Békés Megyei Hírlap, 2005. július (60. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-13 / 162. szám
14 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 12., KEDD MEGYEI KORKÉP Hét mezőberényi utcát teljesen leaszfaltoznak rendkívüli ülés Pályázati döntések Rendkívüli testületi ülést tartott a közelmúltban a mezőberényi képviselő-testület. A város 25 millió forintos támogatást nyert el a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán belterületi utak aszfaltozására. Mint azt Cservenák Pál Miklós polgármestertől megtudtuk, a rendkívüli ülésre azért volt szükség, hogy minél hamarabb kiírhassák a közbeszerzési eljárást, és elkezdődhessenek a munkálatok. A pályázat, illetve az önerő segítségével hét utca teljes aszfaltozását végzik majd el. A testületi ülés második részében a képviselők úgy döntöttek, hogy két újabb pályázatot nyújtanak be a Thököly, illetve a Mónos Illés utca aszfaltozására. A helyi politikusok később úgy döntöttek, részt vesznek a Körösök Völgye Leader Plusz programban. A programhoz olyan települések csatlakozhatnak, ahol a népsű- rűsség nem éri a 120 fő/négy- zetkilométert. ■ (h) Futballal alapozták meg a települések barátságát együttműködés Pályázati partnerek A közelmúltban nemzetközi futballmérkőzéssel alapozta Keményfok (Avram láncú) és Kötegyán barátságát a két település vezetése. A három faluból — Ant (Ant), Tamáshida (Tamasda), illetve Keményfok (Avram láncú) — álló partiumi község, megyei első osztályban játszó, s az idei Bihar Megyei Ligakupát is bezsebelő futballcsapata, élén Teodor Matica Liviu keményfoki polgármesterrel, illetve Sabau Sorin titkárral a kötegyániak meghívásának eleget téve lépett pályára a határ menti zsáktelepülésen. A barátságos mérkőzésen a kezdőrúgást Szokai Dániel, Kötegyán jegyzője végezte el, s a partiumi csapat 6-3 arányban bizonyult jobbnak a köte- gyáni labdarúgóknál. A mérkőzés lefújását követően fehér asztal mellett arról folyt a diskurzus, hogy Keményfok, illetve Kötegyán együttműködését az élet más területeire is ki kell terjeszteni. Ekként Keményfok pályázati partnerséget ajánlott Kötegyánnak. ■ (b) 2 We- ■ h • "IBI V* ✓' " óv V -J v-.y--r.'' ' .f ' • KÉNYSZERFÜRDETÉS CSABÁN, (sz) A megyeszékhelyen, a Csányl és a Bánát utca kereszteződésében Időnként kényszerfürdőben van részük a kerékpárosoknak. Esős időben — például tegnap délután — a szegély melletti víztócsába hajtó járművek tisztességesen „betakarják” az éppen arra Járókat. A polgármesteri hivatal illetékesei elmondták: tudnak a hideg zuhany forrásáról, a hibát igyekeznek a lehető legrövidebb Időn belül kijavítani. ENERGIAHORDOZÓ AKÁC hulladék tűzifa eladó. 20/3246-447 __________________________________________*61753* VE GYES ELVESZETT KAMILLA u.-ból teknős elveszett. 70/315- 2404. *64480* * KERESEM Csibészt! ELTŰNT Keverme- sen egy hosszú szőrű, mély zsemle színű német vizsla vadászkutya. A megtaláló magas jutalomban részesül. (30) 256AZ APRÓHIRDETÉSEK SZÖVEGÉT MINDEN ESETBEN A HIRDETŐ ÚGYmiNKTÓL KAPJUK. EZÉRT AZ ABBAN FOG- LALTAKÉRTA KIADÓ SEMMILYEN ANYAGI, ILLETVE JOGI FELELŐSSÉGET NEM VÁLLAL! hajnali kézbesítésére HLMATÁRSAKATKERESLM. Olyan korán kelő, pontos, I B3ü!Ö3a.GÜ ; naponta eljuttatják az újság« az előfizetőknek, l beszedik az előfizetési dijat és új előfizetőket szerveznek. ; Jelentkezni lehel a Békés Megyei Hírlap ügynökségén hétköznapokon a06(2Q)92IWl*s telefonsamon. _______INGATLAN BÉ KÉSCSABÁN a Gyulai úton 4 szoba + gardrób + nappalis, 2 fürdőszobás emeletes családi ház garázzsal áron alul sürgősen eladó. Tel.: (30) 6356-809. •w GYULA Apor tér 11. sz. ház eladó. Érd.: Gyula, Harruckern tér 1. (66) 362-169. •64321* GYULA llosvai utcában ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK. Érd.: Harruckern tér 1. (66) 362- 169. *64322* KERESÜNK eladó ingatlanokat külföldi és belföldi ügyfeleink részére. Tel.: 56/422-043 vagy 06-20/9928-505.----------1------ *62096* LE NCSÉSIN 1+2 fél szobás IV. em.-i LAKÁS SÜRGŐSEN ÁRON ALUL ELADÓ Érd.: (20) 397- 2575 *64476* NÉMET, OSZTRÁK ÜGYFELEINK RÉSZÉRE ELADÓ INGATLANOKAT KERESÜNk! 06-1-210- 4904. *63738* KIPUFOGÓ GYORSSZERVIZ, JAVÍTÁS, CSERE. BÉKÉSCSABA, Mogyoró u. 7. (A Dobozi úti elkerülő útnál, az Eiffel toronynál jobbra, 50 m-re) P Tel.! (66) 430-589, (30) 2282447. GEPJARMU-VILLAMOSSAGI ES AUTÓJAVÍTÁS Akciós üzemanyagárak a Carburahte PLUSZ Kft. telephelye int BÉKÉS, Táncsics M. u. 91. Nyitva: 6-21 lg. ESZ-95 és 98-as benzin, gázolaj. GYULA, Kétegyházi út 6. Nyitva: 6-21 ig. ESZ-95 benzin, gázolaj. BÉLMEGYIR, Újmfor, Nyitva: hétfőtől péntekig 7-17-ig, szombaton 7-12-ig. Díjtalan kiszállítás megrendelhető: (66) 446-233. *&,sm* ÁLLÁST KÍNÁL ALBÉRLETET KÍNÁL PENZA-ltp.-i, mfszt.-i, 2 szoba+hálófülkés, csendes, világos, összkomfortos lakás bútoro- zottan (esetleg anélkül) 1 évre kiadó. (20) 9886-803. *64328* ÁLLAT KAN sertések eladók. Tel.: (30) 6356-809. *64087* » 20 DB választott malac eladó. (30) 299- 2982. _____________________*64306* SZ OLGÁLTATÁS REDŐNY, szalagfüggöny! (66) 389-784. *38663* REDŐNYT a gyártótól! 06 (30) 232-9162. DUGULASELHARITAS a megye területén. (20) 9708-493. i Békéscsaba, Szarvasi út. 438-211. í KERTÉSZETI minőségű fekete föld és sziklakerti terméskő állandóan kapható a Repcsi Tiizépen. Szombaton is nyitva! Tel.: (66) 440- 609, (30) 4435-488. *64109* REDŐNYÖK, szúnyoghálók készítése 4200 Ft/m’-től, javítása 3 nap alatt. 30/9837-257. *63620* WWW.RED0NYFUTAR.hu Akciós redőny, szalagfüggöny, szúnyogháló, reluxa, roletta, napellenző, hevederzár. Tel.: (30) 384-8413. AJ AN LATI FELHÍVÁS Az AGR0GRAIN Rt. Békéscsabai Régióközpont (cim: 5600 Békéscsaba, Deák u. 11.), mint építtető, ajánlatokat kér az alábbiakra: L Tótkomlós, matomúzem: • csapadékcsatomafelújítás • irodák és szociális helyiségek belső festése. 2. Gyomaendrőd, raktár és Nagykamarás, raktár: • szociális célú gázellátás kivitelezése. A munkákra adott ajánlatok beadási határideje és a borítékbontás időpontja: 2005. július 28.10.00/10.30 óra, helye: AGROGRAIN RL Békési Régióközpont, Békéscsaba, Deák u. 11. A pályázati információs anyagok a fenti címen megvásárolhatók (ár: 10 000 Ft/ db) 2005. július 15-18-án 09.00-11.00 között, ügyintéző: llyés Istvánná. A pályázatokkal kapcsolatban bármely egyéb információ kérhető az alábbi telefonszámon: (66) 549-871, ügyintéző: Oláh Imre müsz. csop.-vezető. ,2W064, július 12., kedd 16.30 Hetedhet Minidizsi az Erica C Dance School*»! r.OO Pedró 18.30 Búkor Csaba és Reá i 20.00 Takáts Tamás Dirty Blues Band *263105* ...........................-......................-....................................................................................—......................-.......................................— A VÁSÁRHELYI Pál Műszaki Szakközépiskola fizika-matematika szakos és német nyelv Mákos tanárokat, valamint gazdasági vezetőt keres. Tel.: (30) 488-6218. *64334* BÉKÉSCSABAI munkahelyre C, E kát. terítő gépkocsivezetőt felveszünk. Érd.: 12-16 óráig (70) 452-8616. *64312* F0TÓM0DELLEKET KERESÜNK divatkatalógusok készítéséhez. Hölgyek, urak és gyermekek jelentkezését várjuk 6-60 éves korig. Kezdőket is alkalmazunk! Tel.: 06 (20) 920- 8377. *64013* KERESKEDŐ-, vendéglátó menedzser és vállalkozó, takarító képzések Békéscsabán a T. S. Főiskolán. (66) 321-488, (70) 238*2621.--------------------------*63112* KFT. keres üzletkötőt kenőanyagok értékesítésére. Tel.: (70) 380-9371. *64474* KŐMŰVESEKET budapesti és erosházi munkára felveszek. (30) 349-6196, (30) 583- 1607. *64323* MEZŐGAZDASÁGI gépkereskedö cég keres mezőgazdasági gépészmérnöki végzettséggel, kereskedelmi gyakorlattal kollégát telephelyvezetői munkakörbe. Érdeklődni: 06 1212-0076, 06 1 212-0077. ORSZÁGOS ingatlaniroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673. *63727* OTTHONI adminisztrációs munka. 20/447- 9392 •63258* SZEMÉLY- és vagyonőrök jelentkezését várom szeghalmi telephely őrzésére. Érd.: 13-14 óra között. Tel.: (30) 9352-327.------:— *64331* g,-— ™— ======............ Bú csúzunk, emlékezünk GYASZHIR Fájó szívvel tudatjuk, hogy GYERAJ JÁNOS (asztalosmester) a Démász nyugdíjasa, B.-csaba, Gyöngyösi u. 72. sz. alatti lakos 2005. július 8-án, 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2005. július 13-án 14 órakor lesz a Zsig- mond u.-i katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család GYASZHIR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, testvér, komaasz- szony, nászasszony, nagynéni, szomszédasszony, ID. VASKÓ JÁNOSNÉ (KATI NÉNI) türelemmel viselt, súlyos betegségben 71 éves korában elhunyt. Temetése július 13-án 15.30 órakor lesz Bat- tonyán a római katolikus temetőben. Gyászmise 14.30 órakor a római katolikus templomban. A gyászoló család i Szőke És Társai Kft. építési munkáinak kivitelezésére pályázatot hirdet. Az éoítés helve: Békéscsaba, Almáskerti Ipari Park. A dokumentáció megvásárolható: j Békéscsaba, Szabolcs u. 2. sz. alatt. PÉNZPIAC »AKCIÓS jelzáloghitelek jövedelemvizsgálat, felvételi költségek nélkül, rövid határidővel, bár, végrehajtás megoldható. (30) 6868-745. *63850* HITEL akár 2 M Ft ingatlanértéktől jövedelem igazolás nélkül is. Egyes hitelek, értékbecslői díj nélkül. Megoldás BAR-os, végrehajtásos ügyfelek réMére is. Személyi hitel telefon nélkül, 49 350 Ft jövedelemtől. Érd.: (30) 648- 4950. •64141* NYÁRI akció! Jövedelem igazolás nélkül, őstermelőknek is jelzáloghitelek, értékbecslési és előzetes költségek nélkül, rövid határidővel, biztos banki háttérrel. (70) 450-3574, (70) 339-7758, (20) 426-8874.---- ----------- *64091* SZ ABAD FELHASZNÁLÁSÚ jelzáloghitelek előzetes költségek nélkül, hitelkiváltással is, 7000 Ft/hó. BAR lista nem akadály. Lakáshitel, MOC.-pol., személyi hitelek. (30) 301-1336. *63836* 1M FT-0S személyi hitel. 20-524-7381. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapám, VIRÁG LÁSZLÓ MÁV-nyugdíjas Kötegyán, Ságvári u. 52. sz. alatti lakos életének 86. évében csendesen megpihent. HamvaMtás utáni búcsúztatása 2005. július 13-án 15 órakor lesz a kötegyáni köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KISS ANTAL kályhásmester Orosháza, Csengeri utca 49. szám alatti lakos hamvasztás utáni búcsúztatója az orosházi evangélikus templomban lesz 2005. július 15-én, pénteken 16 órakor. Az elhunyt kívánságára, kérjük a koszorúk és virágok mellőzését. Az erre szánt összeget az evangélikus egyház segítségével fordítsák a nehéz sorsú öregek megsegítésére. ^ gyászoló család Békés Megyei Hírlap Kiadja a NÉPÚJSÁG Kft. Főszerkesztő: DR. ÁRPÁSI ZOLTÁN Főszerkesztő-helyettes: NIEDZIELSKY KATALIN Ügyvezető igazgató: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Munkácsy u. 4„ levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: központ (66) 527-200, sportrovat (66) 527-247 Telefax: szerkesztőség (66) 527-231, kiadó (66) 527-201 E-mail cím: szerk.bekes@axeb.hu, kiado.bekes@axeb.hu Készült: Szitády Nyomda Kft., 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 481-401 Telefax: (76) 481-204 Felelős vezető: BOROS GÁBOR ISSN szám: HU ISSN 12151068 Az előfizetői példányok kézbesítését a Népújság Kft terjesztőhálózata végzi, az árusítás a „KÖRÖSHÍR” Kft regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztés: LESZKÓ TAMÁS terjesztésvezető Telefon: (66) 527-217 Telefax: (66) 527-221 Előfizetés a kiadónál (telefon: 80/922-012), valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kéz be- sítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402609-26017398-70070000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1596 Ft, negyed évre 4788 Ft, egy évre 19 152 Ft. Hirdetés NÁNÁSI JÁNOS hirdetésvezető Hirdetésfelvétel Telefon: (66) 527-227, telefonos hirdetésfelvétel (66) 527-222, Telefax: (66) 527-211 E-mail: hird.bekes@axeb.hu Tájékoztatjuk Olvasóinkat hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, ^mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyar- ország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadói Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), akcióira kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törését Kéziratokat és fotókat nem órzünk meg és nem küldünk vissza Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált Lapunkban cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Békés Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Békés Megyei Hírlapra hivatkozva tehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.