Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-14 / 215. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP-2005. SZEPTEMBER 14., SZERDA 10 • • •• KEK TŰKOR Embercsempészeket fogtak az orosházi feMerítők Év eleje óta érezhető Bé­kés megyében az illegáli­san átlépő moldáv állam­polgárok tömeges megjele­nése a zöldhatáron, s az átkelőhelyeken (gépjármű­vekben megbújva). Csete Ilona A gyulai határátkelőn az év első felében egy moldáv bűnszerveze­tet sikerült felszámolni, akik Mer­cedes mikrobuszokban 4-5 utast elbújtatva próbálták honfitársai­kat Magyarország területére jut­tatni. A moldávok rendszeresen megjelentek a zöldhatáron, de el­fogásukkor sem embercsempész, sem kalauz nem volt velük.- Folyamatosan egyeztettünk a román szervekkel. Arra jutot­tunk, hogy a csoportokat útbai­gazították és kalauz nélkül pró­bálták meg illegálisan átlépni a határt - tudtuk meg Kunos Gyulától, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtóreferensétől. Az orosházi bűnügyi felderítő szolgálat információi szerint a korábban felderített embercsem­pész szervezetek volt tagjai (ma­gyar és román állampolgárok) bekapcsolódtak a moldávok em­bercsempész tevékenységébe.- Kollégáink az operatív eszkö­zök felhasználásával szeptember 7- én Lökösháza térségében elfogtak 8 moldáv állampolgárt Másnap a szervezet egy másik, ismert tagját is elfogták Budapesten az orosházi bűnügyi felderítő szolgálat mun­katársai. A román—magyar ket­tős állampolgárságú férfi az idén szabadult Magyarországon, em­bercsempészés miatt kapott bün­tetéséből - mondta a sajtórefe­rens. Egy szökésben lévő magyar állampolgárt Gyula-Városerdőn fogtak el. Az orosháziak néhány nap alatt nemzetközileg szerve­zett embercsempész-hálózat ma­gyarországi résztvevőit fogták el. ÜGYELETI HÍREK Segédmotoros esett el Szarvas és Gyomaendrőd kö­zött a Hármas-Körös gátján bukott segédmotorral tegnap egy férfi. A 69 éves, tököli motoros a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett, (c) Besurrant a lakásba Betörtek egy lakóházba Bé­késcsabán, a Fényesi úton. Az ismeretlen elkövető hétfőn napközben surrant be a la­kásba, és 200 ezer forint ér­tékben vitt el használati tár­gyakat. (c) mmmm Szerb vádlott a mentő tanú maffiaper Boros Tamás megvágott videovallomása került elő Még az is vita tárgya, hogy a maffiaperben felhasznál­ni kívánt Boross-vallomás négy- vagy hétórás volt-e. Az ügyész mindenesetre a megvágott verziót tette le a bíró asztalára. Szemán László Folytatta tegnap a vallomását a kecskeméti maffiaper VI. rendű vádlottja, Nemet Endrigo. A bí­róság az éjszakában csak Ricóként ismert szerbet azokról a telefonlehallgatásokról kér­dezte, amelyek a rendőrség és az ügyészség álláspontja szerint a fegyvercsempészetet bizonyít­ják. A vád szerint Radnai Lász­ló társaival tavaly két alkalom­mal is fegyvereket csempészte- tett be Szerbiából az országba. Azért, hogy az ellenlábasuk ki­végzése után várható visszacsa- pást kivédjék velük. Rico még hétfőn beismerte, hogy az egyik együttműködő tanúval, Szlobo- dan „Szlobo” Sztojanoviccsal együtt ők csempészték be a kér­déses fegyvereket. Rico szerint az egészet Szlobóként ismert honfitársa szervezte, irányítot­ta és tárgyalta le a megrende­lőkkel. Általános meglepetésre Rico még hozzátette: úgy tudja Szlobótól, hogy a fegyvereket egy külföldi csapat rendelte meg, azokhoz Radnaiéknak nincs köze. Rico vallomása tükrében még inkább érthető, hogy miért is lenne olyan fontos Szlobo felku­tatása, akinek egyébként nyoma veszett. A szerb férfi egyébként a Szlávy Bulcsú meggyilkolása miatti ügyben is tanúként szere­pel, ám kicsi a valószínűsége, hogy visszatér az országba. Ál­lítólag hazament Szabadkára. A nemzetközi körözés azonban él ellene egy másik, Budapesten elkövetett bűncselekmény miatt. A bíróság még nem döntött ar­ról, hogy elfogadja-e bizonyíték­nak a perben a vádat képviselő főügyészhelyettes által hétfőn benyújtott videovallomást A Pest Megyei Rendőr-főkapitánysá­gon, ügyész előtt rögzített felvé­telen Boros Tamás, az Aranykéz utcában később felrobbantott vállalkozó 1997. január 23-án Radnairól és a hozzá kapcsolódó üzletemberekről is beszél. Lapunk tegnap arról értesült, hogy a teljes videovallomásból mindössze azt a mintegy har­minc percet adta át a vádható­ság, ami Radnaiékra vonatkozik. Pedig Boros egyes hírek szerint négy, más hírek szerint hét órán keresztül elemezte a magyar szervezett bűnözést és a szerin­te ehhez kapcsolódó vállalko­zók, sőt rendőrtisztek szerepét is. A birtokunkban lévő, négy­órás verzióban például név sze­rint sorolja azokat a rendőröket, akik szerinte az orosz-ukrán maffia és a „conticaros és ener­Radnai László mellett vallott a szerb vádlott társa, „Rico" Emberölés kísérlete miatt körözik Szlobót szlobőt egy Budapesten tavaly elkövetett merénylet miatt körö­zik. 2004. június 24-én éjszaka, a XV. kerületi Késmárk utcá­ban lévő diszkó előtt egy Merce­desből kis kaliberű fegyverrel golyózáport zúdítottak egy fia­talemberre. A súlyosan sebesült férfi túlélte a támadást. A rend­őrök szerint Szlobo volt az egyik elkövető. Az emberölés kísérlete pedig egy III. kerületi gyilkosság folyamodványa volt. Óbudán egy albán heroinkeres­kedőt szürkült valaki halálra. golos csapat” biztonságán őrköd­tek. Az említett rendőrök többsé­ge ma már nem szolgál a ható­ságnál, ám ellenük nem indult egyetlen büntetőeljárás sem a Boros-vallomás kapcsán. Rendőrségi forrásunk szerint Boros Tamás az ő szempontjá­ból érthető módon csak azokra vallott a rendőröknek, akik kon­kurenciái voltak az éjszakában. Informátorunk szerint leg­alábbis érdekes, hogy a bemár­tottak közül csak a Radnai-féle csapat tagjai ellen indult már korábban is büntetőeljárás. Most, a maffia-perben is csak a rájuk vonatkozó részek kerül­tek elő. Pedig Boros vallomásá­ban több, a fővárosi éjszakai életben ma is meghatározó csa­patra is rávallott. A kecskeméti ügyben vádlott­ként szereplő „conticaros” Rad­nai László és Csüllög Zsigmond mellett az „energolos” Ferenc- sik Attila is vádlottjai az idén márciusban első fokon újrakez­dett Energol-pernek. Ez az ügy a Boros Tamás videovallomásán alapuló nyomozás eredménye­ként indult még 1997-ben. A kö­rözött együttműködő tanú, Szlobo sejtetése szerint éppen a videovallomás miatt kellett meghalnia Borosnak, akit a szerb szerint Radnai öletett meg, méghozzá oroszokkal. Igaz, Szlobo szerint Radnai Fe­nyő Jánost is megölette az „al­bánjaival”. nvvi jvnoviH if-w lexeme .ßkßUioKJsaini o/íöi FIOLA RUHA­ZACSKÓ METSZ PETŐFI SÁNDOR VERSE * FOGOLY DÁRDA, ANGOLUL IPARI, RÖVIDEN TÜKRÖZ ► ▼ ▼ T GABONA­KERESZT l BELE ► ARC RÉSZE SOKORÓI KÖZSÉG BABA ► ▼ ÉSZAKI FÉRFINÉV SZABAD­SÁG l ▼ SAVANYÍ­TÓSZER REPÜLŐ­TlPUS ► ▼ SZOMJ­OLTÓ LÉ MAGYAR TÓ ► V ▼ fogadá­sára SPORT­KLUB l HANG, ANGOLUL ► ▼ NEMES­FÉMSÚLY BEHAJT ► L GAZDASÁ­GI VASÚT ► MEGFEJTÉS: 0S0QÍÍ19 V Piszkavasos gyilkosság Kevermesen bíróság A két fiatalember ütötte, verte, rúgta áldozatát, az „öreget” Újabb tavalyi, különös kegyetlenséggel elköve­tett emberölés vádlott­jainak büntetőpere kezdődött meg tegnap Gyulán, a Békés Me­gyei Bíróságon. Ifj. G. Gábor, T. Gáspár ellen a minősített emberölés, T. Marianna ellen em­berölés bűnpártolása a vád. Szőke Margit A bűntett I. és II. rendű vád­lottja két kevermesi fiatalem­ber, a III. rendű női vádlott ugyancsak idevalósi, a har­mincas éveinek derekán jár. A vád szerint tavaly május 23-án ifj. G. Gábor házában számtalan ütést, rúgást, tapo­sást, sorozatos bordatöréseket kellett elszenvednie halála előtt az „öregként” emlegetett K. Józsefnek, aki albérletben lakott itt. K. József a helyszí­nen meghalt, miután T. Gás­pár egy 30-40 centiméter hosszú, vasból készült piszka­vassal nagy erővel, hátulról a fejére ütött. A vád szerint a három vád­lott tavaly május 23-án egy kevermesi kocsmában italo­zott. Ifj. G. Gábor közben megtudta, ellopták apja házá­ból a hifitornyot. A kocsmá­ból K. Józsefet az utcára hívta és kérdőre vonta, pofon vág­ta, a gyomrába ütött, a comb­jába rúgott. G. Gábor később arra kérte T. Gáspárt, hogy otthon verjék meg K. Józsefet a hifitorony miatt. Borral „fel­szerelkezve” éjjel hazamen­tek, csatlakozott hozzájuk a „pityóka” láttán T. Marianna is. Míg a másod- és a harmad­rendű vádlott a konyhában ivott, G. Gábor ismét kérdőre vonta a szobában K. Józsefet, aki egy idő múlva „vissza­szólt”. G. Gábor gyomron vág­ta, combon rúgta, T. Gáspár bement a szobába, pofozta, ököllel ütötte, combját, bordá­ját rúgta. A halott férfit az udvari kút mellé vitték. Másnap G. Gá­bor visszament házába és K. József testét a verandához húzta, hogy azt a látszatot keltse, a férfi járkált. A kocs­mába ment, onnan haza térve kérte egyik szomszédját, hív­jon orvost, mert az udvaron holtan találta K. Józsefet. Előbb azonban a rendőrség érkezett meg. SMS: (30) 4061-110 Ajt SMS: (30) 4061-1ÍO MÓL. A multicég ' j 95 százalékos ti amerikai többségi tulajdonú. Ha MOL-kúton tan­kolsz, akkor nem magyar céget erősítesz. Sajnos! (Ne kábíts bennünket! A tulajdonosi szerkezet a következő: magyar állam 12 százalék, Slovintegra, Slovbena 8 szá­zalék, OMV 9 százalék, külföldi intéz­ményi befektetők 50 százalék, saját részvények 5 százalék, hazai befektetők és letétkezelők 15 százalék, munkavál­lalók 1 százalék. Forrás: www.mol.hu Egyébként pedig a MÓL neve: MAGYAR Olaj- és Gázipari Rt. - A szerk.) ROMÁK. Mi a különbség a cigány és a roma között? A vasárnapi újságban Farkas úr cigányoz, az újságíró To­rnáz. Lehet, hogy mi Hungarocelek vagyunk, KEKEC* (Szerinted, szerin­tünk meg hőszigetelők. De így senki nem foghatja ránk, hogy hungaristák vagyunk. - A szerk.) NYEREMÉNY. Az egyik helyi rádió K&H-játékán ötezer forint értékű ajándékcsomagot nyertem. Benne Surda-kalap, esővédő. No comment. A rádió nem tehet róla. Ennyi (Ne be­csüld le, itt az ősz, még jól jöhet a ka­lap is, az esővédő is. - A szerk.) ÁLLAT. Középméretű keverék fiú ku- tyus (két és fél hónapos) oltva, féreg- telenítve, ingyen elvihető. Csak na­gyon szerető gazdinak adjuk! T.: 70/279-3309 * Elajándékoznék két fekete-fehér aranyos kiscicát! T.: 30/749-5150. MUNKAVÁLLALÓ. Próbaidő alatt, ha beteg leszel, kirúghatnak, törvény adta lehetőség. Beteg lettem, kirúg­tak, igaz, orvosi alkalmasságira nem küldtek. Egy volt sormelós GÁLAEST. Hálás köszönet a hétfői jóté­konysági est minden fellépő művészé­nek, s az ifiháznak. Felemelő műsor­ban volt részünk. Üdvözlettel: Gézus TAPPE. A szemetes kukák egész nap az utcán vannak! Szép látvány! Mi ez a lazítás? A számlák bezzeg jönnek! KÖZLEKEDÉS. Útjavítás „csabai módra”, lásd Franklin utcát. Nincs pénz? Madách, Kolozsvári, mikor ke­rül rád a sor? Polgár BÉREMELÉS. Nem tudom, hogy tart- e még a dolgozóbarát munkahely el­nevezésű játék. Most, hogy megkap­tam a béremelést, én is szívesen sza­vaznék. Valaki másra, csak ne mi nyerjünk! Négy év után 5 forint. Bruttóban! (Számos kérdésünk lenne: többet érdemelnél, a kollégád is ugyanennyit kapott, többet bírna a cé­ged, a főnököknek mennyit emeltek, stb. - A szerk.) RENDŐRSÉG. Ha megfigyelted volna a rendőrség előtti jelzőtáblákat, nem kérdeznél ilyeneket. * Igen, szabá­lyosan parkolnak, mert kialakított parkolóhely van. ELVESZETT. 12-én délután elvesztettem Békéscsabán egy junior bankkártyát, aki megtalálta, kérem csörgesse meg ezt a számot! Visszahívom: 70/3899-357. DIÁKBÖRZE. Olyan diákot keresek, aki októberben földrajzból emelt szinten érettségizik. T.: 30/338-0987. * 27 éves, csabai srác vagyok. Tartós kapcsolat reményében barátnőt keresek. T.: 20/380-0972 Most mi fizetjük a vállalkozói A GE Money Bank tagja számla első havidíját! Látogasson el jelen hirdetésünkkel bármelyik bankfiókunkba, és az 1 forintos vállalkozói számlacsomag* első havidíját elfelejtheti! *A kedvezmény a számlanyitást követő tizenkét hónapon ót 02 akció viszszavonásóig érvényes. Az 1 Ft-os havidíj abban oz esetben érvényes, ha a számláról egy negyed­éven belül legalább A tranzakciót indítanak (kivéve a számlatulojdonos saját bank­számlái közötti átvezetéseket, illetve a bankkártyával történő vásárlást belföldön és külföldön). Ha ez o fettétel nem teljesül, visszomenőleg az eltelt 3 hónapra havi 1000 Ft számlavezetési díjat számítunk fel. Jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, a részletes feltételeket a bankfiókokban kifüggesztett hirdetmény tartalmazza, g A kupon 2005. december 31-ig váltható be a Budapest Bőnk fiókjaiban. © Mi igent mondunk ügyfeleink elképzeléseire. Ezért az ügyfeleink. ■ Üzleti Vonal: 06-40-34A-444 ■ www.budapestbank.hu < k 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents