Békés Megyei Hírlap, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-17 / 63. szám
8 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK KÉK TÜKÖR Más ágyában halt meg Nem sikerült még azonosítania a rendőrségnek azt a férfit, akinek a holttestére egy békéscsabai hétvégi ház tulajdonosa talált rá a saját ágyában. Benedek Barnabás alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: március 14-én érkezett ki a Dobozi úton lévő tanyába a gazda, és látta, hogy a ház ablakát valaki betörte. A tulaj - aki azelőtt egy hétig nem járt az ingatlanban - bement, és az ágyában egy férfi holttestére bukkant. Megállapítást nyert, hogy a betörő öngyilkossági céllal hatolt a házba. Magával vitt gyógyszereit (nyugtátokat, altatókat, fájdalomcsillapítókat) nagy mennyiségben bevette, és elhalálozott. Mivel iratok nem voltak a férfinál, a rendőrségnek egyelőre nem sikerült megállapítania a személyazonosságát. Az elhunyt személyleírása: 35-40 év körüli, 175-180 cm magas, átlagos testalkatú férfi. Barna színű bőrkabátot, bordó pulóvert, kék színű, kockás pólót és szürke edzőcipőt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, hívja a 107-et vagy értesítse bármely rendőri szervet, (c) Ismét szavazhatnak az év rendőrére Immáron ötödik alkalommal hirdette meg Az év rendőre versenyt a Békés Megyei Hírlap és az Allianz Hungária Biztosító Rt. A megyénkben kapitányságokon lezajlottak a választások, vagyis mindenhol helyben a rendőrök döntöttek arról, ki induljon a megmérettetésen. A jelölteket hamarosan bemutatjuk, és olvasóink szavazatai alapján dől el, hogy ki nyeri az év rendőre díjjal együtt járó 200 ezer forintot. Az elismerést az áprilisi rendőrnapon adjuk át. A versenynek egy győztese, de kilenc nyertese lesz, ugyanis minden jelölt ajándékban részesül. Szavazni is érdemes, mert hírlapos ajándéktárgyakat sorsolunk ki a voksolók között. (c) BŰNÜGYEK BÉKÉSBEN gránátot talált, (ö) Gyulán, a Hunyadi tó Újülés utca felőli oldalán kedden délután aknagránátot talált egy férfi, aki ezt bejelentette a rendőrségen. A helyszínre érkező rendőrök a mintegy 30 centiméter hosszúságú, felfénetően a II. világháborúból származó szerkezetet átadták a katasztrófavédelem gyulai munkatársainak. BETÖRÉS VÁROSERDŐN. (Ö) Gyula-Városerdőn, a Búzavirág utcában egy hétvégi ház tulajdonosa kedden délután vette észre, hogy betörtek a házába. A Gyulai Rendőrkapitányság keresi a bűncselekmény elkövetőjét. nemesfémtolvaj, (z) Nemrégiben az egyik békési családi ház kazánházában tett látogatást egy akkor még ismeretlen tolvaj, aki 5 kilogramm vörösrezet, 13 kilogramm sárgarezet és 9 kilogramm alumíniumot tulajdonított el. A rendőrség a tolvaj nyomára akadt a 25 éves, helyi K. T. személyében, aki beismerte tettét: ő tulajdonította el a 12 ezer forint értékű nemesfémet. gázkazánt is. (sz) Jelentős kárt okoztak azok az (egyelőre) ismeretlen tolvajok, akik nemrégiben Békésen betörtek egy felújítás alatt álló családi házba. Az eddigi vizsgálat szerint épületgépészeti berendezésekre „szakosodtak”, ugyanis eltulajdonítottak egy fehér színű Westen 280F1+ típusú, kombinált turbó gázkazánt (gyári száma: B44734657), egy Einhell HGG 120 Niro hőlégbefúvót, egy 11 kilogrammos PB gázpalackot és egy ajtólapot. Az okozott kár mintegy 300 ezer forint. kirámolták, (sz) A közelmúltban ismeretlen tettesek jártak egy, felújítás alatt lévő békési családi házban. A tolvajok eltulajdonítottak egy felszerelés előtt álló Hévíz típusú fali vízmelegítőt, egy 160 literes és egy 240 literes hűtőládát, melyek tele voltak hússal, egy gáztűzhelyet, egy hegesztőtraföt és egy gyorsdara- bolót A kár közel 170 ezer forint Leszámolást előztek meg elfogás Skorpiót és harminctárnyi lőszert találtak a rendőrök Újabb leszámolást előzött meg a rendőrség. Ezúttal a Dunakanyar feletti ellenőrzést akarta újraelosztani két Komárom-Esz- tergom megyei csapat. Szemán László Ünnepi műszakot tartottak a Ko- márom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Március 15-én a Komárom közeli Ács községben elfogták Sz. Lászlót, akinek a házában Skorpió minigéppisztolyt és hozzá való 600 darab éleslőszert találtak. A Skorpió a közép-kelet-európai maffiák kedvenc gyilkoló fegyvere, ilyet használtak a móri mészárláskor is. A lefoglalt lőszer 30 tárnyi. Ebből is gondolják a nyomozók, hogy Sz. László nem agyaggalamb-lövészetre készült. A civil ruhás rendőrök kilenc autóval érkeztek, és kommandós támogatással rohanták le az ácsi házat reggel 9 órakor. A lakót fején csuklyával, hátrabilincselt kézzel vitték el. A hivatalos verzió szerint műkincs serlegeket sejtettek a házban. A kutatáshoz robbanóanyagkereső kutyákat is bevetettek. Állítólag az egyik eb szagolta ki a lőszereket. Délután 13 órakor két személyautóval erősítés érkezett Budapestről. Úgy tudjuk, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a Skorpió hírére azonnal autóba ültek és Ácsra Már hetente foglalnak le illegális fegyvereket a kommandósok (képünk nem Ácson készült) hajtottak. Elképzelhető, hogy nemzetközi, szlovák kapcsolódása van az ügynek. Lapunkat több megyei olvasónk is arról tájékoztatta, hogy az elfogás előzménye többszöri erőfitogtatás volt. Sz. László néhai Szlávy Bulcsu egyik volt emberének dolgozik, és a Dunakanyar feletti ellenőrzés átvételére készült. Többször is meglátogatta embereivel az ellenérdekelt fél szórakozóhelyeit, amire az ellenfél „viszontlátogatással” reagált. A Szlovákiából átcsempészett Skorpió vélhetően leszámoláshoz kellett. A rendőrség indítványozza Sz. László előzetes letartóztatását. Újabb elfogások is várhatók. Szlávy emberei dolgoznak AZ 1997-BEN MEGÖLT SZLÁVY bulcsu egykori csapatából néhányon tovább folytatják korábbi szakmájukat. A rendőrök szerint közéjük tartozik az elfogott Sz. főnöke is. Ma a Balaton mellett a Dunakanyar és a főváros feletti uralom megszerzése a tét Tisztában vannak ezzel a rendőrök is. A fél év alatt tárgyalásig eljuttatott legutóbbi maffiaügyben éppen a Balaton feletti uralom megszerzésének vágyát rótták a vádlottak terhére. A vád szerint gyilkosságra készültek. Egy kóboriflrtya miatt öt nap börtönre ítélték büntetés A szomszédok azt állítják, nem az övéké az eb, csak etetik Hivatalosan a napokban kellett börtönbe vonulnia egy békéscsabai asszonynak, akit kutyával való veszélyeztetéssel vádolnak. A nő nem fizette be a kirótt büntetést. Fekete G. Kata Kutyával való veszélyeztetés miatt jelentett fel egy asszonyt, illetve egy férfit szomszédja Békéscsabán, a kereki tanyákról. Mindkettőjükre ötezer forintos bírságot szabtak ki. Miután anyagi okok miatt az érintettek nem fizették be az összeget, a hivatalok más módszerekhez folyamodtak.- Nem az enyém a kutya - állítja a többgyermekes családapa. - Megsajnáltam a kóborló ebet, és elkezdtem etetni. Mivel azonban nem a sajátom, nem köthetem ki, kerítésem pedig nincs, hogy bezárjam az udvarra. Nem tagadom, így sokszor kiszökött, de soha senkit nem bántott. A neve elhallgatását kérő férfi azt mondja, nem tudja befizetni az ötezer forintos bírságot, ezért inkább egynapi közmunkával rótta le az összeget. Köveket pakolt. Erről azonban állítása szerint sem ő, sem a szomszédasszony nem kapott igazolást. Már pedig e nélkül nem tudja bizonyítani, hogy valóban elvégezte a munkát, azaz mentesül a befizetés alól. A férfi nyugdíjából így levonták az ötezer forintot, a szomszédját pedig, akinek nincs jövedelme, felszólították, hogy vonuljon be öt napra a Békés megyei büntetés-végrehajtási intézetbe. A hivatalos levélben azt is feltüntették, hogy egy napi elzárásnak ezer forint felel meg. Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix, Békéscsaba aljegyzője a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályok miatt nem nyilatkozhatott a konkrét ügyről. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a jegyző által lefolytatott szabálysértési eljárások eredményeként elenyésző esetben kerül sor arra, hogy a kiszabott pénzbírságot elzárásra kelljen átváltoztatni. A törvény ugyanis több fellebbezési lehetőséget biztosít, sőt az eljárás teljes szakaszában lehetőség van a pénz befizetésére. Még azután is egyenlíthetjük a „cechet”, ha már megjelentünk a végrehajtási intézetben. SMS: (30) 4061-110 * SMS: (30) 4061-110 SMS: (30) 4061-110 Üdvözlöm azt az embert, aki Kamuton, a Kossuth utcában a 40 centis útalapra 10 centis agyagos homokot és 5 centis kohósalakot szórt. Remélem, te is bokáig jársz a malajban! Üdvözlettel: MZ/X Kipróbáltam, mennyire becsületes a MÁV. Vettem egy jegyet 269 forintért, amit másnap visz- szaváltottam. Még mielőtt bármit kérdezett volna a pénztáros, automatikusan 71 forintot fizettem kezelési költség gyanánt (25%), ezután vártam a reakciót. A kedves pénztáros hölgy elfogadta a összeget, amivel az volt a probléma, hogy neki kellett volna adnia 198 forintot. Persze, nem hívta fel a figyelmemet a tévedésre. Vízügyesek! A Biharon 2,5-3 méter hó van! Ne csak a Tiszáról essen szó, jó lenne tudni, mi a helyzet a Körösökkel! P. (Lásd cikkünket a 3. oldalon! A szérk.) Politika. Idén sem úsztunk meg ünnepi megemlékezést füttykoncert nélkül. Megdöbbentő és felháborító, hogy vannak, akik számára ez jelenti a méltó megemlékezést! Dániel * XII. század. 2005. március 15.! Nemzeti ünnepünk! A miniszterelnök beszél, az ünneplőség hallgatja. De a bosszú, a gyűlölködés, az ország megosztására törekvés szelleme (fütty formájában) megjelent! Szegény Petőfi, Kossuth, Táncsics, ha látná, mivé teszi egyes politikai érdek az ő szent forradalmuk emlékét! (Ferenc) * A március 15-ei megemlékezésen történt füttyögés minősíti az állandó feszültséget szító Orbánt és az őt követő hisztériakeltő táborát. Világossá vált, hogy ezeknek semmi sem szent, minden mindegy alapon a lázadás, a kötözködés, a forrada- lomcsinálás az egyetlen céljuk, és amire erejük futja. Bízom benne, hogy ezt a stílust 2006-ban nagy fölénnyel elutasítjuk. TZ * A pesti emberek, ha rákérdezek, hogy mennyi náluk a kommunális adó, csak néznek ki a fejükből, hogy az meg mi a fene. Tényleg, mi a fene az? Zapa* Mondjátok, kedves barátaim, akiknek - mint nekem - a szíve e hazáért dobog, miért nem szeretik hazánkban a Kárpát-medencében Gyurcsány Ferencet és Budapesten „Elszálltak” Kedves sms-ezők! Bocsánat, ha nem jelent meg a küldött üzenet, mintegy negyven sms-t eltüntetett a technika. Ha még aktuális, szeretettel várjuk újra. Aszerkesztő Demszkyt?! * Kedves TZ! Miért fáj az nektek, hogy a bolsi pártból kiábrándultak a népet és nem a tőkést szolgálják? Az miért nem fáj, hogy az ott maradtak hogy lettek multimilliomosok? Hogy éneklik gátlástalanul az éhes proletár végső harcát. Ti pedig úgy nézitek e baloldali társaságot, mint cigány gyerek a lakodalmi vacsorát. Aggódó Békéscsaba. A jegyzőt a képviselő- testület választotta meg két ellen- szavazattal. Ez nem Tóth Károly választása volt. Egy gerlai * Közalkalmazottak tizenkét százalék, köz- tisztviselők hat százalék béremelés. Miből? Talán erre kellett hitelt felvenni? Erre van jogszabály, arra nincs, hogyan kell az utakat kátyúmentesíteni. Az új jegyző erre is találhatna gyors megoldást. * Csak a két SZDSZ-es városatyának nem jó az új jegyző. Nincs jogi alapja a vádaskodásaiknak. Summa cum laude * Nem a jegyzővel kellene foglalkozni, hanem az utak minőségével, tisztelt Pap és Velkey urak. * Polgármester úr! Ne a jegyzővel foglalkozzon, hanem az Eldorádo diszkóban leiedző drogtanyát szüntesse meg. A fiataloknak drogmentes diszkót kell csinálni. Szülő A szerencsétlen kutya bizonyára nagyon éhes lehetett, én a vasvillát a gazdájának szánnám. Egyébként majd gyűjtünk kerítésre. Egy állatbarát > >>>> raabkarcher >>> tüzép WIENERBERGER-AKCIÓ! A Raab Karcher Tüzép Rt. békéscsabai telepe (Bcs.t Berényi út 140.) akciót hirdet Wienerberger-téglákra: Nettó ár (Ft/db) PTH 44 NF 324 60 db/raklap PTH 38 NF 240,80 60 db/raklap PTH 30 NF _______191,20 80 db/raklap A házhoz szállítás Békés megye területén 10 raklaptól ingyenes. Raklap ára: 1600 Ft/db. Raklaphasználati díj: 320 Ft/db. A fenti árak az áfát nem tartalmazzák! AZ AKCIÓ 2005. MÁRCIUS 31-ÉIG ÉRVÉNYES. Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, úgy várjuk megtisztelő rendelését! Üdvözli Önt: Bangó Gábor •247887- telepvezető