Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-03 / 180. szám
16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 3., SZERDA Tour de Hongrie Békésben kerékpár Olimpiai bajnok a mezőnyben A legnagyobb hazai kerékpár- verseny, a hétfőn elrajtolt Tour de Hongrie során két igazi világnagyságot is láthat a magyar közönség: az őszi-téli erőpróbákra országúti versenyeken erőt gyűjtő Németország pályaválogatottjában a nevezési lista alapján szerepet kap két világcsúcstartó: Guido Fulst és Robert Bartko. Mindketten tagjai voltak a német 4000 méteres üldözőcsapatnak a sydneyi olimpián, amely 3:59.710 perces fantasztikus rekorddal szerezte meg az aranyérmet, mellesleg mindketten kétszeres olimpiai és sokszoros világbajnokok. Az idei körversenyen 10 külföldi együttes - köztük öt úgynevezett kontinentális klub és három nemzeti válogatott —, továbbá hat hazai csapat vesz részt. A vendégek között természetesen az első helyre kívánkozik - no és az 1-es rajtszámot viselheti majd - a kétszeres Tour de Hongrie-győztes, címvédő Re- mák Zoltán, valamint együttese, a szlovákiai CK ZP Podbre- zová. A magyar színeket hat csapat képviseli: a P-Nívó-Betonex- pressz 2000 SE, az FTC, a Békéscsabai KK, a Tamási KE és a Cornix-Mix. A legerősebb gárda, a P Nívó-Betonexpressz 2000 SE két csapatot is indít. Az idén 80. esztendős Tour de Hongrie augusztus 1-jén elrajtolt, s augusztus 7-én vasárnap Budapesten fejeződik be, a karaván a hat versenynap alatt hazánk szinte valamennyi régióját érintve összesen 700 kilométert tesz meg. A viadal egyik állomása Békéscsaba és Szeghalom lesz. Nevezetesen csütörtökön Csong- rádról rajtol el a mezőny és a kora esti órákban, körülbelül 18 órakor érkezik Békéscsabára, a Szent István térre. Másnap Szeghalomról rajtol a mezőny és Tiszaújvárosig tekernek. A részletek és további érdekességek a www.tdh.hu internetes oldalakon megtalálhatóak. Magyar sportévkönyv 2005 aréna 2000 Kiszínesedett kiadvány Az immár több mint nyolcvan (!) éves múltra visszatekintő Magyar sportévkönyv 1993 óta jelenik meg az Aréna 2000 Kiadó gondozásában, s egyedülálló helyet vívott ki a hazai sportkönyvpiacon. Mára tízezres olvasó- és gyűjtőtábora alakult ki, s az idők változása szükségessé tette, hogy szinte teljes egészében megújítsák a kötetet. Ebben az évben a szó szoros értelmében kiszínesedik, minden oldala színes nyomású. A Magyar sportévkönyvből természetesen ezúttal is mindent meg lehet tudni, ami az elmúlt esztendőben a hazai és a nemzetközi sportéletben történt. Néhány érdekesség a nemrégiben megjelent kiadványból: Sportnaptár: Hogy is volt? 2004 sporthírei napról napra. Az év legnagyobb érdeklődést kiváltó történetei: a magyar futball legújabb furcsaságai, a labdarúgó Európa-bajnokságon aratott görög meglepetés-győzelem, az olimpiai játékokon történtek, Lékó Péter remek világ- bajnoki szereplése és ezeken túl minden, ami a sportkedvelők érdeklődésének középpontjában volt az elmúlt évben. Eredménylista: 2004 összes versenye a felnőtt világbajnokságoktól a serdülő ob-kig, több száz fotóval illusztrálva, kitekintés a Formula-l-re, az amerikai profi jégkorongra, kosárlabdára. Világranglisták, világ- és Európa-csúcsok listája... Továbbá: az athéni olimpiai játékok eredményei; A labdarúgó Eb összes eredménye; Az év legjobbjai; A sportági szövetségek adatai; 2005-ös verseny- naptár. Egyéni rekordokkal úszás Fehérvári és Polonka döntős Hétvégén Egerben, a Bicskey Aladár-uszodá- ban került megrendezésre az úszók serdülő országos bajnoksága, amelyen 38 egyesület fiataljai léptek rajtkőre. A Békéscsabai Előre Úszó Klub tagjai közül az 1991-92 között született leányok jeleskedetek a hétvégi kánikulában a fedett uszodában megrendezett versenyen. A leányok kitettek magukért, egyéni rekordokkal zárták az évadot, fehérvári Júlia 50 m gyorsúszásban a középdöntőből 7. eredménnyel jutott tovább, majd a döntőben hatodiknak csapott célba 28,40 idővel. I POLONKA KRISZTINA 100 B m pillangó- J úszásban szin- \ “ “* m tén hetedik“ ként jutott to- j A vább a középdöntőből és hatodik lett 1:06,82 perccel. Fehérvári Júlia a 100 m gyorsúszásban 17. (1:05,03), 200 m gyorsúszásban 11. (2:20,18), 50 m hátúszásban 16. (35,86), 50 m pillangón 15. (31,63). Polonka Krisztina 200 m pillangóúszásban 9. (2:28,66), 400 m vegyes úszásban 10. (5:20,07), 200 m mellúszás 11. (2:48,24), 200 m vegyes úszásban 10. (2:33,71). Szabó Rita 50 m mellúszásban 22. (39,91), 100 m mellúszásban 26. (1:26,86). Borsos Béláé a Hírlap Kupa lovassport Nagyüzem a díjugratóknál és a fogathajtóknál A békéscsabai viadalon a Bl, nyitott kategóriában a kentauros Dobrotka Paula végzett az élen A szarvasi 3. Lovas Világ- találkozó mellett Békésen, Békéscsabán és Kunágotán is megrendezték a versenynaptár szerinti díjugrató illetve fogathajtó versenyeket. Szabó Zsuzsa A Békési Szabadidős Lovasklub minden évben, nyár közepén rendezi évi meghívásos versenyét. Az idei rendezvényen százöt nevezést fogadtak el a szervezők, a kiírt öt versenyszámban. Örvendetes az utánpótlás létszáma, mind a kezdő lovas, mind a kezdő ló kategóriában, összesen harminchatan próbáltak szerencsét. Legnépesebb mezőny a B2 versenyszámban indult, összesen negyvennégy ló állt starthoz. Eredmények. Kezdő lovas: 1. Szobek Lilla (Kentaur LE), Csinos n. 1., 2. Oláh Viktória (Bogár Team, Mezőhegyes), Roxán n. 1., 3. Oláh Viktória, Félix n. 1. Kezdő ló: 1. Kotroczó Róbert (Lyberty LK), Titi n. 1., 2. Oláh T., Don Pedro n. 1., 3. Potocska (Lyberty LK), Pier n. 1. B2, nyitott 1. Bogár István (Bogár Team), LU1 n. 1., 2. Makai (M és Társa Kft), Erika n. L, 3. Kotroczó, Sporti n. 1. B3, nyitott 1. Bán Nikolett (Treten Kft., Békéscsaba), Hard Breaker n. 1., 2. Stefkovics (Békéscsabai LK), Fülöp n. 1., 3. Szöllősi (Orosházi LE), Maffia n. 1. B3, ifjúsági: 1. Apád Nagy Glória (Békési LK), Fanta n. I., 2. Bánfi Gabriella, Herceg n. 1., 3. Bánfi Gergő, Nimród n. 1., (mindketten Bogár Team). £ £ £ Harmadszori neki ragaszkodásra sikerült a Békéscsabai Kentaur Lovas Egyletnek a díjugrató megyei bajnoki forduló megrendezése. Két alkalommal is a nagy eső miatt kellett lemondani a versenyt. A repülőtér melletti lovaspályán, ideális körülmények között került sor a rendezvényre, ahol a megye klubjainak döntő többsége képviseltette magát. Hetvenkét indulást rögzítettek a jegyzőkönyvek. A B2 ifjúsági és a B3 felnőtt kategóriában értékes pontokat gyűjtöttek a lovasok a megyei bajnokság végső értékeléséhez. Eredmények. Kezdő lovas: 1. Szobek Lilla (Kentaur LE), Csinos n. 1., 2. Szabó Adrienn (Békéscsabai LK), Premier n. 1., 3. Horostyák (Gyeraj Lovastanya, Békéscsaba), Marika n. 1., és Belanka Orsolya (Kentaur LE), Perseval n. I. Kezdő ló: 1. Kotroczó Róbert (Lyberty LK, Gyula), Titi n. I., 2. Dér (Kentaur LE), Syssy n. L, 3. Erdélyi (Gyulai Lov. Túr. SE), Titán n.' 1. Bl, nyitott 1. Dobrotka Paula (Kentaur LE), Pomeri n. 1., 2. Mihucz (Méhkeréki LK), Márió n. 1., 3. Dér (Kentaur LE), Dinamit n. 1. B2, ifjúsági: 1. Dobrotka Paula, Pomeri n. 1., 2. Horostyák, Marika n. 1., 3. Dobrotka Paula, Londiner n. 1. B2, nyitott Rúzsa László (Méhkeréki LK), Sammy Boy n. 1., 2. Krajnyák (Gyeraj Lovastanya), Lady n. 1., 3. Kotroczó, Quatro n. 1. B3, nyitott 1. Kotroczó Róbert, Tekergő n. 1., 2. Kaszta (Békéscsabai LK), Boni n. 1., 3. Bán Nikolett (Tréten Kft., Békéscsaba), Hard Breaker n. 1. M M M ® ® ® Július utolsó hétvégéjén került sor a hagyományos Kunágotai Lovasnapok lebonyolítására. A tikkasztó hőség lovast és lovat is egyaránt megviselt. A kétnapos verseny első napján a fogatok maratonhajtását és a jövő évi kezdő díjugratók edzés jellegű versenyét rendezték meg. A második napon felváltva álltak rajthoz a díjugratók és a fogathajtók. Eredmények. Cl, kezdő lovas: 1. Szabó Adrienn (Békéscsabai LK), Premier n. L, 2. Horostyák (Gyeraj Lovastanya), Marika n. 1., 3. Hegyi Bettina (Békéscsabai LK), Godárd n. 1. Cl, kezdő ló: 1. Makai Zsolt (M és Társa Kft.), Horizont n. 1., 2. Vámos (Békési LK), Bandita n. 1., 3. Multyán Anita (Unió KSE, Mezőkovácsháza), Tempera n. 1. Staféta ugratás: 1. Mihucz Tibor, Márió n. 1. és Rúzsa László, Sammy Boy n. 1., (mindketten Méhkeréki LK), 2. Tóth, Koktél n. 1. és Forrai, Babona n. 1., (mindketten Makói Gazd. Egy.), 3. Dér, Londiner n. 1. és Dobrotka Paula, Pomeri n. 1., (mindketten Kentaur LE). „Cikóhalom Kupáért”, C3: 1. Krajnyák Attila (Gyeraj Lovastanya), Lady n. 1., 2. Kotroczó (Lyberty LK), Quatro n. 1., 3. Rúzsa, Sammy Boy n. 1. Fogatok. Maratonhajtás. Egyesfogat 1. Csomós Péter (Kisvárosi LK, Gyula). Kettesfogat 1. Rideg Arnold (Sarkadi LK), 2. Ternován (Mezőkovács- háza), 3. Kovács (Csanádpalotai LK). Négyesfogat 1. Risch József (Csanádpalotai LK), 2. Krucsai (Gyeraj Lovastanya). Akadályhajtás. Egyesfogat 1. Csomós Péter, 2. Csomós Mária (Kisvárosi LK, Gyula), 3. Nagy B. (Unió KSE, Mezőkovácsháza). Kettesfogat, Pietro Kupa: 1. Deli Dániel (Nagymágocsi LK), 2. Borsos (Sarkadi LK), 3. Ternován. Négyesfogat 1. Krucsai János, 2. Risch. „Czene Kupa”: 1. Ternován Miklós, 2. Kovács, 3. Barna J. (Eleki LK). Vadászhajtás. Egyesfogat: 1. Csomós Mária, 2. Nagy B., 3. Csomós P. Kettesfogat „Békés Megyei Hírlap Kupa”: 1. Borsos Béla, 2. Barna J., 3. Deli. Négyesfogat 1. Krucsai János, 2. Risch. Átrendeződő labdarúgó-bajnokság labdarúgás Előre FC nélkül, a Békéscsaba 1912 Előre SE-vel A labdarúgó NB I-ben a csapatok már túl vannak az első fordulón (Békés megyei együttes nélkül), az NB II-ben e hét végén kezdődik a pontvadászat. Az első körben az Orosháza a Vecsést fogadja (augusztus 6., szombat, 17.30 óra), majd a folytatásban Szentesre látogat (augusztus 13., szombat, 17.30). Ugyanakkor elkészült az NB III Alföld csoportjának és a megyei I. és II. osztályú labdarúgóbajnokságnak a sorsolása is, amely csaknem véglegesnek tekinthető. Mint tapasztalható, a tavaly még NB I-es, ott sereghajtóként végzett és a büntetések miatt a harmadik vonalba száműzött Békéscsabai Előre FC nem kapott besorolást egyik osztályba se. Ugyanakkor a nyáron megalakult új megyeszékhelyi csapat, a Békéscsaba 1912 Előre SE a volt Jamina jogán az NB Ill-ban indulhat (rögtön rangadóval, ugyanis az első fordulóban az NB II-től búcsúzó Gyulai Termál FC együttesét fogadják). A Jamina sem veszett el teljesen, Erzsébethely néven rajtolnak a megyei I. osztályban. A II. osztályban van még egy kérdőjel: a békéssámsoniak a visszalépésen gondolkodnak. Mindhárom osztályban augusztus 13-án, szombaton kezdődik a bajnokság. Ízelítőül az első két forduló programja. Augusztus 13., szombat NB IU, Alföld csoport Békéscsaba 1912 Előre SE- Gyulai Termál FC, Békéscsaba, Kórház utca, 17.00. Sarkadkeresztúr-Kiskunha- las, 17.00. Megyei I. osztály: Méhkerék- Tótkomlós, Gyomaendrődi FC-Békés, Battonya-Orosházi MTK, Vésztő-Mező- berény, Mezőhegyes-Szeghalom, Dévai ványa-Mezőkovácsháza, Magyarbánhe- gyes-Erzsébethely, Békésszentandrás- Gyomaendrődi VSE, Szabadkígyós- Kondoros, mind 17.30. Megyei n. osztály: Telekgerendás-Kamut, Gádoros- Tarhos, Füzesgyarmat-Körösladány, Csorvás-Sarkad, Kunágota-Békéscsabai MÁV, Okány-Békéssámson, mind 17.30. Augusztus 14., vasárnap. Megyei U. osztály: Csabacsüd-Nagyszénás, 17.30. Augusztus 20., szombat NB IU, Alföld csoport Szarvasi FC-Békéscsaba 1912 Előre SE, 17.00. Gyulai Termál FC- Rákóczifalva, 17.00. Megyei I. osztály: Kondoros-Békészentandrás, Gyomaendrődi VSE-Magyarbánhegyes, Mező- kovácsháza-Mezőhegyes, Szeghalom- Vésztő, Mezőberény-Battonya, Békés- Méhkerék, Erzsébethely-Dévaványa, Békéscsaba, Bessenyei utca, mind 17.30. Megyei n. osztály: Nagyszénás- Füzesgyarmat, Körösladány-Kunágota, TarhosÚsanádapáca, Kamut-Okány, Bé- késsámson-Csorvás, mind 17.30. Augusztus 21., vasárnap. Megyei I. osztály: Orosházi MTK-Gyomaendrőd FC, Tótkomlós-Szabadkígyós, mind 17.30. Megyei n. osztály: Sarkad-Csaba- csüd, 17.3Ó. Medgyesegyháza-Telekge- rendás, 17.30. Békéscsabai MÁV-Gádo- ros, Békéscsaba, Csányi utca, 15.00. Augusztus 24., szerda. Megyei n. osztály: Csanádapáca-Medgyesegyhá- za, 18.00. SPORTHÍREK Körösladányi íjász-sikerek a fővárosban A Budapesti íjász Szövetség megrendezte szokásos évi egyfordulós diákolimpia versenyét a gyermek, serdülő és kadét korosztályoknak, olimpiai és csigás kategóriákban. A körösladányi gyerekek ismét eredményesen versenyeztek a 37 °C melegben. Olimpiai gyermek kategóriában kardos Gergely bronz-, a csigás gyermek kategóriában baliga attila ezüstérmes lett. Tiszai József edző, szakosztályvezető tanítványai az érmek mellett díszes serlegeket is nyertek. Békés megyei harcművész csapatbajnokság állása A Secret-Őr Kupa Békés megyei harcművész csapatbajnokság állása a 14. forduló, a szarvasi Vasipari Kupa felnőtt női megyei bajnokság után: 1. Bcs. Lakótelepi SE KB 146 pont, 2. Battonyai TSE KB 145, 3. Mezőberény SSE KB 83, 4. Bcs. Lakótelepi SE ITF Taekwon-do 79, 5. Ujkígyósi Kick-box SzSE 66, 6. TÉT SE ITF TKD 52, 7. Platán SE, Mezőhegyes TKD 36, 8. Bcs. LTP-Csabaszabadi KB 33, 9. Kondorosi Kick-box Klub 30, 10. Füzesgyarmati SE KB 27, Dragon ITF Taekwon-do Klub, Contact Thai és Kick-box SE, Orosháza 27-27,13. Szarvasi HKSE KB 19, 14. Gyulai Kickbox Klub 18,15. Dévaványai SE KB 6, 16. Barátság SE, Battonya ITF TKD 5. Tótótippjeink a 31. heti szelvényekhez 1. Kaposvár-Debrecen x 2 2. MTK-Pécs 1 3. Új pest-Vasas 1 x 4. Honvéd-FTC 1 2 5. Bremen-Bielefeld 1 6. Duisburg-VfB Stuttgart x 2 7. Hamburg-Nürnberg 1 8. Hannover-Hertha x 2 9. 1. FC Köln-Mainz 1 x 10. Wolfsburg—Dortmund 1 x 11. Schalke-Kaiserslautern 1 12. Freiburg-Burghausen 1 13. Rostock-Offenbach 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Frankfurt-Leverkusen " x