Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-06 / 130. szám
8 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 6., HÉTFŐ * •• •• GAZDASÁGI TŰKOR Csaknem hatezren raktak eddig fészket tavaly, az előző évhez képest 61 százalékkal több, összesen 10152 új lakás épült Budapesten, a 4l4 ezer használatba vett lakás pedig csaknem negyedével több mint az előző évi 35 ezer. A Fészekrakó program keretében a pénzintézetek 5 900 hitelkérelmet befogadtak és 5100 szerződést megkötöttek 14,1 milliárd forint értékben, (bk) Augusztusra egymillió tonna gabonatároló épül A FARMER expo gazdafóru- mon jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hogy plusz bérleti költséget fizetnek azoknak, akik meghosszabbítják a napokban lezárt gabonatárolási szerződésüket. A miniszter közölte azt is, augusztus végére egymillió tonna tároló- kapacitás készül el. (bk) Egy százalékra eshet az iparűzési adó módosítaná a kormány a helyi iparűzési adó alapjának számítási módját is, ennek részleteit őszre dolgozzák ki. Az adó mértékére több variációt dolgozott ki a kormány. Az egyik szerint a mostani éves árbevétel-arányos, kétszázalékos iparűzési adókulcsot egy százalékra mérsékelnék, amelynek alapja továbbra is az árbevétel lenne. Ellenben öt százalékkal emelkedne a nyereségadó, (bk) Az Apple és a Coca-Cola a leghíresebb márkák egy közel kétezer hirdetési szakember körében végzett felmérés szerint a világ legbefolyásosabb márkanevei 2005-ben az Apple és a Coca-Cola. Az Apple sikeréhez az Apple iPod, azaz a világ vezető mp3 lejátszója nagymértékben járult hozzá. Magyarországon a Coca-Cola összefogott az Apple-lel, hogy a SoundWave program keretében a nyár folyamán több látványos program mellett egy SMS játékban naponta 10 iPodot lehessen nyerni, (bk) nem moccan a pártok helyzete felmérés A Fidesz változatlanul tetemes előnnyel vezeti a mezőnyt Hétfőnként új eredmények lapun A Budapesti Corvinus Egyetem Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten és az ország különböző városaiban. \ A minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de» alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. Kérdéseinkre ezen a héten 639, májusban összesen pedig 2461 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? 30 25 20 15 10 5 0 Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Májusban hetente megkérdeztük a napilapvásárlókat, hogy melyik pártra szavaznának az adott héten rendezett választás esetén. Májusban a Fidesz 30,2%-os, az MSZP 24,8%-os támogatottságot ért volna el. Ez 5,4 százalék- pontos különbséget jelent a két legnagyobb párt között, ami mögött az áll, hogy az MSZP népszerűsége április óta 0,9 százalékponttal csökkent, a Fide- szé 1,4 százalékponttal nőtt. A MDF népszerűsége 3,9%-os, az SZDSZ-é 5%-os. A szavazókedv nem változott április óta, májusban is a válaszadók 15%-a mondta, hogy nem voksolna. Májusban nőtt a Fidesz előnye 40 30 20 10 0 44,0 Fidesz 36,1 SZDSZ MDF Kisebb pártok összesen A biztos pártválasztók körében májusban a Fidesz 44%-os, az MSZP 36,1%-os szavazatarányt ért volna el. Összehasonlítva az adatokat áprilisi eredményeinkkel, megállapítható, hogy a Fideszt biztosan támogatók tábora csaknem 2 százalékponttal nőtt, míg az MSZP bázisa másfél százalékponttal csökkent. A két kisebb parlamenti párt népszerűsége májusban is az 5%-os parlamenti küszöb felett volt a biztos szavazók körében: az SZDSZ a szavazatok 7,3%-át, az MDF 5,6%-át tudhatta magáénak. Orbán Viktorra ezen a héten is többen szavaznának, mint Gyurcsány Ferencre Ha lehetőség lenne a közvetlen miniszterelnök-választásra, májusban a szavazatok 25,1%-át Gyurcsány, 28,6%- át Orbán szerezte volna meg. A volt miniszterelnök 3,5 százalékponttal nagyobb népszerűségnek örvend. Áprilisban Gyurcsányra 27,1%, Orbánra 28,8% szavazott volna. Ha közvetlenül lehetne köztársasági elnököt választani, Ön kire szavazott volna? Szili Sólyom Katalin László Ha közvetlenül lehetne szavazni a köztársasági elnökre, a megkérdezettek 35,9%-a Sólyom Lászlóra, 30.1%-a pedig Szili Katalinra adná le voksát. A napilapvásáriók szavazatai alapján a Fidesz jelöltje 6 százalékponttal nagyobb támogatást szerezne, mint MSZP-s vetélytársa. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA A napilapvásárlók Sólyom Lászlót választanák meg ma És holnap dönt az Ország- gyűlés titkos szavazással az államfő személyéről Délután fél öt körül már várható az első forduló eredménye, amelyben Szili Katalinra és Sólyom Lászlóra voksolhatnak a képviselők. Megkérdeztük a napilapvásárlókat, ők melyik jelöltre szavaznának, ha közvetlen köztársaságielnök-választásra lenne lehetőség. A megkérdezettek 30%-a választaná az MSZP jelöltjét, Szili Katalint, csaknem 36%o-uk pedig Sólyom László volt alkotmánybírót támogatná. ebből tehát az következik, hogy ha a nép szavazna az államfő személyéről, nagy valószínűséggel Sólyom László lenne Mádl Ferenc utóda. Érdekesen alakul a különböző párt- preferenciával rendelkező megkérdezettek véleménye. A Fidesz szavazóinak 78%-a teszi le a voksát Sólyom László mellett, míg több mint 8%-uk Szili Katalint találná megfelelőbb köztársasági elnöknek. Más személyt a Fidesz-pártiak 9%-a választana. Az MSZP táborában is nagyon hasonló a megoszlás, de pártjuk jelöltje javára. az ^SÍP-SZAVAZÓK 75%-ű szavazna Szili Katalinra, míg 8%0-ufc Sólyom Lászlót támogatná. Azok a megkérdezettek, akik az MDF-re szavaznának egy most vasárnapi választáson, közel 60%-ban támogatják az ellenzék jelöltjét, és 12%-uk mondta azt, hogy Szili Katalint látná szívesebben a köztársasági elnöki székben. Az SZDSZ esetében már kevésbé egyértelmű a helyzet, közülük körülbelül 20% szavazná meg Szilit, míg 35% Sólyom Lászlót támogatná. Sólyom népszerűsége a felsőfokú végzettségűek körében a legnagyobb, 43,8% (az alapfokú végzettségűeknél 19,6%), míg Szili támogatottsága 30% körül mozog az egyes végzettségi csoportokban. A 30-44 éves korosztályban a legkedveltebb Sólyom, közülük 45,8% szavazna rá, és csak 25% Szilire. Még két napig lehet pályázni a LEADER-pluszra Az Európai Unió egyik legsikeresebb közösségi programja a LEADER, mely a hazai vidékfejlesztésnek is új lehetőségeket kínál. Erről az érdeklődők egy csoportját már május 26-án egyszerre tájékoztatták országszerte, de az akkor kimaradtak még pótolhatják jelentkezésüket. Ennek legegyszerűbb módja az, ha a „www.fvm.hu”honlapról letöltik a jelentkezési lapot, s azt kitöltve június 8-ig megküldik a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumnak. A beérkezett igények összesítése után a tárca illetékesei minden régióban kétnapos képzést szerveznek. Ezen a LEADER+ lelkét jelentő helyt akciócsoportok tagjai vehetnek részt, akik egymással szomszédos településeket képviselnek. Céljuk, hogy megállítsák az elszegényedő vidéki települések és kistérségek további leszakadását. Természetesen ez sok elképzelés valóra váltásával lehetséges, melyekhez jelentős pénzösszegek szerezhetők az uniótól. A jelentkezés utáni második lépés az a sikerhez vezető úton, hogy a kistérségeknek ki kell dolgozniuk a helyi akcióterveket, mert ezek képezik majd a pályázatok alapját. A LEADER+ keretében 2006. december 31-ig a legjobb 45-50 közösség köthet majd szerződést a fejlesztési elképzelések megCsatornaépítésre is lehet pályázni valósítására, ami kistérségenként minimum 80-100 milliós támogatást jelent majd. Összesen öt milliárd forint áll most rendelkezésre, de mint azt a tárcánál megtudtuk, 2007-től évente 10 milliárd forintot fordítanak a kistérségi programra. A Leader plusz sajátossága, hogy a fejlesztések nem igényelnek a településektől saját erőt. ■ R P. divat wellness sorsok konyha párkapcsolat gyerek utazás I 8 oldal rejtvénymelléklettel . Ajándék toll a rejtvenyfejtéshezi minden héten minden hét főn HIRDETÉS Vállalkozói számlavezetés 490 Ft havi díjért Raiffeisen Minimum Számlacsomag • számlavezetés • hozzáférés az internetes és telefonos számlavezetési szolgáltatásokhoz • üzleti bankkártya jnrjzo\y VELÜNK KÖNNYEBB 1 Raiffeisen BANK www.raiffeisen.hu Hívja a 06 40 48 48 48-as telefonszámotl i I h