Békés Megyei Hírlap, 2005. március (60. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-16 / 62. szám

4 BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁRCIUS 16., SZERDA MEZŐKOVÁCSHÁZI KISTÉRSÉG Azonos (víz)teherviselés A környezetterhelési díjról szó­ló 2003. évi törvény kötelezően bevezette 2004. januártól a víz- terhelési díjat. Mivel a Kun- ágota, Almáskamarás és Nagy­kamarás települések közös tu­lajdonában levő szennyvíztisz­tító telep üzemeltetője a Békés Megyei Vízművek Rt., vízterhe­lési díjat köteles fizetni a tisztí­tott víz szennyezőanyag-tartal­ma alapján. A díj valójában adó, melyet áthárítanak a fogyasz­tókra. A három település már bevezette a vízterhelési díjat a korábbi szolgáltató kezdemé­nyezésére, ám az nem éri el a mostani szolgáltatónak fizeten­dő mértéket. A községek önkor­mányzatai úgy döntöttek, hogy a vízterhelési díjak megállapítá­sánál a társtelepülésekkel és a vízművel egyeztetve azonos dí­jat kívánnak alkalmazni. A tár­gyalások után elfogadott vízter­helési díj lakosság és önkor­mányzat esetén 6,8 forint, ható­sági díjat fizetőknek 10,2 forint, a kihordásos szennyvíz után 15,3 forint köbméterenként Közös pályázattal... Nagybánhegyes, Magyarbán- hegyes, Kaszaper, Pusztaföld­vár és Végegyháza települések összefogtak annak érdekében, hogy pályázatot nyújtsanak be az úgynevezett LEADER PLUS 2 elnevezésű uniós program­ra. Mint azt Jancsó Ottó nagybánhegyesi polgármes­tertől megtudtuk, a lehetőség­hez minimálisan 10 ezer lakos szükséges és 100 millió forin­tot lehet megpályázni olyan öt­letek támogatására, amelyek a településeket érintően egyedi­ek, a lakosság érdekeit szolgál­ják. Első körben 50 pályázót tudnak támogatni. Az igényelt összeg 15 százaléka a rend­szer működtetését szolgálja, míg a projekt felügyeletét régi­ós és állami szerv végzi. Az el­képzelések alapját a jó ötletek és a partnerségen alapuló együttműködés jelenti. A ki­írás szerint a vállalkozók 50- 60, az önkormányzatok 90 százalék erejéig kaphatnak vissza nem térítendő támoga­tást, és figyelmet érdemlő, hogy önerőként saját munka is elszámolható. A lehetőséget megcélozva társult az öt köz­ség arra, hogy a civil szerveze­tek, klubok, vállalkozók, helyi egyesületek bevonásával olyan közös programot dolgoz­zanak ki, például a turizmus területén, mely mindenki szá­mára hozhat eredményt A program előkészítéséhez 20- 20 ezer forint költséggel járul­nak hozzá az érintett önkor­mányzatok. Arany Jánosra emlékeztek Nagykamaráson negyedik alka­lommal rendezték meg az álta­lános iskola névadójáról elneve­zett Arany János versmondó versenyt a művelődési házban. A megmérettetésre a helyi tanu­lókon kívül Almáskamarásról, Dombiratosról és Kevermesről érkeztek diákok, akik három korcsoportban mérték össze tu­dásukat. Minden szavaló életko­rának megfelelő verset válasz­tott, és az értékelés szerint pon­tos szövegtudással, szép és tisz­ta kiejtéssel, helyes hangsúlyo­zással tettek tanúbizonyságot arról, hogy a versmondás is mű­vészet A zsűri szigorú szem­pontok alapján döntött Az ered­ményhirdetés előtt az 5. osztá­lyos tanulók moderntánc-bemu­tatóval szórakoztatták a közön­séget A 3-4. osztályos korcso­portban az 1. Mihály Alexandra lett Nagykamarásról, a 2. Hack Dóra Almáskamarásról, a 3. Bu­rai Beatrix Kevermesről. Az 5- 6. osztályosok közül első helye­zést szerzett Szabó Gábor Al­máskamarásról, másodikat Bánfi István Nagykamarásról, harmadikat Orbán Elizabeth Kevermesről. A 7-8. osztályos korcsoportban megosztott első helyezés született, melyet a nagykamarási Kőszegi Enikő és az almási Zsigó Tünde érdemelt ki. Juhász Edit és Bánfiné Mell­ár Erika pedagógusok szervezé­sében szép élménnyel gazda­godva zárták a rendezvényt a résztvevők. Az oldalt szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Kovács Erzsébet. Megkurtított szerelvények személyszállítás Az utasok szerint zsúfoltak a vonatok, a MÁV cáfol A közelmúltban több ész­revételt juttatott el dr. Nagy Béla medgyes- egyházi polgármester a MÁV Rt. illetékes szerve­ihez és vezetőihez, amelyben Medgyes- egyháza és Dél-Békés pol­gárait érintő rendkívül hátrányos intézkedése­ket, elsősorban a vasúti járatok megszüntetését kifogásolta. Mivel jelzése­ire eddig nem érkezett válasz, másrészt újabb panaszokkal élt a lakos­ság, ezért ismét levelet küldött az rt. területi sze­mélyszállítási központjá­hoz. A medgyesegyházi vasútállomás csomópontként szolgál a környező településekről buszokon beérkező, és a vonaton továbbutazni szándékozó lakosságnak. A zsúfoltság főként az Iskolásokat érinti.- A vasúton utazók részéről pa­naszok jutottak el hozzám, amelyek megalapozottságáról személyesen is meggyőződtem, ezért levélben sürgős intézke­dést kértem a jogos kifogások megszüntetésére — adta hírül dr . nagy Béla medgyesegyházi polgármester lapunknak.- A Medgyesegyházáról me­netrend szerint 5 óra 51-kor Kétegyháza és Békéscsaba felé induló 37 049. számú járat már­cius 1-jétől a korábbi „dupla” helyett „szimpla” szerelvény, amelyen a bejáró diákok, mun­kába és orvosi, kórházi kezelé­sekre utazók többsége állva, zsúfolt, balesetveszélyes körül­mények között utazik. Ez akkor is elfogadhatatlan, ha az ezt kö­vető 6 óra 48 perckor induló vo­naton a korábbi „szimpla” sze­relvényt indokoltan bővítették- hangsúlyozta a községvezető. Mint mondta, a szolgálatot telje­sítőktől tájékoztatást kért a ter­vezett intézkedésekről, akiktől megtudta, hogy várhatóan már­cius 6-ától a Medgyesegy­házáról 15 óra 51-kor induló 37 033. számú szerelvényen is a kifogásokhoz hasonlóan a „dup­la” szerelvény helyett „szimpla” fog közlekedni. Ezt a tervezett intézkedést szintén felháborító­nak és felelőtlennek tartja, mert jelenleg is zsúfolt a járat, hisz jelentős számban utaznak visz- sza a középiskolákra, főiskolák­ra és egyetemekre a hétvégét itthon töltő diákok, akik ráadá­sul nagy csomaggal kénytele­nek utazni. Az utazók köre egyébként érin­ti a Medgyes- egyháza kör- nyékéről busszal ideérke­ző, átutazó diákokat is. A pol­gármester tart attól, hogy az utazás körülménye ezen a jára­ton is elviselhetetlenné, esetleg baleset- és életveszélyessé vá­lik. Ezért az említett elfogadha­tatlan, az utazás legminimáli­sabb feltételeit sem kielégítő ál­lapotok megszüntetése érdeké­ben sürgős intézkedést, illetve tájékoztatást kért. Kiemelte, hogy amennyiben nem születik az utazók számára kedvező megoldás, kötelességének érzi kezdeményezni az ügyben vizs­gálat lefolytatását, továbbá a mulasztás felelőseinek megálla­pítását és felelősségre vonását. A MÁV Rt szegedi személy- szállítási központja részéről a na­pokban érkezett meg a válasz dr. Nagy Béla polgármester részére, melyben Bakos Csaba értékesíté­si osztályvezető arról adott tájé­koztatást, hogy az észrevételre haladéktalan és rendkívüli vizs­gálatot hajtottak végre. Mint írja, vonataik összeállítá­si rendjének kidolgozása az elő­zőleg megtartott utasszámlálás­ok adatai alapján történik. Mó­dosítást akkor hajtanak végre, ha a közlekedő vonatokon utas- létszám-módosulást, átrendező­dést tapasztalnak, illetve erre jo­gos észrevételek, panaszok ér­keznek, mint ezúttal is történt A vizsgálatot a március 6-án, 7-én, vasárnap és hétfőn a le­vélben említett járatokon vé­gezték, mely az utaslétszám megállapítására, illetve az ülő­helyek kihasználtságára terjedt ki. Az eredmény szerint a ren­delkezésre álló ülőhelyeknél több utaslétszám a 37 049. szá­mú vonatnál Medgyesegy- háza-Kétegyháza viszonylat­ban volt tapasztalható. Ez - te­kintettel arra, hogy a szerel­vény 1 Bz-motor és 2 Bzx- kocsiból tevődik össze, s ha az utasok minden ülőhelyet elfog­lalnak - kocsinként átlagosan 8 álló utast jelent. Az osztályve­zető szerint az ismételt és rend­kívüli utasszámlálás azt igazol­ta, hogy helyesen döntöttek, amikor a rendelkezésre álló ko­csikat a 37 049. számú vonatról a 37 059. számú vonatra cso­portosították át, hiszen ezzel a vonattal utazik a nagyobb utas­létszám. Az előzetes utaselége­dettség mérésekor az utasok azt is megfogalmazták, hogy amennyiben a második, azaz a Békéscsabára 7 óra 20-kor ér­kező vonaton lenne több hely, akkor átpártolnának arra a vo­natra, hiszen az kedvezőbb me­netidejű. A MÁV eszközállomá­nya nem teszi lehetővé, hogy mindkét vonat többletkocsival közlekedjen és további jármű­veket biztosítsanak. Dr. Nagy Béla a válaszlevél elolvasása után kifejtette, hogy nem tartja objektívnek a kira­gadott napokon végzett vizsgá­lat eredményeit, mivel az utaz­tatás egy komplexebb folyamat része. Úgy véli, nem oldódott meg a probléma, és a térségből utazók szempontjából sem megnyugtató a válasz. Rendkívüli vizsgálatot indítottak a vasút vezetői, nem láttak mulasztást A medgyesegyházi polgármester levélben jelzett észrevételeire válaszolva a MÁV Rt. szakmai ve­zetői kifejtették, hogy döntésük háttere kellően megalapozott volt, az a nagyobb utasáram­latnak kedvezett. Az érintett térségben közlekedő szerelvényeik ajtóinak zárása, nyitása központi rendszerrel működik, mely a menet közbeni fo­lyamatos zárva tartással tovább növeli a bizton­ságos utazást. Nem látnak nyilvánvaló mulasz­tást, illetve súlyos veszélyeztetést, baleset- és élet- veszélyes utazást. Munkatársaik helyszínen tör­tént rendkívüli vizsgálata alapján a jelenleg ér­vényben lévő személykocsi összeállítási renden nem kívánnak változtatni, mivel a szerelvények­ben közlekedő kocsik mennyisége az utaslétszá­mot figyelembe véve módosítást nem igényei HIRDETÉS on velünk! I ^hirdetése*sZ akiaPJ3­Keresse mától az újságárusoknál! Á I A I

Next

/
Thumbnails
Contents