Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-24 / 197. szám
2005. AUGUSZTUS 24., SZERDA - BÉKÉS MEGYEI HÍRUVP WM 8 WttßSSäM' '' MEGYEI KÖRKÉP 5 Aranyba foglalt esztendők házasság Közel kétszázan ünnepelték a nevezetes évfordulót Közel kétszázan ünnepelték az elmúlt héten a Római házaspár aranylakodalmát Békésen. Kilenc gyermekük, huszonhét unokájuk és huszonöt dédunokájuk közül, aki csak tehette, ott volt az oly fontos rendezvényen. Papp Gábor na Gyula reformé us lelkész előtt megerősített* k egymásnak tett fogadalmukat. A hivatalos ceremónia úté n következhetett a vacsora, m ijd a reggelig tartó táncos múl ttság. Mint azt idősebb Római Elemér elmondta, jó fél évszázaddal ezelőtt közel egy évi udvarlás után kérte feleségül Antóni Juliannát. A 68 éves úr még most is lelkesen beszélt Komoly megvendégelés A komoly eseményhez komoly megvendégelés is járt A leves negyven tyúkból, a pörkölt nyolcvanöt kilogramm marhalábszárból készült, desszertként nyolc emeletes és két normál torta szolgált A vendégsereg reggelig ropta a táncot, és a fiatalok között a két örökifjú ember, idősebb Római Elemér és neje is kiválóan mozgott Katona Gyula reform, tus lelkész előtt (jobbról) megerősítették fél évszázaddal korábban tett fogadalmukat arról, hogy milyen szép lány is volt a választottja, gyönyörű hajáról ódákat zengett, aki csak látta. A szigorú szülők azonban nemigen engedték a házasságkötés előtt este kilenc óránál tovább együtt lenni a fiatalokat. A kérdésre, hogy mi a hosszú és boldog élet titka, Julika néni elmondta: kezdetektől nagy szegénységben éltek, vitáik azonban mégsem voltak. Az esküvő után az ország több településén éltek, mindig dolgoztak, és soha nem hagyták magára a másikat. Arra egyébként különösen büszkék, hogy kilenc gyermeküket becsülettel felnevelték. A Szabadkai és a Hunyadi utcákban már a jeles nap délelőttjén komoly sürgölődés kezdődött. A kondérokban tyúkhúsleves, a bográcsokban marha- lábszárpörkölt főtt. Külön rendezvénysátrat állítottak fel a helyszínen. A nagy sürgölődés közepette azután lassan eljött a délután, közeledett a lánykérés újbóli ideje. A vendégsereg, ahogy illik, díszes menetben követte az „ifjú párt”, és amint azt sejteni lehetett, a mennyasszony ismét igent mondott kérőjének. KatoRómal Elemér és Antóni Julianna ötven boldog évet töltött igyiitt. A fejlesztésben minden település részes dél-békés A társulás elnöksége sérelmezi a kovácsházi polgármester írását A Dél-békési Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása elnökségének nevében Takács Dezső elnök az alábbiak közlésére kérte lapunkat: „A Békés Megyei Hírlap augusztus 19-ei számában a mezőkovácsházi oldalon dr. Szarvas Attila polgármester A dél-békési kistérséget is érintő fejlesztések címszó alatt saját munkájuk eredményeként sorol fel olyan programokat, melyek egy tizennyolc települést tömörítő társulás erőfeszítéseként valósulnak meg. Már a cím is csak megfordítva helytáll 5, hiszen itt Mezőkovácsházát if érintő kistérségi fejlesztésekre 11 van szó. A kezdeményezésben valóban volt szerepe Szarvas i ttilának, a megvalósításból azt nban a térség valamennyi te épülésé kivette a részét. Külc nősen igazságtalannak tartjuk a szociális felzárkóztató progn m ilyen kisajátítását, mert ezen a térség közel ötven szakén bere napokig dolgozott, és a p ügármester egyszer sem tisztel: meg bennünket jelenlétével.’ Az elnökség je zésére dr. Szarvas Attila az alábbiakat mondta el:- A pályázati támogatások fel- használása valóban a kistérség csapatmunkája volt. Viszont a pénzek elnyerésénél Mezőko- vácsházának és személyemnek is jelentős a szerepe. Az ökofolyosóra, dinnyeútra, a fejlesztési programra nyert 18 millió forintot még az egyesület elnökeként pályáztuk meg, s csak a támogatás után sikerült a kistérségi társulást létrehozni. December végén az én és a belügyminiszter aláírásával sikerült az összeget Kovácsháza elkülönített számlájára átutaltatni. A szociális program esetén a polgár- mestereknek már csak a három évre szóló 320 millió forint kistérségbe való fogadásáról kellett szavazni, hisz a döntés az ideke- rüléséről korábban megtörtént. Persze a programot össze kellett állítani a településekre, és jóvá kellett hagyatni a társulásnak. A részletes kidolgozásban, mely szakmai munkát igényel, Mező- kovácsháza adott szakemberei részt vettek a velem történt folyamatos egyeztetés alapján. ■ (1) KITÜNTETETT Fontos a szolgáltatói észjárás Augusztus 20-a alkalmából Wlassics Gyula-díjat kapott CSASZTVAN ANDRÁS, a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központ igazgatója. A XIX. és XX. század fordulójának reformer vallás- és köz- oktatásügyi miniszteréről elnevezett díjat azoknak a szakembereknek ítélik oda, akik kiemelkedő eredményeket mutatnak fel az iskolán kívüli művelődés területén.- Hogyan fogadta ezt a magas állami elismerést?- Nagy örömmel, kiváltképp azért, mert a Közművelődési Központok Országos Szövetsége terjesztett fel a díjra.- Sokrétű feladatot lát el az ön által vezetett intézmény...- Ezzel az elismeréssel éppen ezt a több pólusú közművelődési felfogást díjazták. Működtetünk egy közösségi házat, egy civil házat, mozit, tourinform- irodát. Részt veszünk a városi ünnepségek és a nyári turisztikai rendezvények lebonyolításában. A művelődés területén az országban elsőként mi vezettük be a minőségbiztosítási rendszert. — Milyennek ítéli meg a köz- művelődés jelenlegi helyzetét?- A közművelődés hagyományos formája recseg-ropog, megújulásra vár mind szakmai, mind formai szempontból. Ezen a területen is szükség van a „szolgáltatói észjárásra”. Erősíteni kell a művészeti nevelést, élénkíteni a civil szervezeteket, s a kultúrát teljesen be kell kapcsolni az idegenforgalomba, mégpedig kistérségi szintben gondolkodva. ■ L. I. Olvasóink írjak Hatalmas buli Lökösházán Jó buli volt - ezt nem tudom másképp mondani! A kezdeti nehézségek és megpróbáltatások ellenére a fiatalok összefogjak és nagyon jól szórakoztak augusztus 19-én Lökösházán. Mert a fiatabk igenis értékes és értelmes emberek1 Nem tömek-zúznak, és ha azt mondják nekik, hogy a terve zett pörköltfőzést el kell hagyni, akkor megteszik. Azokat a rosszakarókat pedig, akik mindenféle eszközt bevetve meg akarták akadályozni, hogy létrejöjjön a rendezvény, senki nem érti meg. Talán az zavarhatta őket leginkább, hogy a semmiből gazdálkodtunk, mégis háromszázan voltak kíváncsiak arra, hogy mit csinálunk! A Jövő Hangjai versenyen mind a hét énekesünk, Halászná Forgács Katalin, Héjjas Alexandra, Horváth Henrietta, Mészáros Szilvia Felicia, Nagy Nikolett, Rónavölgyi László és Szalai Adél óriási sikert aratott A szakmai zsűri is élvezettel hallgatta a dalokat Az eredményhirdetés és a díjkiosztó után a Garp együttes következett a rockerek legnagyobb örömére, majd a Weekend házibuli zenéivel folytatódott a fergeteges jókedv. Ezúton szeretnénk köszönetét mondani a támogatóinknak: Csala Anitának, Hídvégi Pálnak, Jánosi Évának, Juhász Péternek, Kiss Öcsinek, Kovács Krisztiánnak, Mez Editnek, Lácz Róbertnek, ifjabb László Lászlónak, a lökösházi Haladás Mezőgazdasági Szövetkezetnek, Nagy Csabánénak, Popucza Györgynek, Viszokai Jánosnak. Köszönet a zsűrinek: Blidár Csabának (aki egyben a rendezvény főszervezője), Brandt Lászlónénak, Kovács Krisztiánnak, Makay Tímeának, Szalai Csabának, Tóth Juditnak és Viszokai Jánosnak. Továbbá köszönet Lökösháza Község Önkormányzatának a helyszín biztosításáért. És végül, de nem utolsó sorban köszönjük mindazoknak, akik csak egy jó szóval is támogattak bennünket. ■ Szaitz Éva, a rendezvény egyik szervezője EMBER ismsmssmsmsms Mótyán Tibor a szarvasi családneveket kutatja MÓTYÁN TIBOR, a szarvasi szlovák ön- kormányzat elnöke régóta kutatja a szarvasi családnevek eredetét és jelentését. Már igen sok feljegyzést gyűjtött össze, s szeretne ezekből könyvet megjelentetni. Saját nevét is górcső alá vette és kiderítette, hogy az eredetileg „Mol- csan” volt, de a XIX. században egy egyházi anyakönyvben elírták. A Molcsan jelentése „hallgatag ember”, Mótyán Tibor nem is tartja magát szószátyárnak. (j) Erőss Antalné a v izet és a napfényt egyarárt imádja ER< SS ANTALNÉ, az orosházi cnkor- má íyzat bölcső léjének a vez ítője vizes jégr szülötte, Halak. Biztosan ez is közrejátszik abban, hog imádja a vizet és a napfényt - Különösen a tenger van rí m jó hatással, testem, lelki m felfrissül egy tengerparti nyaralás után. Idén egy hett t töltöttem Görögországban br ráti társasággal. Remek heh en laktunk, a korai nyárt an a kánikula tette még emlékezetesebbé a nyaralásunkat, (cs) Dr. Nagy Béla, ha teheti, s jó az idő, motorra pattan DR. NAGY BÉLA medgyesegy- házi polgár- mesternek nagyon kevés ideje marad számos, hivatalos elfoglaltsága miatt, ami szabadideje rovására megy. Kedvenc hobbija a motorozás. Amikor teheti és az időjárás is kedvező, így közlekedik a hazai és a távolabbi utakon, tájakon. A hétköznapok és az ünnepnapok igazán szabad időszakait legszívesebben gyermekeivel, szeretteivel tölti, akiknek nagyon sokat köszönhet és sokat tanul tőlük. (I) Bionergetikával az allergia ellen is mérnek, kezelnek Helyreállítják a szervezet egyensúlyát Betegségeink zöme — jellemzően az allergia is — hiánybetegség. Ha tudjuk, milyen vitaminokra, nyomelemekre, ásványi anyagokra van szükségünk, könnyebben helyreállítható a szervezet egyensúlya.- Bionergetikai eszközökkel korrekten mérhető, hogy milyen, a szervezetet túlterhelő anyagokat kell először eltávolítani a szervezetünkből. Ezután lehet a szervezet egyensúlyát helyreállítani - mondja Nyemcsokné Skorka Márta természetgyógyász és bioenergetikus, aki Békéscsabán is végez bioenergetikai méréseket, kezeléseket. Kiderül például, hogy mi okoz működési zavarokat, emésztési, felszívódási, érzelmi problémákat. A stresszes állapot oka, a Candida gomba jelenléte is kimutatható. A lényeg, hogy ne csak a tüneteket csökkentsük, törekedjünk a probléma okának a megszüntetése. Nem mindegy azonban, hogy miből és mennyit juttatunk a szervezetünkbe. Egy-egy hiány esetén a normál mennyiség többszöröse kell. Az emberi szervezet csodálatos, vagyis ha megkapja azt, amire szüksége van, hamar regenerálódik. Nyemcsokné Skorka Márta hangsúlyozta: ezt a folyamatot tudják bionergetikai rezgésekkel segíteni. Megtanítják ezáltal a sejteket arra, hogyan kell helyesen működniük. A kezelést csak néhány alkalommal kell elvégezni, a szervezet ezt követően teszi a dolgát. A tapasztalok meggyőzőek, tehát érdemes a szervezet bioenergetikai felmérést elvégezni, utána a szükséges kezelést, a természetes növényi anyagokat igénybe venni. Bővebb információ és bejelentkezés a (30) 532-9952-es számon. A i i » á