Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-04 / 181. szám
A III 2005. augusztus 4., csütörtök BÉKÉS MEGYEI AGRAR Hol van már a tavalvüaó? Hova tűntek a paprikaföldek Dobozról? Nyolc-tíz évvel ezelőtt még ha valaki azt mondta nekem Doboz, azonnal a paprika jutott eszembe, hiszen (gyakran járva településen) paprikaföldek és azokon nyüzsgő békés emberek sokasága nyújtott a szemnek kellemes látványt, no és biztonságosabb megélhetést az ott lakóknak. Két- három évvel ezelőtt már egyre hangosabb, elégedetlenebb termelőkkel találkoztunk és „úton- útfélen” eladatlan paprikával telt zsákok tömege hevert gazdátlanul. Ma már ismét csendesek a termelők, hiszen alig van már szabadföldi paprikatermesztés ezen a településen. Mi is történt valójában? Krupincza Mihály több mint húsz éve foglalkozik ezzel a növénnyel, ma már csak igen kis területen. Mint elmondta, a munka nagyon sok vele, a jövedelem igen kevés, de még erre is szüksége van, mert a fizetésből nem igazán tudna megélni.- Hova tűntek a hatalmas paprikaföldek erről a településről, mi történt, hogy ennyien abbahagyták? — Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, nagyon sokan felismerték, hogy a vele való sok vesződség miatt nem éri meg termelni, hiszen ma már nem jelent akkora biztonságot és másodlagos jövedelmet, mint évekkel, sőt évtizedekkel ezelőtt. így aztán aki megtehette, másba fogott, vagy csak éppen abbahagyta. — De hát ennek már tradíciói voltak Dobozon, több generáció — akár kisebb, akár nagyobb területen, de — ezzel foglalkozott. Velük mi történt?- Jó párat ismerek, akik átváltottak fóliára és vagy bejött, vagy nem; nagy részük nem tudom, mit csinál helyette. Valamikor nagyon jó volt itt paprikát termelni, tízszer ennyi terűAz egészséges környezetért Tizenöt éve szolgáltat a Rovért Kft. Krupincza János még kitart Emlékezete szerint évekkel ezelőtt tízszer annyian paprikáztak Dobozon, mint ma. A méregerős almapaprikájának egy részét az országos hírű vecsési savanyítok vásárolják meg. létén csináltuk, mint most, s tudtuk öntözni, és voltak jó kereskedelmi kapcsolataink. Én, és velem együtt még nagyon sokan visszasírjuk a régi Bos- nyák téri piacot Budapesten, ugyanis az áru nagy részét oda hordtuk. Akkor még a kereskedők is tisztességesebbek voltak, mint ma (tisztelet a kivételnek) , és akkor sem kaptunk keA természet sem volt kegyes a doboziakhoz. Belvíz miatt nagy foltokban kipusztult paprika. vesebbet a paprikáért mint most, pedig ennek van már vagy tizenöt éve. Én úgy gondolom, ezzel már ki is derült az igazi ok, hogy miért nem csinálják annyian, mint régen. Ma ilyen termelési .költségek, és ilyen értékesítési lehetőségek mellett szinte ugyanazt kapom érte, mint akkor. Három-négy évvel ezelőtt jobb termés volt, lett volna rajta szépen haszon, de özönlött be külföldről a jóval olcsóbb paprika, így a mienk szinte eladhatatlanná vált. A kereskedők csak turkáltak benne, gyalázatosán alacsony árat adtak érte, vagy egy részét át sem vették. Akkor nagyon sokan a szemétbe dobtuk, pedig nagyon keserves munkával termeltük meg.Tavaly elverte a jég szinte csumáig, jeleztük az FVM felé, levelet írtunk a miniszternek is, de semmi kárpótlást nem kaptunk, kezdhettünk mindent elölről jó páran, akik még kitartunk.- Nem próbáltak meg valamilyen értékesítő szövetkezetei létrehozni, hiszen erre van mód és lehetőség ma is? — Próbálkoztunk mi ezzel is, sőt még hűtőházat is szerettünk volna építeni, voltak tervek és elképzelések erről, de az ésszerű összefogás hiánya miatt minden abbamaradt. így akik még csináljuk, visszük oda, ahol megveszik. Jelen vagyunk az ország minden területén, kisebb-nagyobb eredménnyel, de egyre kilátástala- nabbul. Én úgy látom, egyre szegényebbek az emberek és nyilván azt az árut veszik meg, ami olcsóbb. A pénztárcájuk szabja meg az igényüket, bár tudják, hogy a magyar termék jóval finomabb és ízletesebb; mégis a külföldi, szerényebb árú terméket vásárolják, pedig nap mint nap kiderül, hogy valami nem stimmel velük. Mitő- lünk a felvásárló azonnal kéri a permetezési naplót hol, mikor, mivel kezeltünk. A sok külföldi áruról csak akkor derül ki, hogy ártalmas az egészségre, amikor már valaki megbetegszik tőle. Nem jól van ez így! Hol van a minőségi áru védelme? Hol van a mi védelmünk? A Rovért Kft békési cég, országszerte ismert vállalkozássá nőtte ki magát, amely az idén — ünnepelés nélkül, csendes évfordulóként — élte meg másfél évtizedes jubileumát. Mint Reisinger Mátyás és Molnár Sándor; ügyvezetők elmondták, a szolgáltatásaikat Békés megyén kívül a fővárosban, az Alföldön és a Dunántúlon is igénybe veszik az önkormányzatok, intézmények, valamint egyre növekvő érdeklődés mutatkozik a mezőgazda- sági érdekeltségű vállalkozásoktól a betárolt gabonakészlet kártevőmentessége érdekében. A közelmúltban költözött új helyre a Rovért Kft. központja, amely Békés, Szent Pál sor 3. szám alatt fogadja ügyfeleit, megrendelőit, akik közt jelentős számban vannak önkormányzatok, gazdasági társaságok, de magánszemélyek is, akiknek fontos, hogy környezetük tiszta, gyommentes legyen, kártevők se veszélyeztessék értékeiket, terményeiket, vagy éppen nyugalmuk legyen a szúnyogoktól, kullancsoktól. Mindezek ellen szakszerű és környezetkímélő technológiával és modern technikával felszerelkezve nyújt szolgáltatást a Rovért Kft. szakembergárdája. SZOLGÁLTATÁSAIK; Növényvédelem. Közterületek növényvédelme, gyomirtása - különös tekintettel a parlagfű-mentesítésre. Rovar- és rágcsálóirtás. Egyészségügyi intézmények, élelmiszer-ipari üzemek rovar- és rágcsálóirtása, vendéglátóipari létesítmények megóvása az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető rovaroktól, rágcsálóktól, valamint mezőgazdasági üzemek, egészségre ártalmas rovarok- és rágcsálók elleni védelme. Gázosítás. Malomüzemek, raktárak, gabonasilók és síktárolók fertőtlenítése gázosítással, terménygázosítás. Az intervenciós gabonakészletek mentesítésére, értékmegőrzésére a közelmúltban beszerzett német gázosítási technológiával a Rovért Kft. a legmodernebb mozgatás nélküli, s így a megrendelőnek olcsóbb - eljárást alkalmazza. Szúnyog- és kullancsirtás. Földi géppel, köd- képző technológiával biztonságos védekezés a vérszívók ellen. A Rovért Kft. el- ismertsé- gét jelzi, hogy az elmúlt évek alatt tartós partneri kapcsolatokat épített ki az ország jelentősebb városaiban, közismertebb üdülőhelyein. így például Balatonalmádiban, Siklóson, Hévízen, Érden, Nagykanizsán, Cegléden, Budapesten végez különböző feladatokat szúnyog- és kullancsirtástól növényvédelmen át a közterületi gyomirtásig, arankamentesítésig. Ez utóbbi kettő például Békéscsabán is a cég feladatai közé tartozik. A Rovért Kft. Békés, Szent Pál sor 3. Telefon: (66) 510-760, fax: (66) 510-761, e-mail: rovert@bekesnet.hu A Rovért Ktt SAE Turbmatic PD-4W 600/5 típusú gépe a közterületi növényvédelmi és gyomirtási munkák korszerű eszköze. ALFA-QtP KERESKEDELMI él SZOLGÁLTATÓ KFT. 5600 Békéscssbs Szarvasi út 84 Tfl,: $8/447*80$, $40-170. Fáz: 88/448-434. i-mail: info@alfa-gep.hu Web; www.atfa-qep.hu Fóliák, rasgmbl termékek, balazsineg, bálahalö. tárcsák ' ” ......... “ ' • • - - va ura . A KqbvEZÖ HITELLEHET_ j?7k LÍZING AKÁR 00/o-OS ka ” ÜGYINTÉZÉS HELYBE Mi HÓO MG. RT. Tisztelt Ilii mezőgazdasági Htomé termelő! Időben rendelje meg az őszi kalászos vetőmagszükségletét! A Hód-Mezögazda Rt. Kútvölgyi Vetőmagüzeme GK Kalasz MV Csárdás GK Élet MV Magvas J GK Petur MV Magdaléna GK Verecke Jubilejnaja 50 HP Árkus Globus Hajdúság HP Pusztaszél Lambic (kétsoros) g KH Viktor, Nelly (több soros) Érdeklődni lehet: Hód-Mg. Rt. Vetőmagágazat, Kútvölgy. Tel.: (62) 535-070, (62) 535-076, (30) 9382-927. Fax: (62) 229-298. Sörháztér u. 2. szám alatti központ, (62) 530-650. FARKAS-Aí;KO BT. Mezőgazdasági Gépes Alkatrész-kereskedelem. 5600 Békéscsaba, Csorvási út 25. TeL/fax: (66) 446-678. TeLs (30) 349-8133. / Személyre szabott egyedi MTZ-árak speciális kedvezménnyel / Egyes munkagépek 20-50*4 kedvezménnyel ✓ Kenőolajok, bálazsinegek, munkagépalkatrészek széles választéka / KI BOTV fóMmunkngépck és alkatrészeik bevezető áront (ÉJ) / MTZ-, CASE-alkatrészek (ÍJ) / Szervizszolgáltatás (ÍJ) ✓ Fűnyírók, TOMOS, Honda szivattyúk, tűzoltótömlők végkiárusítása a készlet erejéig / Hitel, iizlng ügyintézése helyben / Használtgép-kereskedelem (ÍJ) Keressen bennünket, hogy megtaláljuk az Ön számára legkedvezőbb lehetőséget! i * 4