaknál Pardi és Závoda egész héten lázas be­teg volt, Serban pedig tovább­ra is sérült. A tervezett csapat: Such vagy Tóth Z. - Balogh M., Mol­nár, Gyagya, Szabó N. - Szeve- rényi vagy Lovas, Csiszár, Koncz, Lupsa - Ábel vagy Ja­kab, Balázs. A kispadon: a ki­maradók valamint Gellér, Bú­za, Závoda. ■ V. L. Veretlenek találkozója A hét végén valamennyi NB III-as Békés megyei labdarú­gócsapat idegenben lép pályá­ra. A listavezető, veretlen Elő­re ahhoz a Ceglédhez utazik szombaton, amely hét közben pótolt egy korábban halasztott mérkőzést, s Monoron 0-0-t játszott. A Cegléd egyébként, a csabaiakhoz hasonlóan, ed­dig nem kapott ki* 9 pontot gyűjtött és 5-2 a gólkülönbsé­ge. Jakab Péter nehéz helyzet­ben van, ugyanis sérülések, betegségek miatt nem számít­hat Czirára, Juhász Patrikra, Varga Mihályra, Göblyösre. Okos és Nagy Márk játéka pe­dig kétséges. Ugyanakkor a Szarvas Algyőre látogat, va­sárnap pedig a gyulaiak Dabasra, a Sarkadkeresztúr Örkénybe. A program: Cegléd-Békéscsaba 1912 Előre SE, szombat, 16.00, Mó­zes. A Békéscsaba tervezett csapata: Kollár — Laurinyecz P., Brlázs, Czipó Z., Juhász Gy. vagy Tótk-Kovács — Ferenczi, Szenti, Lábos vagy Dobi, Nagy M. vagy Juhász Gy. - Dobi vagy Lengyel, Okos vagy Len­gyel. Algyő-Szarvasi FC, szom­bat. 16.00, Futó. Szarvas: Bala­toni - Darida N., Bogdán, Pá- kozdi, Terhes - Darida P. vagy Fekécs, Somogyi, Kis M., CseT lár - Klimaj, Kiszel vagy Fe­kécs. Dabas-Gyulai Termál FC, vasárnap, 16.00, Filus. Gyula: Steigerwald - Cseke, Marczis, Tereny, Ótott - Pap D., Oláh Zs., Tamási, Dobray — Kis-Sza- bó, Tóth R. vagy Gonda. Örkény-Kövite+Sarkadke- resztúr, vasárnap, 16.00, Bo- dac. Sarkadkeresztúr: Cserhá­ti - Mondrucz, Bányai P., Mol­nár, Bagi - Erdei, Karakas, Csúz, Petruzsán - Bányai T., Kovács. Sok száz lutni vágyót várnak atlétika 11. Samsung futó fesztivál és élőcsocsó-bajnokság Évről évre népszerűbb a fiatalok körében a Samsung futófesztivál, az idén is sok száz mozogni vágyót várnak az eseményre A megyeszékhely, tömegessége miatt legnagyobb szabadidős eseményére kerül sor a jövő hét végén: 11. alkalommal rendezik meg a Samsung olimpiai futó- fesztivált, amely ezúttal kiegé­szül egy újszerű programmal, az élőcsocsó-bajnoksággal. A Békéscsabai AC szervezésében zajló sportnapon a futók mellett mozgásra invitálják a családo­kat is. Egészségmegőrző prog­ramjaival részese a Békéscsa­bai Egészségnapok rendezvény- sorozatnak. Marketing szempontból is je­lentős eredményeket ért el a rendező Békéscsabai Atlétikai Club, hiszen kezdeményezésé­re a Samsung Electronics Ma­gyar Rt. Békéscsabának címzet­ten a Réthy Pál Kórház gyer­mek osztályának háromszáz- ezer forintot ajánl fel és ad át a futófesztiválon. Az idei eseményre szeptem­ber 24-én, szombaton kerül sor, a helyszín a Csaba Center és az azelőtti térség. Nevezni a hely­színen lehet 9 órától, az első rajtra 11-kor kerül sor. A részt­vevők különböző távokon pró­bálhatnak szerencsét, az alsó tagozatos általános iskolásak 800 métert futnak, a felsősök 2600 métert. A háromfős csalá­dok is külön vetélkednek, szá­mukra is 2600 méter lesz a táv. Rendhagyó kezdeményezés­nek bizonyulhat az ezzel egy időben lezajló élőcsocsó- bajnokság, amelyre szintén a helyszínen lehet nevezni 9 órá­tól. További érdekes kiegészítő programokra is sor kerül, így lesz Agility bemutató, a Csaba Center aulájában a szokásos sakkszimultán Emődi Gyula nagymesterrel, kipróbálhatják a Betihealthcare regeneráló­izomlazító sportgépeket, mi­ként lesz Avon sminktanács­adás, smink és termékbemuta­tó, Príma Protetika termékbe­mutató és vásár. A célba érke­zés után Erica C. Dance bemu­tatója zajlik, ezt követően kerül sor a díjátadásra és ajándéksor­solásra. Ugyanis a célba érke­zők között tíz szponzori aján­dék és három Samsung fődíj ke­rül kisorsolásra az egyéni, a csapat és a családi futók között. Információs vonalak Bővebb információ a Békéscsa­bai Atlétikai Club (66) 323- 63Aos telefon (és fax) számán kapható, valamint e-mail cí­mükről, a bcsac@hu.inter.net- ről kérhető. Laurinyecz Sándor újabb remek sikere vitorlázórepülés Országos és nemzeti alap rekord száz kilométeren LAURINYECZ Sándor szám­talan rekor­dot jegyez, a napokban újabb kate­góriában iratkozott fel a csúcsdön­tők listájára. Gajdács Pál A Kvasz András Békés Megyei Re­pülő és Ejtőernyős Egyesület au­gusztusban második magyar baj­noki címét begyűjtő vitorlázórepü­lőse a 100 kilométeres háromszög­repülés alaprekordját érte el. — Ezt a kategóriát már két év­vel ezelőtt kiírták, de eddig senki nem próbálkozott meg vele. Lé­nyege, hogy 100, 200 vagy 300 kilométeren 100 kilométeres át­lagsebesség fölött kell repülni. 15 méteres fesztávú gépemmel szeptember 6-án nekivágtam a Békéscsaba repülőtér-Nagyszé- nás—Mezőkovácsháza—Békés­csaba repülőtér távnak, és vi­szonylag jó időben 111,67 kilo­méteres átlagsebességig jutot­tam - újságolta a tapasztalt re­pülős. - Ez az országos és nem­zeti alaprekord (a külföldön meg­döntött csúcsokat csak nemzeti rekordként könyvelik el — a szerk.), amit egyébként a kategó­ria kiírása előtt már megrepül­tem, de utólag azt az országos szövetségben nem fogadták el. A Nemzetközi Vitorlázórepü­lő Szövetség a közelmúltban ki­adta aktuális világranglistáját, amelyen Laurinyecz a tavalyi­hoz képest huszonnyolc helyet lépett előre. Jelenleg a második legjobb magyar pilótaként a 124. helyen tanyázik, a listán 2071-en vannak feltüntetve. A legjobb magyar a tizenhetedik helyen álló malévos, két évvel ezelőtt világbajnoki bronzér­met szerzett Gulyás György. A békéscsabai sportember mostanában a Magyar Kupában vetélkedik, a kilátásai jók: a so­rozatban harmadiknál rosz­Aerobik, fitnesz toborzó A HTC-Fani aerobik és fitnesz szakosztálya várja azon 5-7 éves lányok jelentkezését, akik szívesen megismerked­nének a sportággal. Az érdek­lődőket jelentkezhetnek a F1TC Békéscsaba, Kórház u. 6. alatt lévő termében. Jelentke­zés, egyben edzésidőpont: hétfőn és szerdán 17-18 óráig. Sport a helyi médiában Csaba Tv. Szeptember 18., va­sárnap, 19.45: Sportliírek: új névadó szponzor a békési ké- zilabdásoknál; Erste-Békési szabb helyen már nem végez­het. Laurinyecz Sándor idei versenyzését a békéscsabai önkormányzat támogatta. Van, aki Afrikában próbálkozik A honi pénzesebb vitorlázóre­pülősök közül néhányon a siva­tagos Namíbia fölött próbálkoz­nak a rekorddöntögetésekkeL Bár a költségek milliókra is rúghatnak, a pilóták szerint megéri, hiszen a kinttartózko­dásuk egy-két hónapja alatt csak ritkán kell bosszankodni­uk a rossz időjárás miatt. mmm FKC-Tatabánya NB I-es kézi­labda-mérkőzés; vezetőváltás a tornászoknál; sportoktatói tanfolyam, további megyei hí­rek. (Ismétlések: szeptember 18., vasárnap, 22.15, szeptem­ber 19., hétfő, 18.40). Szeptem­ber 20., kedd, 21.15: Erste- Békési FKC-Tatabánya NB I- es kézilabda-mérkőzés. Szep­tember 21., szerda, 21.20: Bcs. Előre NK-FTC NB I-es női ké­zilabda-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Szeptember 19., hét­fő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Szeptember 18., vasár­nap, 20.30: Sporthírek. Hét­köznap, mindennap 17.50 és másnap 7.05: Hosszabbítás. Csabaiak a válogatottban Az 1990 után született leány röplabdaválogatott Lengyelor­szágban részt vett az Olimpia Reménységek Versenyén, ame­lyen hat gárda mérte össze tudá­sát A Békéscsabai RSE két játé­kosa is tagja volt a tizenkettes keretnek, akik egész nyáron a Héraklész programon belül ké­szültek a válogatottal. Az első nap Tóth Bíborka kombinatív irányításával és Molcsányi Petra nagyszerű cen- terezésének köszönhetően két győzelmet szereztek a magya­rok. Először a lengyel, majd a szlovák válogatottat fektették kétvállra. Az elődöntőben a két évvel idősebb korosztályú Bmó- tól szenvedett vereséget a Ma­gyar válogatott. A kisdöntőben is fejet hajtottak a magyarok a náluk idősebb, helyi elsőosztá­lyú Kozlue ellen, így a negyedik helyen futottak be a lányok. Az erőfelmérőn nagyszerű­en helytálltak a békéscsabai fiatalok, hiszen mindketten egy szett kivételével végigját­szőtték a mérkőzéseket. A magyar csapatból a legna­gyobb elismerést a csabai Tóth Bíborka kapta, akit bevá­lasztottak a torna válogatottjá­ba, és a legjobb feladó díját is ő hozhatta haza. 4 t FOTÓ: VERESS ERZSI

Next

/
Thumbnails
Contents