Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-19 / 194. szám
12 2005. AUGUSZTUS 19-, PÉNTEK HÉTVÉGÉ NÉPSZABADSÁG Lélegző robot ROMHÁNYI TAMÁS A sátoraljaújhelyi ruhagyárban minőségbiztosítási rendszert dolgoztak ki. Neve: 3M. A Minőség-mennyiség- mozdulat nevű munkafolyamat-leírás 0,6 másodpercet határoz meg arra, hogy a varrónő a kiszabott anyagot a tű alá illessze. Egy nadrág szárának összevarrá- sára nem egészen fél perc áll rendelkezésre. Fölösleges mozdulatokra nincs idő, aki felnéz, netalán kiegyenesíti görnyedt hátát, eltér a 3M technológiai rendjétől. A kinyújtózás késedelmi tényező. A késések pedig összeadódnak a soron. A régóta itt kifejlesztett és használt 3M rendszerben a százszázalékos teljesítményt úgy lehet elérni, ha a húszperces pihenővel megszakított nyolcórás műszak valamennyi mozdulatát szintidőn belül teljesíti a szalag mellett dolgozó csoport minden tagja. Mintha csak egy lélegző robot lenne. Ha ezt egy hónapon keresztül elérik, akkor mindannyian megkeresték a minimálbért. Százszázalékos teljesítmény azonban évek óta nincs az üzemben. A normához képest elért átlag 60 százalékos teljesítmény után a cég a minimálbér 60 százalékát fizeti ki. A szabászati részlegen dolgozó egyik asszony múlt havi keresete így például 32 ezer forint volt. Ennyi pénzért ezt a munkát a mai fiatalok közül senki nem végezné el. A munkaviszonyok és a kereseti lehetőségek ilyen alakulása eredményezte azt, hogy Sátoraljaújhelyen évekkel ezelőtt megszűnt a varrónőképzés. Mégis ez a fajta olcsó robot - ahogy maguk az érintettek nevezik - legalább ötszáz embernek fontos. Negyvenes éveik végén, ötvenes éveik elején járó férfiakról és asszonyokról van szó, akik tizenhat-tizenhét éves koruk óta ebben a gyárban dolgoznak. Legtöbbjüknek apja, anyja is varrodai dolgozó volt, sokan közülük innen is házasodtak. Most nagy bajban érzik magukat. A sátoraljaújhelyi ruhagyár, a Herukon Rt. - teljes nevén Hegyaljai Ruházati Konfekcióipari Részvénytársaság - válsága évek óta egyre mélyebb. Az idén már a béreket sem tudja egy összegben kifizetni a csődközeli helyzetbejutott cég, a havi járandóságot 3-5 részletben utalják át a dolgozók számláira. A januári bér utolsó részlete március végére érkezett meg, a februári fizetéseket május elején sikerült rendezni. Augusztusban még a júniusi fizetések utolsó részletét várja több mint félezer dolgozó. A menedzsment ígérete szerint minden beérkező pénzt azonnal kifizetnek az alkalmazottaknak. A dolgozók szerint azonban csak azt a pénzt tudják nekik odaadni, amit nem emel le a számláról az APEH. Tavasszal arra is akadt példa, hogy mindenkinek 400 forintot utaltak. Nem futotta többre. Májusban' munkásgyűlés volt a gyárban, ahol az egyik igazgató azt mondta: ha a dolgozók mindenáron hozzá akarnak jutni a pénzükhöz, megindíthatják a csődeljárást a Herukon ellen. Ha elfogadják a csúsztatott fizetéseket, előbb-utóbb talpra állhat a gyár. A munkásgyűlés résztvevői közfelkiáltással a gyár további működésére szavaztak. Kedvező jelekre azonban hiába vártak. Július végén az APEH végrehajtói tűntek fel a gyárban, és jegyzéket készítettek a cég ingó vagyontárgyairól, így egyebek között összeírták a gépeket is leltári számuk szerint. Az alkalmazottak ekkor úgy döntöttek: a gyár védelmében a nyilvánossághoz fordulnak. A szerkesztőségünknek küldött levélben egyebek mellett ez olvasható: „... Most ott tartunk, hogy a megélhetésünk került veszélybe. Evek óta minimálbér alatt kapjuk a bérünket. A céginek súlyos tartozásai vannak, főként közüzemi díjak és az APEH felé tartozások. Úgy látjuk, hogy a vezetés csak halogatja a kifizetéseket és ígérget. Nincs senki, aki megállítaná ezt az évek óta felhalmozódott és egyre fokozódó veszteséget. Senki nem veszi figyelembe, hogy a dolgozók nagy része ötven év feletti, számukra rendkívül nehéz az újra elhelyezkedés. Mindenki ki van készülve, ingerültség és feszültség uralkodik a munkahelyen. Kérjük olyan személyek jelentkezését, akik használható jogi segítséget tudnának nyújtani az elkeseredett dolgozóknak...” A levél szerzőit azonban korántsem egyszerű megtalálni. Több általunk megkeresett gyári dolgozó is azzal hárította el érdeklődésünket, hogy nem mondhatnak semmit a munkahelyükről, mert féltik az állásukat. Volt, aki arra hivatkozott: a vezetőség nyomatékosan megkért mindenkit, kívülállókat ne informáljanak a gyár ügyeiről. Mások egyszerűen annyit mondtak: ők maguk sem tudnak semmit. Azt leszámítva: mindennap félve lépnek be a kapun, hátha ma közlik velük, hogy mindennek vége. A Herukon Rt. vezetése az idén május 6-án egyszer már bejelentette a gyár bezárását. Pétervári Csaba, akkori elnök-vezérigazgató annyit közölt: az 560 alkalmazottat foglalkoztató társaság adósságai meghaladják a 70 millió forintot, behajthatatlannak bizonyult kinnlevőségei pedig 80 milliót tesznek ki. A Herukon Rt.-t egyszerre sújtotta az olcsó kínai termékek beáramlása által elmélyített általános könnyűipari válság, másrészt az árversenyben alulmaradt az olcsó ukrán és román varrodák ajánlataival szemben. Pétervári Csaba konkrétan is megemlített egy Sátoraljaújhelytől alig 70 kilométernyi távolságban nyílt ukrán ruhagyárat, amely a Herukon tarifáihoz képest harmadáron vállalt munkát, ezzel a nagy szériás megrendeléseiket el is vitte. Ä ruhagyár működését alapjában meghatározza a bérköltség és az energia ára. Az ukrajnai konkurencia mindkettőért lényegesen kevesebbet fizet. Az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy a bankjuk felmondta a cég hitel- szerződését. A folyamatosan igénybe vett hitelből fizették a mindennapos kiadásokat. A hitelkeret megszűnése után úgy tűnt, nincs tovább. A drámai bejelentést követően Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere küszöbönálló foglalkoztatási katasztrófáról beszélt. A városban 20 százalékos a munkanélküliség, ami a Herukon Rt. dolgozóinak elbocsátásával 30 százalékosra emelkedne. A bejelentést követő napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ bejelentette, hogy 48 millió forint munkahelymegtartó támogatást nyújt a ruhagyárnak. Ez a pénz négy hónapon át fedezheti a bérek és az azok után fizetendő közterhek felét, cserébe a támogatott dolgozókat a következő nyolc hónapon át nem bocsáthatja el a cég. Szabó József, a megyei munkaügyi központ igazgatója emlékeztetett arra, hogy a Herukon 2003 áprilisában már kapott 23 millió forint munkahely- megtartó támogatást. A munkaügyi központ döntésére reagálva Pétervári Csaba azt mondta, kémek egy hét gonA városban 20 százalékos a munkanélküliség, ami a Herukon Rt. dolgozóinak elbocsátásával 30 százalékosra emelkedne. dolkodási időt, hogy eldöntsék: igénybe veszik-e a munkaügyi központ által felajánlott mentőövet. Segíteni próbált az önkormányzat is. Szamosvölgyi Péter bejelentette, a város ingyentelket adhat az ipari parkban egy olcsóbb költséggel üzemeltethető kisebb ruhagyár építéséhez. Nem sokkal később jelentkezett egy befektető, aki felajánlotta, hogy bérbe ad egy olcsó fenntartású gyárépületet a Heru- konnak, amely így eladhatja a piacképes gyárépületet, ezáltal pénzhez és levegőhöz juthat a cég. A tárgyalások azonban rövid idő alatt megfeneklettek. Pétervári Csaba szerint a befektető nem jelentkezett, a tárgyalásokat koordináló Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Kht. igazgatója szerint azonban a Herukon maradt adós a kért adatokkal. Három hónappal az után, hogy a munkaügyi központ megítélte a 48 milliós támogatást a gyárnak, a Herukon még egyetlen fillért sem hívott le a megítélt keretből. A miértet firtató kérdésünkre Pétervári Csaba azt felelte: nem jogosultak a pénzre, mert a Herukon Rt.-nek köztartozásai vannak. Egyéb kérdéseink elől az elnök-vezérigazgató arra hivatkozással tért ki, hogy küszöbön áll a 100 százalékban magyar tulajdonú részvénytársaság részvényesi közgyűlése, amely dönt majd a cég további sorsáról. Augusztus elején pedig Pétervári Csaba érdeklődésünkre telefonon annyit közölt: már nem tagja a menedzsmentnek. Majd hozzáfűzte: egyes partnereik szerint a Herukon „rossz sajtója” is oka annak, hogy a kilábalás várat magára. Kerestük Molnár Józsefet, a Herukon Rt. új elnökét is, aki viszont azt üzente: csak a hónap végén kíván a nyilvánosság elé állni mondanivalójával. A munkahelyüket féltő gyári dolgozók egy csoportja azonban vállalkozott arra, hogy megossza velünk félelmeit és érzéseit. Egyszerű beosztottak és kiemelt besorolású dolgozók egyaránt akadtak közöttük, de mindannyian ragaszkodtak a névtelenséghez.- Félünk, hogy amikor a mostani megrendelésünk kifut, bezárják a gyárat - mondja egy férfi. - Tavaly ilyenkor, az őszi szezonváltás idején ki sem látszottunk a munkából, túlórázni jártunk, szombatonként is dolgozni kellett. Most vannak napok, amikor délelőttönként egyszerűen nincs mit csinálni. Szokatlan és egyben ijesztő, hogy egy-két órányi üresjárat van napközben, amikor csak lődörgünk a falak között, vagy lassan, komótosan igazgatjuk az anyagot a gépek alatt. És ez egy fokkal még annál is rosszabb, mint amikor ingyen dolgozunk.- Nemcsak magunk miatt aggódunk - fűzi tovább a szót egy másik férfi -, hanem a gyár miatt is. Ma már talán furcsának tűnik, de ez az üzem egy időben tényleg a miénk volt. Jogi értelemben ma már nem az. De azért sokan még ma is úgy tekintünk rá. A gyárat 1954-ben alapították a sátoraljaújhelyi varrodák összevonásával. A szocializmusban ruhaipari szövetkezetként működtünk, fninden belépő egyhavi fizetésével lett szövetkezeti tag. A hetvenes években nagyon menőnek számított a sátoraljaújhelyi konfekció, nálunk csináltattak öltönyt a pártkáderek. Nálunk készültek azok a ruhák, amelyeket a tévébemondók viseltek, a mi ruháinkat viselték az olimpiára induló sportolók. A szövetkezeti taggyűlésekre kibéreltük a művelődési ház színháztermét, az utána következő baráti összejövetelekre pedig lefoglaltuk az összes asztalt a város vendéglőiben. Sátoraljaújhelyen mindenki tudta, mikor van taggyűlés a Herukonnál. A rendszerváltáskor a szövetkezet részvénytársasággá alakult. A dolgozói részvények egy részét a vezetőség néhány tagja és rokonaik, ismerőseik vásárolták fel. Eleinte 70 százalékos árfolyamon, azután ötvenért, később húsz százalékért vették meg a papírokat. Ma is sok dolgozónak van még részvénye, de beleszólása már nincs a cég ügyeibe. Az udvaron többemeletes fenyőfák állnak. Azokat egy kommunista szombaton ültettük, amikor a műszak végén senki nem akart hazamenni. Valamelyik nap a műszak közbeni pihenő alatt kiültünk az ablakba, néztük a fákat. Úristen, mondta valaki, hogy eljárt felettünk az idő.- Nem igaz, hogy a kínai ruha tett tönkre minket, a Herukon soha nem az olcsó tömegtermelésről volt híres - mondja egy vezető beosztású dolgozó. - Most is angol megrendelésre szállítunk kis szériás blézereket, nadrágokat. A precizitás és a pontosság volt mindig is a sátoraljaújhelyi konfekció nagy erénye. Ezt kaptuk örökül apáinktól. Mert a törzsgárda tagjai szinte kivétel nélkül szüleik után léptek be a Herukonhoz. Itt azért dolgozott mindenki látástól va- kulásig, mert ebbe nőttünk bele, és amikor pályakezdő fiatalként felvettek minket a gyárba, nem hozhattunk szégyent apáinkra lusta, hanyag munkával. A múltkori munkásgyűlésen egyébként elhangzott, hogy azt is visszásnak érzik sokan: a 119 nem termelő alkalmazott havi bére 14 millió, a 360 termelő dolgozó bére pedig 13 millió forint. Egy asszony arról beszél, ha a félje is a gyárban dolgozna, már nem tudnák miből kifizetni a rezsijüket. így is előfordult már, hogy nyugdíjas szüleiktől kértek kölcsön.- Volt, hogy húszezer forintot négy részletben kaptunk kézhez - mondja az asszony. - Az egyik részlet ezer forint volt. Az volt az utalás mellé odaírva, hogy munkabér. Nézték a kollégák, mit csináljanak ezer forinttal? Nem adja ki a villanyszámlát, kevés a telefonra, de még zsebpénznek sem elég egy tizenéves srácnak. Mellettem az egjik asz- szony súgva panaszkodott a barátnőjének, hogy náluk már kenyér sincs otthon. Úgy tettem, mint aki nem hallott semmit, mert látszott, hogy szégyelli magát. A gépsoron dolgozott mellettem valaki, aki a napokban azért lépett ki, mert a munkanélküli-segély olyan pénz, amit biztosan megkap, még ha csak hat hónapon át számíthat is rá. Megkérdezem az asszonyt, jól értettem-e, hogy húszezer forintos havi keresetet mondott.- Harmincezer körül szokott kijönni a fizetésem - mondja -, de abban a hónapban rossz volt a teljesítményünk. Mindenki ideges volt, ráadásul új munkát kaptunk, sokszínű anyaggal dolgoztunk, variálni kellett a cérnákkal is. Nem sikerült a 3M előírásai szerint haladni. Mert tudja, ezt a fajta munkát robotként kell végezni. Ézért nincs utánpótlás. Rajtunk kívül már senkit nem találnának, aki ezt a robotot így elvégezné. A szocializmusban úri szabók voltunk. Eljött a kapitalizmus, és kizsákmányolt proletárok lettünk. De tudja mit, inkább legyek kizsákmányolt proletár harmincezer forintos fizetéssel, mint munkanélküli negyvenezres segéllyel. 4 1 „A kinyújtózás késedelmi tényező” FOTÓK: MÁNDI FERENC
