Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-28 / 123. szám

4 MAGAZIN BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 28., SZOMBAT INTERJÚ Csúnya káromkodás lett a vége gerner csaba elszerződött a Békés Megyei Jókai Színháztól, ezentúl a székesfehérvári társula­tot erősíti. — Az évad vége felé közele­dünk. Hogyan telt az év?- Nem panaszkodhatom, jól, mégis szomorúan várom az évadzárót. Budapestre köl­töztem, a székesfehérvári színházhoz szerződtem, mert a párom is ott dolgozik. Nem volt túl szerencsés, hogy ál­landóan a Viharsarok és a fő­város között ingázott. — Akkor már nem is játszik Békéscsabán?- A Tizedes és a többiekből még van néhány előadás, a többit majd látjuk. Ha össze tudjuk hangolni a munkát és hívnak, darabra szerződnék. Fehérváron jók a kilátásaim, már most dolgozom az ottani csapattal, Pesten is játszom majd. Azzal vígasztalom ma­gam, hogy én is megyek majd Csabára, a barátaim pe­dig már most rendszeresen meglátogatnak. Különben is, több csabai dolgozik a fővá­rosban, tíz perce beszéltem Marton Róberttel és Bródy Norberttel. Legalább a sráco­kat gyakrabban látom. — Milyen emlékeket visz magáról a csabai előadások­ról? — Hú, azt még felsorolni is nehéz lenne, hiszen nem mú­lik úgy előadás, hogy valami móka, vagy apró baki ne csúszna be. A Csongor és Tün­de bemutatóján például össze­kevertem két hangot és egy kellemes kis káromkodás lett a mondatból. Hirtelen azt sem tudtam, hogy javítsam-e, de jól tettem, hogy nem csinál­tam semmit. A gyerekeknek fel sem tűnt. ■ (fgk) HÍRESSÉGEK Tege Antal mostanában mindenesnek csapott fel Új szerepben tündököl a Bé­kés Megyei Jó­kai Színház művésze, tege Antalnak ta­valy lánya, idén pedig fia született. Míg azonban Aranka Viola világ­rajövetelénél a színész jelen lehetett, Virgilénél nem, mert az orvosok végül a csá­szármetszés mellett döntöt­tek. Az egy hónapos csecse­mő nem hasfájós baba, zö­mében már most hagyja a szüleit aludni. A színésznek szüksége is van az energiára, a nyáron bemu­tatandó darabban, Heltai Jenő Naftalinjában kapott nagyobb szerepet, amellyel aztán „tur­nézik” a színház. — így házunk felújítása is ab­bamarad egy időre. Egy bará­tommal a kisebb munkákat megcsináljuk magunk, a na­gyobbakat, villany- vagy gáz­szerelést persze szakemberre hagyjuk — mondta Tege. — Es­ténként pedig a Tizedes és a többiekben játszom. A kollé­gákkal már előre készülünk arra, hogy mivel bosszantjuk a másikat, de a spontán ötle­tek a legjobbak. Legtöbbször Karczag Ferenc és Korognál Károly az áldozat, (fgk) Az a munkája, hogy folyamatosan beszéljen A televíziócsatornákon sok­szor láthatók telefonálásra ösztönző játékok. A műfaj egyik „királynője” a békés­csabai kötődésű Tallér Edina. — Nem akartam elvállalni a munkát, mert féléves holland tanfolyammal járt, és a kisfiam akkor volt 18 hónapos. Amikor viszont a szintén csabai Balogh Zsuzsával bekerültünk a leg­jobb háromba, máshogy dön­töttem. Azóta én tréningezem az újakat A műfaj könnyűnek tűnik, hiszen látszólag csak fo­lyamatosan beszélni kell, de nem mindegy, mit és hogyan mondunk. Legutóbb egy hóna­pon belül kétszer is tőlem vit­ték el a főnyereményt! Ilyenkor fel sem fogják a telefonálók, hogy kétmilliót nyertek, (y) Szappan főtt, lúg is lett hagyományőrzés Nem veszett kárba az előző évi disznózsír sem Néhány évtizeddel ez­előtt a fiatal leányok még lúgos vízzel mosták meg a hajukat, ha azt akarták, hogy szép és fé­nyes legyen. Lipták Judit Mezőberényi, kardosi és szar­vasi nyugdíjasok gyűltek ösz- sze egy májusi délutánon Szarvas külterületén, az Ezüstszőlői Idősek Klubjában, hogy felelevenítsék a szap­panfőzés hagyományát. Vala­ha minden paraszti háznál is­merték a szappan- és a. lúgké­szítés titkait, ma viszont már alig akad, aki tudja, mitől lesz a szappan szép sima. A szar­vasi Gyurecska Mihályné azonban ismeri a titkot, így a receptje alapján főzött szap­pan jól sikerült. Miközben az asszonyok, s a munkálatokat irányító Litausz- ki Gyuri bácsi a kutkának ne­vezett, téglából kiépített főző­helyen beletették az üstbe a hozzávalókat, lassan előkerül­tek a régi történetek is. Például arról, hogy az egykori paraszt- emberek hogyan teremtették meg az élelemtől kezdve a tisztálkodószerekig mindazt, amire szükségük volt. Az ara­tás és a disznóölés mellett a ko­ra tavaszi szappanfőzés is fon­tos dátum volt az életükben. Akinek a padlásán, a sztolov- inában (polc) volt bőven szap­A tavaszi szappanfőzéssel valaha az egész évre való tisztítószert előteremtették. pan- és lúgkockája, annak biz­tosított volt a tiszta ruhája is. A történetek hallgatása köz­ben az üstben már felforrt a víz, melybe sót, nátronlúgot (marószóda) és avas disznó­zsírt, különböző nyesedékhú- sokat, s néhány tepertőt is tet­tek. Jó kétóra elteltével aztán lekerült az üst a kutkáról, s az asszonyok szappanformába meregették a víz tetejére feljö­vő pépes masszát. Közben el­mondták, hogy a megmaradó folyadék, a lúg 24 órán belül szintén megkeményedik, s azt a durvább anyagok (pokrócok, szőnyegek) mosására lehet majd használni. A végeredménnyel min­denki elégedett volt. S azzal talán még jobban, hogy ha csak néhány órára is, de si­került visszaidézniük fiatal­koruk egyik szép hagyomá­nyát. A szappankészítés hozzávalói Zsiradék:____________40 kilogramm Marószóda: _________10 kilogramm Só :________________80 dekagramm Esővíz: annyi, hogy ússzon a zsiradék Falmosásra is kiváló mŐstók fe^így az előző, enyves festéket. Ezt jól tudom, mivel édesapám szobafestő volt. Errefelé csak úgy hívták: a tanyák festője — emlékezett závoda ferenc szarvasi önkormányzati kép­viselő, a szappanfőzés egyik szervezője. Megyei kitüntetettek az országos kiállításon díjak Tizenöt elismerést hoztunk el Békési ízekkel hangolnak a Madzagfalvi Napokra kiadvány Minden, ami sütés-főzés Tegnap volt a megnyitója Buda­pesten a XIV. Országos Népmű­vészeti Kiállításnak, amelyről a Békés Megyei Népművészeti Egyesület több tagja is szép eredménnyel térhetett haza. A kiállítást háromévente rendezik meg. A mintegy háromszáz ta­got számláló Békés Megyei Nép­művészeti Egyesület ebben az évben 15 díjat hozott el. Famű- vesség kategóriában arany­plakett kitüntetést kapott fás csoportjuk, szálasanyag kategó­riában pedig a békési Hodoroga Péter. Szintén aranyplakett ki­tüntetésben részesült a csaba- csüdi Szakács Aliz, aki bőrből készült alkotásaival érdemelte ki az elismerést. - Úgy gondolom, hogy méltán lehetünk büszkék tagjaink eredményeire, amelyek tükrözik az alkotók folyamatos szorgalmát és tehetségét - hang­súlyozta Pál Miklósné, a civü szervezet elnöke. ■ (mk) A békési Jantyik Mátyás Múze­um füzetsorozatában, a Békési Tékában a Madzagfalvi Napok­ra Békési ízek címmel szeret­nének megjelentetni egy kiad­ványt, mely a tervek szerint a régi konyhai berendezések, eszközök, a sütés-főzés techni­káinak bemutatásán túl egy helyi ételekből álló receptgyűj­teményt is tartalmaz majd. A múzeumban régi békési és környékbeli ételek leírását - a leg­egyszerűbb hétköznapitól kezdve az ünnepi étkezések különféle fo­gásaira is gondolva—várják. A vá­rosban a leveseknek, mártások­nak, laktató egytálételeknek számtalan változatát ismerték egykoron. Egy részük, mint példá­ul a gölődin, vagy kötöttgaluska- leves, a pite, a máié, egyes kemen- cés ételek igazi különlegességnek számítanak, s többnyire csak az idősebb nemzedék ismeri elkészí­tési módjukat ■ (sz) Miért nem esik le a műhold? előadás Az idei a fizika nemzetközi esztendeje A fizika nemzetközi évé­hez kapcsolódva az Eötvös Loránd Fizikai Társulat megyei csoportja a napok­ban előadást szervezett Békéscsabán a Hugonnai Vilma Egészségügyi Szak- középiskolában. Mogyorósi Krisztina A rendezvényről Zátonyi Sán­dor igazgatóval, a társulat me­gyei elnökével beszélgettünk. — Az idei világméretű ren­dezvénysorozat célja köze­lebb hozni a fizikát a fiata­lokhoz, hangsúlyozni fontos­ságát. Talán nincsenek tisz­tában ezzel?- Az eredmények jelentősé­gét kell az emberekben tudato­sítani. Azt, hogy a fizika alap­vető fontosságú mindennapi életünkben, ott van a munkán­kat megkönnyítő technikai esz­közökben. — Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat kapcsolódik a világ­méretű akcióhoz. Miben áll tevékenységük?- A társaság országos cso­portja továbbképzéseket, kon­zultációkat szervez, míg a me­gyei szervezet elsősorban verse­nyek, ismeretterjesztő előadá­sok rendezésével foglalkozik.- Igen érdekes az Ön által tartott előadás címe, misze­rint „Repül a nehéz kő: ki tud­ja hol áll meg?... De miért nem esik le a műhold?” Mit takar a cím?- Éppen az előadás napján volt Farkas Bertalan űrrepü­lésének a huszonötödik évfor­dulója, ezért azokkal a témák­kal foglalkozom, amelyek az űrhajózásnak, a műholdak mozgásának fizikai alapját ad- g ják. Kísérleteket, számítógé- f pes szimulációkat mutatunk | be, ezenkívül felhívjuk a fi- 1 gyeimet az űrhajózás, űrkuta- f tás olyan gyakorlati eredmé- s nyeire, mint például a tépőzár vagy a GPS. Zátonyi Sándor szerint a fizika alapvető fontosságú mindennapi életünkben, ott van a munkánkat megköny- nyítő technikai eszközökben. FOTÓ: ZÁVODA FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents