Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-26 / 96. szám
2005. ÁPRILIS 26., KEDD - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP SPORT megyei ni. osztályú labdarúgó-bajnokság Ontotta a gólokat a Kaszaper, tizennégyig meg sem álltak, de doboziak sem adták hatnál alább, Zsadányban pedig 11 gól esett a hét végi fordulóban II. OSZTÁLY: HELYCSERE AZ ÉI£N Bár Kétsopronyban nem esett 14, Illetve 11 gól, azért mindkét kapusnak akadt dolga, kétszer pedig Petrovszkinak és Dobinak is maga mögé kellett nyúlnia, hogy kikotorja a hálóból a labdát Tudósítóinktól TARHOS-TELEKGERENDÁS 3-0 (2-0) BékésNet megyei IL osztályú labdarúgó-mérkőzés. Tarhos, 200 néző. V.: Zsurka. Tarhos: Kohut - Püski (Boldizsár), Szabó Z., Szlanyinka (Kardos), Balogh Zs., Nagy Z., Botyánszkl, Nagy I, Gilik, Kubik (Balogh G.), Tótfalusi. Edző: Kovács György. Telekgerendás: Kiss R. - Szász, Tóth L, Restye, Szarka, Barkász, Pintér, Belicza, Hrabovszki J., Hrabovszki L. (Slplczki), Kovács T. (Répa). Edző: Szabó Attila. A vendégek csak az első 15 percben tudtak kellő ellenállást kifejteni a jól játszó és sok helyzetet kihagyó tarhosiak ellen. G.: Nagy I. a 30., Botyánszkl (11- esből) a 35., és a 72. percben. Jó: Nagy Z., Püski, Balogh Zs., Tótfalusi, ill. Hrabovszki J., Szarka, Kiss R. Kovács György: - A csapat a nevem napja alkalmából kitett magáért, bár a második félidőben több gólt is rúghatott volna. Szabó Attila: - Ma ennyire tellett. ■ Pankotai István DÉVAVÁNYA-GÁDOROS 4-1 (2-0) Dévaványa, 200 néző. V.: Petrusán. Dévaványa: Darvasi - Ilyés, Pálfi, Kovács, Zeller, Kálmán (Bakos), Pesztránszki, Adamecz, Czakó L. (Borbíró), Czakó I., Nagy (Farkas). Edző: Molnár Tamás. Gádoros: Plesovszki - Hriagyel, Pisont Z., Szkalonai, Nana, Medvegy (Farkas Cs.), Csapó R. (Tóth A.), Szlopóczki, Brachna, Pisont J., Maglóczki. Edző: Páli István, Lengyel Krisztián. A mérkőzésen végig jól játszó dévaványaiak rengeteg helyzetet kialakítottak, amiből négyet sikerült gólra váltaniuk, így biztos győzelmet arattak. G.: Czakó I. a 16., Pesztránszki a 39., és a 77., Czakó L. a 74., ül. Brachna az 50. percben. Jó: Adamecz, Ilyés, Czakó L, Czakó I., ill. Plesovszki, Hriagyel. Molnár Tamás: - Helyzeteink alapján nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. Páll István, Lengyel Krisztiim: - A dévaványaiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. Nekünk gyorsan túl kell lépnünk ezen a vereségen. ■ Vass József GYULAI TERMÁL FC ll.-KÖRÖSLA- DÁNY 0—0 Gyulavári, 100 néző. V.: Iványi. Gyula IL: Veress - Bállá, Cser (Csányi), Tar, Szelei, Kurta, Vincze, Gimesi, Stir, Mihucz (Gergő), Guti. Edző: Szekeres Lajos. Körösladány: Sipos - Horváth, Szabó, Botos, Keresztesi Zs., Farkas, Bartyik, Keresztesi I., Baksa (Pardl), Keresztesi K., Szűcs. Edző: Zolnai Pál. Jó iramú mérkőzésen a gyulai csapat a kidolgozott helyzetek alapján közelebb állt a győzelemhez. Kiállítva: Bállá (törlesztésért) és Guti (szövegért) a 86. percben. Jó: Veress, Stir, Tar, Kurta, ill. Sipos, Szabó, Keresztesi Zs., Szűcs. Szekeres Lajos: - Nagyon szervezetten, fegyelmezetten játszottunk, a helyzetek kidolgozásáig eljutottunk, de sajnos kihagytuk őket, így a döntetlen reális. Zolnai Pál: - Küzdöttünk, de a játékunk kívánni valót hagyott maga után. Az eredményt igazságosnak tartom. ■ Alberti János CSÁRDASZÁLLÁS- MEDGYESEGYHÁZA 3-0 (0-0) Csárdaszállás, 150 néző. V.: Sáfián. Csárdaszállás: Kovács A. - Rózsavölgyi, Csejtei, Horváth A. (Szabó Z.), Ulrich P. (Tóth L), Kovács L, Ulrich N., Balogh, Bokor (Burai), Varga, Horváth L Edző: Halmosi József. Medgyesegyháza: Metzger - Valyuch, Kiss G., Göcző, Van- tara, Kiss Á., Palyik (Szabó A.), Szabó Zs., Pintér, Zsurzsucz, Bozsó (Urbán). Játékos edző: Szabó András. Az első félidőben a mezőnyfölényben játszó Csárdaszállás sorra hagyta ki a jobbnál-jobb gólszerzési lehetőségeket. A pihenő és a hasznos edzői utasítások után a régi önmagát mutatta meg a Csárdaszállás és megérdemelten győzött a jól küzdő Medgyesegyháza ellen. Mesterlövészek A BékésNet megyein, osztályú labdarúgábajnokság góllövőlistájának élmezőnye. 18 gólos: Botyánszki (Tarhos). 14 gólos: Tóth Cs. (Füzesgyarmat), Popucza (Elek), Nagyi. (Tarhos), Gulyás (Csabacsüd). 13 gólos: Sztratyinszki (Kamut), Pintér (Telekgerendás), Szakács (Dévaványa). 12 gólos: Balogh Cs. (Sarkad), Pesztránszki (Dévaványa). 11 gólos: Tasi (Gádoros), Lénárt (Csabacsüd), Horváth I. (Körösladány), Novák (Füzesgyarmat). 9 gólos: Ulrich N. (Csárdaszállás), Tóth G.: Ulrich P. az 56., Horváth A. a 64., Horváth L. a 88. percben. Jó: Kovács L, Varga, Rózsavölgyi, Horváth A., Ulrich R, ill. Valyuch, Metzger. Halmosi Józsefe - Hosszú idő után megtört a jég. Rászolgáltunk a győzelemre. Szabó András: - Akaratgyenge, enervált játék megint egy olyan mérkö zésen, amit gyorsan el kell felejteni. ■ Gulyás István FÜZESGYARMAT—BÉKÉSCSABAI MÁV 2-2 (1-1) Füzesgyarmat, 100 néző. V.: Rácz. Füzesgyarmat: Dávid - Vámos, Mészáros, Latyák (Kövér), Várkonyi, Gyáni, Boros, Varga, Bere, Novák, Tóth Cs. Edző: Petri István. Békéscsaba: Magda - Szalai, Prekop, Szarka, Lovas, Susán- szki, Bíró, Pataj, Puskás (Pálfi), Nouas (Némedi), Tóth M. (Méhes). Edző: Braun Attila. A Füzesgyarmat többet birtokolta a labdát, a sok kihagyott helyzet azonban majdnem megbosszulta magát. G.: Novák a 25., Berger (11-esből) a 90., ill. Puskás a 40., Bíró (11-esből) a 70. percben. Jó: Vámos, Mészáros, Bere, Novák, ill. Szarka, Lovas, Pataj, Puskás. Petri István: - A sok kihagyott helyzet után örülnünk kellett a döntetlennek is. Braun Attila: - Rácz Aladár és népi zenekara a mai „koncerten” fals húrokat pengetett. ■ Lázár István ELEK-BÉKÉSSÁMSON 1-1 (0-0) Elek, 100 néző. V.: Cs. Győri. Elek: Takács - Kovács, Laczkó, Tereszán, Bó- csik, Márk, Mihók (Nagy István), Rese- tár, Korcsok, Pintér, Bányai. Edző: Mikulás Mihály, Resetár Zoltán. Békés- sámson: Döme - Gojdár (Gulyás), Rancz, Setény, Kerekes (Kancsó), Fekete, Molnár, Varga, Nagy István, Tarján, Hajduch. Edző: Gyüre József, Kerekes Csaba. Jól játszott az Elek, de csatáraik otthon felejtették a góllövő cipőiket, így a sportszerűen küzdő vendégcsapat megérdemelten vitte el az egyik bajnoki pontot G.: Resetár a 78., ül. Nagy István a 65. percben. Jó: Bócsik, Resetár, Korcsok, ill. Hajduch, Tarján, Varga. Mikulás Mihály, Resetár Zoltán: - Meddő mezőnyfólényünket nem tudtuk góllá váltani, így meg kellett elégednünk az egy ponttal. Gyüre József, Kerekes Csaba: - Igazságos döntetlen született. ■ Hotya Mihály SARKAD-KUNÁGOTA 3-1 (1-1) Sarkad, 100 néző. V.: Domokos. Sarkad: Pataki - Gurzó, Hajdú, Vígh, Lakatos, Czeglédi, Kapocsén, Lénárt (Tasná- di), Sarkadi, Germán, Szabó. Edző: Kiss Tibor. Kunágota: Csomós - Kovács K., Pócsik, Laczkó, Sulyok, Méreg, Multyán Zs. (Multyán L), Korpa (Suha- nyeczkl), Samu, Multyán Cs., Papp (Kovács Gy.). Edző: id. Multyán Csaba. Álmosan indult a mérkőzés. A vendégek gólja után a sok helyzetet kihagyó sarkadiak megérdemelten tartották otthon a három pontot. G.: Czeglédi a 29., a 75., Vígh a 60., ill. Multyán Cs. a 23.x percben. Jó: Sarkadi, Czeglédi, Vígh, Hajdú, ill. Multyán Zs., Multyán Cs., Méreg, Samu. Kiss Tibor: — Csak az eredménnyel vagyok megelégedve. Még mindig lassúak és körülményesek vagyunk. Id. Multyán Csaba: - Hajtós, jó mérkőzés volt, megérdemelt hazai győzelemmel. ■ Kiss Gábor CSABACSÜD-KAMUT 2-0 (1-0) Csabacsüd, 300 néző. V.: Fehér. Csabacsüd: Adamik - Valencsik, Sechna, Jansik, Gombár, Hangya, Pillár, Varga, Palyov, Gulyás (Jelen), Sze-be- gyinszki (Urbancsok). Edző: Rétes Pál. Kamut: Sándor - Varga, Zahorán, Sku- máth, Gál, Kiszely, Bánfi (Kiss), Gera, Dinya, Békési (Kátai), Oláh (Kvasz). Edző: Szarvas János. Az elmúlt hetekhez képest ezen a mérkőzésen a csabacsüdi védelem Is magabiztos volt, nem csak a támadók, így a lendületesen, gólveszélyesen játszó házigazda megérdemelten nyert a mezőnyben jól kombináló, de a kapura M., Nouas (Bcs. MÁV). 8 gólos: Kiss I. (Kamut), Ozgyin (Gádoros), Bíró (Békéscsabai MÁV). 7 gólos: Szarvas (Kamut), Karakas (Sarkad), Adamecz, Czakó I, Czakó L (Dévaványa). 6 gólos: Tóth R. (Gyula II), Gombár A. (Csabacsüd), Tóth L, Vad (Füzesgyarmat). 5 gólos: Pataj (Bcs. MÁV), Boros (Füzesgyarmat), lipták (Kamut), Pillár (Csabacsüd), Palyik (Medgyesegyháza), Belicza (Telekgerendás), Molnár, Nagyi (Békéssámson), Tóth I, Ulrich P. (Csárdaszállás). veszélytelen Kamut ellen. G.: Palyov a 14., Gulyás a 82. percben. Jó: Jansik, Gombár, Hangya, Varga, Gulyás, ill. Zahorán, Kiszely, Gera. Rétes Pál: - Ma több játékos is jó egyéni teljesítményt nyújtott, így újra sok helyzetet dolgoztunk ki. Helyzetkihasználásban azonban jelentősen javulnunk kell. Szarvas János: - Közepes játék, megérdemelt hazai siker. ■ R. P. Ifjúságiak: Tarhos-Telekgerendás 2-0, Dévaványa-Gádoros 2-1, Gyulai Termál FC II.-Körösladány 0-3, Csár- daszállás-Medgyesegyháza 5—2, Fü- zesgyarmat-Békéscsabai MÁV 1-2, Elek-Békéssámson 1-7, Sarkad-Kun- ágota 3-3, Csabacsüd-Kamut 4—0. TABELLA A megyei fi. osztály állása 1. Tarhos 15 3 3 56-29 48 2. Kamut 14 4 3 44-20 46 3. Dévaványa 14 3 4 58-26 45 4. F.gyarmat 12 4 5 57-37 40 5. Csabacsüd 11 5 5 56-28 38 6. Bcs. MÁV 10 7 4 34-24 37 7. Cs.szállás 11 3 7 34-24 36 8. Körösladány 9 3 9 34-36 30 9. T.gerendás 9 3 9 33-38 30 10. Sarkad 7 5 9 33-39 26 11. B.sámson 6 5 10 29-35 23 12. M.egyháza 4 7 10 30-54 19 13. Gádoros 5 3 13 35-59 18 14. Elek 3 5 13 26-54 14 15. Gyula II. 3 3 15 23-45 12 16. Kunágota 1 5 15 12-47 8 Következik. Április 30., szombat: Kamut-Dévaványa, 17.00, Kunágota- Tarhos, 17.00, Körösladány-Csárdaszál- lás, 17.00, Fiizesgyarmat-Gyulai TFCII., 17.00, Medgyesegyháza-Békéssámson, 17.00, Telekgerendás—Csabacsüd, 17.00. Május 1., vasárnap: Békéscsabai MÁV- Gádoros, 15.00, Elek—Sarkad, 17.00. ZSADÁNY-OKÁNY 2-9 (2-4) BékésNet megyei Hl. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Északi csoport. Zsadány, 200 néző. V.: Hernádi. Zsadány: Bakos - Eszenyi, Szabó Sándor (Mészár), Fábián (Bagdi), Kiss B., Muntyán, Balogh, Szabó Z., Vakarcs, Kutasi, Vásárhelyi (Bíró). Edző: Nagy Róbert. Okány: Nagy Zs. - Bujdosó, Pardi, Szabó Sándor, Fazekas (Varjú), Papp (Mártha), Komáromi, Rácz, Sújtó (Horváth), Tóth (Szabó L), Jámbor. Edző: Hégely Sándor, Fekete Zoltán. A jól kezdő Zsadány az első félidő derekán több egyéni hiba után nagy hátrányba került, amit tetézett a második felvonás elején a hazai kiállítás. Súlyos vereség lett a vége, amit köszönhet a hazai csapat a vendégek „sportszerűségének”. Kiállítva: Kiss B. (második sárga lap után). G.: Kutasi, Szabó Z., ill. Rácz, Tóth, Szabó Sándor 2-2, Nagy, Jámbor, Szabó L. Jó: Vakarcs, Szabó Z., Eszenyi, ül. Szabó Sándor, Rácz, Komáromi, Tóth, Jámbor, Szabó L. Nagy Róbert - Az első félidei, helyenkénti jó játék után a második félidőben szétestünk, de stabil kapus nélkül nem lehet eredményt elérni. Hégeiy Sándor, Fekete Zoltán: - Főpróbának nem rossz! ■ Muntyán Sándor SZARVASI LSZK—MEZŐBERÉNY II. 1-1 (0-0) Szarvas, 50 néző. V.: Nagy L. Szarvas: Jancsó - Petrovics, Gábos, Molcsán (Korbely), Sárkány, Melis (Jurák), Becsei (Roszlk), Molnár, Szécsi, Farkas (Závoda), Koszti. Edző: Szloszjár Mihály. Mezőberény IL: Beinschróth — Sandrika, Kukely, Szabó, Tokaji, Nyeste (Gyuricza), Gézárt, Maléth, Székely, Pecze, Jónás. Játékos edző: Gézárt Zoltán. A hazaiak többet birtokolták a labdát de ezzel nem voltak eredményesebbek, mint a vendégek. A Berény a hajrában egyenlített. G.: Szécsi, ill. Gézárt. Jó: Molnár, Szécsi, Koszti, ill. Beinschróth, Sandrika, Szabó. Szloszjár Mihály: - A látottak alapján elvesztettünk két pontot. Gézárt Zoltán: - Tartalékos csapatunk tisztességgel helytállt. ■ K. Gy. KARDOS-ÖRMÉNYKÚT-GERLA 1-0 (1-0) Kardos, 50 néző. V.: Fabók. Kardos- örménykút: Galáth (Kunstár) - Visz- kok (Szpisjak J.), Opauszki, Janecskó, Csicsely (Sztvorecz), Kóródi, Szpisjak P. (Lestyán), Szabó S. (Bíró), Zahorecz, Jansik, Tímár. Edző: Gombár György. Geria: Szalay - Szabó L, Mlinár, Kacsán, Bucsi, Hrubecz, Farkas, Bodzás, Carutasu, Balogh. Edző: Nagy Lajos. A végeredmény csalóka, hiszen a kardosiak végig egykapuztak, ugyanakkor sorra hagyták is ki a helyzeteket a tíz emberrel kiálló Geria ellen. G.: Jansik. Jó: Opauszki, Kóródi, ill. Szalay, Bodzás. Gombár György: Ez is három pontot ér. Nagy Lajos: - Mindegy mit mondunk, úgy sem írják le. ■ G. Gy. DOBOZ—KÉTEGYHÁZA-FERBONEX 6-0 (4-0) Doboz, 350 néző. V.: Szaszák. Doboz: Balogh (Szabó F.) - Tímári, Kundia, Szabó J., Provosinszki (Vári), Kova-lov- szki, Fehér (Lipták), Szabó L, Zsombori, Váczi, Szatmári. Edző: Zsigmond Károly. Kétegyháza-Ferbonex: Szele- zsán - Búkor, Isztin (Krisán), Furák, Gálea, Mészáros, László, Grósz, Dila (Krajcsovics), Papp, Sass. Edző: Árgyelán Krisztián. Már a nyolcadik percben dobozi gólnak örülhetett a hazai közönség. A folytatásban a házigazdák helyzetek sokaságát dolgozták ki, amelyből még ötöt értékesítettek. Győzelmük ilyen arányban is megérdemelt. G.: Szabó L, Váczi 2—2, Kovalovszki, Szatmári. Jő: Tímári, Provosinszki, Szabó L, Kovalovszki, Váczi, ill. Grósz, Gálea. Zsigmond Károly: - A héten két mérkőzést is nyertünk, örülök, hogy ezt jó játékkal és sok góllal értük el. Árgyelán Krisztián: — Semmilyen értelemben nem közelítjük meg őszi teljesítményünket. Érthetetlen, hogy hét közben egy megye „kettes” csapat egyenlő partnerei vagyunk, a hét végén meg... ■ Zs. K. KÉTSOPRONY-KÖTEGYÁN 2-2 (1-1) Kétsoprony, 150 néző. V.: Szűcs. Két- soprony: Petrovszki P. - Ancsin L, Leszkó Sz., Leszkó K. (Viczián), Leszkó T., Laurinyecz R, Kerekes R., Petrovszki A., Priskin (Szenczi), Viczián R, Ancsin A. (Laurinyecz L). Játékos edző: Kerekes Róbert. Kőtegyán: Dobi - Futaki, Szűcs, Nagy, Ujj (Czirle), Berényi, Gergely, Iszáka (Kodreán), Sztojka, Herczeg (Márton), Alin. Játékos edző: Szűcs Mihály. Küzdelmes mérkőzésen a játékvezető a hazai csapatot megfosztotta egy jogos büntetőtől, a másik oldalon három 11-est ítélt. A vendégek nem éltek a lehetőséggel, így az eredmény igazságos. G.: Leszkó T. 2, ill. Nagy, Gergely (11-esből). Jó: leszkó T., Leszkó K., Petrovszki P., ill. Nagy, Gergely, Berényi. Kerekes Róbert: - Küzdelmes mérkőzésen igazságos döntetlen. Szűcs Mihály: - Nagyon gyengén játszottunk, de ha a két 11-est berúgjuk, a helyzeteink egy részét kihasználjuk, nyertünk volna. ■ Laurinyecz János PUSZTAFÖLDVÁR-ÚJKÍGYÓS 1-1 (0-0) Déü csoport Pusztaföldvár, 80 néző. V.: Benyovszki Z. Pusztaföldvár: Ökrös- Fülöp, Vokanics, Németh (Nagy T.), Gyömrei, Holecska, Motyovszki, Klem- bucz, Göböly (Fekete), Gulácsi, Sinka. Edző: Nagy István. Újkígyós: Tóth - Herman, Gyaraki, Bohus (Károly), Borbély (Zatykó), Kovács L., Karlovszki, Silló, Kovács G., Dávid (Zatykó), Hőgyes. Edző: Nemes László. Küzdelmes mérkőzésen, az Újkígyós technikailag felülmúlta ellenfelét, és vezetést szerzett a második félidőben, de a lelkesedés a földvári csapat számára egy pontot eredményezett. A vendégcsapat közelebb állt a győzelemhez. G.: Gulácsi, ill. Kovács G. Jó: Gulácsi, Vokanics, Gyömrei, iü. Kovács L., Kovács G., Hőgyes. Nagy István: - Igazságos eredmény, változatos játék mellett. Nemes László:- Mezőnyfólényünket gólra tudtuk váltani, de a győzelmet elszalasztottuk. ■ Zalai Antal NAGYBÁNHEGYES-DOMBEGYHÁZ 2—4 (0-3) Nagybánhegyes, 100 néző. V.: Szele- zsán. Nagybánhegyes: Benkó - Nagy (Kender L), Horgász, Pilinszki, Szent- andrászki, László, Kender I. (Szabó), Petró, Kátai, Nemczov, Gulyás (Dobra). Edző: Bátorfi István. Dombegyház: Kon- tró - Papp Zs., Szatmári (Tapasztó T.), Tapasztó Zs., Gerendeli, Szalai, Bajkán (Ménesi), Kovács, Talpai, Csabai, Mladonyiczki. Edző: Ménesi Róbert. Rendkívül kemény, hajtós mérkőzésen két eüentétes félidőt láthatott a publikum. Három potyagól döntött a vendégek javára. G.: László, Horgász (11-esből), ill. Nagy (öngól), Talpai, Csabai, Mladonyiczki. Jó: Dobra, Kátai, László, Kender L, Nemczov, ül. Tapasztó Zs., Talpai, Csabai, Mladonyiczki, Gerendeli, Szalai. Bátorfi István: - Az első héten történt súlyos sérülések már előrevetítették ezt az eredményt A két csatárunk nagyon hiányzott. Ménesi Róbert - Az első félidőben jól játszottunk, a máso dikban viszont kockázatos futbaüt játszottunk. A kíméletlen játék nekünk nem hiányzott ■ N. R. CSANÁDAPÁCA-KEVERMES 2-0 (1-0) Csanádapáca, 150 néző. V.: Kurucz. Csanádapáca: Náfrádi L. - Göcző, Ilyés, Szekeres Cs. (Csicsely), Harangozó, Hajdú, Elekes, Náfrádi S. (Szekeres T.), Kiss K. (Matyelka), Kovács Á. (Mátó), Keresztély. Edző: Szikora Pál. Kevermes: Szabó R. - Bodor, Povázsai, Lakatos, ifj. Bauer, Rung (Stir), Kiss B. (Frank), Szabó R. (Babók), Orbán, Lévai (id. Bauer), Bilibok.Edző: Stir Mihály. Végig küzdelmes, jó iramú mérkőzésen igazságos eredmény született. G.: Hajdú (11-esből), Keresztély. Jó: Szekeres Cs., Harangozó, Hajdú, Kiss K., Keresztély, ül. Szabó R., ifj. Bauer. Szikora Pál: - Négy kapufa, számtalan kihagyott helyzet egy túlfűtött Kevermes ellen. Stir Mihály: - Köszönöm, Kurucz úr! ■. T. B. 1. KASZAPER-GERENDÁS 14-0 (8-0) Kaszaper, 100 néző. V.: Bagdi. Kaszaper Bordás - Kiss (Nagy), Kun (Kőszegi), Marócsik, Székely, Deák (Demkó), Takács, Varga, Forgó (Serfőző), Szabó, Patyi (Kocsor). Edző: Sajtos Tibor. Gerendás: Leszkó - Németh, Adamik, Eke, Oláh A., Botyánszki R, Venczák, Botyánszki J., Zsiga, Benyovszki, Oláh I. Edző: Lengyel József. A sportszerű Gerendás nem tudta felvenni a ritmust a nagy kedvvel játszó Kaszaper ellen. G.: Szabó 5, Marócsik, Patyi 2-2, Serfőző, Forgó, Varga, Deák, Bordás. Jó: Marócsik (a mezőny legjobbja), Szabó, Patyi, Varga, Taikács, ill. Leszkó, Botyánszki P. Sajtos Tibor - A helyzetkihasználásunk nagyot javult a múlt hetihez képest. Lengyel Józsefe - Jól játszott a Kaszaper. ■ S. T. LÖKÖSHÁZA-MEDGYESEGYHÁZA II. 2-1 (1-0) Lökösháza, 90 néző. V.: Gyapjas. Lökösháza: Krisán K. - Körvélyesi, Kerekes, Havrán, Zima, Almási, Farkas (Balázs R), Kovács, Balázs Gy., Krisán Cs., Horváth (Bartalos). Edző: Varga István. Medgyesegyháza II.: Relu - Valyuch, Kiss, Gera (Csete), Czene, Kovács, Gyovai (Urbán), Dózsa, Pintér, Sánta, Bozsó (Rusz). Edző: Gellény Fe- t renc. Szikrázóan kemény, sárga lapokkal színesített összecsapáson a Farkas vezényelte lökösi csikócsapat a 16 éves Balázs György két szép góljával megnyerte első tavaszi mérkőzését. G.: Balázs Gy. 2, ül. Czene. Jó: Krisán K., Kerekes, Havrán, Almási, Balázs Gy., ül. Czene. Varga István: - Kell egy csapat..., lesz egy csapat! Gellény Ferenc: - A lökösiek jobban akarták a győzelmet, szégyellhetjük magunkat! ■ V. L TABELLA A megyei ÜL osztály áüása Északi csoport 1. Doboz 13 2 2 62-13 41 2. Okány 13 2 2 56-20 41 3. M.berényll. 9 4 4 35-27 20 4. Szarvas 6 6 5 31-38 24 5. Kardos-Ö. 7 4 6 38-20 25 6. Kétegyháza 6 4 7 36-37 22 7. Kétsoprony 4 4 9 27-42 17 8. Zsadány 4 4 9 28-61 16 9. Kőtegyán 3 3 11 34-41 12 10. Geria 3 1 13 22-60 10 Déli csoport 1. Cs.apáca 12 4 1 40-19 38 2. D.egyház 11 2 4 40-23 35 3. Újkígyós 10 4 3 61-24 34 4. Kaszaper 9 3 5 43-25 30 5. P.fóldvár 7 7 3 40-27 28 6. Kevermes 8 3 6 33-28 27 7. N.bánhegyes 5 1 11 21-47 16 8. M.egyháza II.3 3 11 25-42 12 9. Lökösháza 3 2 12 23-53 11 10. Gerendás 2 1 14 18-55 7 Következik. Északi csoport Április 30., szombat: Kötegyán-Kardos-Örménykút, 17.00, Geria-Zsadány, 17.00, Okány- Doboz, 17.00, Kétegyháza-Febronex- Szarvas, 17.00, Mezőberény II—Kétsoprony, 13.00. Déli csoport Április 30., szombat: Űjkígyós-Csanádapáca, 17.00, Dombegyház-Pusztaföldvár, 17.00, Ge- rendás-Lökösháza, 17.00, Kevermes- Kaszaper, 17.00. Május 1., vasárnap: Medgyesegyháza H.-Nagybánhegyes, 17.00. I