Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-16 / 165. szám
2005. JÚLIUS 16., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Borsó után, zöldbab előtt mirelit A piros alma pingvinnel minden pulton garancia Fábián István Mari Tibor, a Békéscsabai Hűtőipari Részvény- társaság cégvezetője azt mondja, az elmúlt napok óriási esőzései keresztülhúzták a beszállítók, s vele együtt a társaság számításait is. Pedig évente amúgy is hétszer- nyolcszor „átírják” az üzleti terveket, mert, ahogy fogalmaz: mindent a piacnak kell alárendelniük. Megérkezett feldolgozásra az Orosfarmtól egy friss borsószállítmány. Képünkön Palásti Imre vonalvezető csoportvezető és Tóth Pálné, aki a vonalra adagolja a leszedéstől számítva két óra alatt késztermékké váló csemegét Ezt a mostani szezont két ténye- g ző befolyásolta: a már említett f rakoncátlan Időjárás, valamint | az olcsó lengyel és szlovák bor- | sóalapanyag. Vagyis végső so- f ron a piac. Ez utóbbiakkal az S árakat tekintve nem tudtunk, nem tudunk versenyezni, ezért megoldásnak marad a minőség, minőség és harmadszor is a minőség. Ez persze korábban is alapkérdés volt, de a sokáig honos, hosszú távú tervezés gyakorlatával szakítani kellett. Azért azt évtizedek óta tudják vevők, ha kék zacskó, rajta a pingvines alma, az garancia bármelyik hűtőpulton. - Kétségtelenül csökkent a lakosság vásárlóereje, de mégis van egy jelentős, minőségkedvelő réteg nálunk is - véli az igazgató. Egy első hallásra szinte hihetetlennek tetsző jelenséggel is szolgált a cégvezető. Nevezetesen, a sok termékben nélkülözhetetlen vöröshagymát megpu- coltatni többe kerül, mint egyáltalán megtermelni és beszállítani. Az ok a minimálbér felemelésében, a brigádok szállítási költségében és a bérekre rakódó különböző terhekben keresendő. Abszurd és szomorú helyzet, mert eközben a termelő nem kapja meg azt a támogatást, mint amit a többi európai uniós országban. Egyszóval nagyon nehéz eladni a világpiacon a fagyasztott hagymát Itt annyi előnyünk van, hogy technológiánk - a vágási mérettől a csomagolásig - jobb, mint a többi gyáré. Mellesleg az utóbbi években a hagyma előállítása lényegesen zsugorodott, körülbelül egyharmadára. Mari Tibor elmondta: a tavalyi 450 körüli gyártói létszám helyett most csak háromszázan vannak, de nem tudja megmondani, hogy ez változik-e vagy sem az év végéig. Aszingliségésaz üzlet A választék bővülése vásárlásra ösztönöz, ám ettől nem fogy több áru, mert a háziasszonyok a „másikból” vesznek az „egyik” helyett. Tehát nem mindegyikből. A félkész és késztermékek fogyasztói görbéje eközben felfelé ível, már csak az egyre több egyszemélyes család, a szingli divatja miatt is. Mondhatni az életmódváltozásokat jól érzékeli az élelmiszeripar is. Európai átkelés a cél az unió határán kereskedelem Egyedi engedéllyel lehetőség a mellékutas szállítás Gyulán, a Magyarországi Románok Országos Ön- kormányzatának székházában tegnap a szegedi és az aradi régió vezető vám- szakemberei tanácskoztak a térség életét, határátkelését, kereskedelmét megkönnyítő tennivalókról. Szőke Margit Márkus András, a vám- és pénzügyőrség dél-alföldi parancsnoka bejelentette, elsőként a battonyai határátkelőhelyet nyitják meg a 7,5 tonnás tehergépjárművek előtt. A méhkeréki és a kiszombori átkelőhelyeken hamarosan, várhatóan egy éven belül átkelhetnek a 7,5 tonnás járművek. Az uniós rendelkezés szerint minden külső határszakaszon csak egy helyen lehet növény- és állat-egészségügyi termékeket beszállítani az Európai Unióba. A magyar-román határszakaszon ez csak Nagylaknál lehetséges. A gyulai határátkelőhely forgalma emiatt nem csökkent: Nagylakon 27 ezer, Gyulánál 24 ezer kamion lépte át a határt júniusban. Egy kamion ellenőrzése 3-4 percig tart, ám mostanában is van egykét órás várakozás, ami a hétvégi kamionstop miatt alakul ki. A személyforgalom zavartalan. A vámjogszabály kimondja, áruforgalom csak a határátkelőhelyeken bonyolódhat. Azonban lehetőség van úgynevezett mellékutas áruszállításra. Az alacsonyabb súlyhatárra szóló átkelőhelyeken nagyobb súlyú jármű is átmehet egyedi engedéllyel, külön kérelemmel. így Méhkeréken is átkelhet 7,5 tonnás jármű a megfelelő engedélyek alapján. Hiányzó növényvizsgálat Gyors határkelés nélkül aligha lehet beszélni határ menti kapcsolatokról - hangsúlyozta Bognár Le vente, Arad alpolgármestere. Hozzátette, a határon átkelők mindenkor európai bánásmódot is szeretnének. Aurel Matiut aradi régió- parancsnok elmondta, román oldalról átkelhetnek a 7,5 tonnás járművek, megoldatlan viszont a növény-egészségügyi ellenőrzés. KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Körösújfalu. MEGÉPÜL, (i) A településen idén megépül az Arany János utca második ütemének szilárd útburkolata. A Békés Megyei Terület- fejlesztési Tanács által megítélt csökkentett támogatást a képviselő- testület elfogadta, a hiányzó forrást saját erőből pótolja a község. így a beruházáshoz 4,8 millió forinttal (amely a teljes költség 48,98 százaléka) járul hozzá az önkormányzat. Kunágota. támogatás, (i) a helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén jóváhagyta a katolikus egyház által szervezett nyári üdültetés támogatását. Ennek megfelelően az önkormányzat 60 ezer forinttal hozzájárult a gyermekek táborozásához, melynek kunágotai fiatalok is évek óta rendszeres résztvevői. Medgyesegyháza. felmérés, (i) A medgyesegyházi önkormányzat felmérést végzett a fogyatékkal élők, köztük a mozgáskorlátozottak életkörülményeinek javítását célzó lehetőségekről. A tájékoztató szerint három, mozgáskorlátozottakat összefogó civil szervezet működik a községben. Tagiaik tavaly 1,1 millió forint megítélt támogatásban részesültek. Közlekedési támogatást 143-an, parkolási engedélyt 148- an kaptak. Gépkocsiszerzési támogatást 14-en kértek, míg a lakásátalakítási támogatottakról nincs adat. Mezőkovácsháza, romák, (i) A városban egy nemrég készült felmérés szerint 210 a roma lakosság létszáma. Ezen belül a fiatalabb korosztály aránya a legnagyobb, míg csupán 7 roma lakos 60 éven felüli, 80 év feletti pedig nincs. A legtöbben 4—14,19—39, illetve 40—59 év közöttiek. Orosháza, klubocska. (cs) az alsó évfolyamon két szakkör működött az Eötvös József Általános Iskolában. A Tállainé Szász Csilla Eöt- vös-klubocska foglalkozásain az ügyes kezű gyerekek ötletes használati tárgyakat, játékokat, ajándékokat barkácsoltak, miközben a tanulásban esetleg gyengébb képességűek is sikerélményhez jutottak. A kézműves kerámia szakkör legtöbb tagja már több éve ismerkedik a korongozás mesterségével. Pusztaföldvár, mobilitás, (cs) A pusztaföldvári alkotó fiatalok civil szervezete, a Vajda Sára Egyesület 150 ezer forintot nyert a Mobilitás szervezet pályázatán az augusztusi programsorozatához, a Földvári Nyárhoz. A programokat gőzerővel szervezik, várhatóan az idén is lesz templomi hangverseny, kézműves foglalkozás, ismét bemutatkoznak a fiatal alkotók. Szarvas. KOMP. (j) A Körös-komphoz vezető út a szarvasi oldalon kitűnő állapotú, a mezőtúrin azonban továbbra is igen rossz. A mezőtúri önkormányzat ígérete szerint a lovas világtalálkozó kezdetéig a legfontosabb kátyúzási munkákat elvégzik. PARÓKIA, (j) Jól halad a szarvasi Ótemplomi Evangélikus Egyház- község tulajdonát képező, Kovácsparókiaként ismert épület felújítása és átépítése. Az épületben húsz férőhelyes idősotthont alakítanak ki. Az átadást augusztus 21-ére tervezik. ■ tarafiEfini A bicikliúttól a reptéri kifutóig LÁSZLÓ ERZSÉBET megértem a politikusok nehéz helyzetét, mert most - mint már annyiszor - egyrészt arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy miért jó, másrészt hogy miért nem jó Békés megyének a repülőtér fejlesztése. Korunk bölcseinek szavaival élve ajánlom, kicsit merjünk álmodni! volt idő, amikor Európa módosabb fertályain kalandozva elcsodálkoztam, milyen elszántan húznak ki a városból az autósok, hogy a zöldben biciklire pattanjanak, és tekerjenek az erdei, tóparti kerékpárúton. Vidéken egymást érték a panziók, és ha betért a vendég valamelyikbe, maroknyi prospektust nyomtak a kezébe, biztosítva, hogy amíg a tisztelt utazó ideje engedi, azon a környéken nem unatkozik. idehaza eltelt néhány esztendő, amikor magunk is mertünk kicsit álmodni, és szépen, ütemesen épültek a bicikliutak. Ezek ugyan még ritkán vezetnek turistavonalakra, de már megmozdult valami. Majdan, ha megépül a mi sokat emlegetett negyvennégyesünk, normális pályával kapcsolódhatunk az európai vérkeringésbe, jöhetnek a kempingezők, a biciklis vendégek, még egy-két helyes panzió is az útjukba akadhat. A vastagabb pénztárcájúaknak — szakemberek mondják — egyelőre nem vonzó vidék a miénk. Szép, szép a sok wellnessközpont, gyógyfürdő, de nincs hozzá sokcsillagos szálló. A jó út is hiányzik, egyelőre. S ha merünk nagyot álmodni, hát adjuk meg a lendületet a repülőtérnek! Több az esély, hogy felfelé húz, mint hogy romlást hoz a következő nemzedékeknek. A romániai károsultaknak gyűjtenek Muronyban A romániai árvízkárosultak megsegítésére kezdeményezett gyűjtést dr. Balogh András muronyi orvos. Az adakozók ruhaneműt és minden olyan holmit felajánlhatnak, ami a szerencsétlenül járt károsultaknak szükséges lehet A segítséget nyújtók jelentkezhetnek a muronyi orvosi lakás telefon- és faxszámán (66/427-361), illetve adományaikat hétfőn reggeltől leadhatják a muronyi művelődési központban. A küldeményt a tervek szerint kedden vagy szerdán kamionnal szállítják Romániába, (e) Nyársra húzott finomságok Orosháza-Bogárzón A sütési technikájukat megmutathatják azok, akik a ma 16 órakor kezdődő országos szalonnasütő-baj- nokságra neveznek. A szervezők Orosháza-Bogárzóra toborozzák a nyársforgatókat. A kezdeményezéssel a városban, a kistérségben és a távolabbi vidékeken élőknek kívánnak szórakoztató elfoglaltságot nyújtani - tájékoztatott MÉSZÁROSNÉ zámbori lilla, a Petőfi Kulturális Kht. vezetője. A fát és a szalonnát a szervezők biztosítják, (cs) Fidesz: Békéscsaba hanyatlásnak indult Békéscsaba hanyatlásnak indult - jelentette ki tegnapi, békéscsabai sajtótájékoztatóján dr. Ferenczi Attila, a Fidesz békéscsabai szervezetének elnöke. — Nem elég, hogy négyezer fővel csökkent a megye- székhely lakosságának száma, de számos leépítés is történt. Ferenczi Attila hangsúlyozta, megyénk kormánypárti képviselőinek és Békéscsaba vezetésének a város jövőjéért kellene lépéseket tenni. - Ha lennének kedvező javaslatok, azokat minden további nélkül támogatnánk - tette hozzá az elnök, (mk) HIRDETÉS \fcLoí Iskola X/'cilsiSzd 9z Képzési idő: 1, vagy 2 óv. Érettségi utáni, államilag támogatott képzések (Szakirányú továbbtanulásnál +7 pont) Intenzív nyelvtanulás, nyelvvizsga-lehetőség (Továbbtanulásnál +7 pont) Ingyenes kollégiumi elhelyezés Külföldi gyakorlat és munkalehetőségek Hangulatos programok (ILS-bál, ILS-nap, sportnap) ______ Bő vebb információ: www.ilsszki.hu Békéscsaba, Szigligeti u. 6. (66) 454-262, (70) 257-3513. info@ilsszki.hu /Vyelv és szakma, a biztos jövő kulcsa!% 4 S i í