Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-12 / 188. szám

2005. AUGUSZTUS 12., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Kiemelkedő évaduk volt várszínház Jövőre folvtatiák-fl Shakespeare-fesztivált Gyulán A Gyulai Várszínház 42. évadát értékelte a színház művészeti tanácsadó tes­tületé tegnap. Javaslatot tettek a Békés megyei és a gyulai önkormányzat­nak a Sík Ferenc- és a Ha­vasi István-díjra és dön­töttek az Őze Lajos-díjról, melyet a színház alapított a tehetséges fiatal művé­szek elismerésére. Szőke Margit Gedeon József, a Gyulai Várszín­ház igazgatója a tegnapi sajtótá­jékoztatón elmondta: július else­jétől a hat hét alatt 56 rendez­vényt tartottak. Gyulán készült bemutató volt a Shakespeare-ko- szorú, a Shakespeare-szonettek és Eperjes Károly első rendezé­se, a Vitéz lélek, amely Tamási Áron művéből készült. A Maeterlinck-mű, a Pelléas és Mélisande a Bárka Színházzal közös produkció, az előbemutatót Budapesten tartot­ták, majd Gyulán játszották a művet. A Passió is új darab, me­lyet Zsámbék után Gyulán lát­hatnak először a nézők a hét vé­gén. Az évadot öt fesztivál, egy vásár, gasztronómia, filmvetítés és egy kiállítás Szász Endre alko­tásaiból fémjelezte. A kiállítást több mint háromezren látták. A várszínház 22 ezer nézőjéből 10 ezer 300 belépőjegyet váltott, a többiek az ingyenes előadásokat kísérték figyelemmel. Bállá Péter (Őze Áron) és Nikita félesége, Sári (Nagy Anna) a Vitéz lélek című előadásból Figyelik a közönségigényt, a színvonalból nem engednek A gyulai Markó István pénzt ajánlott fel jövőre az első kö­zönségdíjhoz, amit szeretnének megalapítani. A várszínház éves költségvetése mintegy százmillió forint, ennek felét, 50 millió forintot a szaktárca biztosította pályázatukra, elis­merve a Magyarországon ki­emelkedő nyári műhelymun­kát. A színház kérte a városi önkormányzatot, az intézményi megszorítások közepette tőlük ne vonjanak el pénzt. A közön­ségigényt figyelembe veszik, de a színvonalból nem engednek - fogalmazott Gedeon József az idei tanulságokról. A színházi évad az idén is a Körös-völgyi sokadalommal kezdődött, a Dél-Alföld élő nép­művészetével a középpontban. Az első gyulai Shakespeare- fesztiválon a külföldi előadások­kal nemzetközi színházi színtér­re léptek. Tavalyi Szentivánéji álom című előadásukat először Gdanskban mutathatták be, jö­vőre pedig Craiovában lépnek fel vele. A Shakespeare-feszti­vált 4 ezer 590-en látták, és a szakma is kitüntette figyelmé­vel. A Shakespeare-koszorú kor­szakalkotó előadás volt, négy helyszínen játszódott, kettőben párhuzamosan léptek fel a szí­nészek. A másfélszáz Shakes- peare-szonettből 53-at adtak elő úgy, hogy az előadáshoz Bene­dek Miklós írt kerettörténetet. A fesztivál folytatása mellett fog­lalt állást a várszínház művésze­ti tanácsadó testületé. A hogyan tovább nem lesz könnyű, hiszen már először magasra tették a mércét. A három tenor koncert­jén felállva tapsolt a közönség a Kohán Képtárban, a musical né­zettsége 140 százalékos volt, a jazzmuzsikus Dave Weckl ked­véért Szerbiából, Romániából is érkeztek érdeklődők. A Vitéz lé­lek című darabot több mint 16 ezren látták. Azóta bemutatták a gyulaihoz hasonló sikerrel Kő­szegen és Esztergomban, és vi­szik majd Kaposvárra is. Az iro­dalmi humorfesztivál is pótszé­kes előadás volt. A művészeti ta­nácsadó testület kiemelkedőnek ítélte az évadot. ígéret: lesz helye az idei gabonának fellép Nem engedi meg, hogy Európa élelmiszer-ipari szeméttelepe legyünk A dinnyetermelők érdeke­it képviselve az FVM vizs­gálatot indított a beszerzé­si ár alatti értékesítések ügyében. A szaktárca ve­zetője ma reggelre kapja kézhez a vizsgálat ered­ményeit. Both Imre- Amennyiben bebizonyosodik a beszerzési ár alatti értékesí­tés ténye, illetve az, hogy a mul­tinacionális kereskedelmi cé­gek jóval a piaci ár alatt kötöt­ték meg a beszállítói szerződé­seket, óriási büntetésekre szá­míthatnak a tisztességtelen pi­aci magatartást tanúsító sze­replők - nyilatkozta lapunk kérdésére a dinnyeügyben el­rendelt ellenőrzés aktuáüs fej­leményeiről Gráf József földmű­velésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap Dévaványán. A szaktárca vezetője arra is figyelmeztetett: az elmúlt egy esztendőben, hazánk uniós csatlakozása óta 25 százalékkal emelkedett az élelmiszerim­port, s meggyőződése, hogy a piacon jelen lévő termékek 10- 15 százaléka nem felel meg a minőségi követelményeknek.- Nem engedem meg, hogy Magyarország Európa élelmi­szer-ipari szemétlerakó helye le­gyen, ebben korábban sem hát­ráltam meg. Ismeretes: a lengyel szalmonellás csirke okán a Lidi szentendrei áruházát bezárat­tam, s az élelmiszer-biztonság szabályai ellen vétők a jövőben is hasonló kemény fellépésre számíthatnak - nyilatkozta la­punknak az agrártárca vezetője. Gabonaraktárak épülnek A fórumon Gráf József kifejtette: lesz helye az idei gabonának, hi­szen 2,5 millió tonna raktárka­pacitás épül, 400 ezer tonnát be­fogadó tárolóhely felújítása, át­alakítása történik meg a szezon végére. Az elkövetkező két eszten­dőben a szaktárca a tervek sze­rint 60 raktárai ad át JEGYZET fi Nem tragédia, ha nyáron inkább nevetni akarunk NIEDZIELSKY KATALIN A nyár nem csak az utazás időszaka. Ilyenkor színház az egész világ, nyári színház. S a szabad ég alatt nem árt, ha a kőszínházi szezontól eltér a műsor és a rendezés. gyulán történelmet írt a középkori téglavár, a várszínház mára színház- és kultúrtörténetet. Negyvenkét év az ember életében is hosszú idő, egy szellemi műhelynél meghatáro­zó, hagyományteremtő, példaértékű korszak. Merészek vol­tak az elődök, akik a méltóságteljes falak tövében színházat álmodtak és teremtettek. itt, a végeken igazi otthonra lelt az ősi színjátszás legneme­sebb hagyománya, a magyar dráma és a reneszánsz vígjá­ték. Később bővült a repertoár; Erkel szülővárosában fel­csendült az opera, megjelentek a modern világ népszerű műfajai, a musical, a dzsessz. Simonyi hazájában megszólalt a vers, a szépirodalom, színpadra léptek a néptáncosok. A társművészetekkel nyitott a színház, és a vár után bejátszot- ta az egész várost. álom És játék folytatódott; s mindig akadt újdonság, meglepe­tés, az idén a Shakespeare-fesztivál. Tömény szakmai prog­ram a beavatottaknak, csalódás a könnyed szórakozásra vá­gyóknak. Merni, vagy nem merni? A kasszasiker, nem töröl­heti a minőséget. Ugyanakkor nem tragédia, ha nyárestén az élet értelmét taglaló önmarcangolás helyett egy kis humorra vágyunk, nevetni akarunk. négy évtized már önmagában siker; az országban kevés nyári színház dicsekedhet a Gyulai Várszínházéhoz hasonló érté­kes múlttal és biztató jövővel. Csete Ilona Lelkes fiatal földváriak nyár Az ifjúság mozgatja a községet Augusztusban barátsá­gosabbak az éjszakák. Augusztusban kicsit fé­nyesebben világítanak a csillagok. Augusztusban a pusztaföldvári fiatalok azért dolgoznak, hogy ezekét a csillagokat megmutassák minél több látogatónak. den „Nyitott aj­tó” címmel szeretnék be­csalni az em­bereket a helyi evangélikus templomba, ahol megnézhetik az orgona működését, kitekinthetnek a 41 méter magas toronyból. Csütör­tökön tömörített rocktörténettel ismerteti meg az érdeklődőket Pleskonics András, elszárma­zott pusztaföldvári pedagógus. Pénteken nyitják meg Csonka János festőművész tárlatát és rendezik meg az immár hagyo­mányos jótékonysági hangver­senyt Az est bevételét helyi, kulturális programok szervezé­sére fordítják a fiatalok. Az este a muzsikáé Az első hangversenyüket 1995-ben rendezték a földvári­ak. 1997 óta egy este a muzsi­káé a templomfalak között. A fiatal vendégművészek mellett mindig bemutatkoznak a köz­ség ifjú zenészei is. A pusztaföldvári Vajda Sára If­júsági Kulturális Egyesület ar­ra invitálja a helybelieket im­már sokadik alkalommal, hogy ezeket a forró, augusztusi na­pokat valamennyien töltsék a Földvári Nyár rendezvénysoro­zat valamelyik programján. zalai erika, a fiatalok civil szervezetének az elnöke a ké­szülődés napjaiban elmondta, az iparművészeti alkotónapon kézműves foglalkozásokat szer­veznek és aszfaltrajzolást kez­deményeznek a Bartók Béla Művelődési Házban a legkiseb­beknek. Augusztus 16-án, ked­Gyopáros Mikszáth kedvence emléktábla A nagy palóc képe a kilátó falán Roberto Carlos, Beckham, Zidane, Raul, Ronaldo... és a többiek. A Real Madrid Budapesten. 2005. augusztus 14. Puskás Ferenc Stadion Három napon át egy-egy, a Real Madriddal kapcsolatos kérdést találtak ban. A helyesen válaszolók között sorsoltunk ki SZEMÉLYRE SZÓLÓ BELÉPŐJEGYET a Puskás Ferenc válogatott-Real Madrid mérkőzésre. A nyertesek a következők: MALIK GYÖRGY. Kétegyháza, TÁRNOK ÁRPÁDNÉ. Békéscsaba. 5, Nyerteseinknek gratulálunk! Ajegyek átvehetők pénteken 15.00 óráig 1 ügyfélszolgálati irodánkban (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.). JEGYEK MEG KAPHATOK AZ IBUSZ VIDÉKI JEGYIRODÁIBAN ÉS A WWW.JEGYELADO.HU INTERNETES HONLAPON. 2 DARA' Fuvolaszó csalogatta a fürdő­vendégeket a gyopárosi stran­don a Panoráma kilátó tövébe tegnap délután. Emléktáblát avattak Mikszáth Kálmán író, publicista, országgyűlési képvi­selő' emlékére. Csete Ilona A nagy palóc Orosháza-Gyopárosfür- dőn is megfordult az 1800-as évek vé­gén. Élményeit egy karcolat őrzi, erre méltán büszkék az orosháziak. A Mik­száth Kálmán Társaság pedig úgy gon­dolta, a hely alkalmas arra, hogy ne csak a helybeliek, hanem a messzi vi­dékekről érkező fürdővendégek is tud­ják, itt mártózott meg a hűs habokban a híres író szegedi újságíró korában.- Ezt az országot a Mikszáth-emlék- táblák és -szobrok tartják össze. Még szerencse, hogy nem volt akkora utazó Mikszáth, mint Petőfi. így is van tenni­valónk - mondta nem kis derültséget keltve a hallgatóság soraiban dr. Praznovszky Mihály. A Mikszáth Kál­mán Társaság elnöke nem titkolta, azt szeretnék elérni, hogy minél többen ol­vassák a magyar irodalmat. S ha az or­szág leghangulatosabb, emberi mér­tékkel is mérhető Gyopárosfürdőn a vendég megpillantja az emléktáblát, hazatérve vegye kézbe a Szent Péter esernyője című Mikszáth írást, mert ez olcsóbb és értékesebb bármelyik mai, felkapott világhírű regénynél.- Irodalmunk csillagának állítot­tunk emléktáblát, ragyogjon itt mind­annyiunk örömére - mondta a Mik­száth Kálmán Társaság elnöke. Ha a vendég megpillantja az emléktáblát, talán kézbe veszi Mikszáth valamelyik regényét.

Next

/
Thumbnails
Contents