Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)

2005-05-25 / 120. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP VONALBAN VAGYUNK... Ezeken a hasábokon fekete g. kata igyekszik olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207- es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14-17, pénteken 14-16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Nem érdemes óvodát változtatni beíratás Több szülő ol­vasta hétfői lapunkban, hogy néhány békéscsa­bai óvodába kezelhetet­lenül sok gyerek jelent­kezett. Az anyukák attól tartanak, hiába a pozitív visszajelzés, mégsem veszik fel gyermeküket. A legnagyobb túljelentkezés­sel a Szigligeti és a Kölcsey utcai óvodában kell számol­ni, az ugyancsak a Kölcsey intézményéhez tartozó Ligeti sori csoportoknál például nem vetődött fel ilyen kér­dés. A békéscsabai oktatási iroda munkatársa, Perényiné Czibolya Edit elmondta, a körzethez tartozó gyerekek előnyt élveznek a felvételnél, a többiek jelentkezését hely függvényében ítélik meg. Va­gyis azok, akik nem a saját körzetükbe szeretnék íratni gyermeküket, egyfajta koc­kázatot vállalnak. Ha ugyan­is a kicsit nem veszik fel a kiválasztott óvodába, és köz­ben a körzeti óvoda helyei is betelnek, mert a szülő más­hova vitte a gyermekét, ak­kor szabad férőhellyel ren­delkező intézményt kell ke­resni. Az óvodák vezetői a közgyűlési döntést követően a jelentkezés elfogadásáról vagy elutasításáról határo? zatban értesítik a szülőket. Ha a szülő a döntéssel nem ért egyet, 15 napon belül jog­orvoslatért fordulhat Békés­csaba jegyzőjéhez. Ingyen úszhatnak A szülők néha a tárgyi feltételek, például az uszoda miatt választanak óvodát, holott február óta minden nagycsoportos ingyen úszhat. HÍREK Őszre jó lesz a gyepszőnyeg is Fíizesgyarmaton Sándor önkormányzati képvi­selő felvetette: a pálya talaja nem megfelelő, ezért azt ne vegye át az önkormányzat. Várkonyi Imre polgármester válaszában elmondta, hogy a pályának őszre kell teljesen elkészülnie, addig a kivitelező elvégzi a gyepszőnyegen a szükséges javításokat (i) Talált bicikliket vittek be Békésen a városházára A közelmúltban több, nagy ér­tékű és jó állapotban lévő ta­lált kerékpárt vittek be a bé­kési polgármesteri hivatalba. A jelentkezőknek hitelt ér­demlően kell bizonyítaniuk tulajdonjogukat. A biciklikkel kapcsolatban ügyfélfogadási időben adnak információt (sz) Uniós szabványú játszótér létesül Okányban # Az okányi tes­tület legutób­bi ülésén a képviselők a község játszó­terének felújí­tásáról is ha- ■ tároztak. Eszerint saját erő­ből, 2,5 millió forintból újítják fel a Kossuth utca, illetve a Köröspart között elterülő ját­szóteret - tájékoztatta lapun­kat FEKETE ZOLTÁN, Okány köz­ség polgármestere. A megsza­vazott összegből az uniós szabványoknak mindenben megfelelő természetes alap­anyagú hintát, mérleghintát, játszóvárat szereznek be. (b) A pszichés gödör mélyén gyógyítás Az orvosok a lelkibetegek töredékét ismerik fel A magyarok legalább húsz százaléka lelkibeteg. (Képünk illusztráció) Sok, a halált fontolgató ember is telefonál A depressziósok töredé­két ismerik fel Magyaror­szágon, bár néhány szak­ember azt mondja, jobb is így, mivel nincs elég orvos. Fekete G. Kata Egy tanulmány szerint a ma­gyarok legalább húsz százaléka lelkibeteg, míg az uniós állam­polgárok közel harmada de­pressziós. A tudósok úgy vélik, a felnőttek azért kerülnek pszi­chés gödörbe, mert soha nem tudhatják, mikor veszítik el ál­lásukat. A fiatalokat a gazdasá­gi bizonytalanság aggasztja. A szakemberek keserű örö­mére azonban csupán a páci­ensek kis részének baját isme­rik fel. Ha ugyanis mindenkit orvoshoz küldenének, még na­gyobb zsúfoltsággal kellene számolni, pedig már most lé­teznek olyan osztályok ha­zánkban, ahol száz beteg jut egy doktorra. Ezért is jelente­nek nagy segítséget a telefonos lelkisegély-szolgálatok, ahol név nélkül beszélgethet a hívó az ügyelővel. Békéscsabán, sok más me­gyével ellentétben, 24 órás szolgálat működik, amely szükséges is, hiszen sokan nem az éjszakai órákban, ha­nem reggel, ébredés után vagy napközben emelik fel a kagy­lót. Szabóné dr. Kállai Klára, az S. 0. S. telefonos lelkise- gély-szolgálat vezetője szeret­né, ha az emberek fejében ugyanúgy benne lenne a lelki- segély-szolgálat száma, mint a mentőké, a rendőrségé vagy a tűzoltóságé. S bár a lelkise- gély-szolgálat megelőző fel­adatot lát el, a központi támo­gatás idén a tavalyi összeg tö­redékére csökkent. Lelkisegély-telefonszámok Vezetékes telefonról ingyene­sen hívható a 68-as körzetből is: 66/441-300. Önkéntes segítők jelentkezése: 66/447-334-es számon vagy személyesen pénteken 14 óra­kor Békéscsabán a Pszicholó­giai Tanácsadóban. Öngyilkosságok megyénkben (2002) Férfi 106 Nő 30 Akasztás 108 Méreg, gyógyszer 11 Vfcbefúlás 4 Jármű elé ugrás 5 Lőfegyver 2 Magasról levetette magát 3 Egyéb 3 (Forrús: KSH) Békéscsabán a magány, a lel­ki egészség, a családi és sze­xuális problémák, társas kapcsolatok vezetik a listát, amiben segítséget kémek a telefonálók. Magas az öngyil­kosságot fontolgató tárcsázók aránya is, ami kedvező, hi­szen a maguk ellen fordulók segítséget kérnek. Adóparadicsom is lehetett volna hazánk Kisosz Ne adjon pénzt a kormány, de lehetőség szerint ne vegyen el sem Kereskedők, vállalkozók — a rendszerváltáskor (ők is) azt hitték, eljött az idejük. Fábián István Most már azon túl vannak a Ke­reskedők és Vállalkozók Békés Megyei Szervezetének (Kisosz) tagjai, hogy támogatást remélje­nek, de azt az elmúlt heti, soros küldöttgyűlésükön is erőteljesen megfogalmazták: legalább az ma­radjon náluk, amit megtermeltek. Czibula Zoltán titkár példák­kal is szolgált. Nem sokkal a rendszerváltás után meghirdet­ték a „sörfőzdeprogramot”, majd az élelmiszer-előállítás­hoz, közte tészta-, cukorka- és húsüzemüzemek létrehozásá­hoz kapcsolódó projektekhez kapcsolódó támogatást, de mindegyiket megölte az utána jövő, korábbinál magasabb jö­vedéki adó. A friss példa az uni­kumként külföldön is elfoga­dott magyar nedűhöz kapcsoló­dó, pálinkafőzéshez és értékesí­téséhez kapcsolódó, az érintet­teknek hátrányos jogszabály. Pedig, a körülményeket Is­merve, hazánkban inkább adó- paradicsomot kellett volna megteremteni, hiszen ez a szomszédországokkal szembe­ni egyfajta védelmet is hozott volna — vélik. Ismerik a pozitív példákat: Finnország, Svédor­szág egészen jól elboldogul ri­vális szomszédok hiányában. Mert éppen ez teremti (vagy tartja meg) számukra a ver­senyképességet, érvényesülési lehetőséget. Akár hazánkkal szemben, ahol - ez önmagában üdvözíti a kiskereskedőket is - meghirdetik a gyógyfürdőprog­ramot, benne biztatást a turiz­musfejlesztésre, és közben arra „ösztönzik” a törvényhozókat, adózzanak a vendéglátósok még a borravaló után is. Akár nyolcvanmillió CZIBULA ZOL­TÁN elmond­ta, küldött- gyűlésük elfo­gadta a tava­lyi munkáról szóló beszá­molót, a gazdálkodási mérle­get, az aktuális költségve­tést. Megfogalmazódott, hogy a tavalyi pályázatokon elnyert 45 millió forint bizta­tás erre az évre is, és ha az eredmények még nem is is­mertek, akár 80 millió forint is keletkezhet belőle. HIRDETÉS „ / f ff i i t SZÜLETÉSNAPI NYÍLT HÉTVÉGÉ A CSABA AUTÓHÁZNÁL! 2005. MÁJUS 27-28-29! Ez a hétvége egy kicsit más a Csaba Autó­ház életében, mint a többi. Most töltjük be a 3. esz­tendőt - 3 EVESEK VA­GYUNK! Nézzük csak: miről szólt ez a 3 év? Újból bevezettük Békés me­gyében a Skoda autót: népszerű­ségét láthatják mindazok, akik nyitott szemmel járnak: a Békés megyei utakon átlagban minden HATODIK autó új Skoda. Szakszervizünk, alkatrész-el­látásunk zökkenőmentesen mű­ködik, vevőink remélhetőleg elé­gedettek. Fontos számunkra az első perctől, hogy az ügyfelek, akik bármely célból betérnek hozzánk a megfelelő környezet­ben a lehető legügyfélcentriku- sabb kiszolgálásban részesülje­nek. Úgy gondoljuk, hogy hosz- szú távon ez a magatartás teheti ismertté és népszerűvé cégünket. Na elég is a múltból, hiszen Önöket az érdekli, hogy miért jöjjenek el a születésnapi nyílt hétvégénkre, igaz? Péntek, szombat, vasárnap fo­lyamatos tesztvezetésben lesz részük, azoknak, akik ezt a programot választják: ki­próbálhatják a Fabiát, az új Octaviát benzines és dízel változatban is, illetve találkozhatnak egy tesztvezetés élményére a Skoda luxusmodelljével a Superb-vel. lelenleg futó akcióinkat nehéz lenne felsorolni, de talán az in­duló árak magukért beszélnek:- Skoda Fabia már 1 999 000 Ft-tól- Skoda Octavia már 2 999 000 Ft-tól- Skoda Superb már 4 999 000 Ft-tól megvásárolható! A hitelkínálatunk sem minden­napi: Fabia 1 999 000 Ft-os ára mellett 10% befize­téssel 19127Ft-os havi törlesztő 5,17%-os THM-mel. Aki az Octavia iránt érdeklő­dik, annak a 2 999 000 Ft-os ár 10%-ának befizetése mellett 28 696 Ft-os havi törlesztő szin­tén 5,17%-os THM-mel. Mindkét esetben 120 hónapos futamidő melletti kamatössze­gek lettek felsorolva, de termé­szetesen ennél rövidebb futam­idő mellett is felvehető a hitel. A nyílt hétvége résztvevői megkóstolhatják a születésnapi tortánkat és nyereménysorsolá­son vehetnek részt, melynek a fődíja 3 darab kétszemélyes hét­vége a katalóniai Port Aventura kalandparkba! Jöjjön el nyílt hétvégénkre és minden esélye meglesz, hogy ül­jön Európa egyik legnagyobb cik­lonjában! A Csaba Autóház Kft. Békéscsaba, Gyulai út 65/2. Tel.: (66) 520-920. Fax: (66) 520-940. www.csabaauto.hu Nyüt hétvégénk nyitva tartása: Május 27-én, pénteken 8.00-17.00 Május 28-án, szombaton 9.00-16.00 Május 29-én, vasárnap 9.00-15.00 Születésnapi nyílt hétvégénkre mindenkit szeretettel várunk!

Next

/
Thumbnails
Contents