Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-07 / 131. szám

2005. JÚNIUS 7., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Legyen másutt a hotel! közmeghallgatás A felszólalók többsége a Gyulai Várfürdőt védte A közmeghallgatáson mindenkit megtapsoltak, aki kifejezte: el a kezekkel a várfürdőtől. Felvételünkön a képviselő-testület egy része halhatja a véleményeket. Balról jobbra: dr. Bartóki László tanácsnok, Juhász János alpolgármester, Becsyné dr. Szabó Márta jegyző, dr. Perjési Klára polgármester és Szabó Jenő alpolgármester. Közmeghallgatást tartott teg­nap a gyulai képviselő-testü­let a Csaba Center Invest Kit ajánlatáról, amely négycsilla­gos szálloda és gyógyászat projekt-előkészítésének szándékával jelentkezett Mivel a négycsillagos Hotel Vár- fürdő és Gyógyászat részben a Gyulai Várfürdő területére, fel­újított gyógyászatára és a me­gyei kórház reumatológiájára épülne, a közmeghallgatás részt­vevői visszautasították az elkép­zelést Nem tartották járható út­nak, hogy az Erkel Hotel mellé * újabb épületmonstrum kerüljön. 1 Az idősebbek felemlegették, | hogy a régi várfürdőt ők építet- | ték, így az a város lakosságáé, az 2 önkormányzat nem dönthet róla. Dr. Perjési Klára polgármes­ter emlékeztetett, a képviselő- testület egyszerű többséggel ho­zott határozatot korábban arról, hogy hozzájárulnak, a kft. ki­dolgozhassa elképzelését, majd tizenegy képviselő kérte, újra döntsenek a kérdésről. Laczó Szabolcs, a társaság ügyvezető­je megismételte, hogy a fejlesz­tés előtt álló békéscsabai reptér­re alapozva szeretnék megvaló­sítani a négycsillagos hotelt és gyógyászatot. Felvették a kap­csolatot az Erkel Hotellel, köz­vetve a tulajdonossal, de nem jutottak egyezségre. Az Almásy- kastélyt nem tartják alkalmas­nak a kis szobaszám és a magas beruházási költség mjatt. Kérte, az önkormányzat adjon lehető­séget a projekt előkészítésére, melynek költségeit ők viselik. A felszólalók egyetértettek ab­ban, hogy a városnak szüksége van négycsillagos szállodára, de másutt. Vétek lenne tönkretenni az építkezéssel a várfürdőt, a re­umatológiai szakrendelést, ösz- szekuszálni a funkciókat, egy forintért odaadni többszáz milli­ós területet. Egyikük úgy fogal­mazott, a várfürdő nem meg­esett lány, hogy hozományt kell­jen mellé adni. Volt, aki szava­záson kérné ki lakosság véle­ményét. ■ Szőke Margit Eladják az épületszámyat Cséfán Lajos, a Gyulai Várfürdő Kft ügyvezető igazgatója elmond­ta, a tervezett megállapodással a képviselő-testület bizonytalan jogi helyzetet hozna létre. A várfirdőt hat éve építik, most végre készen van, a vendégek szeretik. Az or­szág egyedüli négycsillagos gyogyßrdöje. Ha a vendégszám viszszaesik, nem tudnak hitelt törleszteni, akkor kié lesz a für- dő? Bejelentette, az Erkel Hotel tulajdonosa felhatalmazta an­nak közlésére, hogy a Dépületet hajlandók értékesíteni Átértékelik tervüket Laczó Szabolcs, a Csaba Center Invest Kft ügyvezetője iratcso­mót adott át dr. Perjési Klára polgármesternek támogatói nyi­latkozatokról Jalecz Lajos képvi­selő kérdésére a polgármester megszámolta: 12 támogató volt a beruházó mellett A terembem egy jelenlevő állt így a kezdemé­nyezéshez. A kft ügyvezetője ki­fejtette, befektetésre 6-7 milliárd forint áll rendelkezésükre. Az Er­kel Hotel ajánlatának örülnek, ám átértékelik befektetési kon­cepciójukat Az iskola a tabló(botrány)t nem teszi a kirakatba ballagok Nem készült el időben Munkásgyűléseket tartanak a Gyulai Húskombinátnál szakszervezet Helyben egyeztetnek A csabai Széchenyi István köz- gazdasági és külkereskedelmi szakközépiskola három végzős osztálya nem érti, miért nem ké­szült el időben tablójuk. Sérelme­zik, hogy míg a többi ballagó ké­pe rég látható a kirakatokban, az övék egyáltalán nem, vagy csak késve. Az összeállításoknak hi­vatalosan májusra kellett volna meglenniük, majd a rajztanár, Mészáros Attila a ballagásig kért haladékot Most úgy tűnik, a na­pokban kerülnek ki a képek. Mészáros Attila szobrászmű­vész elmondta, valóban késve kezdett hozzá a tablók elkészíté­séhez, hiszen a tavaszi szünet után már nem ért rá, kőfaragó­munkát vállalt. Ugyanakkor az osztályok sem adtak meg min­den segítséget, egy-két fotó még mindig hiányzik. A tanár csak az anyagköltséget kérte el a 80- 200 ezer forint értékű munkák elkészítéséhez. Sajnálná, ha tanít­ványaival a történtek miatt meg- romlana jó viszonya. ■ (fgk) Ma munkásgyűléseket tartanak a gyulai húskombinátnál, a Hús­ipari Dolgozók Szakszervezet­ének vezetése pedig az elmúlt hé­ten a földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszternél sürgős egyeztetést kért, mivel meggyő­ződésük, a kormány nem nézheti tétlenül a húsipari ágazat, benne a húskombinát széthullását Gyulán helyi megbeszélést kez­deményeznek a város vezetése, a kormányzati képviselők, a tulaj­donosok, a nagybeszállítók és a szakszervezet között Elképzelhe­tőnek tartják a tulajdonosi kör ki­bővítését is. Amennyiben a HAGE és NAGISZ Rt nem tudja működ­tetni a húskombinátot, inkább a mostani állapotában adja el. Olyan befektetőt várnak, amely képes a cég működtetésére. A szakszervezet és a kisebb­ségi tulajdonos alapítvány veze­tése egyetért abban, hogy a me­nedzsment munkájának erősí­tésével talán növekedési pályára állhat a húskombinát. ■ (ö) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kardos. ÓVODÁSOK, o Kardoson jelenleg hatvanöt a 6—14 éves korú gyermekek száma. Közülük azonban csupán 15-en tanulnak a községben, a többiek a környe­ző településeken, Kondoroson, Szarvason, illetve Békésszentand- ráson folytatják tanulmányaikat. Kevermes. emlékezés, (i) Kever- mesen a napokban hősök napi ünnepséget tartottak az első és második világháborús emlékmű­veknél. A háborúk áldozataira és túlélőire emlékezett beszédé­ben a helyi Bíró Lajos, aki maga is részese és szenvedője volt a második világháborúnak. Az egykori hadifogoly megható sza­vakkal szólt arról a 127 Kevermesiről, akik életüket ál­dozták a hazáért. A fiatalok képviselői szavalatukkal hajtot­tak fejet a hősök előtt. Körösladány. lakásfenntartás­ra. (i) A körösladányi önkormányzat az elmúlt évben összesen 4 millió 802 ezer forintot fizetett ki lakástá­mogatási fenntartás címén 348 családnak. Idén április végéig 24 család kapott hasonló támogatást. Magyarbánhegyes. díjazott, (i) A magyarbánhegyesi általános is­kola nyolcadik osztályos tanulói a nemrég megrendezett Hegyesi- napokon nagy sikert arattak tánc­műsorukkal. A diákok közül sokan beneveztek a korábban meghirde­tett rajzversenyre, és a résztvevő 9 település mintegy 200 rajzából a helyi Zalatnai Renáta hetedikes ta­nuló alkotása 2. díjat nyert. Mezőkovácsháza. programok. (I) A reformátuskovácsházi óvoda évzáró ünnepségén a kicsinyek vásári játékokkal, dalos, verses műsorral kedveskedtek búcsúzó társaiknak. A szülők közössége — köztük Fenyves Sándor és fe­lesége támogatásával — meg­vendégelte az óvodásokat, akik ezután egyhetes gyermeknapi program részesei lehetnek. A gyerekek a napokban megláto­gatták Takács Károlyék állat­farmját, lovaskocsikáztak Feny­ves János gazdával, közlekedési napon ismerkedtek a KRESZ szabályaival, ezután pedig Szar­vasra és Mezőhegyesre kirándul­nak. Murony. új igazgató. <h> vári Anikó Katalint választotta a muronyi Deák Ferenc Általános Iskola igazgatójává a közelmúlt­ban megtartott ülésén a helyi képviselő-testület. A település ve­zetése eközben vizsgálja egy esetleges társulás lehetőségét a kamuti és a hunyai általános is­kolával. Orosháza. TÁNC. (cs) A 14. orszá­gos gyermektáncművészeti feszti­vál döntőjében, Budapesten sikere­sen szerepeltek az orosházi Hajnal­kák. A Művészetek Palotájában megrendezett döntőbe 23 produk­ció került, s ott Keresztesné Deák Andrea tanítványai a Háromszögek című koreográfiával a harmadik he­lyet szerezték meg hip-hop kategó­riában. A csapat tagjai: Keresztes Patrik, Ágoston Nikolett, Balogh Patrícia, Bőte Evelin, Dán Katalin, Gerencsér Kis Réka, Kiss Roberta, Krivik Judit, Kasuba Krisztina, Like Edina, Misinszki Laura és Popon Anikó Dorina. JEGYZET Modernkori cselédsors; állásuk veszélyben foroghat CSETE ILONA sokszoknyás, jellegzetes, népi fejfedőt viselő asszonyság ku­kucskált ki a bejárati ajtó üvegén, miután elhallgattatta a porszívó fülsértő zúgását. Csengetésemre se nyitott ajtót, bi­zalmatlanul méregetett, majd bentről tájékoztatott ízes ma­gyarsággal, hogy a tulajdonos nem tartózkodik otthonában. A függöny ellebbent ugyan, de a csodálkozásomat percekig nem tudtam leplezni. szembesültem a ténnyel, hogy a jobb módú polgárok Romá­niából áttelepült!?) magyarokat foglalkoztatnak. Modernkori cselédsors az övék, ugyanakkor bizalmi az állás. Mert nem minden jöttmentnek adja az ember a kezébe lakása kulcsát, s bízza rá valamennyi értékét. Persze az is nyomós szem­pont, hogy a porcicákat hogyan tünteti el a takarítónő. A hír lehet lesújtó IS: januártól büntethető lesz az, aki bejáró­nőként, netán kertészként engedély nélkül foglalkoztat kül­földit. A tervek szerint a hatóságok a magánháztartásokat is bírságolhatják az ilyen típusú feketefoglalkoztatásért. a legkevésbé törvénytelennek tartott feketemunka egyéb­ként éppen a takarítónőké. A felmérés szerint a lakosság ja­va része tud a környezetében szorgoskodó családi cselédről, aki sok esetben leszázalékoltán, rokkantsági nyugdíja kiegé­szítéseként, sok nyavalyával bajlódva, de szorgalmasan dol­gozik, csak jól megfizessék. És zsebből zsebbe meg is teszik. igaz, bizonyítani azt is nagyon nehéz lesz, hogy ő csak feleba­ráti szeretetből rázza a porrongyot, netán fizetségért. Szociálpedagógust alkalmaznának Vésztőn Vésztőn az óvodának és az iskolának közösen egy főállású szo- ciálpedagó- gusra lenne szüksége. Ezt csányi istvánné önkormányzati képviselő vetette fel a képvi­selő-testület legutóbbi ülé­sén. Kaszai lános polgármes­ter ezzel kapcsolatban el­mondta: mivel Vésztőn is csökken a gyermeklétszám, még inkább a minőségi mun­kára kell fektetni a hang­súlyt. így lehetőség nyílhat szociálpedagógus alkalmazá­sára is, persze a pedagógus­létszám növelése nélkül, (i) Kevesebb munkanélküli a szarvasi kistérségben Az elmúlt hónapban a szar­vasi kistérségben közel nyolc százalékkal csökkent a mun­kanélküliség. Békésszent- andráson 127, Csabacsüdön 54, Kardoson 38, Kondoro­son 196, Örménykúton 14, Szarvason pedig 672 volt a bejelentett állásnélküliek száma májusban. Hasonló csökkenés figyelhető meg a megye többi kistérségében is- (j) Az első hivatalos látogatás a szlovákiai Zsolnában A Békés me­gyei önkor­mányzat kül­döttsége elő­ször látogat hivatalos program ke­retében a szlovákiai testvér­megyébe, Zsolnába, varga Zoltán megyegyűlési elnö­köt Kissné dr. Balogh Ibolya, a békési Farkas Gyula Me­zőgazdasági Ipari Szakkép­ző Iskola és Gimnázium igazgatója kíséri el. A me­gyei fenntartású oktatási in­tézmény zsolnai iskolával szeretne kapcsolatokat ki­építeni. Zsolna megye elnö­ke, Jozef Tárcák meghívásá­ra korábban utazott volna Szlovákiába Varga Zoltán, de a vendéglátó autóbalesete miatt a találkozó akkor el­maradt. (e) HIRDETÉS Megbízónk a Reca Kft. több mint 10 éve eredménye­sen tevékenykedik o magyarországi piacon. Nemzetközi konszern leányvállalataként professzionális szerelés- és rögzítéstechnikai cikkeket értékesít ipari vevők részére. Részükre keresünk ÜZLETKÖTŐ - ÉRTÉKESÍTŐT Békés megye középső és déli részére. Feladatok: kötőelemek, szerszámok, segédanyagok eladása ipari vég­felhasználók részére, rendszeres vevőlátogatás, éj vevők felkutatása, szaktanács- adás. Ideális pályázónk: legalább középfokú műszaki végzettséggel vagy 2-3 éves, műszaki területen szerzett munkatapasztalattal rendelkezik; eladási érzék, Határo­zottság, dinamizmus, önállóság jellemzi. Következetes, kedveli a felelősséggel, kihívással járó feladatokat. Az értékesítésben szerzett tapasztalat előnyt jelent. Ajánlatunk: alapfizetés + forgalomarányos jövedelem; megállapodás szerint cégautó vagy saját gépkocsi költségtérítéssel; mobiltelefon, alkalmazotti jog­viszony, színvonalas munkakörnyezet, szakmai képzés, jó piaci lehetőségek, nemzetközi háttér. Reméljük, felkeltettük érdeklődését, kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát bizanyítványmá salatokkal a megjelenést követő 8 napon belül címünkre: D-TRACE Személyzetfejlesztési Tanácsadó Bt., 1055 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 72., telefon/fax: 06-1/311-2004, | e-maii: dtrace@axelero.hu Céginfó: www.reca.hu l I

Next

/
Thumbnails
Contents