Békés Megyei Hírlap, 2005. május (60. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-18 / 114. szám
2 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 18., SZERDA MEGYEI KORKÉP MEGKÉRDEZTÜK OLVASÓINKAT A nyolcadikosok pályaválasztásáról PETRÁNYI ILDIKÓ, 15 ÉVES, OROSHÁZI DIÁK:- Az orosházi Táncsics gimnáziumot választottam, német tagozatra vettek fel. A tervem, hogy fiatalon eljussak Németországba, s ott dolgozzak. Öt éve tanulom a nyelvet, szerencsére versenyekre is jártam. Elsős gimnazistaként nyelvvizsgát akarok tenni. TÁBI MÁTÉ, 15 ÉVES, OROSHÁZI DIÁK:- A Kossuth Lajos ^ Közoktatási Intézmény gépészeti szakára jelentkeztem. Csábított a 10. évfolyamon meghirdetett rendészeti szak. Elhatároztam, hivatásos katona leszek. Vonzanak a fegyverek, a technika. Ha ez nem megy, gépészként is elhelyezkedhetek. SÁRKÖZI ANNA, 15 ÉVES, OROSHÁZI DIÁK:- A Táncsics német 1 tagozatára nem kellett felvételiznem, mert a nyelvi versenyeken jó helyezéseket értem el. Egyértelmű volt számomra, hogy a folytatásban erre helyezem a hangsúlyt. A családunkban többen beszélik a nyelvet, ők is biztattak. ZIMBORÁN ÁGNES, 15 ÉVES, OROSHÁZI DIÁK:- Van lehetőség nulladik évfolyamot választani a középiskolákban. Helyben maradtam, és az angolt megalapozva szeretnék később külföldön dolgozni. Az érettségi után külföldön szeretném angolnyelv-tudásomat csiszolni, majd hazatérve egyetemre jelentkezni. ■ Cs. I. Csatlakoznak az akcióhoz a mozgáskorlátozottak Az Értelmi Sérültek és Családjaik Jogvédő Egyesülete aláírást gyűjt azért, hogy a parlament tárgyalja az ápolási díjak emelését - legalább a minimálbér szintjére. A kezdeményezéshez csatlakozott a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége — tájékoztatta lapunkat Czeglédiné Kovács Ágnes megyei elnök. Aláírásgyűjtő ív az ecsje.fw.hu internetes oldalról letölthető, (fin) Az idősek otthona feltételeinek javításáért A sarkadi képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött: a város jelentkezik az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium által kiírt pályázaton. Kedvező elbírálás esetén a családsegítő, gondozási és szociális központ berkein belül működő idősek otthonában a demens részleg eszköz- fejlesztését oldanák meg bruttó 5 millió 555 ezer forintból. A 10 százalék saját forrást az intézmény biztosítja, (b) A játékos diákélet hagyományait őrzik A Cinkusiak Baráti Köre tavaly vidám délelőtt szervezésével próbálkozott abban a volt iskolaépületben, ahol ma a mezőgazda- sági szövetkezet irodaháza található. A hajdani diákok a jelenlegi tulajdonosokkal jó kapcsolatot ápolnak. A gondozott környezetben pünkösdváró vigasságokra vártak vendégeket az idén. A népi mesterségek oktatói rongybabák, termésbábok készítésére, szalmafonásra, agyagozásra tanították a gyerekeket, miközben mások népi játékokkal múlatták az időt. DEÁK GYÖRGY, a civil szervezet elnöke úgy véli, sok ilyen alkalmat kell szervezniük, hogy híre legyen a tanyanapoknak, (cs) Franciák a sérültek között tanulmány Értékelték az itteni ellátórendszer magas színvonalát A fogyatékossággal élő gyerekek korai fejlesztésének és integrált oktatásának tanulmányozására látogatott el Franck Seuret francia újságíró és kollégája, Jacques Grison fotóriporter az elmúlt héten csütörtökön a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületéhez. Frankó Marianna Az elsősorban fogyatékossággal élő olvasóközönségnek szóló, havonta megjelenő francia Fare Face magazin minden évben különszámot ad ki, amely egy kiszemelt országban mutatja be a sérült emberek helyzetét. Tavaly az Amerikai Egyesült Államokról, két éve pedig Nyugat-Afrikáról adtak helyzetértékelést. Az idén július végén megjelenő különszám az Európai Unióhoz tavaly csaüa- kozott Lengyelországot és hazánkat helyezi górcső alá.- Franciaországban keveset tudunk az új tagországokról — mondta Franck Seuret. — Azért esett éppen erre a két országra a választásunk, mert számunkra Lengyelország volt az unió bővítésének szimbóluma. Magyarországon pedig a fogyatékosügyi törvények a legfejlettebbek az új tagországok között. Eddigi tapasztalataink szerint a fogyatékossággal élők számára kifizetett összeg vásárlóértéke csaknem azonos Franciaországban, mint itt. Kellemes meglepetésként ért az ellátórendszer magas színvonala. Hiányoljuk viszont, hogy a támogató szolgálatok nem eléggé kiépültek, így nem jujhat hozzájuk mindenki egyenlő esélylyel. Munkamódszerünk, hogy az intézménylátogatások mellett elsősorban az érintett fogyatékossággal élő emberekkel, valamint a róluk gondoskodó családtagokkal, szociális szakemberekkel beszélgetünk. Eddig Budapesten és Gödöllőn jártunk. Békéscsabára elsősorban a gyerekek korai fejlesztésének és integrált oktatásának tanulmányozása miatt látogattunk el, illetve szeretnénk meglátogatni egy lakóotthont is. Gyermekek a fejlesztő felkészítésen A Napraforgó Gyermekrehabilitációs és Információs Centrumban fejlesztő felkészítésen, jelenleg: 50, tavaly: 35, 2003-ban, a nyitás évében: 20.. Ellátogattak a Csillagház lakóotthonba CZEGLÉDINÉ KOVÁCS Ágnest kérték Jel, minta Mozgáskoiiáto- zottak Egyesületei .Vflfe Országos Szövet- \ H fWKt ségének elnöksé gi tagiát, hogy mutassa be a magyarországi fbgyatékosügyi helyzetet Nemzetközi szinten is többször kérték már Jel szakértőnek különbözőfogyatékosügyi programok, jogszabályok véleményezésére. A szakember a fogyatékossággal élő gyermekek integrált óvodai, iskolai nevelésének és korai fejlesztésének jogszabályi hátterét mutatta be a békéscsabai székhelyű Napraforgó Gyermekrehabilitációs és Információs Centrum példáján keresztül Ellátogattak a szintén a Mozgáskorlátozottak Békés Me gyei Egyesülete által fenntartott Csillaghoz lakóotthonba is. Hiába várták haza, holtan találták öngyilkosság Bár a szülők megbocsátottak volna, a fiú a halált választotta Attila, várunk haza, mindent megbocsátunk - ezekkel a szavakkal keresték a szülők plakátokon és tévéhirdetésekben azt a 14 éves szabadkígyósi fiút, akit hétfőn holtan találtak. Az 1980-as évek végén történt utoljára, hogy Békés megyében ilyen fiatal serdülő ön- gyilkosságba menekült Akkoriban két 14 éven aluli gyerek is önkezével vetett véget életének. A szabadkígyósi H. Attila 14 évet élt Eleinte úgy tűnt, elcsa- vargott. A fiatalembert a kábeltévén keresztül keresték, Békéscsabán pedig több plakát is hirdette, nem haragszanak rá. Attila múlt héten kedden reggel busszal utazott iskolába a megye- székhelyre. Balogh lózsef, Szabadkígyós polgármestere úgy tudja, a fiú sportosztályba járt Tanítás után azonban hiába várták otthon, ezért a hozzátartozók a rendőrség segítségét kérték. A hatóság nagy erőkkel kezdett nyomozni. A buszsofőröknek képet mutattak, az osztályfőnököt már éjszaka felkeresték, hide valamit diákja hollétéről. A kutatás hétfőn délben fejeződött be, ekkor találták meg a fiú holttestét a szabadkígyósi, úgynevezett vízműerdő egyik fajára felakasztva. Idegenkezűség gyanúja nem merült feL Fiatal öngyilkosok Békés megyében 1980 1990 2000 2001 2002 2003 _ 10-14 éves 22 15-19 éves 2 1 2 1 1 i 20-24 éves 8 4 9 11 2 1 Az eltűnések zöme szerencsésebben végződik. Szombati Andrea, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, legtöbbször iskolai vagy otthoni problémák miatt csavarognak el a gyerekek. Gyermekvédelmi intézetekben megesik, hogy hetente több kamasz is elmegy. Zömük azonban egy-két napon belül előkerül. Nemrég egy gyulai lányt igazoltatás közben leltek meg az egyenruhások, visszavitték az intézetbe, ahonnan viszont újra elszökött ■ Fekete G. Kata A békéscsabai Terminál Hotel és Étterem ajándékaiért meghirdetett játékunk helyes megfejtése: 1. Dobos Attila. Megtartottuk a .sorsolást. A KÉTSZEMÉLYES VACSORAMEGHÍVÁST NYERTE: Kiss Ferencné (Gádoros). AZ EGYHETES SZAUNABÉRLETET NYERTE: Laurinyecz Ákos (Békéscsaba). A nyeremények átvételéről a Terminál Hotel és Étterem értesíti a nyerteseket. Legközelebb június 17-én várják $iz érdeklődőket a Vfltctpsdpfei Szeszélyes Évszakók című zenés műsorral a békéscsabai Terminál Hotel és Étterembe. Játéé a sörfesztivál diaiért A kérdésre adott helyes választ beküldők között öt darab egyliteres söröskorsót sorsolunk ki. Kérdésünk: Hogyan érkezik a sörfesztiválra az első hordó sör? 1. lóháton 2. sőröskocsival 3. ejtőernyővel A helyes válasz számát kell levelezőlapra felírni és legkésőbb május 25-én délig eljuttatni a TRIX EXPO Kft. 5600 Békéscsaba, Városi Sportcsarnok, Gyulai út címre! Jeligeként írják rá: Söröshordó! Sorsolás: május 27-én 18 órakor a sörfesztivál színpadán. az Alföld Porcelán Edénygyár Rt. agilis, innovatív, nagy munkabírású munkatársat keres termelésszervező munkakör betöltésére. A MUNKATÁRS FELADATA: a műszaki igazgató közvetlen munkatársaként, együttműködve a cég illetékes szervezeti egységeivel a termelési rendszer folyamatos elemzése, olyan szervezési és technikai megoldások indítványozása, kidolgozása, amelyek csökkentik a költségeket és a hozzáadott értéket nem termelő folyamatok arányát. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELEI: ♦ felsőfokú termelésszervező vagy termelésszervezés szakirányú gépészmérnök végzettség ♦ 2-3 év, termelésszervezésben (nem csak termelésirányításban) szerzett gyakorlat ♦ felhasználói szintű PC-ismeretek. A MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉNÉL ELŐNYT JELENT: ♦ legalább középfokú angol vagy francia nyelvtudás ♦ költségelemzésben szerzett gyakorlat. AMIT KÍNÁLUNK: ♦ versenyképes juttatáscsomag ♦ önálló, kihívást jelentő feladatok ♦ lakhatási támogatás ♦ utazási költségtérítés. JELENTKEZÉSÉT önéletrajzzal, jövedelmi igényének megjelölésével, valamint a végzettségét igazoló bizonyítványmásolatokkal a társaság címére (6800 Hódmezővásárhely, Erzsébeti út 7.), vagy az oroszl@alfoidporcelan.hu e mail címre kérjük megküldeni 2005. május 30-ig. További felvilágosítás: Oroszl István hr-vezető, (62) 620-628. V * Békéscsabára a gyerekek korai fejlesztésének és integrált oktatásának tanulmányozása miatt látogatott el a két francia újságíró. (Képünk illusztráció.)