Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-03 / 180. szám
2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 3., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT Milyen gyakran járnak strandra? KOVÁCSNÉ VÁRI ESZTER, GYOMAENDRŐ- Dl TANÁRNŐ:- A férjemmel és a gyerekekkel nyáron legalább hetente kétszer eljövünk a gyomaendrődi fürdőbe, s voltunk már más városokban is strandolni. Folyóparti szabadstrandokra nem járunk, azokat kevésbé érezzük biztonságosnak, nem tudni, hol mélyül hirtelen a víz. VÁ R D O N YI KRISZTIÁN, GYOMAENDRŐDI KÖZÉPISKOLÁS: — Amikor tehetem, kimegyek a strandra, főleg ilyen melegben. Majdnem mindennap úszom valamelyik Körösholtágban, vagy eljövök a fürdőbe. Nemcsak azért jó program, mert hűsít, hanem, mert itt találkozunk a haverokkal, és együtt hülyéskedünk. ÖTVÖS JÓZSEF, GYOMAENDRŐDI SZAKKÖZÉPISKOLÁS:- Szeretek fejest ugrani a nagymedencébe, s amikor időm engedi, szívesen kisétálok a fürdőbe. Egy-két sör mellett jól elbeszélgetünk a barátaimmal, és mindig úszók is egy fél órát. Leginkább a mellúszásban vagyok erős, de másfajta úszásnemeket is kipróbáltam már. CSIKÓS RENÁTA, GYOMAENDRŐDI KÖZÉPISKOLÁS:- Nyáron szinte minden második nap strandon vagyok. Ha a Körös vize koszos, ami néha előfordul, akkor inkább a fürdőbe jövök. A barátnőimmel általában hozunk enni-, innivalót is, mert így olcsóbban megúsz- szuk. Esténként egészen zárásig itt vagyunk. ■ L. J. 60 ÉVES A HÍRLAP Az örök értékeket keresi a lapban DR. SZATMÁRI Imre, a Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága intézményvezetője felnőtt ' kora óta naponta kézbe veszi a Békés Megyei Hírlapot. Elrildhd- ta, hogy minden reggel negyedórát tanulmányozza az újságot, amennyiben nem ér a végére, akkor este is kézbe veszi a lapot. - Nagyon érdekelnek a helyi hírek, amelyek sokszor érdekesebbek a nagy- politikánál. Békés megye ezeréves története meg is kívánja, hogy színvonalas napilap szolgálja az olvasókat. Dr. Szatmári Imre nemcsak az információk miatt böngészi az újságot, hanem kedveli, hogy ismerős nevekkel találkozhat, és ismerős helyekről olvashat. Az igazgató szerint a Hírlap az utóbbi időben előnyére változott: áttekinthető a szerkesztése, színes és ízléses a megjelenése. Az intézményvezető úgy látja, jót tett a lapnak, hogy rövidebbek a cikkek, amelyeknek szembeötlőek a címei, így könnyen válogathat köztük az olvasó. Dr. Szatmári Imre ugyanakkor több kulturális írást látna szívesen az újságban, szerinte a rovatnak az első oldalakon lenne a helye. — Az itáliai szemlélet tetszik, az olaszok sokkal kevesebbet törődnek a napi politikával, inkább az állandó értékekre, így a kultúrára helyezik a hangsúlyt A múzeumi szervezet vezetője elmondta, hogy egyedül a gyászjelentéseket nem olvassa át, a sportrovatot pedig végigfutja. Nagyon jó ötletnek tartja a települési oldalakat, és bízik benne, hogy valamennyi Békés megyei helység bemutatkozik a lapban. Az újságírók munkájáról úgy vélekedik, hogy még inkább kerülniük kell a pongyolaságot, a felszínességet- Örvendetesnek tartom, hogy a megye minden zegéből-zugából olvashatok híreket. Bosszant viszont, ha elírják a neveket - mondta a múzeumigazgató. ■ (bj) Pánikba estek a termelők dinnyeszezon A hőség miatt mindenki szedte, nagy a túlkínálat A megyénkbeli termelők szempontjából jó dinnyeárak a múlt héten átváltoztak. A hőség miatt mindenki szedte a görögöt és a dinnye megpuhu- lásától, tönkremenetelétől tartva azonnal el is adta portékáját. Ez az árak zuhanásához vezetett. Nyemcsok László Magyar dinnyéből egy-egy családra évente átlagosan 8 kiló Jön ki. Ennél azért többet eszünk a gyümölcsből.- Ha a Tesco valóban 30 forint alatt kínálja ezen a héten a magyar görögdinnye kilóját, akkor ránk rohad a portéka — mondta az egyik kereskedő tegnap a békéscsabai piacon. Ők ugyanis még mindig 30 forint körül veszik kilóját a görögdinnyének Medgyesegy- házán, így nem adhatják 29 forintért. Lipták László, a medgyes- egyházi Medi-Fruct Szövetkezet igazgatósági tagja elmondta: nem tudják, hogy az áruházláncok honnan szerzik be ilyen olcsón az árut. A zöldséggyümölcs terméktanácshoz érkezett is beadvány, miszerint a kereskedelmi láncok megszegik a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmáról szóló törvényt.- Külföldre, főként Lengyel- országba, Svédországba, Németországba és Csehországba a kisebb súlyú, 3-6 kilós diny- nyéket viszik - hangsúlyozta Lipták László. - A letteknél, litvánoknál, észteknél a hat-hét kilónál nagyobb dinnyéket kedvelik. Ez a magyar ízléshez hasonló. Ha már az itthoni fogyasztás szóba került: hazánkban 10-11 ezer hektáron termeltek az idén görögdinnyét. A szezon két-háromhetes csúszással kezdődött, így nagy mennyiségben július végéig csak Dél-Békésben termett dinnye. Most jött el a dömpingidőszak a nagy hőség és a szabolcsi, hevesi termés beindulása miatt. A fogyasztók ezzel jól járnak, ugyanis csökkent a nyári csemege ára. Mivel a dinnye a melegben könnyebben megpuhulhat, túléretté válhat, érdemes odafigyelni a minőségre. Szakemberek szerint az a dinnye a jó, amelyik tenyérrel megütögetve pengő, rezgő, remegő hangot ad. Ez arra utal, hogy a magnak van egy kis udvara. Érdemes az eladó tanácsát kikérni, hiszen ha ő megemel egy dinnyét, akkor tudja, hogy mennyire van tele a belseje. Egy-két dinnye elég Í A medgyesegy- házi LIPTÁK "JÉi zaléka külföld- re kerül A hazai szokások évek óta nem változnak, számításaik szerint magyar dinnyéből egy-egy családra évente átlagosan 8 kiló jön ki. Ennél azért több a dinnyefogyasztás, mert a külföldi portéka szinte egész évben jelen van. Központi orvosi ügyelet a gyulai kistérségben engedély Augusztustól működhetnek Veszélyeztetett tanyák: kiemelt rendőri figyelem probléma Több szervezet segít A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás még a korábbiakban döntött központi orvosi ügyelet létrehozásáról, melyhez később a térségen kívüli Doboz is csatlakozott. Az ÁNTSZ megadta a működési engedélyt, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) befogadta a finanszírozási kérelmet, így augusztus elsejétől tevékenykedhet a központi orvosi ügyelet. A kistérségi társulási ülésen legutóbb döntöttek arról, hogy a gyulai mentőállomással közösen diszpécserrendszert szeretnének kialakítani, ugyanis így további OEP- támogatásban részesülhetnek. A társulás addig is vállalta, hogy átmenetileg havonta 180 ezer forinttal kiegészíti az orvosi ügyelet költségeit - tájékoztatott Lebenszky Attila kistérségi megbízott. ■ (ö) Több olvasónk is jelezte, problémásnak érzik a Békés környéki tanyák közbiztonságát. Serb László, a helyi rendőrkapitányság századosa hangsúlyozta, a mezőőrökkel, a polgárőrséggel és a családsegítő szolgálat munkatársaival közösen mérik fel a külterületeken élők gondjait, illetve igyekeznek segíteni, különös tekintettel a veszélyeztetett tanyákra. Ebbe a kategóriába azok az ingatlanok tartoznak, ahol hatvan évnél idősebb emberek élnek. Előfordul, hogy állatokat és más terményeket vagy tárgyakat lopnak el a tanyákról, és bár az elkövetőket gyakran előállítják, az eltulajdonított értékek sajnos nem mindig kerülnek elő. Az úgynevezett tanyalátogatási program keretében, a hatékony együttműködés érdekében jó néhány szociális munkást és mezőőrt képeztek ki. Az ingatlantulajdonosok egy része mobiltelefont is kapott, hogy szükség esetén segítséget kérjen. ■ (h) KIÁLLÍTÁS A MEGÚJULT SZKALICZKI VENDÉGLŐBEN, (c) A XX. század elejének hangulata elevenedik meg a megújult békéscsabai Szkallczkl vendéglőben. A benti, ötven férőhelyes éttermi részt állandó kiállítás Is díszíti, mégpedig az orosházi llovszky Béláné festőművész képelbőL Szkallczkl Ferenc (képünkön), a családi vállalkozásként működő étterem mesterszakácsa elmondta: a házias ízesítésű ételeken, a gazdag kínálaton nem változtattak. Békéscsaba, szabályozási TERV. (y) A polgármesteri hivatal városépítészeti irodája részletes szabályozási tervet dolgozott ki a Gyulai út—Trófea utca—Fészek utca—elkerülő út közötti területre. Az elképzeléseket a városépítészeti iroda tárgyalótermében lehet megtekinteni augusztus 29-éig. . TŰZOLTÓLÉTRA, (y) A békéscsabai tűzoltóságnak szüksége lenne egy korszerű, 140 millió forintot érő tűzoltólétrára. A beruházáshoz a saját erő 28 millió forint, a többit pályázaton nyernék meg. A belügyminiszter döntése értelmében Szendi Géza ezredes maradt a békéscsabai tűzoltóparancsnok. Békésszentandrás. munkások. (j) Tíz közcélú munkás munkaszerződését október 31-éig meghosz- szabbította a békésszentandrási KISHÍREK BÉKÉS MEGTEBOL önkormányzat. Közülük négyen a furugyi településrészen dolgoznak, feladatuk a közterületek karbantartása és az utak járhatóvá tétele. Csanádapáca. toboroznak, (cs) A csanádapácai egészségvédő egyesület tagjai havonta találkoznak — tájékoztatott Mórocz Ildikó védőnő. Készítik az egyesület alap szabályát, toborozzák az új tagokat, szeretnék, ha ősztől már a cégbíróságon bejegyeznék civil szervezetüket. Megálmodták a nevüket is: Kézen Fogva Apácáért Egyesület. Csorvás. KÖZGYŰLÉS. (CS) A Csorvásiak Baráti Társasága a legutóbbi közgyűlésen elfogadta az elnökség beszámolóját, a társaság egyszerűsített mérlegét és közhasznúsági jelentését, majd megválasztotta az új tisztségviselőket. Elnök Kelemen Mihály, alelnökök dr. Csanádi József, Kálmán János, Szabó István. Titkár Klepeiszné Maglóczki Éva. Elnökségi tagok: Csarejs János, Felföldi Lajosné, dr. Körmendi János, Samu Kálmán, Szilágyi Menyhért, Tyichi András. Dévaványa. városnap. (o Déva ványa öt esztendővel ezelőtt lett újra város. A jubileumi évforduló alkalmából a napokban nagyszabású városnapot tartottak a településen. Szintén jubileumi eseményként rendezte meg idén Dévaványa a térségi köztisztviselők napját. Gádoros. DIÁKOK, (cs) A Némann Valéria Általános Iskolának az idei tanév végén 363 diákja volt, közülük 14 bukott (3 alsós és 11 felső tagozatos) Gádoroson. Pótvizsgát 10 diák tehet augusztusban. A 45 végzős után 57 elsős kezdi meg tanulmányait szeptemberben. A nyolcadikos tanulók pályaválasztása sikeresnek bizonyult, minden jelentkezőt felvettek középfokú intézménybe. Gimnáziumban 9, szakközépiskolában 27, szakmunkáskép zőben 9 tanuló folytatja tanulmányait Gyomaendrőd. pedagógia^) a közelmúltban jóváhagyta a gyomaendrődi képviselő-testület a Kis Bálint Általános Iskola, valamint a Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Diákotthon pedagógiai programját. Az elfogadott programok a város internetes honlapján is olvashatók. í i A ü