Békés Megyei Hírlap, 2005. szeptember (60. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-08 / 210. szám
2005. SZEPTEMBER 8., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP GYULA Esős nyárban is többen idegenforgalom Kiteljesedett a turisztikai kínálat Gyulán A gyulai várat és vármúzeumot a május 20-ai megnyitás óta több mint 36 ezren keresték fel. Az idei nyár időjárása igen változékony volt, ennek ellenére nőtt a vendégek száma Gyulán — tudtuk meg borszéki Zoltántól, a Turisztikai Hivatal vezetőjétől. A hivatal vezetője elmondta, a Központi Statisztikai Hivatal első félévi adatai szerint a kereskedelmi szálláshelyeken 15 százalékkal több vendég jelent meg, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Az idegenforgalmi adóbevételek kedvezően alakultak, januártól júliusig több mint 5 százalékkal növekedett a befizetett adó összege. Ez jelentheti a szállásadók adófizetési moráljának, vagy az adóbeszedés hatékonyságának javulását, de a KSH adatainak pozitív egyenlege is megerősíti a tényt a növekvő vendégszámokról. - Ameny- nyiben tartani tudjuk a pozitív mérleget, megalapozottan reménykedhetünk a jövő évi idegenforgalmi marketingkeret emelkedésében. Ezzel nő az esélye annak, hogy Gyula neve még többször hangozzon el különböző hírcsatornákon, többször jelenjen meg a nemzetközi és az országos sajtóban, avagy többször találkozzunk óriásplakáttal az országot járva - mondta Borszéki Zoltán. Az idén a város turisztikai kínálata kiteljesedett. Az átadott gyulai vár és vármúzeum rossz idő esetén is csalogatta a turisták ezreit a városba. A 600 éves gyulai várban kialakított reneszánsz életmódot bemutató kiállítás, a múzeumpedagógiai foglalkozások, a várborozó kiváló célpontjai voltak az ideérA vár látogatottsága 2005-ben Május több mint 2000 látogató Június több mint 8000 látogató Július mintegy 12 000 látogató Augusztus csaknem 14 000 látogató kező vendégeknek. A gyulai várat és vármúzeumot a május 20-ai megnyitás óta több mint 36 ezer ember látogatta meg. A Gyulai Várszínház 42. évada feledhetetlenné tette a nyárestéket a városban. Az évad újdonsága, a Shakespeare-feszti- vál nem várt nézőszámot hozott. A szezon változékony időjárása főként a Gyulai Várfürdő vendégforgalmán és bevételén mutatkozott meg. A hétvégék, legtöbbször a vasárnapok nagy többségén esős, borongós idő volt. A Gyulai Várfürdő legforgalmasabb napján 7039 vendég vette igénybe szolgáltatásaikat. A gyógyászati szolgáltatásoknál kedvező irány mutatkozik, a vendégszám meghaladja a tavalyit. A vendégforgalmi adatok annak ellenére csökkentek, hogy a Gyulai Várfürdő Magyarország egyik legnagyobb összefüggő fedett fürdőkomplexuma. Rossz időben a turisták más szórakozási lehetőségeket kerestek fel, többek között a város környékének nevezetességeit. Csökkent a külföldi vendégek részaránya Egyre magasabb színvonalú szálláshelyek épülnek Gyulán rendezvényekben sem volt hiány az idei szezonban. Új, kiemelt rendezvénnyel bővült a város kínálata, a Körrepülő Modellek Európa-bajnok- ságával. Sajnos, maradt is el rendezvény, melyet a gyulai székhelyű, de megyei feladatkörű tourinform irodába betérő vendégek hiányoltak: a Roston- sült hétvége grillversenyt. Az év első felében a belföldi és a külföldi vendégek aránya a város kereskedelmi szálláshelyein tovább tolódott a hazaiak javára. Annak ellenére, hogy a belföldi vendégek száma közel 16 százalékkal, a külföldieké pedig közel 8 százalékkal nőtt. Azaz, tovább csökkent a külföldiek részaránya. A Gyulára látogató és a kereskedelmi szálláshelyeket választó külföldi vendégek kevesebb időt töltenek a városban, mint 2004 azonos időszakában. A belföldi vendégek számának növekedésére kedvező hatással van a nemzeti üdülési csekk bevált- hatósági körének bővítése - vélekedett Borszéki Zoltán, a turisztikai hivatal vezetője. Borszéki Zoltán, a turisztikai hivatal vezetője szerint a város folyamatban lévő beruházásai, így a történelmi belváros rehabilitációja, vagy a Gyula közel százszázalékos szennyvízellátottságát megteremtő beruházás kitűnő alkalmat nyújt a fürdőváros nemcsak turisztikai célú népszerűsítésére. Ezen lehetőségeket a hivatal igyekszik marketing feladataiban hasznosítani. A városban egyre épülnek a magasabbnál magasabb színvonalú magán- és kereskedelmi szálláshelyek, melyek ugyancsak Gyula összképének javításában játszanak jelentős szerepet. Bár a vendéglátóhelyek száma a turisztikai vonzás- körzetben jelenleg állni látszik, azonban hosszú távon számolni kell a növekedéssel. - A szezonon túl vagyunk, de indítjuk 2006 előmunkálatait, így a jövő évi kiadványok öszszeállítását, az Utazás kiállításon a megjelenést, a III. Gyulai Reneszánsz Karnevál kommunikációs munkáit, hogy a város elismertetésének lendülete ne törjön le — mondta a hivatalvezető. Próbaüzem kezdődött a hulladékátrakóban tömörítés Átszállítják a szemetet A környezetvédelmi hatóság a városi hulladéklerakó-telepet ez év december 31-ével véglegesen bezáratta. A képviselő- testületnek döntenie kellett a városi kommunális hulladék sorsáról. A legközelebbi regionális lerakó Békéscsabán van, így a döntés szerint ide szállítják a kommunális hulladékot konténerben, összetömörítve. A képviselő-testület döntött arról is, hogy a hulladékátrakó beruházója a Gyulai Közüzemi Kft. legyen. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljáráson a győztes a békéscsabai Cemen- tárius Kft. lett. A beruházás összege bruttó 105 millió forint. A közüzemi kft. a beruházást pénzügyi fedezetére hitelt vett fel, amely két év moratórium után hét évre szól. A szerződés szerint a próbaüzem szeptember elsején megkezdődött a hulladékátrakó helyén, a volt szemétlerakó-telepen, a Kígyósi úton. Ekkortól a békéscsabai Tappe Kft. szállítja át a konténerekben a tömörített kommunális hulladékot. Gyulán, éves szinten, hétezer tonna kommunális hulladék keletkezik, naponta kétszer két konténert töltenek meg és visznek át Békéscsabára - tájékoztatott BŐDI GERGELY OSZ- tályvezető. MMM Pályázat a volt rabbiház felújítására a Közkincsből A Közkincs ül. hitelprogram keretében az önkormányzat pályázatot nyújtott be a volt rabbiház hasznosítására. Az üresen álló épületben zenei ifjúsági klubot és próbatermet alakítana ki az önkormányzat, amennyiben a pályázat keretében megítélik a 20 millió forint igényelt hitelt, melyhez az önkormányzat még 2 millió forint önerőt biztosítana. Döntés az év végére várható - tájékoztatott gellén vencel városmenedzser. Felhívás a gyulai rendezvények szervezőihez A turisztikai hivatal (5700 Gyula, Kossuth u. 7.) felhívja a gyulai rendezvények szervezőinek figyelmét, hogy október 20-ig várják a 2006-os városi rendezvénynaptárba szánt információkat. Az adatlap letölthető a www.gyula.hu honlapról, de személyesen is átvehető a tourinform irodában. Városi bemutatkozás a SzeptEmber Feszten A hétvégén, szombaton és vasárnap rendezték meg Budapesten, a XVIII. kerületben hatodik alkalommal a SzeptEmber Fesztet, amelyre Benke László Oscar-díjas mesterszakács meghívására gyulaiak is ellátogathattak. A nagyszabású főzőversenyen neves közéleti szereplők vettek részt, a rendezvényt évente általában 30 ezer ember látogatja. Gyulát dr. Perjési Klára polgármester, Tóth Sándor alpolgármester és a turisztikai hivatal munkatársai képviselték. A zsűri munkájában részt vett a gyulai Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács is. Nagy sikere volt a gyulai kóstolónak. A vendégeknek ízlett a gyulai kolbász, különösen a mangalica, a Kézműves Cukrászat bonbonja és a békési pálinka. Vasárnap a média képviselőivel találkoztak - mondta el KERTÉSZNÉ MORÁR ILDIKÓ, a turisztikai hivatal munkatársa. Az oldal Gyula Város Önkormányzatának támogatásával készült. Szerkesztette: Szőke Margit. Fotó: Kiss Zoltán. Alkotásokon az elmúlt évtizedek művésztelep Jó kapcsolat alakult ki a város lakóival A 37. Gyulai Nyári Művésztelep az idén is váz- latkiájjítással zárult a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az alkotók nevében a kiállításmegnyitón Rácz Katalin szobrászművész, a művésztelep vezetője Szabó Éva festőművésznek Ajtósfalván készült akvarelljét adta át a várost képviselő Szabó Jenő alpolgármesternek. A hagyományokhoz híven, a művésztelep munkájában részt vettek a testvérvárosok, Ditzingen és Csíkszereda alkotói is. Zsig- mond Márton csíkszéredai festőművész ma- ga es tamtvá- V, nyai nevében a gyulai önkor- y mányzat nemzetközi kapcsolatok bizottságának olajképpel köszönte meg részvételi költségeik évek óta tartó támogatását. Az idei tárlatot dr. Legeza Péter, a Gyula Városért Baráti Kör elnöke nyitotta meg, aki méltatta a művésztelep szerepét a város életében és további önkormányzati segítséget kért a működéshez, dr. perjési klára polgármester is elismeréssel szólt az alkotásokról. A művésztelep alkotói jövőre olyan kiállítást szeretnének létrehozni, amely bemutatná, mi minden változott Gyulán az elmúlt 37 évben. A gyulai nyári művésztelepet a kezdetektől támogatta a város. Jó kapcsolat alakult ki az alkotók és Gyula lakói között, akik maguk is gyakran az itt készült művek modelljei voltak. A művésztelepiek keze nyomát olyan alkotások is őrzik, mint a németvárosi Szent József-templom egyik szekkója, amely Székelyhídi Attila és Balogh Gyula műve, a piacteret pedig évek óta Tömpe Emőke díszkútja ékesíti. A város képviseletében Szabó Jenő alpolgármester vette át az Ajtósfalván készült akvarellt.