Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-22 / 170. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 22., PÉNTEK 13 KÉK TÜKÖR Veszélyes a bírók élete szikével, ollóval, fejszével indulnak a tárgyalásra Szerencsés légi baleset történt Csanádpalotánál védelem Sokan Három bíróság épületét már védik, de az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke szerint még huszonkettőt kelle­ne. Évről évre fokozato­san nő a megfenyegetett ítélethozók száma. Nagy Eszter Dóra — Egyre több rendkívüli ese­mény történik a bíróságokon, és ezek egyre agresszívabbak - mondta lapunknak Lomnici Zol­iin. Az Országos Igazságszolgál­tatási Tanács, illetve a Legfel­sőbb Bíróság elnöke hozzátette: tavaly például hetvenhárom üyen esetet jegyeztek fel. Lomnici sze­rint az elmúlt időszakban nőtt a bírókat ért fenyegetések száma. Tizenöt bíró közül ötnél volt szükség arra, hogy állandó vé­delem alatt álljon. Az elnök pél­daként említette a kecskeméti maffiapert. Itt nemcsak az eljáró bíró, hanem az ügyész védelme is szükségessé vált. Úgy tudjuk, azért, mert egyikük lakásának közelében láttak ólálkodni egy személyt, aki az egyik vádlott ér­dekkörébe tartozik. A történtek és az egyre erő­szakosabb esetek miatt az ÓIT elnöke felmérést készíttetett ar­ról, hogy milyen eszközöket fog­laltak le a bírósági épületekben. Tizenhat bíróság adataiból ki­derül, hogy vannak, akik gáz­spray-vel, mások ólmos bottal, boxerrel vagy épp bárddal men­nek a tárgyalásra. Az őrök 9979 rugós kést, 6066 ollót és szabó­ollót foglaltak le tavaly, de ezek mellé került 322 gázspray, vala­mint 1618 orvosi szike, borotva, éles lőszer és csavarhúzó is. Utóbbival kapcsolatban Lomnici úgy fogalmazott: nemrég Szege­den egy családjogi vitában a férj csavarhúzóval támadt a felesé­gére. Az asszonyt az őrök men­tették meg attól, hogy támadója leszúrja. A bíróságok, illetve bírák vé­delméről már régóta egyezteté­sek zajlanak. Lomnici szerint a fontosabb ügyeket tárgyaló bíró­ságokon állandó rendőri jelen­létre lenne szükség. Eddig há­rom épületnél valósult meg az elképzelés: a Fővárosi, a Pest megyei és a Pesti Központi Kerü­leti Bíróságon. Lomnici szerint a belügyminiszterrel aláírt megál­lapodás értelmében ezeken a he­lyeken kedvezményes díj ellené­ben posztóinak a rendőrök. Az elnök lapunknak azt mondta, hogy a jövő évi költségvetési tár­gyalások során szeretné elérni, hogy a bíróságok biztonságára több pénz jusson. Sok helyen nemhogy fémdetektoros kapu nincs, de Lomnici megfogalma­zása szerint elemi problémák vannak. Ráadásul a jelenlegi há­rom bíróság mellett még huszon­kettőnél lenne szükség posztóié rendőrökre. - A bírókat ért fenye­getéseket a rendőrség is komo­lyabban vizsgálja - fogalmazott az elnök.- Sok esetben a büntetés-vég­rehajtási intézetek parancsno­kától kapunk olyan jelzést, hogy valaki például rabszállítás közben fenyegetőzik. Arra is volt példa, hogy szabadulása előtt helyezte kilátásba az elítélt, hogy az őt elítélő bíró meg fog fi­zetni. Amelyek kiderültek... 2004. DECEMBER Levélben fe­nyegették meg a Fővárosi Bíró­ság egyik bíróját. Az A4-es pa­píron egy rajz és hozzáfűzött megjegyzések szerepeltek. 2005. MÁRCIUS A kecskeméti maffiaper ügyészei mellett az NNI nyomozóit is megfenyeget­ték. Valamennyiüket és család­jukat a rendőrség különleges egysége védi. 2005. május Egy volt elítélt fe­nyegette meg az ügyében koráb­ban eljáró bírót a Nyugati téren. A tettest a bíró felismerte, a bíróság feljelentést tett ellene. 2005. június Családja kiirtá­sával fenyegették meg a kecske­méti majffiaper elsőrendű vád­lottjának ügyvédjét. A fenyegető azt üzente: ne nagyon kérdez­gesse a védett tanút.- Hatodszorra szállt volna fel tegnap reggel az a helikopter, amely balesetet szenvedett Csanádpalota területén — tudta meg lapunk Bajkó Erikától. A Polgári Légiközlekedési ható­ság szóvivője hozzátette: egyelő­re nem tudni, miért szakadt ki a géptestből a rotor a forgó rend­szerrel együtt. A helikopter már fel se tudott szállni, a légi­járműben jelentős kár keletke­zett. Megrongálódott a műszer­fal is. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgató­ság szóvivője szerint a heli­kopter üzemanyagtartálya nem gyulladt ki, épület nem rongáló­dott meg, és egyéb tűzoltói be­avatkozásra nem volt szükség. Bajkó Erika azt mondta: úgy tudja, az 52 éves pilóta, aki egyébként nagy rutinnal rendel­kezett, nem sérült meg, de ellen­őrző vizsgálatok miatt kórházba vitték. A rendőrség tájékoztatása szerint a pilóta nem sokkal ké­sőbb visszatért a repülőtérre, de nem kívánt a baleset körülmé­nyeiről beszámolni. ■ N. E. D. BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN Gádoroson is lopnak Egy használaton kívüli ipar­cikkboltba hatolt be isme­retlen tettes Gádoroson. Be­feszítette az ajtót, majd az üzletből ellopta a pénztárgé­pet. Magával vitt különféle festékeket, kazettákat és CD-lemezeket, valamint egyéb áruféleségeket. A lo­pással okozott kár 100 ezer forint, (cs) Ivott, vezetett, elgázolt Ismeretlen gépkocsivezető július elsején Orosháza bel­területén elgázolt egy kerék­párral közlekedő hölgyet. A nyolc napon túl gyógyuló sé­rültet a tettes megállás nél­kül magára hagyta, és segít­ségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A gyors rendőri intézkedés eredményeként Gyula területén sikerült el­fogni a szegedi illetőségű férfit. Kiderült, N. J. L. a bal­eset idején ittas állapotban volt. (cs) Nem adott elsőbbséget Baleset történt szerdán este a Dévaványa és Ecsegfalva közötti úton. Egy járműsze­relvény a 4205-ös útra haj­tott fel, amikor nem adott el­sőbbséget egy motorosnak. Összeütköztek, és a motort vezető férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést, csonttö­rést szenvedett. A járművek­ben félmillió forintos anyagi kár keletkezett, (c) Fizetni elfelejtő autósok benzinkutak Jó minőségű felvételek biztonsági kamerákkal Tegnap éjjel egy óra táj­ban Gyulán, a Csabai úti Shell benzinkútnál tan­kolt egy ismeretlen Ford személygépkocsival. Miu­tán 3 ezer 500 forint ér­tékben benzint tankolt közölte, arrébb áll egy ki­csit és fizet... Nem így történt. A fordos fize­tés nélkül elhajtott a benzinkút- ról. A Gyulai Rendőrkapitány­ság az egyelőre ismeretlen au­tóvezető ellen tulajdon elleni szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást. Tavaly novemberben ugyan­csak Gyulán, a Csabai úti Mól benzinkútnál egy Mitsubishi kisteherautó vezetője 6 ezer fo­rint értékű gázolajat tankolt, majd fizetés nélkül távozott A férfi azonban másnap délelőtt visszament a benzinkútra és ki­fizette a számlát Ugyancsak ta­valy novemberben Gyulán, a Csabai úti Shell kúton egy Audival tankoltak. Az autóban hárman ültek. A sofőr nem szállt ki a volán mögül. Az egyik utas tankolt, majd bement fizetni az üzlethelyiségbe. Eközben a má­sik utas kiszállt az autóból és egy liter olajat tett el. Amikor a fizet­ni betérő nő kijött a shopból, el­hajtottak. Másnap azonban visz- szatértek, és kifizették az olaj árát, 995 forintot Elnézést kér­tek figyelmetlenségükért Az üzemanyagtöltő-állomások- ról majdnem minden esetben az autótípust és a rendszámot meg­jelölve érkeznek a rendőrségre a bejelentések. A benzinkutak biz­tonsági kamerái ugyanis a leg­több helyen jó minőségű felvétele­ket készítenek a kútra beálló au­tókról. Az adatok alapján többnyi­re beazonosítható a nem fizető au­tós - tájékoztatott Szombati And­rea, a Békés Megyei Rendőr-főka­pitányság sajtóreferense. ■ (ö) Elsodorta a gyalogost Békéscsabán, a közlekedési felügyelet udvarán egy autós figyelmetlenül tolatott csütör­tökön és az utániutójával elso­dort egy gyalogost, aki könnyű sérülést szenvedett (y) Leütötte az idős nőt Dombegyházán egy férfi pezsgősüveggel leütött egy idős nőt és elvitte az asz- szony 78 ezer forintját, ame­lyet nyugdíjként kapott. A pénz szinte maradéktalanul előkerült, amikor a mező­kovácsházi rendőrök őrizet­be vették tegnap a feltétele­zett elkövetőt, (y) Harminc centis pengéjű késsel követelt pénzt letartóztatás Az ügyészség dönt Szerdán este 22.45 óra körül saját lakásukon késsel fenyege­tett meg akkor még ismeretlen személy egy sarkadi párt. Nem hivatalosan úgy tudjuk, az elkövető egy Tokai utcában lé­vő ház egyik ablakát beverte, majd az ajtót is benyomta, így ju­tott a lakásba. Az üvegcsörömpö­lés hangjára ébredt fel, ment ki a konyhába a ház tulajdonosnőjé­nek élettársa, D. L A férfi látás­ból ismerte á személyt, aki ek­kor már magához vett egy körül­belül 30 centiméter pengehosz- szúságú kést, és azzal követelt pénzt A zajra a férfi élettársa, N. L-né is kijött a konyhába. A tá­madó a túlerőt látva menekülőre fogta a dolgot, de sémimképpen sem akart zsákmány nélkül tá­vozni: a házhoz tartozó mellék- épületből fűnyírót vitt magával. A Sarkadi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztálya tegnap rablás bűntettének megalapo­zott gyanújával őrizetbe vette a helybéli, 37 éves R. Andort. A bűncselekmény feltételezett el­követője előzetes letartóztatásá­nak elrendelését is indítvá­nyozták az ügyészségen. ■ B. I. SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 ^ SMS: (30) 4061-1ÍO KÓLA. Hol vannak a fogyasztóvédők? Ugyanis a Center néhány éttermében a kólának víz íze van. Három decit | adnak 150 forin f tért. ÉGETÉS. A Máriássy utca elején az egyik kertben hajnaltól késő esetig égetnek, de nem füvet. Nem tudunk szellőztetni, ilyen melegben pedig jó lenne, az allergiáról már nem is be­szélve. n. n. BOLT. Az egyik boltban már hét óra­kor nincs kakaó, kenyér vagy kifli. Egy volt vevő * Vásárló! Ha nem tar­tod életben a sarki kisboltodat apró vásárlásaiddal, akkor mehetsz a messzi Tescóba az elfelejtett lisztért is. Minden híresztelés ellenére nem vagyunk drágák, normális áron dol­gozunk. A hűséges vásárlóimtól elné­zést kérek, hogy végleg bezárok. Jul­csi néni * A 10, 20, 50 forintost miért nem fogadják el az egyik áruházban? Szerettem volna apró pénzzel fizetni, de a pénztáros nem fogadta el. ha nincs nálam papírpénz, ki sem tudom fizetni az árut. A kis üzletekben köte­lesek elfogadni az egy-két forintost is, akkor a nagy üzletláncoknak miért nem jó, vagy az unióban csak nagy pénze van az embereknek? Egy mun­kanélküli BANK. Jó az egyik új csabai bankban a beléptető rendszer. Pénzszállító au­tó áll az ajtónál, mellette babakocsi, kártyás ajtó, magas küszöb, képtelen­ség így elérni az ATM-et! JÁRDA. Megkérnénk a fehér mazdást Teleken, hogy ha fél méterrel feljebb állna a járdáról, talán mi is tudnánk közlekedni. Hajnali gyalogos FELÚJÍTÁS. Még hogy a telekgeren- dási önkormányzatnak nincs pénze... Dehogy nincs! Már megint felújítják a polgármesteri hivatalt. S. T. HORGÁSZAT. Sajnos, tényleg nincs. hal mindenhol, így mi már az idén sem váltottunk horgászjegyet. Ke­reszthátiak TOVÁBBTANULÁS. Vica! Látom, nem érted a lényeget! A hangsúly nem azon van most, hogy ki végzi majd el az egyetemet, hanem, hogy ki kerül be! Es sokan (tavalyiak) ezt a bűvös 33 százalékot elérve „túrnak ki” min­ket, pedig több, mint valószínű, hogy többet tettem idén a bekerülésért. De a két „évjárat" között ez már egy meddő vita marad! M. KUTYA. Orosházán befogadtam egy kóbor, középtermetű kutyust. Most három kölykének keresek gazdikat. T.: 30/4151-030 _________________ EB ÉD. Gratulálok a geszti és a kötegyáni testületnek. A visszautalt pénz legalább 24-24 gyermeket fosz­tott meg az ingyenes nyári ebéd lehe­tőségétől! Napelemes PAPAGÁJKÓR. Ha a papagájkor a szárnyasok ürüléke, illetve tollazata ál­tal terjed, akkor azok az emberek miért nem betegek, akik ezeket az állatokat nevelik? Pedig ők csak ezekkel a „ré­szekkel” találkoznak a hizlalás során. CENTER-NAPOK. Mint igazgató, megteheti, hogy nem válaszol a befi­zetett összegről, de mint alpolgármes­ter, nem. Más is kíváncsi lenne a be­fizetett összegre, nemcsak a kérdező. TOVÁBBTANULÁS. „Szakmailag néz­ve siker az új érettségi”, olvasom a Hírlap hasábjain az idézetet. Már csak azt kell elérni, hogy mindenki egyenlő eséllyel jusson a felsőokta­tásba. Ennek érdekében az egyete­mekre, főiskolákra való bejutás felté­tele legyen minden szakon, minden karon az emelt szintű érettségi, még a korábban érettségizetteknek is! Pa­pa * Egy félév mindenkinek jár?! Ez­zel magadat hazudtolod meg, hisz pont te írtad: „helyettem ne egy fel­lebbező középszinten vizsgázó kerül­jön be”. Szerintem szerdáig függesz- szük fel ezt a „vitát”, utána úgyis ki­derül, kinek lett „igaza”. Azt kívá­nom, neked legyen, és akkor talán még elhiszem, hogy ebben a rend­szerben tényleg van esélyegyenlőség. J * Egy csalódott csajnak. Nem kelle­ne nagyképűsködnöd azzal, hogy első próbálkozásra felvettek a gimibe, mert ez rajtad kívül sok diáknak sike­rül, sikerült. A csupa ötösök alcíme pedig már napok óta így szerepel az újságban, nemcsak a 19-ei számban! Z REJTVÉNY KIVÉD SZIBÉRI­AI FOLYÓ INDIAI VISELET FÉLTÖN VÉDELMEZ KERÉK­PÁR APÓS A ZONGO­RA ŐSE A VÉGÉN OLVASI FOGYASZ­L ▼ ▼ V ▼ DÜHÖS (SZLENG) ► RÓMAI 6 MILYEN SOK? ► r CSŐDŐR FIADZIK ► A ______ IZRAELI POUT. TÁPLÁL­KOZHAT MAGMA RÉSZE ► V KI ÉS BE JELFOGÓ MORZSÁ­LÓDÓ L Y ▼ Téapn FINNU­GOR NÉP ► ▼ A MEG­FEJTÉS ► ▼ ÁPRILIS ELEJE! r OLYAN­KÉNT ► KELETI FEJFEDŐ MEREV SZÖVET ► |R FONT ► MEGFEJTÉS: INVA1VH

Next

/
Thumbnails
Contents