Békés Megyei Hírlap, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-04 / 53. szám

BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 4„ PÉNTEK KÉK TÜKÖR Felbujtással gyanúsított kisebbségi vezető Hárman ezernyolcszáz cserepet szedtek le egy üresen álló tanya tetó'ze- téről, állítólag K. Erzsé­betnek, a békéscsabai ci­gány kisebbségi önkor­mányzat elnökének az utasítására. Munkatársunktól Egy békéscsaba-kisréti tanya Budapesten élő tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen ta­valy augusztusban, hogy ingat­lanja tetőzetéről leszedték, majd elhordták a cserepet. Úgy értesültünk, az utasítást mind­erre K. Erzsébet, a békéscsabai cigány kisebbségi önkormány­zat elnöke adta ki. A cserepet a kisebbségi vezető tanyájának disznóóljánál, valamint a ta­nyához vezető út javításához használták fel. Két hajléktalan mellett a kisebbségi önkor­mányzatnál dolgozó polgári szolgálatos katona is részt vett a munkákban. Információink szerint ők nem tudtak arról, hogy valójában lopást követnek | el, azt hitték, mindezt a két fél lebeszélte egymással. Híreink szerint K. Erzsébet is azzal vé­dekezik, hogy megegyezett a tanya tulajdonosával, ő viszont ezt tagadja. Érdekesség, hogy az önkormányzati vezető férje magára vállalta, hogy ő adta ki az utasítást a bontásra. Beisme­rő vallomásával szemben azon- ) ban a nyomozás adatai azt tá- j masztják alá, hogy felesége in- | tézkedett. Az üggyel kapcsolatban meg­kerestük dr. Márton Attila alez­redest, a Békéscsabai Rendőr- kapitányság vizsgálati osztá­lyának vezetőjét. Megerősítet­te, hogy a felbujtással K. Erzsé­betet gyanúsítja a rendőrség, és további intézkedés megtételére az aktát átküldték az ügyész­ségre. Úgy tudjuk, utólag a kisebb­ségi vezető valamennyit fizetett a cserépért a tanyatulajdonos­nak, de pusztán ettől a büntető­ügyet nem szüntetik meg. Változások a főkapitányságon Március 1-jei hatállyal az or­szágos rendőrfőkapitány kine­vezte megyei főkapitány-he­lyettesnek, közbiztonsági igaz­gatónak Hudák Pál alezredest, a megyei közrendvédelmi és közlekedésrendészeti osztály vezetőjét. Hudák Pál 1987 óta teljesít hivatásos szolgálatot. A közbiztonsági igazgatói felada­tokat egy évig megbízással vé­gezte. A megyei főkapitányság hivatalvezetői teendőit ezentúl dr. Nagy Sándor alezredes látja el, aki eddig a Bács-Kiskun me­gyei főkapitányság osztályveze­tőjeként dolgozott. Nagy Sán­dor 1981-től áll hivatásos szol­gálatban a rendőrség állomá­nyában. Dr. Gyurosovics József ezredes, megyei főkapitány március 1-jével a közrendvé­delmi és közlekedésrendészeti osztály vezetői feladatait Pelleg József századosra bízta. Helyet­tese a továbbiakban - szintén megbízottként - Kolysza Zol­tán őrnagy. ■ (c) BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN LEBUKOTT a szarka, (c) A Bé­késcsabai Rendőrkapitányság eljárást indított egy nő ellen, aki szerdán lopni próbált a bé­késcsabai Tesco áruházból. A gyanúsított 11 ezer forint érté­kű árut kísérelt meg fizetés nélkül elvinni, de a kijáratnál a biztonsági őrök feltartóztatták. VITTÉK AZ AJTÓKAT. (C.) Egy kétegyházi férfi bejelentést tett a rendőrségen, hogy február 1. és 15. között ismeretlenek küop­tak 4 ajtót Hősök utcai házából. A tettesek a bejáratit és három . szobaajtót vettek ki a helyéből. megrongálta, (c) Villanyórát rongált meg egy vésztői férfi a minap. Egy helyi asszony vet­te észre, hogy a háza falára szerelt mérőórát valaki meg­rongálta. A bejelentés után néhány órával a rendőrök el­fogták a cselekmény elköveté­sével gyanúsítható R. J.-t, aki 15 ezer forintos kárt okozott. Budapest-akció Chilében kokain Életfogytiglan vár két magyar kábítószercsempészre Dél-amerikai maffiózók­kal szűrte össze a levet két magyar, akik 1200 * kilogramm kokaint akar­tak hajóval Chiléből Euró­pába csempészni. Már az Europol is nyomoz. Szemén László „Budapest” fedőnéven folyt az a titkos akció Dél-Amerikában, amelyben chilei, argentin és equadori különleges ügynökök elkaptak egy tizenkét fős nem­zetközi kokaincsempész-bandát. A bandából két férfi magyar út­levéllel rendelkezik. Úgy tudjuk, hogy konténerben elrejtve 1200 kilogramm kokaint akartak ha­jón a chilei Vina del Mar kikötő­ből a romániai Constanca kikö­tőjébe eljuttatni. Az utcán 18 milliárd forint értékű drogot le­foglalták a chilei rendőrök. A dél-amerikai országok rend­őrségeivel nincs közvetlen kap­csolata a magyar társszervek­nek. A Nemzeti Nyomozó Iroda Tavaly Debrecenben (képünkön) és Vértesszőllősön foglaltak le 50-50 kilogramm nagy tisztaságú kokaint (NNI) kábítószer-bűnözés elleni nyomozói rendszeresen figyelik a világhálót. A „drog” és „hun- garian” kulcsszavak segítségé­vel tallóznak. így bukkantak rá egy chilei honlapon a magyar ér­dekeltségű hírre.- Nincs közvetlen kapcsola­tunk Dél-Amerikával, így felvet­tük a kapcsolatot az Europollal, hogy tájékozódjunk - mondta Oláh Miklós, az NNI drogellenes nyomozóinak főnöke. - A tényék­hez ragaszkodva csak annyit közölhetek, hogy két magyar út­.# levéllel rendelkező, magyar fi nevű férfiról van szó. Az Eu- J*. ropol segítségével próbáljuk megállapítani kilétüket. Tény, hogy a titkos akció neve alapján elképzelhető, hogy a kokaint Magyarországon keresztül akar­ták terjeszteni az Európai Unió­ban. ■ „ Az utcán 18 milliárd forintot ér 1200 kilo­gramm kokain.” Egyébként az Europol elemzé­se szerint a drogcsempészetben megnőtt a szerepe a romániai Constanca kikötőjének. Ezt a ro­mán hatóságok is elismerték az NNI-nek. Constancában az ellen­őrzés hatékonysága technika hi­ányában szinte a nullával egyen­lő. A román vámosoknak nincs olyan röntgenjük, amivel a kon­ténereket átvilágíthatnák. A Külügyminisztérium adatai szerint magyar állampolgárok 2004-ben közel nyolcszáz bűn- cselekményt követtek el. Ennek több mint a felét Ausztriában. Dél-Amerikában több mint egy tucat honfitársunk ül börtönben drogcsempészet miatt. A Chilében elfogott két ma­gyarra életfogytiglan vár bűn- szervezetben elkövetett, különö­sen nagy mennyiségű drog csem­pészete miatt. Büntetésüket ott kell letölteniük. Előzetes letartóztatásban a mostohaapa bűntett Két év múlva derült ki a családon belüli erőszak Vasárnap hajnalban az utcára menekült Gyulán egy édesanya a kislányá­val. A férj italosán érke­zett haza és vágyait óhaj­totta volna csillapítani, ám felesége nem kért eb­ből. A férfi erre közölte, ha ő nem, akkor majd a nevelt lánya. Szőke Margit A férfi átvitte a kislányt a má­sik szobába, ám felesége kisza­badította gyermekét. Az utcára menekültek, így tudták hívni a rendőrséget és bejelenteni az erőszakos közösülés kísérletét. Az anya néhány napja tudhatta meg, akkor mondta el neki lá­nya, hogy mostohaapja 2003 januárjában megerőszakolta, s utána is többször megkísérel­te. Akkor az anya nem volt ott­hon. Az akkor 13 éves lány félt a szégyentől és a megtorlástól, ezért hallgatott. A lány ezúttal is megerősítette a rendőrség­nek, amit anyjának elmesélt. Mostohaapja azzal tartotta sakkban, ha beszél, elmondja anyjának, hogy cigarettázik. A Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette, majd kezdemé­nyezte a 29 éves férfi előzetes letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. Az eljárás a mosto­haapa ellen egy rendbeli erő­szakos közösülés bűntette és négyrendbeli szemérem elleni erőszak bűntette miatt folyik. A rendőrkapitányság munkatár­sai a családon belüli erőszak észlelésekor, vagy ha gyerme­kek, fiatalkorúak, nők, idősek, vagy más okból kiszolgáltatot­tak bántalmazásáról, veszé­lyeztetéséről szereznek tudo­mást, a büntető-vagy a szabály­sértési eljárás megindításával egy időben értesítik a területi­leg illetékes családsegítő köz­pontot, gyámhatóságot - tudat­ta Bérezi László, a kapitányság hivatalvezetője. nü'iffTi in j rn -1 t» fának, (y) Gyula belterületén tegnap hajnalban egy sze­mélygépkocsi fának ütközött. A balesetben a vezető súlyos, utasa könnyű sérülést szen­vedett. karambol, (y) Személygép­kocsi kisteherautóval ütkö­zött össze Szarvason csütör­tökön délelőtt. A személyau­tó sofőrjét nyolc napon belül gyógyuló sérüléssel szállítot­ták kórházba. száraz fű. (y) Békéscsabán, a Kétegyházi úton negyven négyzetméteren száraz fű égett csütörtökön délelőtt. Az anyagi kár nem jelentős. SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 m i ■mZMJmmmmmM&m Kátyúk. Csorváson, ha minimális összeget áldoznak az útfelújításokra, remélem, a Tompa utcáról a Bajcsy- Zsilinszky utcára jobbra kanyarodva azt az óriási kátyút nem hagyják ki. Elég forgalmas hely ahhoz, hogy egy ekkora „gödör” veszélyeztesse a köz­lekedést, az emberek épségét és az autókat. * Nem fog érdekelni, de nem fogom kifizetni a súlyadót! Minek? A sötétben majdnem az acélfelni látta a kárát, és nem mentem gyorsan. Ne fi­zesse be senki! Csontos * „Örülök”, hogy a közterület-felügyelők már su­nyi módon büntetnek is, de annak nem, hogy a kátyúk és a hó nem tűnik el. Humánus Szakácsok, vigyázzatok! Az egyik csa­bai üzlet köszörűsének fogalma sincs a késélezésről! Egy szenvedő alany Orosházán fog nyílni valamilyen hi­permarket? Egy helyi lakos Anyák! 1. Véleményem szerint az or­vosok alkalmasságát nem jegyzők döntik el, hanem arra hivatott szak­emberek. 2. Mindenkinek szíve-joga, melyik orvost választja. 3. Menj be, személyesen tegyél panaszt és ne névtelenül üzengess, ha megoldást akarsz! Egy másik anya A tv2 eddigi legjobb műsorát ismétel­ték március 1-jén 20 órától 20 óra 40- ig: az adásfelfüggesztést büntetésből. Az egyik orvosnál nagyon sokat kell várni, nem halad a sor és a telefonos bejelentkezés sem működik. VMA Mezőkovácsházán, illetve környékén hol szerezhető be a speciális lisztke­verékből készített péksütemény? Cu­korbeteg (Sajnos csak azokat a bolto­kat tudjuk, amelyeket a szerdai la­punkban felsoroltunk. - A szerk.) A Tappe nem vitte el a kuka melletti zsákos szemetet. Nem gond, a tulaj majd kiteszi egy parkba vagy mások elé. Gratulálok az új irányzathoz. Péter Sajnos a postai kézbesítők is csak a nettó minimálbért kapják, és ki van­nak téve az időjárási viszonyoknak, és pénzzel bánnak! VMA Meg szeretném csináltatni a fogaimat, hogy enni tudjak rendesen, de a kis pénzből nem futja. Kihez forduljak? VMA Közlekedés. UHU! Tökéletesen egyet­értek veled. Az újgazdag kisgyerekek nem kaptak irányjelző kart a kocsi­hoz. De ködlámpát igen. Nappal, nap­sütéses időben minek??? Csontos * UHU! Nem tudtad, hogy a sok milliós csodakocsikra nem vonatkozik a KRESZ!? Sebességhatár nincs, inde­xelni meg nem kell, mert akkor meg nem megy a telefonálás. TOM Vendéglátósok, figyelem! Van egy tíz­fős társaság, aki jár kocsmáról kocs­mára és feltörik a nyerőgépet, miköz­ben elterelik a figyelmét a dolgozó­nak! Aki látja őket, írja fel a rendszá­mot! Vigyázzatok! Gazdák. Dr. Németh Imre elfelejti, az ő dolga az lenne, hogy a gazdák járandósá­gait mindenáron határidőre a kormány­tól kiharcolja. Nem pedig ellenséget látni a gazdákban és a közvéleményt ellenük fordítani. Meddig tűri még a magyar nép az efféle megaláztatást? Nekünk nem kell ilyen miniszter, nem kell ilyen kor­mány! Nyu. * Tanárok, készültök a tava­szi szünetre? A gazdáknak nincs szünet soha. Fideszes * Hol a fenében keresse­nek a gazdák piacot, ha a saját hazájuk­ban nem tehetik meg? VMA * VMA! Csak a magad nevében beszélj! Nézd meg a tüntetők viskóit, életvitelüket, azu­tán sajnáld őket. Józan * A gazdák leg­alább mernek tüntetni, a többinek is azt kéne. Akkor mit csinálna a kormány? En­ged vagy hívja az amcsikat? VMA Politika. Hamis az ügynöklista. Ha a mi kutyánk kölyke van rajta, akkor biztosan. F * MSZP-hívek! Megkaptá­tok az ez évi súlyadót? Száz százalé­kos emelés! Felháborító! * Éhező gyer­mekek, hajléktalanság, növekvő mun­kanélküliség, elbocsátások, létbizony­talanság, eladósodott ország és nép! Mi van itt lendületben? Nem orcátlan- ság ez? A * Hozzáértők mondják: ma az USA-ban az SZDSZ által képviselt liberalizmus lejárt. Emellett kiállni ci- kis! Szerintük a 2000-es évek libera­lizmusát Magyarországon a Fidesz képviseli. Fodor Gáboron kívül lesz más is, aki ezt március 19-én megem­líti? Figyelő * Dr. Semlyén lemondá­sát kövételi mind a 250 ezer drogosokat+melegeket támogató libe­rális. Lehet! De ő 2,5 millió haza erköl­csét féltőtől kapta azt a feladatot, hogy küzdjön az ilyen nézetek ellen. Nem kell félnie! A bolha köhögése nem fog­ja megzavarni a nemzet templomában zajló szertartásokat. Figyelő UHU-nak! Te nem tudod, hogy a csillogó autócsodákkal észt nem adnak?! „villogó” A kamuti lakónak: nem sms-t kellene írni az újságba, hanem a Démászt kel­lene felhívni. Én ezt tettem és láss csodát, kedden este volt már közvilá­gítás. Szintén egy kamuti Gerlán a Tappe miért nem vitte el ked­den a zsákos szemetet? Mi se fizessünk? Orvost szeretnénk váltani, de akihez át­mennének az emberek, nem fogadja a betegeket, mert sok a betege. Tehát ma­rad minden a régiben, tehát ez a rende­let is csak papíron van, főleg Vésztőn. Gömbtámasz-felújítással foglalkozó szakembert keresek. T.: 30/202-1141 Baj van! A polgármesteri hivatalban elromlott a telefon, a jegyző hirdetés­ben beszél a már egy éve foglalkozta­tott kolléganőjével. Köszönet az egyik polgármesterének a buszmegálló rendszeres takaríttatá- sáért, a kerékpárút menti aljnövény­zet folyamatban lévő kiirtatásáért! 31 Mindig dolgoztam, darált húskonzer­ven, szárnyon, far-háton kívül szeretnék más húst is enni. Az állam vagy adjon, vagy a gazdagok is azt egyenek! VMA Sok az italozóhely, némelyiket volna miért bezárni! Különben is, ebben az országban lassan már csak a kábító­szer nyújt örömet, hogy annyira ter­jed? VMA Influenzajárvány van, ne menjünk oda, ahol sokan vannak. Mivel védi a Volán a buszvezetők egészségét ilyen eset­ben? Ők igencsak veszélyben vannak. Az egyik csabai parkolót már nem magánvállalkozó üzemelteti. Nem is takarítja senki. A városi vezetőket nem zavarja a szemét és ez látszik a városon. Pedig szegény lehetsz, de ko­szos nem - mondta nagymamám. Mert ez csak odafigyelés kérdésé. Az itt közölt vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Érthetetlen, értelmetlen és ízléstelen üzeneteknek továbbra sem adunk helyet rovatunkban. » 4 * i Oláh Miklós: egyre több magyar bu­kik le Dél- Amerikában

Next

/
Thumbnails
Contents