Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-23 / 94. szám

16 SPORT BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 23., SZOMBAT Újabb kiesési-rangadó labdarúgás Hétközi szalonnasütés Sűrű programja van a Bé­késcsabai Előre FC labda­rúgóinak: alighogy szusz- szantak egyet a szerdai bajnoki után, szombaton egy újabb kiesési rang­adó, a Diósgyőr elleni derbi vár rájuk. A szombati mérkőzés 19 órakor kezdődik és ismét hazai környe­zetben lép pályára a lila-fehér egylet. A találkozó játékvezető­je Bede, segítői Szabó Z. és Vigh. Tény, gyászos volt a hangulat a hét közi, hazai, nyíregyháziak elleni vereség után (2-3), amit Jakab Péter edző, másnap, a délutáni edzést követő esti sza­lonnasütéssel egybekötött pik­nikkel igyekezett oldani. Úgy tűnik sikerrel, mert pénteken már egy kiegyensúlyozottabb csapat jelentkezett az edzésre, amelyből a korábbi sérülteken kívül (Simon, Funk, Paróczai) J most csak Dejan Vilotics lesz ' hiányzó, akinek kigyűlt három j sárga lapja. „Nem csak a vereség okoz fej­fájást, hanem az is, hogy keve­sen vagyunk és egyre fáradtab­bak a labdarúgók - mondta Ja­kab Péter. - Igazán pihentetni ezért senkit sem tudok, min­denkinek a fedélzeten kell len­nie szombaton is. Simon Attila már futott velünk, de még érzi húzódását, ezért kevés az esély arra, hogy pályára lépjen a Di­ósgyőr ellen.” A Békéscsaba tervezett kezdő csapata (elöl a mezszámok): 22 Simunic - 23 Vasziljevics, 24 Brlázs, 18 Grujics, 4 Bujáki, - 28 Kulacsik, 14 Simic, 10 Pozsár, 26 Ursz - 15 Lázok, 8 Drobnjak. Készenlétben: 12 Matkó (ka­pus), 9 Hoffmann, 20 Bozso- vics, 6 Kocsis I., 33 Szenü, 21 Süli. Kórházban az ügyvezető Nem lesz biztosítás Még szerdán lett rosszul a klubházban KEREKES I. GYÖRGYNÉ, az Előre FC ügy­vezetőasszo­nya, akit azon nyomban a kórházba szállítottak. Nem az első eset, hogy szervezete ne­gatívan reagált a klub körül kialakult problémákra, a székházban elhangzottakra. Most alapos kivizsgáláson esik át, s reméljük mihama­rabb újra a sportolók körében üdvözölhetjük az ügyvezető­asszonyt. Nem lesz rendőrségi biztosítás a mérkőzésen. A 2004. évi I. törvény vonatkozó sportról szóló szakasza értelmében a kiemelt biztonsági kockázatúnak minő­sített sportrendezvény biztosítá­sára a szervező, amennyiben a körülmények alapján indokolt, köteles kezdeményezni a sport- rendezvény térítés ellenében tör­ténő rendőri biztosítását. Az egyeztető tárgyalás során a szer­vező nem kérte a belső rendőri biztosítását, így a stadion rend­jének fenntartásáért a szervező klubcsapat a felelős. A rendőr­ség a stadion környékén tart majd fokozott ellenőrzést. Alsóházi összecsapás labdarúgás Győzni mennek Vasárnap sportgála Csabán atlétika Gyaloglástól a kerékpározáson át a sakkig Sikeresnek bizonyult az elmúlt évben a családi futóverseny is, mint felvételünk is tanúsítja Bizony, akad jó néhány olyan versenyző majd va­sárnap, aki még nem is élt, amikor megrendezték Békéscsabán az első nem­zetközi gyaloglógálát. Jávor Péter Érthető, hiszen az éppen 26 esztendővel ezelőtt volt. Amikor még a Körös-parton zajlott a vi­adal, s amelyet az akkor még lé­tező Jugoszlávia versenyzői emelték nemzetközivé ese­ménnyé. Ez volt a hőskor, ma a nevé­ben változatlan, de körítésben és technikában teljesen új ver­seny alighanem most is sok ér­deklődött vonz. „Csak legyen jó idő - fohászkodott Czeglédi Ka­talin, a rendező klub, a Békés­csabai AC sportmenedzsere. - Ugyanis sokan szokták mondo­gatni: na, most van a gyalogló­gála, akkor itt az eső is.” Időjósok nem vagyunk, de azt már tudjuk Tóth Sándor mester­edzőtől, a klub ügyvezetőjétől, hogy népes mezőny rajtol idén is: „Érthető, hiszen nemcsak fel­nőtt és utánpótlás országos baj­nokság az összes gyaloglószám, hanem egyben válogató is a má­jus 21-ei, Miskolcon rendezendő Európa Kupára.” Ami pedig az esélyeket illeti, arról úgy fogalmazott a vezető­edző: tavaly megnyerték a csapat- versenyt, jó lenne az idén is. De az utánpótlástól is sok érmet vár­nak. Ami külön érdekesség: a műtét után már edzésbe állt több­szörös Bécs-Budapest győztes szupermaratonista, Vozár Attila új szerepkörben mutatkozik be. „Rehabilitációs mozgásnak is jó, ezért Vozár, a csapatot segíten­dő, gyaloglásban indul el a verse­nyen” — fogalmazott Tóth Sándor. S nemcsak a verseny miatt várják az érdeklődőket vasár­nap 9 órától a Csaba Center előtt kijelölt rajthoz, ugyanis számtalan más sport és kultu­rális esemény is lesz, no meg az elmaradhatatlan utcai futóver­seny, amely Radnai József-em- lékversenyként lesz lebonyolít­va idén is 6000 méteres távon az amatőröknek és profiknak. A kisdiákoknak 2000 méteres a táv, s itt az iskolák vetélkednek egymás közt. A viadal zárása­ként a kerékpárosok veszik át a főszerepet, ugyanis most is sor kerül a nyílt kritériumverseny­re a Kerékpártechnika Kupáért. Ami viszont a kulturális oJdar lát illeti a 26. Vodafone Tavaszi sportnapnak: a Csaba Center ajándékműsora keretében be­mutatót tart a Békéscsabai La­kótelepi SE karate szakosztálya; az Erika C. Dance Sehol; és fel­lép a Neverland együttes. A sak­kozni szeretők összemérhetik tudásukat az elnyűhetetlen Emődi Gyula nemzetközi mes­terrel egy szimultán keretében, lesz Avon-tanácsadás és ter­mékbemutató, és megismer­kedhetnek a Betihealthcare Kft. lazító-regeneráló sportgépeivel. Urbanikné Rosza Mária új szerepkörben A kilátogatok találkozhatnak a sokszoros bajnok, olimpi­kon URBANIKNÉ ROSZA MÁRIÁ­VAL is, aki Vozárhoz hasonlóan más sze­repkörben jeleskedhet a verse nyen, hiszen a szervezésből már alaposan kivette részét, s edzői szárnypróbálgatáson is túl van. ” Még ünnepeltek... Ötödikek a csabaiak A labdarúgó NB IB legutóbbi két fordulójában hat pontot gyűjtött az Orosháza FC, ennek ellenére nem tudott elmozdulni az utolsó helyről. Ha vasárnap 17 órakor a fővárosban az előtte egy ponttal álló BKV Előre otthonában nyer az újonc, akkor előreléphet. Belvon Attila, az orosháziak szakvezetője: - Több NB I-et megjárt labdarúgója van az Előrének, s amikor láttam őket három csatárral támadtak. Nagy hangsúlyt fektetnek a sza­badrúgások és szögletek elvég­zésére, mivel több jól fejelő, ma­gas játékosuk (Simon A., Szirtesi, Varga A.) van. Szeret­nénk ponttal vagy pontokkal tá­vozni a Sport utcából. Gellérnek letelt az eltiltása, így lehet, hogy visszakerül a kezdő­csapatba, de erről csak a találkozó előtt dönt Belvon Attila. Prodan combizom húzódással bajlódik, a román légiósra nem számíthat A tervek szerint a Such - Csiszár, Molnár R., Serban, Szabó N. - Závoda, Ferenczi, Dobi, Lupsa - Jakab, Gellér vagy Majoros csapat kezd. A kispadon: Szabó P. kapus, Lovas, Baranyai, Pardi, Búza, Tol­di ülnek. A mérkőzést Horváth II. G. já­tékvezető dirigálja, segítői: Ko­vács P. és Raff. ■ V. L. A hét végén újabb két mérkőzést játszott a TVSK Békéscsaba után­pótlás vízilabdacsapata a Buda- pest-bajnokságban. Eredménye­ik: TVSK Békéscsaba—BVSC 5- 12 (0-5, 1-3, 3-2, 1-2), TVSK Békéscsaba-ÜTE serdülő leány 8-3 (2-0,1-1,2-1,3-1). A Békéscsaba csapata (záró­jelben a dobott gólok száma): Várhegyi - Kiss M., Nagy M., Becsei, Szilágyi M. (3), Szom­bathelyi (1), Szeberényi M. (1), Simon (7), Stefanik, Dobra, Ba­jusz, Popovics (1), Marton. Szilágyi József edző így ösz- szegzett a hét végi fordulóról: „Az első mérkőzésen még az egy hét­tel korábbi kupagyőzelmet ünne­pelték a gyerekek, csak a harma­dik negyedtől jöttek rá, hogy ez már egy másüt mérkőzés. Sok helyzetet dolgoztak ki de a befe­jezéseket rendre elkapkodták, il­letve elpackázták. Az UTE ellen már lényegesen jobban összpon­tosítottak ami sima győzelemhez vezetett. Ezen a mérkőzésen so­kat játszottak a cserék is. A hét­végén Egerbe utazunk a területi bajnokság soron következő for­dulójára, ahol a házigazdákkal játszunk, nagyon fontos ki-ki mérkőzést, ami a végső helyezés szempontjából igen fontos lesz. A másik mérkőzést a Hajdúszo­boszlóval játsszuk ez biztos pa­pírforma győzelmet ígér.” Budapesten rendezték meg a NIKE Premier Kupa országos döntőjét, ahová hat csapat, köz­tük a Szokolay Foeisuli jutott be. Az A-csoportba a békéscsabaiak, a Debrecen és a Vác került, míg a B-be az MTK a Zalaegerszeg és a házigazda Ferencváros. A békéscsabai csapat a szer­vezetten játszó Váccal kezdett és mivel a legnagyobb helyze­tek is kimaradtak 0—0-as dön­tetlen lett a végeredmény. Ez­után a Debrecen sem bírt a Vác­cal, ismét döntetlen született (1-1). A csoport utolsó mécs­esén a Szokolay Focisuli számá­ra a Debrecen legyőzése a dön­tőt jelentette volna. Jól kezdett a csapat, Bagó Tamás révén már a 4. percben vezettek, de mér­kőzés vége felé a DVSC min­dent egy lapra feltéve támadott és sikerült egyenlítenie, 1-1. Az A csoportból így több rúgott góllal a Debrecen jutott a döntőbe, ahol a B csoport győztes MTK-tól nagy csatában 1-0-ra kikapott, így az MTK képviselheti Magyar- országot az európai döntőben. A Szokolay Focisuli csapata 3-O-ra győzött az ötödik helyért vívott helyosztó mérkőzésen a Zalaeger­szeg ellen, így veretlen maradt az országos döntőn. Végeredmény: 1. MTK, 2. DVSC, 3. FTC, 4. Vác, 5. Szoko­lay Focisuli Békéscsaba, 6. ZTE. Kézilabdaderbi Békésen A férfi kézüabda NB I B-ben szombaton 18 órakor Békésen a listavezető Békési FKC csapata a tabella nyolcadik helyén álló Every Day KSE Orosháza gárdá­ját fogadja. A két csapat szakve­zetőjével az esélyekről beszél­gettünk. Zsadányi Sándor (Békési FKC): - A múlt heti, Gyöngyös elleni vereség után szeretnénk javítani. Az előzetes informáci­ók alapján telt ház várható a megyei rangadón, amelyen ha­zai környezetben mindenkép­pen győzelmet várok a fiúktól. Szerencsére sérültünk nincs, így a keret minden tagjára szá­míthatok szombaton. A vendé­gek fiatal, lelkes csapatot al­kotnak, de a nagyobb rutin ná­lunk van. Bakó Botond (Every Day KSE): - A találkozó egyértel­mű esélyese a listavezető ha­zai együttes, amelyben a ru­tinos és fiatal kézilabdázók megfelelő arányban vannak. Az elmúlt két hétben mivel a legutóbbi fordulóban mi nem játszottunk igyekeztünk az erőnlétet javítani. Jó mérkő­zésre számítok, amelyen szeretnénk megnehezíteni a rutinosabb házigazdák dol­gát. me VT TV A **, V TV Ti* Ruzsinszki kihívások előtt f ros Barátainak ZSINSZKI györgy a tatabányai nemzetkö­zi Gerecse Open shotokan karateversenyen megszerezte első győzelmét, a 70 kg-os súly­csoportban. A viadalon hét or­szág sportolói vettek részt A döntőben legnagyobb riválisá­val, Czimmerrel csapott össze, és a végeredmény 4:1. Lovász György edző szerint Ruzsinszki jó eredménye a remekül sike­rült a felkészülésnek és taktikai érettségnek köszönhető, s mindez biztató előjel a jövő heti megmérettetésre, az Italian Openre, amely a Golden League versenysorozat második állo­mása. Ottani eredményessége növelné az esélyt az Európa-baj- nokságra készülő válogatottba kerüléshez. A monzai Golden League versenyre a kijutás le­hetőségét a Szarvasi Mozzarella Kft, valamint a kunszentmárto­ni Peugeot Qualité biztosítja Ruzsinszki Györgynek. Az első rendőrkupa A Békés megyei rendőrök el­ső labdarúgókupáját a Békés­csabai Rendőrkapitányság csapata nyerte, amely a dön­tőben 3-0-ra verte a Szarvas­bikák (Szarvas Rk.) együtte­sét. A torna harmadik legjobb csapata a békésieké volt, amely Minarik Ede Hagyo­mányőrző Egyesület néven szerepelt. A bronzérmes csa­patban játszott a torna gólki­rálya, Víg Péter, aki a szegedi Rendészeti Szakközépiskola tanulója, és jelenleg szakmai gyakorlati idejét tölti Béké­sen. Víg Péter összesen 10 gólt lőtt. A Szabadidő Kupáért Békésen rendezte meg a Békés Megyei Szabadidős Klubok Ta­nácsa és a Békési TE a Szabad­idő Kupa egyéni és páros asztali- tenisz versenyt, amelyen hu­szonnégy férfi és tíz nő küzdött az érmekért Győztesek. Nők. Egyéni: Kölüs Albertné (Sarkad). Páros: Kölüs Albertné, Elekné Boldog Angelika (Sarkad). Férfi­ak. Egyéni: Zsankó László (Bé­késcsaba). Páros: Czebe Gyula, Jámbor Zoltán (Békés). FOTÓ: VERESS ERZSI

Next

/
Thumbnails
Contents