Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-05 / 78. szám
2005. ÁPRILIS 5., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Az iskolatáska is buktathat egészség Az alsósok legfeljebb három kilót cipelhetnek A tanárok szerint kivitelezhetetlen a három kilogrammos iskolatáska használatának bevezetése. Ha a könyvek többet nyomnak, a szülők megvétózhatják az órarendet. Fekete G. Kata Egy elsős gyerek átlagosan harminc kilogramm, az iskolatáskája pedig hat. Ez körülbelül olyan, mintha egy ötven kilós felnőtt minden nap több mint nyolc kilót cipelne a vállán. Ebből a megfontolásból döntött úgy Magyar Bálint oktatási miniszter, hogy rendeletbe foglalja: szeptembertől az alsó tagozatosok hátizsákja nem lehet több három kilónál. Ebbe viszont nem kell beleszámítani az írószereket és a tornazsákot, amelyek szintén plusz egy-két kilót nyomnak.- Eddig is figyeltünk rá, hogy a gyerekek szellemi és fizikai terhelése megfelelő legyen - nyilatkozta Vargáné Nagy-György Katalin, a békéscsabai 9. Számú Általános Iskola igazgatója.- Kizárólag arra azonban hogyan legyünk tekintettel az órarendkészítésnél, hány kiló a táska? Fontosabbnak érzem, hogy minden napra tervezzünk valamilyen pihentetőbb órát, például technikát, éneket, rajzot. Ezeknek a számát azonban csökkentették. A heti négy testAz első osztályos Mitro Sebestyén és Kovács Lilla szerint nem olyan nehéz a hátizsák. nevelésóra helyett most csupán 2,5-3 lehetséges, pedig ez biztosítaná a fizikai kondíciót. Magyar Bálint áthidaló megoldásként azt ajánlotta, a tanulók ne hordják haza tankönyveiket, hanem tartsák az iskolában. Lenkovics Barnabás ötlete többek szerint jobban használható. Az állampolgári jogok országA hátizsák kialakítása sem A békéscsabai- Egyértelműen az a szerencsés, ha minél kisebb súlyt cipelnek a gyerekek - mondta DR. TÓTH JÁNOS. Réthy Pál kórmindegy ház ortopédiai osztály vezető főorvosa azonban arra is kitért, nem mindegy, hogyan viszik a diákok a táskát. Ha fél vállon hordják, az gerincferdüléshez vezethet. A lényeg, hogy a hátizsák hozzásimuljon a háthoz. gyűlési biztosa több részes, puhakötésű könyvet készíttetne.- Ez viszont tovább emelné az árát - vélekedett Szilágyi Róza, a Pedagógusok Szakszervezete Békés megyei titkára. Egyébként is, minél vastagabb egy könyv, annál drágább. Sokszor pedig kizárólag azért vastag egy kötet, hogy többet lehessen érte kérni. Hány tankönyvből tanulnak? Osztály Tankönyv Heti óraszám 1. 12-13 20 óra 2. 10-12 20 óra 3. 13-14 20 óra 4. 11-15 22,5 óra Terjesztők és eldorádós tiltakozók lebuktatások Több kábítószerárust is nyakoncsíptek az utóbbi időben Keményen ráállt a kábítószer-üldözésre a megyénkben rendőrség. Ami jó hír, a fogyasztók mellett terjesztőket is nyakoncsíptek. Nyemcsok László- Nem tudom, miként került az autóba az anyag - ezzel védekezik egyelőre a 27 éves békéscsabai P. László, akit szombaton Kondoroson, a közúton kapcsoltak le a kommandósok. A férfi Audijában 47,7 gramm speed port és 99 extasy tablettát találtak. (A speed port grammonként 800- 1200 forintért, az extasy darabját 1000 forintért árulják.) A gyorsteszt alapján P. László is fogyasztott kábítószert. A gépkocsit nem véletlenszerűen állították le a rendőrök, ugyanis előzetesen rendelkeztek információkkal. A fogyasztók után immáron a terjesztőkkel kapcsolatban is egyre inkább képbe kerülnek. — Szarvason 20 gyanúsítottja van egy decemberben kirobbant kábítószeres ügynek - hangsúlyozta dr. Hajdú Antal ezredes, a megyei főkapitányság bűnügyi igazgatója. — Tizenkét fogyasztó mellett nyolc embert árusítással gyanúsítunk. Közülük hárman jelenleg is előzetes letartóztatásban vannak — közölte az ezredes. Mint ismeretes, a békéscsabai Eldorádó Klubot azért záratta be a város jegyzője, mert az ott szórakozók közül 31 fiatal gyanúsítható drogfogyasztással. A telekgerendási Lengyel Norbert és menyasszonya, a békéscsabai Knyihár Éva szervezésében az Eldorádó kinyitásáért tüntetést tartanak e hét csütörtökjén. Lengyel Norbert tegnap elmondta: az Eldorádónál gyülekeznek, és 13.30 órakor vonulnak át a városháza elé. Itt átadják a szórakozóhely bezárása ellen összegyűjtött aláírásokat, valamint az újbóli kinyitást szorgalmazó levelet a jegyzőnek. Ezt követően a diszkó előtt szabadtéri zenés rendezvényt tartottak volna este tízig, de ehhez nem kaptak az önkormányzattól területfoglalási engedélyt. A szervezők kiemelték, eddig mintegy 600 aláírást gyűjtöttek össze az Eldorádó mellett. KAPCSOLÓDÓ CIKKEK INTERNETES OLDALUNKON: WWW.BMHIRLAP.HU Felemelő hazaárulózás, politikai szélhámoskodás ..................................................................................Trx .... NYEMCSOK LÁSZLÓ mindenki azt harsogja: a nemzet egységét megtestesítő köz- társasági elnök kell. Ennek azonban olyan kevés az esélye, mint hogy brummogás hallatsszon a mackósajtból. Nevek röpködnek Sólyom Lászlótól Szili Katalinig, Gombár Csabától Glatz Ferencig. Időnként Horn Gyula is benevez, és Bárándy Péter is felmerül. HA közvetlenül választanánk, akkor a felmérések alapján Szili nyerne. Mögötte Glatz, Sólyom és Gombár a sorrend. Mivel a parlament dönt, ez csupán játék. A lakosság véleményét azért sem veszik figyelembe, mert politikai játszma zajlik. Az SZDSZ nem akar pártpolitikust, Szili Katalin viszont az. A szabaddemokraták jelöltje Gombár Csaba, őt a nép egyszerű fiai nem is ismerik. A két pártnak ugyanakkor dűlőre kell jutnia egymással, ha többséget akarnak. más kérdés, hogy hazaárulókra, politikai szélhámosokra bízható-e a döntés. Azt olvastam, tele van a T. Ház haza- árulókkal. Ezt a kifejezést elég gyakran vágták egymás fejéhez a képviselők. Nem a nép minősített így, hanem a honatyák. A politikai szélhámoskodás a belügyminiszter szájából hangzott el. Férje a brókerügy főszereplőivel szerepelt egy fotón. Ezért a fideszes Répássy Róbert Lamperth Mónika felmentését szorgalmazta. A miniszter erre mondta a politikai szélhámoskodást. gyurcsányra és Orbánra is utazik a másik fél, közben természetesen zászlajára tűzve az ország, a nemzet egységét. Szerintem a fentiekhez „méltó” lesz az államfő megválasztása is. A várszínház Tótékkal mutatkozik be a POSZT-on A júniusi V. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjában szerepel a Gyulai Várszínházban tavaly bemutatott Örkény István Tóték című előadása. Az idei POSZT-ra 193 előadásból választották ki azt a 16 produkciót, amelyek a versenyprogramban is részt vehetnek. Ez az első alkalom, hogy a Gyulai Várszínházát meghívták a rangos fesztiválra — tájékoztatott gedeon József színházigaz- gató. (ö) Nívódíjban részesítettek két dobozi háziorvost A Nemzeti Népegészségügyi Program végrehajtásában nyújtott kimagasló tevékenységéért két dobozi háziorvos — a praxisuk dolgozóival együtt - a közelmúltban elismerésben részesült. Dr. Forczek Gabriella és dr. Püspöki Károly a „Békés megye lakóinak egészségéért nívódíj” kitüntetést kapta meg. (e) Milliárdos kárt okozott a tél megyénk közútjaiban A téli üzemeltetés Békésben a tervezett 150 millió forint helyett 250 millióba került — mondta a megyei közlekedéstudományi egyesület tegnapi tájékoztatóján virág Mihály, a megyei közútkezelő főmérnöke. A téli időjárás milliárdos kárt okozott állami közútjainkban. A kátyúzás az aszfaltkeverők beindulásával folyamatos lesz, de mindenhova biztosan nem futja, (c) KISHÍREK BÉKÉS MEGYÉBŐL Kardoskút véradás, (cs) az orosházi véradóállomás kollektívája heti rendszerességgel járja a kistérség falvait, városait. A Vöröskereszt Orosházi Területi Szervezete által összehívott véradások iránt számottevő az érdeklődés. Kardos- kúton az idei, első véradáson 17 donortól vettek vért, közöttük egy új helybéli véradót regisztráltak. Kevermes. találkozó. <i) A kevermesi mozgáskorlátozottak egyesülete nemrég orvos-beteg találkozót szervezett a tagjai és az érdeklődők részére. A programon szakorvos tartott előadást a hallgatóság előtt. Mezőberény. tisztújítás. <sz) A napokban tartotta tisztújító közgyűlését a 25 tagot tömörítő me- zőberényi gazdakör. A helyi gazdálkodókat szakmai alapokon tömörítő szervezet új elnöke ifj. Kovács László, elnökségi tag Balogh Zoltán és Prorok János. A gazdakör tagjai minden hónap első hétfőjén este a művelődési központban találkoznak. Mezőhegyes, köszöntés. (i) a mezőhegyesi Rostás Istvánnét 93. születésnapja alkalmából a család- segítő és gondozási központ nevében a minap Jeszenka Zoltánná, az idősek klubja vezetője és Gyüre Krisztina családgondozó köszöntötte. A jókívánságokon túl emléklapot és élelmiszercsomagot adtak át az ünnepeknek. Orosháza, különdíjas, (cs) Levéiíró-pályázatot hirdetett a Magyar Posta Rt., amelyre az orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulója, Behringer Fanni is nevezett. A versmondásban is jeleskedő ötödikes diáklány színvonalas munkájának köszönheti azt a különdí- jat, amelyet a napokban kapott meg. Csukás István Behringer Fanninak dedikálta A versíró kutya című könyvét. Szeghalom, egymilliárd. <í) A szeghalmi önkormányzat legnagyobb fejlesztését ebben az évben is a szennyvízberuházás folytatása jelenti. Idén összesen 934 millió forintot költenek fejlesztésekre. Telekgerendás, biztonság, (mk) Testületi ülésen értékelték az elmúlt év közbiztonsági helyzetét Telekgerendáson. A lakosság biztonságérzetét a helyi polgárőrség erősítette. Egy hónappal ezelőtt körzeti megbízottat kapott a település, munkájának első eredményeit a képviselők megelégedéssel fogadták. TÓtkOmlÓS. ÁTKELŐHELYEKRŐL. (cs) Egy képviselői közérdekű bejelentés kapcsán (a Görgey és a Pósa utca kereszteződésében lévő gyalogos-átkelőhely nem megfelelő) a testület úgy határozott, hogy a város területén az átkelőhelyek állapotát meg kell vizsgálni és helyre- állításukra fontossági sorrendet kell felállítani. VéSZtŐ. EMBLÉMÁVAL, (i) A vésztői városrészgyűléseken felvetődött, a szolgáltató a kuka mellé kitett szemetet csak akkor viszi el, ha azt a lakosok a cég emblémájával ellátott zsákban helyezik el. Ilyen zsákok 236 forintért vásárolhatók, az összeg tartalmazza a szemét elszállításának díját is. fi*KÉSCSA®>MEGHÍVÓ PHARE 2002/000-627-02-11 A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kht. a PHARE CBC program keretében „Tudás nem ismer határokat” projektcímmel meghirdetett térítésmentes képzésének első témája a biotermékek termelése, forgalmazása, nemzetközi kereskedelme. A képzést a Biokontroll Hungária Kht. előadói tartják. Az előadások időpontja: 2005. április 7., 11., 12., 13., 14-től 19 óráig. Helyszíne: BMKIK Konferenciaterem, | 5600 Békéscsaba, Penza-ltp. 5. Minden érdeklődó't szeretettel várunk. További információért keresse Mészárosné Szabó Anna szakképzési osztályvezetőt személyesen vagy telefonon a 66/324-976 -os telefonszámon. * \ í *