Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-17 / 140. szám
2005. JÚNIUS 17., PÉNTEK - BÉKÉS MEGYEI HÍRL4P 15 MEGYEI KÖRKÉP NYÁRI MŰVÉSZETI HÉT. (ö) A Fővárosi Önkormányzat Gyulai Idősek Otthonában megkezdődött a Nyári művészeti hét programsorozata, amely színvonalas szórakozást, művelődést nyújt az otthon lakóinak és minden érdeklődőnek. Az egyhetes programsorozat az otthon aulájában Szigeti Joly gyulai amatőr festőművész kiállításával nyílt meg Széli János etnográfus köszöntő szavaival. A kistérségek fellendítéséért gazdaság Segíthetnek a szakmai tagozatok A Magyar Közgazdasági Társaság Békés Megyei Szervezete minden bizonnyal nagyon sokat segíthet azoknak, akik igénylik ezt. A megyei szervezet szerdai elnökségi ülésén — tagjai a megye gazdasági életét reprezentálják — megfogalmazódott, első lépésben a korábbi, a négy-öt évvel ezelőtti állapotban szeretnék feléleszteni a Csipkerózsika-álomban szuny- nyadó, mintegy kétszáz közgazdászt tömörítő tagságot.- Szervezetünk nem politikai - szögezte le elöljáróban Kása István, a megyei közgazdásztársaság újonnan választott elnöke. - Ismereteinkkel, véleményünkkel a döntéshozókat, a régió, a kistérségek, a városok, a községek fellendülését szeretnénk segíteni, amennyiben az érintett döntéshozók igénylik szakértői véleményünket - fogalmazott az elnök, s elmondta: a társaság még hatékonyabb működését az elnökség a szűkebb szakmai tagozatok kialakításában is látja. ■ (sz) SKANDINÁV LOTTÓ NYEREMÉNYEI ooooooo héttalálatos szelvény nincs oooooo 228 994 forint ooooo 5283 forint 0000 947 forint Falugondnoki próba segítő Gyűlésen értékelik a munkáját Kopjafa Erdélyből avató A testvériség jelképe lesz A medgyesegyházi önkormányzat legutóbbi közmeghallgatásán - melyet a bánkűti kastélyban tartott a képviselő- testület - felvetődött a falu- gondnoki szolgálat szükségességét. - A településen sok idős ember él, a távolság miatt nehéz a napi ügyek intézése, másrészt jó lenne egy olyan segítő - fogalmazódott meg aki a településrészen is összefogná a teendőket. A bánkútiak javaslatára májustól három hónapos próbaidőre a bánkúti Grószné Zsóri Irént bízta meg dr. Nagy Béla polgármester a falugondnoki teendőkkel. Feladatai közé tartozik a közterületen és az önkormányzati ingatlanokon végzendő munka szervezése, irányítása, ellenőrzése, Bánkút környezetvédelmének felügyelete, a lakosság és a polgármesteri hivatal közötti kapcsolat biztosítása, valamint a helyiek problémáinak feltárásában, megoldásában való közreműködés. A tapasztalatokról a próbaidőt követően falugyűlésen mond véleményt a lakosság, s ez alapján döntenek a falugondnok további működéséről. ■(1) A Füzesgyarmati Unitárius Egyházközség és az Erdélyben működő Árkosi Unitárius Egyház- község évek óta testvérgyülekezeti kapcsolatot ápol. Az együttműködésnek köszönhetően a füzesgyarmati unitáriusok kopjafát kaptak az árkosiaktól. A kopjafát a testvériség kopjafájaként avatják fel a füzesgyarmati unitárius templom kertjében.- A honfoglalás 1100. évfordulójának apropóján döntöttünk úgy, hogy a templom mellett emlékparkot létesítünk. A honfoglalási emlékművet terméskőből készítettük, s ez lett az emlékpark első objektuma. Az utána következő évfordulók „adták” az újabb emlékművek témáit - mondta Balázsi László, a Magyarországi Unitárius Egyház püspökhelyettese, füzesgyarmati lelkész. — A szoborpark lezárásaként idén nyáron még egy emlékművet helyezünk el, az Árkosi Unitárius Egyházközségtől kapott kopjafát, mely nem csak az erdélyi híveinkkel való testvériséget hirdeti, hanem a Kárpátmedencében élő népek testvériségét szimbolizálja - hangsúlyozta Balázsi László. ■ (i) Művészkedő gádorosi diákok ünnepeltek A gádorosi Némann Valéria Általános Iskola diákjai a Triznyai Jenőné fémjelezte művészeti szakkör fennállásának harmincötödik évfordulója alkalmából művészeti napokat hirdettek. Minden volt és jelenlegi szakkörösnek, valamint művészeteket kedvelőnek szerettek volna tartalmas programokat kínálni, ezért két napon át tartó vigasságot hirdettek. Rajzversenyre lehetett nevezni, miközben a kábeltelevízión régi, sikeres előadásokból adtak ízelítőt. A programban az orosházi festők csoportja és a régi szakkörösök anyagaiból nyílt kiállítás, s bemutatták a rajzpályázat legjobbjainak a munkáit is. A művészeti szakkör színjátszói pedig Rideg Sándor: Indul a bakter- ház című darabját adták elő. A nap végén tábortüzet gyújtottak. ■ (cs) HIRDETÉS r----------------------------------— *-----------------------------------------------cs aptelepek, kiegéizítők, sarokkádak, mosdók, WC-k, csaptelepek w s • ZALAKERAMIA 4 Márkakereskedés fel SOÜOKHK Kft. QÜOŰS^Ü űqqs íL(Da9^3 Békéscsaba, Bezerédj u. 1. (Békési út 46-48.) Tel./fax: 06 (66) 328-432. ' csaptelepek, kiegészítők, sarokkádak, mosdók, WC-k, csaptelepek9 EGY IGAZI ÉKSZERDOBOZ AZUJ MITSUBISHI COLT MOST AZ ÖNÉ LEHET MÁR 259 000 FT BEFIZETÉSTŐL, VAGY AKÁR HAVI 29 900 FT-TÓL Hovány Autoplanet Békéscsaba, Szabolcs u. 38. Tel.: (66) 322-012. ‘Amennyiben a fenti termékeket máshol olcsóbban megvásárolja, a Tesco kifizeti Önnek a különbség dupláját. Az árgaranciával jelölt termékekre vonatkozóan, a Tesco Hipermarket 3 km~es körletében. Kereskedelmi mennyiséget nem szolgálunk ki, a termékek árai változhatnak. ** MVM » maximálisan vásárolható mennyiség. Baromfihúsos virsli **MVM: 5 kg 1259 Ft ÁRGARANCIA1 Tesco gazdaságos friss csirkecomb vákuumfóliás, **MVM: 5 kg 79 Ft/kg Árgarancia* Vákuum jódozott só 1 kg {37 Ft/db ÁRGARANCIA* sxmsi Élelmiszer- Éjjel-nappali Ingyenes Bankkártyás vásárlási nyitva tartás bevásárló- fizetési utalvány szatyor lehetőség AJÁNLATUNK 2005. JÚNIUS 17-ÉN REGGEL 6 ÓRÁTÓL JÚNIUS 21-IG A KÉSZLET EREJÉIG ÉRVÉNYES. Araink az áfát tartalmazzák. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. www.tesco.hu Tesco gazdaságos csemegekukorica 340 g, 200,-/1 kg, **MVM: 10 db 68 Ft/db ÁRGARANCIA* 39 Tesco gazdaságos _ , .. tejföl 12% rí/db 175 g, 223,-/1 kg, **MVM: 10 db Árgarancia* Washing Powder r'i rs So C ófíS Tei<ől Tesco gazdaságos mosópor 6 kg, 99,-/1 kg ______ Ft/db ÁR GARANCIA*