Békés Megyei Hírlap, 2005. április (60. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-21 / 92. szám

2005. ÁPRILIS 21., CSÜTÖRTÖK - BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 11 BÉKÉSI KISTÉRSÉG Összefogásban az erői születésnap A váfe# nyilvánítás lehetőséget t adott A kistérség fővárosa, Bé­kés, a közelmúltban ün­nepelte várossá nyilvání­tásának 32. évfordulóját. A település életében mérföldkő 1973. április 15-e, amikor má­sodszor nyilvánították várossá a nagyközséget. Ez a dátum na­gyobb esélyt és lehetőséget adott arra, hogy a település va­lódi, minden elemében egyre inkább kiteljesedő, komfortos kisvárossá váljék. Békés élt a felkínált lehetősé­gekkel, noha többen megje­gyezték, hogy a fejlődés üteme lehetett volna nagyobb is. Igen, igen, csakhogy az alapokat, az anyagi kondíciókat nézve, a te­lepülés önmagához mérten szinte maximumot vállalt.- Az önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a pályáza­tok adta lehetőségek minél jobb kihasználására. Ezt mu­tatja, hogy 2001-ben 107, 2002- ben 84, 2003-ban 106 pályáza­tot nyújtottunk be. A nyertes pályázatok aránya folyamato­san nőtt, 2001-ben 383 millió, 2002-ben 101 millió, 2003-ban 378 millió forintot nyert a város — magyarázza Pataki István polgármester, majd megtoldja: — Az önkormányzat vagyona 2003. december 31-én 11 milliárd 276 millió 400 ezer forint volt. Ezt követően az idei gondok kerülnek szóba. Egyre nő az ön- kormányzatra háruló teher, hi­szen az állami normatív támo­Békés a napokban ünnepelte második várossá nyilvánításának évfordulóját. Képünkön a főtér látható. gatásokhoz ebben az évben 281 millió forintot kell hozzátennie a városnak. Mindezek ellenére az önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a fejlesztésekre. Tavaly 431 millió forintot költött beru­házásokra a város.- A fejlesztést a lakosság élet- körülményeinek javítására fordí­tottuk. Utakat aszfaltoztunk le, készen van a városháza akadály- mentesítése, megújult a főtér és a liget, elkészült a Békés és Bé­késcsaba között épülő kerékpár­út első üteme, a második ütem építéséhez hozzáfogtak a kivite­lezők. Fontos döntések születtek a fürdő és az uszoda építésével kapcsolatban - folytatta a pol­gármester, majd a kistérségről szólt Mint mondta, 2004. január elsejétől átalakították a kistérsé­Békés díszpolgárai Számok és tények 1988: Gulyás György Aszfaltozott és útalappal ellátott utcák Balogh László hossza Inokai János 1973:13 kilométer 1992: Bíró Lajos (posztumusz) 2005:85,3 kilométer Polgár Lajos (posztumusz) Dézsi Zoltán Csatornahálózat hossza (Gyergyószentmiklós polgármestere) 1973:14 kilométer (13 százalék) dr. Hepp Ferenc 2005: 102 kilométer (99,6 százalék) Kecskeméti Gábor 1993: dr. Sebők Elek (posztumusz) Ivóvíz-ellátottság B. Szabó István (posztumusz) 1973: 2300 lakás 1996: dr. Püski Sándor 2005:8080 lakás 1998: Makoviczki János dr. Sós Sándor Lakások száma Vámos László 1973: 7120 (251 - tömb, a többi kertes) 2005: dr. Durkó Antal (posztumusz) 2005:9157 (1850 - tömb, a többi kertes) A legrégebbi önkéntesek tűzoltóság Nemzetközi kapcsolatokkal A megye legrégebbi önkéntes tűzoltó egyesületeinek sorába tartozik az 1893-ban alapított mezőberényi Önkéntes Tűzoltó Egyesület A tizennyolc felnőtt önkéntes tűzoltó mellett — im­már négy esztendeje — harminc diáktűzoltó tevékenykedik, közü­lük kerül majd ki az utánpótlás. Az elmúlt év igen mozgalmasan alakult a testület számára.- Tűzoltóinkat huszonegy esetben riasztották, tizennyolc al­kalommal tűzhöz, két esetben műszaki mentéshez, egy esetben működési területükön kívül nyúj­tottunk segítséget, s egy esetben, felkérésre, műszaki felügyeletet tartottunk — tudtuk meg Halász Józseftől, a testület elnökétől. A mezőberényi önkéntes tűz­oltók számtalan alkalommal a létrás tűzoltóautóval igyekez­tek a lakossági és közületi spe­ciális igényeket megoldani, ter­mészetesen szolgáltatásként, térítési díj ellenében. A herényiek nemzetközi kap­csolatokat is ápolnak. A vajda­sági Csantavér önkéntes tűzol­tóival harminchárom éves ba­ráti, szakmai kapcsolatot tarta­nak, a németországi gronau- epei önkéntesekkel - a nagy távolság miatt - ritkábbak a ta­lálkozásaik. Kamuti fiatalok kis csoportja áp­rilis 14-16-a között a lengyelor­szági Rybnikben vett részt egy fő­zési és terítési bemutatón. Mind­ezt egy gasztronómiát oktató ma­gániskola szervezte. Évente több hasonló bemutatót is rendeznek intézményükben. Minden alka­lommal igyekeznek valami új színt vinni programjukba, emelni azok színvonalát Külföldi partne­reket keresve évről évre bővítik az étkek bemutatásának sorát Ko­rábban már bevontak cseh, majd szlovák fiatalokat A visegrádi or­szágok képviselőinek sorából már csupán a magyar résztvevők hiányoztak. Eddig. Most a kamuti-. Minidizsire fel! Az Erica C. Dance School hol­nap ismét minidizsit tart a bé­késcsabai Csaba Centerben. A 17 órakor kezdődő táncprog­ramra mindenkit várnak, aki szereti a jó zenét, s táncolni sem rest. Külön is felhívjuk azok­nak az óvodásoknak és álta­lános iskolásoknak a figyel­mét, akik a tánc mellett gyermeknapi ajándékain­kért is ringbe szálltak: ne fe­ledjék kiollózni az itt látható emblémát, s elvinni gyűjtő­füzetüket a hatodik pecsé­tért! Csak emlékeztetőül: akik a tízből legalább 9 emblé­mát összegyűjtenek, s a tánccsoport tagjaival lebé­lyegeztetnek, a Csaba Cen­terben rendezett gyermek­napon két ajándékra is szá­míthatnak! Maradj ringben! A Békés Megyei Könyvtár pályázatot hirdet AZ ÉN NAGYIKÖNYVEM... címmel mindazoknak, akik számára sokat jelent az olvasás és szeretik a jó könyveket. A névvel, címmel ellátott önálló írásmű beküldésével minden kedves érdeklődőnek lehetőségét nyújtunk: • a számára legfontosabb regény bemutatására • a kiválasztott mű által szerzett olvasmányélmény megosztá­sára. Határidő: 2005. május 31. A beküldött pályamunkákat a Körös Irodalmi Társaság értékeli - életkor szerint 3 kategóriában; • általános iskolai • középiskolai • felnőtt. Mindhárom kategóriában az első' helyezést elért pálya­munkákat 15 000 Ft-os könyvutalvánnyal díjazzuk, vala­mint a www.bmk.iif.hu honlápon tesszük közzé. Az elkészült pályamunkákon, kérjük, tüntessék fel az életkor szerinti kategóriát é.v juttassák él az ^bbi-címre-:--"--j"~ia*"’" Ott dolgozik, ahol született szociális szolgálat A feladatuk egyre több Kamutiak Rybnikben külkapcsolatok A magyar konyha sikere akkal bővült a partnerek száma, ezzel valamennyi visegrádi or­szág képviseltette magát nemzeti konyhájával. A magyar konyhát bemutató ételek sorában marhapörkölt, töl­tött káposzta, íasírt és természete­sen házi kolbász került az asztalra. A kóstolón valamennyi nagy sikert aratott. A rendezvényen Nagy- iványi Zoltán, magyar konzul házi­gazdaként kínálta a kamuti csapat által készített ételeket Eközben szólt a visegrádi országok együtt­működésének több, sikeres ese­ményéről, s hangsúlyozta: a fiata­lokra szánt összegek bizonyulhat­nak a legjobb befektetésnek. Nincsenek sokan olyanok, akik ott dolgoznak, ahol szü­lettek. Ezen kevesek közé tar­tozik kovács Edina, a mező- berényi Humánsegítő és Szo­ciális Szolgálat igazgatója. A közelmúltban eredményes munkája elismeréseként minisz­teri dicséretben részesült - Az egykori szülőotthonban, vagy ahogyan a helyiek nevez­ték, a „zöldkeresztben” szület­tem, ott, ahol most az idősek ott­hona működik. A herényi gim­náziumban érettségiztem, majd az egészségügyi főiskolán diplo­máztam. Ezután a fővárosban a Gyógyszerkutató Intézetben dolgoztam. Amikor az első gyer­mekünk született, akkor költöz­tünk haza, Berénybe. Még gye­sen voltam, amikor 1994-ben az intézet vezetésére pályázatot ír­tak ki. Az állásra ketten pályáz­tunk, én lettem a befutó - kezdi a beszélgetést. Az elmúlt évti­zed sok változást hozott a város életében, a szociális háló kiala­kításában, s ebben nem kevés része van Kovács Edinának. Ép­pen tíz éve készült el a Juhász Gyula utcában az idősek ottho­nának második üteme. így a Puskin utcai és Juhász Gyula ut­cai otthonnak összesen 104 lakója van. A szolgálathoz tartozik az idő- sek klubja, a ^ házi szociális szolgálat, a családsegítő, s a kö­zelmúltban munkájuk bővült a gyermekjóléti szolgálattal. Ez utóbbi feladatot nemcsak Be- rényben, hanem Kamuton, Kétsopronyban és Muronyban is ellátják. Országosan is az el­sők között valósította meg a szolgálat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtást Hat települé­sen - Bélmegyer, Csárdaszállás, Kamut, Kétsoprony, Körös- tarcsa és Mezőberény —, támo­gatás igénybevételével, negyven idős emberhez helyeztek ki rá­dió adó-vevős készüléket, me­lyen keresztül bármilyen segít­séget kérhetnek az érintettek a diszpécserközponttól.- A készülékeken keresztül többnyire egészségügyi problé­mákat jeleznek, de előfordult, hogy más jellegű segítséget is kértek - magyarázza az igaz­gató, akitől még megtudtuk: az intézet 84 dolgozót foglalkoztat és 250 millió forintos költség- vetésből gazdálkodik. HIRSAV Gőzerővel folyik a tavaszi fásítás Gőzerővel - közmunkások segítségével — folyik Kamu­ton a tavaszi fásítás. Az ön- kormányzat saját forrásból és pályázati pénzből vásárolt facsemetéket (vérszilva, nyír, juhar, gyertyán, akác és nyárfa). Ezekből a belterüle­ten ötszázat, a külterületen ezerötszázat ültetnek ki. Új motoros fűkasza a parlagfűirtáshoz Mint HORNOK Sándor tar- hosi polgár- mester el­mondta, ön- kormányza­tuk a parlagfű irtásához szükséges motoros fűkasza vásárlására 1 millió forint összegre nyújtott be pá­lyázatot az FVM-hez. A napok­ban eldőlt: a sok igénylő miatt csupán 250 ezer forintot nyert a falu, ebből egy fűkaszát tud­nak vásárolni. A község terüle- ■_ te parlagfűvel fertőzött, ezért a meglévő három fűkaszát erre a feladatra csoportosítják át. Vízterhelési díjak alakulása májustól Május elsejétől Békésen víz- terhelési díjként a lakossági és önkormányzati csatorna­használóknak köbméteren­ként nettó 2,61 forint, a ható­sági csatornadíjai igénybeve­vőknek nettó 3,91 forint, a szippantott szennyvíz után pedig nettó 5,87 forint díjat kell fizetniük. Az önkor­mányzat a lakossági csator­nadíj mértékét nettó 111,69 forintban állapította meg. Az oldalt szerkesztette és fotózta: Szekeres András. HIRDETÉS 'f I. & BÉKÉS BAU! Békés Megyei Könyvtár, 5600 Békéscsaba. Derkovits sor 1., vagy az anagykqnyv@bmk.hu c-mail címre. A XIII. CSABA EXPO NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR, AZ I. BÉKÉS BAU ÉPÍTŐIPARI ÉS „FÉSZEK” OTTHONTEREMTŐ SZAKKIÁLLÍTÁS SZERVEZŐI 2005. ÁPRILIS 28-án 13.30-tól LAKÁSÉPÍTÉSI FÓRUMRA VÁRJÁK A KORMÁNY LAKÁSÉPÍTÉSI PROGRAMJÁBAN ÉRINTETT ÉRDEKLŐDŐKET A MEGYEHÁZA (Békéscsaba, Derkovits sor 2.) NAGYTERMÉBE. A RENDEZVÉNYT MEGNYITJA A KIÁLLÍTÁS FŐVÉDNÖKE: : KOLBER ISTVÁN TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER. f lései nem vetélytársai egymás­nak, nagyon sok kérdésben ös­sze tudnak fogni, így eredmé­nyesebben szolgálhatják a tér­ség felemelkedését get A tíz település vezetője sze­retné, hogy az együttműködés­ben rejlő lehetőségek kihaszná­lásával javuljon a térség lakossá­gának élete. A kistérség telepü-

Next

/
Thumbnails
Contents