Békés Megyei Hírlap, 2005. augusztus (60. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-09 / 185. szám

16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 9., KEDD Tovább vinni az értékeket labdarúgás Legfőbb cél a képzés Békéscsaba önkormányzatá­nak kezdeményezésére és közreműködésével nemrégi­ben alakult meg a Békéscsa­bai Utánpótlás-nevelő Futball Club, amely egyesítette a vá­ros utánpótlás-nevelő egyesü­leteit. A klub társadalmi elnö­ki teendőit Szarvas Péter, a Körös Volán Rt. igazgatója vál­lalta el, az ügyvezető elnöki feladatokat Szokolay Sándor látja el, az egyesület alelnök- ének pedig Jakab Pétert vá­lasztották - hangzott el a teg­napi, békéscsabai sajtótájé­koztatón. Benkóné Dudás Piroska, a Közművelődés, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke elmond­ta: - A lakosság figyelme az elmúlt időszakban a labdarú­gás körüli történésekre szege- ződött. Szeretnénk lezárni a múltat és célunk, hogy tovább vigyük az értékeket.- A teljes békéscsabai után­pótlásért dolgozunk - hang­súlyozta Szokolay Sándor, a klub ügyvezető elnöke. - Je­lenleg 300-350 fő körüli az egyesület létszáma, ezt azon­ban szeretnénk szélesíteni, s minél több fiatalt bevonni a futballba. Az utánpótlás-nevelő klub 18 edzőt alkalmaz, akiknek célja korosztályos szinten fej­leszteni a gyerekeket. - Mi nem eredményeket akarunk elérni — tette hozzá Jakab Pé­ter alelnök, - hanem képezni kívánjuk a gyerekeket, hogy büszkék lehessenek munká­jukra, egyesületükre, váro­sukra. Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, a fütballklubot a város 19,8 millió forinttal tá­mogatja, amely azonban csak egy része az egyesület 30 mil­lió forintos éves költségvetés­ének. A fennmaradó összeget támogatók segítségével kíván­ják előteremteni. ■ Mogyorósi Krisztina Harmincöt hajó a Körösön kenumaraton A nyolcadik viadal is vonzó volt Elrajtol a mezőny Visszalépett a Szentes labdarúgás Sámsoniak visszaléptek Röviddel a bajnoki rajt előtt a Szentes labdarúgócsapatának vezetői jelezték: nem vállalják az NB IÍ-es indulást. A már ta­valy is anyagi gondokkal küszködő gárda helyét nem töltik fel, az éppen aktuális el­lenfél szabadnapos lesz. Leg­hamarabb a nyitányon a Vecsést 3-1-re legyőző Oros­háza FC pihenhet, amely a kö­vetkező, augusztus 13-ai for­dulóban éppen Szentesen ját­szott volna. Csonka lesz az NB III Alföld csoportja is, mégpedig azért, mert a Szigetszentmiklós gár­dáját átsorolták a Duna cso­portba. Az ok: a Duna csoport­ban visszalépett a Veszprém. S ha már a visszalépéseknél tartunk, Békés megye máso­dik vonalában Békéssámson- ban hezitáltak erősen, végül egy héttel a nyitány előtt hiva­talosan is bejelentették: a har­madik vonalban állnak rajt­hoz.- A tavaszi idényben megfo­gyatkozott játékosállomá­nyunk a nyári időszakban to­vább fogyott. A kaput Molnár László, Fodor Nándor, Abonyi Ádám és Kulima Attila távozá­sa csukta be - indokolta dön­tésüket Kerekes György sport­köri elnök. - Foggal köröm­mel harcoltam azért, hogy a másodosztályban maradjunk, de elképzelésemmel teljesen egyedül maradtam. Bizako­dásra ad okot, hogy a serdülő, az ifjúsági és a megmaradt fel­nőtt keretből kialakulóban van egy lelkes tizennyolc-húsz fős állomány. Szpisják Zsolt, a Békés Me­gyei Labdarúgó Szövetség fő­titkára elmondta, az erősor­rend alapján a másodosztály legjobb kiesője a Gyulai Ter­mál FC II. kapott felkérést az indulásra, ám ők nemet mond­tak, a következő szóba jöhető csapat, az Elek hétfőig kért időt a válaszadásra. Amennyi­ben az elekiek sem vállalják az osztályt, úgy a harmadik vonal Északi csoportjának ezüstérmese, a Doboz kaphat felkérést. Információink sze­rint a doboziak szívesen meg­mérettetnék magukat a maga­sabb osztályban. ■ G. P. Több, mint százan teljesí­tették szombaton a Szar­vasi Kajak-kenu Vízi Sport és Szabadidő Club, és a Vajda Péter Művelő­dési Központ által nyolca­dik alkalommal lebonyolí­tott Kenumaratont. Nyári Mihály A két szárazföldi szakasszal ne­hezített 21 kilométeres vízitú­rát idén is kettő-, három- és négytagú családi, amatőr, illet­ve profi kategóriában írták ki a szervezők, ám újításként a 42 kilométeres kétkörös versenyt is tervbe vették. Utóbbinak lett volna a rajtja előbb, azonban kellő induló híján elmaradt az igen komoly felkészülést igény­lő megmérettetés. Annál többen neveztek a dél­előtt 10 órakor rajtoló hagyomá­nyos egykörös versenyre, bár a hétközi esőzések sokakat visz- szatartott, ezért az indulók lét­száma nem érte el a tavalyit, amikor negyven hajóban csak­nem száznegyvenen teljesítet­ték a távot. Most végül 35 egy­ségben 121 induló kelt útra. A résztvevők ekkor még alig­ha sejtették, mennyire megne­hezíti majd a dolgukat a sár és a holtág szokásosnál is na­gyobb szembe áramlása. A ruti­nosabbakat persze várta a se­gítség a Szivornyánál, akiknek pedig nem akadt „szolgájuk”, azok maguk uraként cipelték hajójukat. A Flármas-Körös erős sodrása lehetőséget adott némi lazításra, a békésszent- andrási duzzasztónál azonban minden erőtartalékra szükség volt az újabb átpakolásra, mivel sokkal hosszabb szárazföldi utat kellett leküzdeni. A körrekord az említett erős áramlás hatására nem forgott veszélyben, az első célba érke­ző egységnek 2 óra 9 percre volt szüksége a táv teljesítésére. Aztán szépen sorjában érkezte a többiek is. Már javában zajlott az eredményhirdetés és a kü­— A hétközi mostoha időjárás sok embert visszatartott, ennek ellenére, aki itt volt, jól érezte magát. Szerencsére most is so­kan jöttek el vidékről és a tőlük kapott visszajelzések igen pozi­tív tartalmúak. A személyes be­szélgetésekből az derült ki, hogy nem csak a holtág, de maga a város is megfogta őket, így jövőre is visszatérnek ide. Ami a versenyt illeti, a külső körülmények idén alaposan löndíjak átadása, amikor a leg­utolsó hajók is célba értek. A kategóriák éremdíjazásban része­sített helyezettjei. Családi kétfős: 1. Kondacs Gábor, Krajcsi László (Szar­vas) 2:25:02, 2. Medvegy István, Rózsa Tamás (Szarvas, Szeged) 2:45:56, 3. Novák Márk, Novák Attila (Szanazug) 2:25:02. Családi háromfős: 1. Szító Zsu­zsanna, Liska Zlatka, Hajdú Ildikó (Szarvas) 2:56:00. 2. Frankó Mihály, Deme Mihály, Kovács Éva (Szarvas, Bé­késcsaba), 3. Kanti Attila, Kantiné Szín Mária, Kanti Anna (Békésszentandrás) 3:08:18. Családi négyfős: 1. Muska Sán­dor, Roszik Ákos, Tóth László, Roszik Mihály (Szarvas, Budapest) 2:17:10, 2. Pákozdi Réka, Kepenyes András, Kepenyes Réka, Fodor Viktor (Szarvas) 2:24:00, 3. Kiss Zoltán, Barta Árpád, Radics László, Hraskó Jenő (Szarvas, Budapest, Csabacsüd) 2:30:40. Amatőr kétfős: 1. Papp Sándor, He­rold Tamás (Budapest) 2:42:08. Amatőr négyfős (20 év alatt): 1. Filip Sándor, próbára tették a résztvevőket. Nem könnyített a helyzetükön a holtág vizének gyors szembefo­lyása, illetve az a sártenger, amelyen az átpakolás során kellett átmasírozni, a HAKI hídja alatti rész pedig egyene­sen „rafting szakasznak” bizo­nyult. A hajókat azonban átse­gítette a nehézségeken az elé­jük kivonuló mintegy ötvenfős lelkes szurkolótábor - értékelt Leczki István főszervező. Vida Máté, Túróczi Zoltán, Gergely Dá­niel (Szarvas) 2:23:00,2. Bankó Szilárd, Bába Zsolt, Virág Dávid, Körösi Péter (Budapest, Szarvas) 2:26:45, 3. Szabó Gergő, Nagy Gábor, Gesztesi László, Hó­di András (Siófok) 2:46:46. Amatőr négyfős (20 év felett): 1. Horváth Szabi­na, Makai Gergely, Makai Bence, For­gács Balázs (Orosháza, Budapest, Sátor­aljaújhely) 2:26:06, 2. Zólyomi Ildikó, Szabó Lajos, Blahó Tamás, Dani Ildikó (Budapest) 2:26:49, 3. Kovács Tamás, Horváth György, Kóré Attila, Schmidt Tamás (Budapest). 2:29:26. Profi kétfős: 1. Kondacs Mihály, Sinkovicz János (Szarvas) 2:57:09. Profi négyfős: 1. Vékony László, Hanzel Lász­ló, Zalán Csaba, Morvay István (Hódme­zővásárhely, Szarvas, Szolnok) 2:09:15, 2. Bobvos Gábor, Gyalog Gergő, Medvegy Péter, Félegyházi Török István (Szarvas) 2:15:39, 3. Molnár Milán, Ha­lász Péter, Lehőcz Zoltán, Szabó Ádám (Szeged) 2:21:15. Különdíjasok. Leggyorsabb profi ha­jó: Vékony László, Hanzel László, Zalán Csaba, Morvay István. Leggyorsabb amatőr hajó: Muska Sándor, Roszik Ákos, Tóth László, Roszik Mihály. Leg­gyorsabb tűzoltó csapat: Zólyomi Ildikó, Szabó Lajos, Blahó Tamás, Dani Ildikó. Az amatőr 20 év alatti legfiatalabb szar­vasi csapat: Varga Zsolt, Kiszely Zoltán, Nagy Sándor. Legfiatalabb kétfős szar­vasi családi csapat: Kondacs Gábor, Krajcsi László. Legfiatalabb leány: Kan­ti Anna (6 év). Legfiatalabb fiú: Novák Márk (8 év). Á legtöbb évet vízen töltött hölgy: Szitó Zsuzsanna. A legidősebb férfi induló: Muska Sándor. A 8. Kenumaraton támogatói: Vajda Péter Művelődési Központ, Óbudai Gyé­mánt, Penta Drink Kft., Mókus-Duó Kft., Körös Völgye Alapítvány, Szarvasi Tűzoltóparancsnokság, 105 Pont Alapít­vány, Kovács Mátyás, Dernovics Lász­ló, dr. Pecsenye Erzsébet Mindenki jó érzete magát a kenutúrán Több mérkőzéslabda után strandröplabda Vegyes párosban a Bucsi, Ajtony páros nyert A Dél-alföldi strandröp­labda-bajnokság 5. fordulójából még a vasárnap későn véget érő vegyes páros eredményei­vel vagyunk adósak. A békéscsabai Árpád fürdőben megrendezett viadalon az elmúlt hetek legkiegyenlítet­tebb versenyén vannak túl a csapatok. Á gyopárosfürdői döntőbe jutás szempontjából az utolsó mérkőzéseknek is óriási szerepe volt. Az alapszakasz csabai utolsó fordulója méltó volt az egész hétvége színvona­las versenyéhez, hiszen a 21 pontig tartó mérkőzést csak 27:25-re sikerült megnyernie a Bucsi, Ajtony párosnak. Mind­két csapatnak több mérkőzés­labdája is volt, de ezzel a békés­csabai, győri páros tudott elő­ször élni. A vesztes, mindössze 13 éves Molcsányi Rita és párja Nagy Attila az összetett első hellyel vigasztalódhatott. Vegyes páros végeredménye: 1. Bucsi Barbara, Ajtony Ákos (Békéscsaba, Győr), 2. Molcsányi Rita, Nagy Attila (Bé­késcsaba, Gyula), 3. Bakos Rita, Nagy Attila (Újkígyós, Békés­csaba), 4. Kopasz Krisztina, Csima Ákos (Békéscsaba, Baja), 5. Fábián Ildikó, Takó Ferenc (Békéscsaba, Sarkad), 6. Pecse­nye Rita, Kiszel Tamás (Szar­vas), 7. Baukó Éva, Tátrai Sán­dor (Békéscsaba, Szeged), 8. Pocsaji Edit, Farkas Tamás (Bé­késcsaba, Dévaványa). Az összetett végeredménye, és a döntőbe jutott párosok név­sora: 1. Molcsányi Rita, Nagy Attila 65 pont, 2. Bucsi Barbara, Ajtony Ákos 63, 3. Bakos Rita, Nagy Attila 49,4. Kopasz Krisz­tina, Csima Ákos 36, 5. Fábián Ildikó, Takó Ferenc 32, 6. Diós Edit, Kézi Zoltán (Gyomaend- rőd) 26,7. Pecsenye Rita, Kiszel Tamás 14,8. Petre Tímea, Hege­dűs Roland (Szeged) 12. A Rádiói Dél-alföldi strand­röplabda-bajnokság döntőjét augusztus 13-án rendezik az orosházi Gyopárosfürdőn. Universiade Az augusztus 11-én kezdődő 23. nyári Universiadén, a tö­rökországi Izmirben Magyar- országot tíz sportágban 83 versenyző képviseli. A legtöb­ben, szám szerint huszonhármán a vívásban in­dulnak. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 31. fogadási heti Totónyere­mények a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyeremé­nye 8 millió 206 ezer 30 forint; 13 találatos szelvény 3 darab, nyeremé­nyük 1 millió 367 ezer 672 forint; a 12-esek 10 ezer 80; a 11-esek 555; a 10-esek 161 forintot érnek. A Góltotón 6 találatos szelvény nem volt; 5 találatos szelvény 1 da­rab, nyereménye 58 ezer 873 forint; a 4Ásek 4014 forintot érnek. A helyes tippsor: 2,1, x, 1,1, x, 1, x, 1, x, 1,1,2 és 2. Negyedik hely a Pikó Kupán kézilabda Rajt előtti teszt Kiskunhalason az idén is megrendezték a Pikó Ku­pa nemzetközi női kézi­labdatornát. FERENCI. ........ ké scsabai Előre NK. A csabaiak az első napon a csoportmérkőzések során a horvát Osijek gárdáját 27-20-ra megverték, majd a Debrecentől 30-20-ra kikaptak. Következtek a helyosztók, l amikor a Váccal mérték Össze tudásukat, s ekkor óriási csatá­ban 27-25-re alulmaradtak a Duna-parti együttessel szem­ben. A fináléban, a bronzcsatá­ban ismét a Debrecennel ke­rültek össze, s másodszor is ki­kaptak, ezúttal 35-21-re, így a csabaiak a negyedik helyen kö­töttek ki. Az aranycsatában a házigaz­da Kiskunhalas egy góllal alul­maradt a Váccal szemben. A végső sorrend: 1. Vác, 2. Kiskunhalas, 3. Debrecen, 4. Békéscsaba, 5. Virovitica (hor­vát), 6. Osijek (horvát). A ltorna egjobb kapusa: Ju­hász Edina (Vác). A torna gólki- rálynője: Vészeli Judit (Vác) 38 góllal. FOTÓ: LISKA ANIKÓ

Next

/
Thumbnails
Contents