Békés Megyei Hírlap, 2005. június (60. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-11 / 135. szám

3 2005. JÚNIUS 11., SZOMBAT - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP Csaba turistalabirintus segítség Eligazító tábla akad, mégis kérdezősködik az idegen A megyeszékhelyen igen kevés tábla segíti a láto­gatót, Gyulán, Szarvason és Gyomaendrődön jobb a helyzet. A fürdővárosban sétautakat is ajánlanak. Fekete G. Kata-Lipták Judit-Szőke Margit Turista legyen a talpán, aki Bé­késcsabán eligazodik. Táblák, térképek ugyanis szinte egyálta­lán nem segítik a látogatót. Egyedül a jaminai Jézus Szíve- templomot, a tourinform-irodát és az állomást jelzi több irány­mutató. Ha viszont az idegen be­tér a városközpontban lévő tourinform-irodába, még abban is segítséget kaphat, hol talál ét­termet, kávézót vagy éppen cuk­rászdát. Bánfi Ádám, a város­üzemeltetési iroda vezetője el­mondta, a városba torkolló uta­kon szeretett volna szemléletes térképeket elhelyeztetni, amelyen jelezték volna a látnivalókat, a tervre azonban nem szavaztak meg pénzt. Gyulán sokkal könnyebb tájéko­zódni, számtalan tábla található, igaz, java részük a közle­kedést szabályozza. A Békés Megyei Tourinform- irodához eddig is fordulhattak segítségért a városba érkezők, sőt június elsejétől a tourin­Gyulán különböző térképek és eligazító nyilak egyaránt segítik a turistákat a tájékozódásban. form-iroda és az önkormányzat városmarketing-irodájának egyesülésével létrejött a turisz­tikai hivatal is - tudtuk meg Borszéki Zoltántól, a hivatal ve­zetőjétől. Annak érdekében, hogy a különböző szerveze­tek, intézmények által kihe­lyezett megállító táb­lák külsejükben egységesen, a város arculatához illesz­kedve jelenjenek meg, a városmar- keting-iroda meg­tette a lépéseket. Szarvason sem veszik el az ide­gen. A város forgalma­sabb pontjain nyilakkal ellá­tott, tetszetős információs táblák jelzik, merre találha­tók a látnivaló^ és a folto­sabb intézmények. A tourin- form-iroda szomszédságában pedig falija épített, éjjel-nappal használható számítógépről is kaphatnak információkat az ér­deklődők. A város több pontján térképek segítik az eligazodást, a kiépített térfigyelő kamera- rendszer pedig az idelátogatók biztonságérzetét fokozhatja. Míves cégjelző táblák Kiegészítik egymást Gyomaendrő­dön a szállás­helyeken túl az egyéb profilú cégek is sokat tesznek azért, hogy az ideér­kezők megtalálják őket. Egyre több míves cégjelző tábla kerül az utak mellé, amelyek szebbé is teszik a várost - mondta BÉLTEKINÉ PALLAGHY EMESE, a gyomaendrődi tourinform- iroda vezetője.- Gyulán hu- szonhárom he- t, , 1 lyen található § magyar nyelvű JL tábla, amely a nevezetessége- W’ két fűzi fel egy sétaútra - fogalmazott BOR­SZÉKI Zoltán. - Ehhez párosul egy részletesebb, háromnyelvű turistatérkép a város tizennégy idegenforgalmi pontján. A fő­szezonra ezek tartalomban és külsőben is megújulnak. A jobboldali párt várja az állampolgárok javaslatait kérdőív Segítség a programalkotáshoz Bemutatók, koncertek és ajkuk az Elektroházban siker Érdeklődnek a rendezvény iránt A nemzeti konzultáció Békés megyében címmel tartott teg­nap Békéscsabán sajtótájékoz­tatót Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője, vá­lasztókerületi elnök. Bevezető­jében elmondta: a köztársasági- elnök-választással kapcsolato­san pártja véleménynyilvánító szavazásán országosan csak­nem egymillióan tettek javasla­tot, Mádl Ferenc után a máso­dik legtöbb szavazatot Sólyom László, a napokban megválasz­tott köztársasági elnök kapta. A februárban elindított nem­zeti konzultáció a faluparla­mentekhez hasonlóan alulról építkezik: a politikusok az elkö­vetkező bő egy hónapban a vá­lasztók véleményére számíta­nak, javaslataikat, észrevételei­ket csokorba gyűjtve a Fidesz beépíti programjába. A napok­ban minden háztartásba eljut a párt kérdőíve, mely több kér­déskörben kéri a választók vé­leményét, s abban bíznak, hogy minél több kérdőív kitöltve ér­kezik vissza. ■ (sz) Még ma és holnap tart a me­gyeszékhelyi Csaba Centerben az Elektroház-napok kereske­delmi és kulturális rendez­vénysorozat. Dorogi János áru­házvezető elmondta, eddig a szórakoztató elektronikában és a háztartási gépeknél is az új­donságok keltették fel legin­kább a vásárlók figyelmét. A kínálatot látva beigazoló­dott, hogy a gyártók tavasz vé­gére, nyár elejére tartogatták technikai fejlesztéseik felvo­nultatását. Népszerű az Elektroház-napokon az alku, a legügyesebb alkudozó féláron vihetett el elektromos főzőla­pot, de a leleményesek lealkud­tak hűtő, mikrohifi árából is 40 százalékot. Több márka mára és holnapra tartogatja termékeinek bemuta­tását. Dorogi János kitért arra, a termékutánpótiás folyamatos, tehát még senki nem maradt le semmiről. Az utolsó két napon színpadra lép többek között a Kozmix, Jamie Winchester, a Neo Tones és az Unisex. ■ (c) JEGYZET Ma már két tabletta jelentheti a felelősséget? örök téma világszerte a megtermékenyült nők nagy kételye: megtartsák-e magzatukat vagy sem? Nyilvánvaló, hogy milli­ónyian alig várják a boldogító állapotot és ugyancsak millió­nyian nem tudják, mit tegyenek kétségbeesett szociális hely­zetükben, bizonytalan társkapcsolatukban, kétes jövőjük esetén, netán hívőként. kórházi környezetben, szakorvosi beavatkozásként végzett műtét az abortusz. Minden óvatosság, tudás és technikai modernség mellett is lehet veszélye. A testi beavatkozás és a lelki krízis együtthatóan erősíthetik egymás káros hatá­sait. A NŐGYÓGYÁSZOK szakmai kollégiuma ma már Magyarorszá- gon is javasolja az abortusztabletta bevezetését. Ha-valaki azt hiszi, hogy így a lelki tépelődést megússza, téved. Leg­alább két tabletta bevétele szükséges és azt is kórházi kör­nyezetben kell majd tenni, hogy az esetleges váratlan testi reakciók felett szakember döntsön. az abortuszok hatvan százaléka nyolc hétnél nem idősebb terhesség előtt történik, a tabletta bevétele is csak szigorúan nyolchetes terhességhatárig alkalmazható. A szövődmények lehetősége kisebb, mint más esetekben, hiszen maga a ter­hesség is nagyon fiatal. az abortusztabletta valójában mesterséges vetélést idéz elő, amely bizony azért nem fájdalommentes, görcsöket, vérzést okozhat. A feltételes mód arra is utal, hogy a gyógyszer törzskönyvezése idehaza még folyamatban van, s eltelhet né­hány esztendő bevezetéséig. A felelősség krízise így is, úgy is a nőké. bede zsóka TÓTH IMRE, a 2-es számú, gyulai válasz­tókerület or­szággyűlési képviselője, a Fidesz-MPSZ választókerületi elnöke kér­désünkre, hogy indul-e a kö­vetkező évi parlamenti kép­viselői választáson, azt vála­szolta: nagy valószínűséggel igen. A párt elnöke nyilat­kozott már arról, hogy a vá­lasztókerületi elnököket kell tekinteni alapvetően jelöl­teknek. Hozzátette, a végle­ges nevesítéseket őszre ter­vezik. Visszalépési szándéka nincs, (ö) Kétszáz gyermek ingyen étkezik a vésztői óvodában Vésztőn az óvoda 311 gyer­mekéből 203-at ingyenes ét­kezésben részesít az önkor­mányzat. Rendszeres gyer­mekvédelmi támogatást is több száz is­kolás és óvo­dás kap. vári SZALAY ISTVÁNNÉ, a szociális bi­zottság elnö­ke felvetette: a jövőben a költségvetés készítésénél a rendkívüli gyermekvédelmi támogatások számára is igyekeznek anyagi fedezetet biztosítani, (i) Tizenhárommiliót nyert az óvodára Medgyesegyháza A medgyesi önkormányzat pályázatot adott be a megyei területfejlesztési tanácshoz a Hősök úti óvoda magas tető­zetének kiépítésére. Az évek alatt beázó lapos tető kiváltá­sára, másrészt az iskolai pá­lyázat kiegészítéseként a kö­zel levő két épület egysége­sebb településképi megoldá­sa érdekében született jelent­kezésük. A legutóbbi tájékoz­tatás szerint a 14,5 milliós beruházáshoz 13 millió forint támogatást nyert a község. (I) KISHIREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Mezőberény. egészségügy, (h) Erdős Norbert országgyűlési képvi­selő meghívására a városba látoga­tott a napokban Mikola István ko­rábbi egészségügyi miniszter. A szaktárca egykori vezetője lakossági fórumon találkozott a térség egész­ségügyi szakembereivel és az ér­deklődőkkel. Mint elmondta, a Fidesz—MPSZ egy széleskörű társa­dalmi és szakmai egyeztetés után állítja össze egészségügyi program­ját, amellyel reményeik szerint orvo­solni tudják az ágazat problémáit. Mezőhegyes, táboroznak, (i) a megyei fenntartású mezőhegyesi szakképző iskola rendészeti kép­zésben résztvevő 13. évfolyamos tanulói egyhetes táborozáson vesz­nek részt Szurdokpüspökön. Ugyanezen a helyen augusztus vé­gén az első évfolyamosoknak gó­lyatábort szerveznek. Mezőkovácsháza. először, (i) Hagyományteremtő szándékkal a közelmúltban első alkalommal szervezett a névadójáról elnevezett hetet a mezőkovácsházi Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A programoktól zsúfolt héten a tét a Csanád Vezér Kupa elnyerése volt. Folyamatos teljesítménye alapján a kupát a 2/a és az 5/c osztály nyerte. Orosháza, játszóház. (cs) az orosházi Székács József Családse­gítő Alapítvány 120 ezer forintot nyert a Művészeti és Szabad Mű­velődési Alapítványtól, játszóházi programra. Májustól decemberig, havonta egy alkalommal, a csa­ládsegítő szolgálat közreműködé­sével valósítják meg a programo­kat az érdeklődő gyermekek szá­mára. Pusztaottlaka. nyerték, (i) Ten gerparti nyaralást nyert három tele­pülés, Kétegyháza, Elek és Pusztaottlaka általános iskolája. A pályázat szerint összesen 40 gyer­mek vehet részt az üdülésen. Pusztaottlakáról 10 diák, és kísérő­ként Paulik Ferencné igazgató- utazhat a nyár végén Romániába, a Fekete-tengerhez. Szarvas. IVÓVÍZ, (j) Hatvanszázalé­kos támogatásra nyújtott be pályá­zatot a szarvasi önkormányzat a Békés Megyei Területfejlesztési Ta­nácshoz, ivóvízhálózat építésére. A 48,6 millió forintos beruházás kere­tében a Rózsási-szőlők vízellátását szeretnék megoldani. Szeghalom. ÚTÉPÍTÉSEK, (i) Pályá­zati lehetőségek kihasználásával további útépítésekről, útfelújítá­sokról döntött a szeghalmi képvi­selő-testület. Macsári József pol­gármester elmondta: a tervezett útrekonstrukció a Pozsonyi, a Jó­zsef Attila és a Bajcsy utcákat érinti. TÓtkOmlÓS. FELÜLVIZSGÁLAT, (cs) A Jankó János Általános Iskola és Gimnázium villamos biztonság- technikai felülvizsgálata érdeké­ben a fenntartó, a tótkomlósi ön- kormányzat képviselő-testülete to­vábbi árajánlat kérését rendelte el az oktatási intézmény régi épületé­nek teljes vezetékelése érdeké­ben. A munkálatok elvégzésére maximum egymillió forintot biztosít éves költségvetéséből a testület. A feladatot a nyári szünidőben kell elvégezni. 3 tipp a hatékony szúnyogirtáshoz, ami segít megvédeni a turizmusba fektetett pénzt! Hasznos tanácsok önkormányzatoknak, horgászegyesületeknek, kempingeknek! Nem a szúnyogcsípés miatti viszketés az egyetlen és legnagyobb bosszúsága az üdülőhelyeknek: a szúnyogok támadásai miatt elmara­doznak a vendégek, ami jelentős bevételkiesést okozhat az idegenfor­galomban. így a szúnyogirtás jól felfogott gazdasági érdek. 3 tipp, ami­vel megvédheti a turizmusba fektetett pénzt: 1. Időzítés: Ha a szúnyogsűrűség eléri a 20-25 csípést óránként, ak­kor érdemes szúnyogirtást rendelni. 2. Garancia: kössön ki garanciát a szúnyogirtásra. 3. ..Szúnvogtérkép”: hatékonyabb az irtás, ha ismerjük a szúnyo­gok „vadászterületeit” és búvóhelyeit. Jó volna, ha ilyen egyszerű lenne a megoldás? A Remeczki és Társa Bt. Szúnyogirtó Kommandó! szolgáltatásának éppen ez a lényege: szú­nyogirtás 72 órán belül, 100% garanciával! A gyors, kockázatmentes Szúnyogirtó Kommandó! szolgáltatásáért hívja információs vonalunkat: (30) 338-4649! Sok sikert és szúnyog- mentes nyarat: ________________________________________ Sz únyogirtó Kommandó! Szúnyogirtás 72 órán belül, 100% garanciával! Információs vonal: (30) 338-4649! % © Remeczki és Társa Bt. 2005. i < Nagy valószínűséggel indul jövőre Tóth Imre

Next

/
Thumbnails
Contents